1. ? A chaszidizmus története Magyarországon

Rabbi Baruch titka

A legenda azt meséli, hogy amikor a berdicsevi cádik Nagykárolyba érkezett, be akart menni a helyi rabbi dolgozószobájába, hogy megismerkedjék vele. De a rabbi nem akart szóba állni vele, még az arcába sem mert nézni, s amikor a vendég jövetelét jelentették neki, a rabbi az ablakon át az udvarra szökött, annyira félt szembenézni a cádikkal… A nép a rabbi elutasító viselkedésére ügyet sem vetett, és a cádik befolyása még sokkal hathatósabbá vált. Mádon is voltak buzgó chászidok. A legenda szerint egyszer a berdicsevi cádik Mádon lévén, első útja az ottani zsidó mészáros házába vezette. Amint a mészáros meglátta az előkelő külsejű hitsorsost, legott kérdezte tőle: „Talán sakter ön, atyafi?” A cádik csodálkozva néz a mészáros arcába, emez pedig folytatja: „Egy tehenet akarok ugyanis vágatni, s nem várhatok, amíg a sakter kijön a városból; vágja le tehát ön, s szívesen megfizetem a fáradságát.” „Jól van – válaszolá az inkognitóját megőrzött cádik –, jól van, levágom a tehenet, de előbb egy kérésem volna. Kénytelen vagyok ugyanis még ma egy ismerőssel egy bizonyos összeget küldeni a feleségemnek, hiányzik azonban még tíz forintom. Legyen szíves nekem a hiányzó tíz forintot kölcsön adni, sietni fogok a kölcsönzött pénzt mielőbb megfizetni.” „Bocsásson meg, sakter – viszonzá erre a mészáros –, nem értem önt: hogyan adjak én kölcsön pénzt, mikor most látom először csak életemben?” „Vagy úgy? – vágott vissza a berdicsevi cádik a mészárosnak. – Egy állatot kóserra levágni valamivel fontosabb dolog, s ebben a tekintetben ismeretlenül is teljesen megbízhatónak talált engemet. Tíz forint kölcsön erejéig pedig, ami bizony sokkal könnyebb dolog, s csekélyke összeg, már megvonja bizalmát tőlem, mivel még nem ismer közelebbről?” – S ekkor a cádik felfedte az ámuló mészáros előtt, hogy ő bizony nem is sakter, hanem a berdicsevi rabbi. A mészáros lélegzete elállott nagy meglepetésében s attól a perctől fogva valóságos „báál-tsuvá” (megtért) lett belőle. A nevezett cádikok terjesztették a chaszidiszmust Magyarországon, s a Lengyelországhoz közeli vidékekről gyakran sokan elzarándokoltak hozzájuk, hogy ügyes-bajos dolgokban tanácsukat s segítségüket kérjék. Így beszéli például Rabbi Judel abaújszinai rabbi, hogy egyszer a következő eset fordult elő. Egy asszony sok éven át „águná” állapotban volt, mert férje egy folyóban nyomtalanul odaveszett, és ennek következtében nem volt szabad újból férjhez mennie. Nagy bánatában elment a híres R. Jirmijah akkori nagymártoni rabbihoz, hogy tanácsát kikérje, miként szabadulhatna meg az águnaság mindinkább szorító bilincseiből. De a sajnálkozó rabbi nem talált felmentést a szerencsétlen asszony számára. Történt azonban azután, hogy a kétségbeesett asszony egyik cádik létezéséről szerzett tudomást, s késedelem nélkül hozzásietett, s segítségért könyörgött hozzá. A cádik emígy szólt a kesergő asszonyhoz: „Wie soll ich Dir helfen, wenn die Fische ihm schon lange aufgegessen haben?” (Hogyan is segítsek már rajtad, amikor a halak már régen megették a férjedet?) – S ezt az esetet a sennyei rabbi a híres, s nagytudományú R. Joáb hunfalusi rabbi elébe terjesztette a következő szavakkal: „… s az asszony az egyik távol lakó, nagy hírnévnek örvendező chászidhoz fordult, akiről a nép azt tartja, hogy valóságos próféta…” Egy ugyanilyen csodálatos esetet találunk följegyezve a nagyhírű R. Mose Szofer világismert pozsonyi rabbinak Chátám Szofer című, nagy tekintélyre szert tett responsumgyűjteményében: Kisnici faluban (Máramaros megyében), nem messze Dolha községtől, lakott egy jámbor, József nevű Talmud-tudós, aki az ottani tekintélyes Kisniczer Sámuel veje volt. A jámbor József is persze kocsmát bérelt, amelyet az uraság jószágigazgatójától néhány esztendőre vett ki. Egy szép napon hirtelen elvették a kocsmát tőle, s teljesen kenyérkereset nélkül maradt. Tanácskozott tehát barátaival, mitévő legyen, mihez is fogjon. Barátai pedig erősen rábeszélték, hogy siessen a rymanówi cádikhoz, mert csak egyedül ez tudna segíteni rajta nagy bajában. A megszorult ember elhatározta, hogy nekivág a nagy útnak. Merész elhatározás volt ez bizony, mert az ilyen utazás akkortájt gyakran életveszedelemmel is járt a sok útonálló rablónépség miatt. De a kenyér nélkül maradt szegény ember mit sem törődött a hosszú út fáradalmaival s veszedelmes voltával, annyira bízott a biztos sikerben, amelyhez a rymanówi cádik segíteni fogja. Akkor az volt a szokás, hogy szombat este, hávdálá után, indult az ember az ilyen „nagy” útra; a mi emberünk is jól felkészülve elutazott, s minden baj nélkül szerencsésen megérkezett Rymnanówba. Előadta a kérését a cádiknak, s ez minden hosszabb tárgyalás nélkül azt mondotta neki: „Fiam, utazzál Pestre, s eredj egyenesen a „pricához” (az úrnőhöz), ott szerencséd lészen.” – A hívő József a cádik szavai szerint cselekedett: felment Pestre, kihallgatást nyert a „pricánál”. Mit beszélt vele, mit nem, arról tudomásunk nincsen, de elég az hozzá, hogy az úrnő megígérte neki, miszerint kocsmáját visszaadatja neki, s valóban olvasható a Ch. Sz. idézett responsumában az egyik tanú vallomásában, hogy „valóban odautazott, s elérte célját”. De sajnos, amikor emberünk boldogan visszatérőben volt, útközben megtámadta egy Szász Ferenc nevű haramia, s agyonverte szegényt. Amint a hivatkozott helyen tovább olvashatjuk, Geidler csendbiztos megkínozta a gyilkost, kezeit még szorosabban hátrakötötte, s amint újból kettőt-hármat rávágtak; legott töredelmes vallomást tett, hogy bizony ő a gyilkos, s kötél általi halálra ítélték. Még egy különös csodálatos esetet jegyezhetünk föl a chaszidizmus történetében Magyarországon. Rabbi Báruch – rabbi Snéur Zálmán, a Tánjá című könyv híres szerzőjének atyja, akit nagy „rebbe” gyanánt tiszteltek, s becsültek, – rabbi Báruch hirtelen eltűnt az országból, s ezen cádik összes életrajzírói sehol semmi nyomát nem találták többé. Mi azonban csodálatos módon mégis nyomára akadtunk. Rabbi Báruch ugyanis, aki nagy Talmud-tudós, s akinek fia az egész világon ismert, híres nagy „rebbe” volt, – hirtelen elszökött hazulról, otthagyva családját, s nagy tiszteletnek örvendő fiát. Magyarországra vetődött, s gyermekek álefbét-oktatásából tartotta fenn magát. Két évig tartózkodott Munkácson, három évig pedig Nagyszőllős városában lakott, ahol 1792-ben nagy szegénységben s teljesen elhagyatva halt meg, s az ottani zsidó temetőben van eltemetve. Mindenki joggal fog csodálkozni azon, hogy tulajdonképpen mi is késztethette rabbi Báruchot arra, hogy családját otthagyja, s általános tisztelettől környezett, nagy fia mellől titokban távozzék, s mint földhözragadt szegény ember idegenben hánykolódjék mindhaláláig. A nagyszőllősi chevrá kádisá szolgája s néhány ottani öregember sok különös legendát beszélt nekem erről az emberről. Amint látták a chevrá kádisá emberei, hogy az öreg, idegenből jött „melámed” a végét járja már, s a halál félreismerhetetlen nyomai megjelentek a sápadt arcán, megkérdezték tőle, hogy valójában ki is ő (mert már régen fölismerték egész viselkedésén s életmódján, hogy nem közönséges lengyelországi tanító ő), micsoda is ő, s hol van a hazája, talán vannak gyermekei, felesége, akiket majd értesíthessenek? De minden faggatás hiábavalónak bizonyult: a haldokló öreg mit sem akart elárulni személyes viszonyairól – s meghalt. Néhány esztendő múlt el már, majdnem teljesen elfelejtették volt az ismeretlen öreg melámedot. Egyszer csak Nagyszőllősre érkezett a nagy rabbi Snéur Zálmán Ljadiból, magához vett tíz embert, akikkel kiment a zsidó temetőbe, egyenesen atyja sírjához, ott levetette lábbelijét, s „mechilát” (bocsánatot) kért az elhunyttól… A nagy rejtély meg volt fejtve. Az öreg ugyanis nagyon ellenezte a chaszidizmus irányát, amelyet a fia lelkesedéssel magáévá tett volt, perpatvara támadt egész családjával, akik pedig az új irány lelkes, buzgó képviselői voltak, s minthogy ezek tántoríthatatlanul megmaradtak álláspontjukon, – hirtelen otthagyta családját, s kivándorolt Magyarországra. A nagyszőllősi öregek még ma is büszkék arra, hogy a nagy ljadi cádik egykor falaik között tartózkodott, sok szép legendát beszélnek róla, így többek között azt is, hogy ott szombatolt közöttük, s a Lechu neránneno imát olyan bensőséggel s tűzzel recitálta, hogy – csodák csodája – az imaház előtti téren levő sok akácfa fiatal, pajkoskodó kecskebak módjára ugrándozott!… Akkor már nagyon elszaporodtak a chaszidizmus hívei s követői nálunk, úgyhogy több cádik ellátogatott gyakran Magyarországra, sok chaszid pedig odazarándokolt hozzájuk, hogy a szent emberek árnyékában tartózkodhassanak néhány rövid napig…



A szerkesztő megjegyzése: Ezzel a változattal ellentétben a chászid történetírás – a lubavicsi hagyomány alapján – azt tartja, hogy rabbi Báruch, aki maga is Báál Sém tanítványa volt, és nagy kabalistának számitott, nem ellenezte az új irányzatot: ellenkezőleg, mindenben támogatta fiát, és büszke volt tevékenységére. Önkéntes száműzetésbe – akár a chászid mozgalom sok más nagyja – azért ment, hogy ezzel bűnbocsánatot nyerjen nemzedékének.
  • Küldés emailben

Fejezetek