20. A Talmud bölcsei

Rabbi Ákivá, a szabadságharcos vértanú

Az “Izrael nagyjai” kifejezés sűrűn fordul elô a hagyományos irodalomban. Nemegyszer úgy tűnik, mintha egyfajta infláció uralkodnék ezen a téren, és túl könnyen osztogatnák mifelénk a “nagy” jelzôt.

Bizonyos, hogy vannak olyan személyiségek, akiknek — idézôjel nélküli — nagysága minden kétségen felül áll. Ilyen például Ĺkivá ben Joszéf, a nagy tanaita, a Bár Kochbá-felkelés szellemi vezére, aki a római terror áldozatául esett tíz vértanú egyikeként halt hôsi halált.
Ĺkivá gyermekkora ismeretlen. Csak annyit tudunk róla, hogy apja, Joszéf, prozelita volt, a kánaánita Sziszrá hadvezér leszármazottai közül való. Jó zsidó érzésű ember volt Joszéf, de fiának nem adott zsidó nevelést. Ĺkivá egyszerű pásztoremberként nôtt fel: negyvenéves korában még olvasni sem tudott. Születési éve sincs feljegyezve, de különbözô, megbízható számításokból arra a meggyôzôdésre lehet jutni, hogy körülbelül 52 évvel a Második Szentély lerombolása és Jeruzsálem eleste elôtt született: 1865 évvel ezelôtt, a polgári idôszámítás 18. évében.
Negyvenesztendôs volt Ĺkivá, amikor bekövetkezett a változás, amely meghatározta további életét, és a zsidó nép nagyjai közé emelte ôt. Az egyszerű, tanulatlan zsidó addig pásztor volt, és az akkori Izrael egyik leggazdagabb embere, Kálbá-Szávuá szolgálatában állt. Egyes életrajzírói tudni vélik, hogy korábban már volt egy felesége, aki meghalt, miután egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. Ez a fiú — aki a Talmudban Josuá ben Korchá néven szerepel — együtt járt a chéderbe idôs apjával, Ĺkivával, amikor az elhatározta, hogy megtanul olvasni. Ez pedig az ággádá szerint így történt:

A kitagadott milliomoslány

Ráchel, a gazdag Kálbá-Szávuá egyetlen lánya, gyönyörű volt. Megakadt a szeme Ĺkiván, a délceg pásztoron, és látta, hogy illedelmes, jólnevelt és jó tulajdonságokkal rendelkezik. Azt kérdezte tôle: “Ha eljegyzem magam veled, elmégy a Tanházba Tórát tanulni?” Ĺkivá megígérte, hogy elmegy, és titokban eljegyezték egymást. Amikor a milliomos apa ezt megtudta — méghozzá onnan, hogy jobbnál jobb partikat ajánlottak neki, de Ráchel egyiket sem fogadta el –, kiutasította a házából, és kitagadta.
Ezek után megesküdtek, és az elkényeztetett milliomoslány beköltözött férjéhez a pajtába. Nem volt egyebük, csak a halom szalma, amin feküdtek. Ĺkivá reggelente kiszedegette a szalmaszálakat Ráchel hajából, majd azzal vigasztalta: “Meglátod, ha gazdag leszek, csináltatok neked egy arany Jeruzsálemet!” Ez egy homlokon viselt ékszer volt: Jeruzsálem aranylemezre domborított látképét ábrázolta. Egyszer bement hozzájuk egy szegény ember, és kérte, hogy adjanak neki egy kis szalmát, mert a felesége szült, és még szalmájuk sincs. “Látod, vannak nálunk szegényebbek is!” — mondta Ĺkivá a feleségének, akirôl a legenda azt is tudni véli, hogy levágta és eladta a hajfonatát, hogy támogassa férjét, aki Tórát tanult.
Ebben az elsô idôben Ĺkivá favágással kereste kenyerét: a kitermelt fa felét eladta, a másik felével tüzeltek. A szomszédok panaszkodtak, hogy a füst zavarja ôket. Kérték Ĺkivát, hogy adja el nekik a fát, a pénzért vegyen gyertyát, és annak a fényénél tanuljon. Ĺkivá azonban azt mondta, hogy szüksége van a fára, mert annak a tüzénél melegszik, annak a fényénél tanul, és a hasábfák ágy gyanánt is szolgálnak…
Egy másik ággádá elbeszéli, hogy Ĺkivá eleinte a fiával, Josuával együtt járt egy melámedhoz, aki a héber ábécé rejtelmeire tanította. Ĺkivá fogta a táblát egyik oldalról, a kisfia a másik oldalról, és így tanultak: álef, bét, gimel… — mígnem az egész Tórát megtanulta. Eleinte nagyon nehezen ment neki, és úgy látszik, kétségei támadtak, vajon nem túl késôn kezdett-e a dolognak. Ekkor történt, hogy látott egy kutat, amelynek csepegô vize mélyedést vájt az elôtte lévô kôvályún. Ĺkivá azzal biztatta magát: ha a víz ki tudja vájni a követ, akkor a Tóra, “amely kemény [nehéz], mint a vas, hogyne lenne képes megpuhítani a szívemet…”

Pásztorból nagy Talmud-tudós

Ekkor határozta el, hogy — felesége hozzájárulásával — elmegy rabbi Eliézer és rabbi Josuá Talmud-iskolájába, és behozza lemaradását a Tóra-tanulásban. Ráchel akkor Ĺkivá édesanyjának házában lakott. Elszegôdött cselédnek, hogy a tanházba járó férjét anyagilag támogathassa. Ĺkivá szegénysége annyira ismert volt, hogy közmondások keringtek róla. A Talmud például azt mondja: “Az ítélet napján Ĺkivá miatt vétkesnek találják majd a szegényeket.” Vagyis nem mentegetôzhetnek azzal, hogy rossz anyagi helyzetük miatt nem tanulták a Tórát, hiszen Ĺkivá szegényebb volt náluk, és mégis szorgalmasan tanult (Ĺvot d’Rábi Nátán 6:2.). Elment tehát a jesivába, és tizenkét éven át nem volt otthon. Amikor visszatért, meghallotta, amint egy ember azt mondja a feleségének: “Hogy lehet, hogy Ĺkivá itt hagyott téged, mintha egy élô özvegye lennél?!” Ráchel így felelt: “Ha énrám hallgatna, ott maradna, és még tizenkét évig tanulná a Tórát…”
Ĺkivá ezt hallván sarkon fordult, és visszament a tanházba. Amikor újfent hazament, 24 000 tanítvány kísérte, és nagy Talmud-tudósként volt közismert. Az ôt fogadó és ünneplô tömegben felesége, Ráchel is ott volt, szegény cselédhez méltó, rongyos ruhában. A szomszédasszonyok mondták ugyan, hogy kérjen kölcsön valami jobb ruhát, és vegye fel férje tiszteletére, de Ráchel nem adott a külsôségekre, és visszautasította a tanácsot: “Ismert engem a férjem jól, nincs szükségem maskarára!”
Amikor Ĺkivá megérkezett, Ráchel a lábai elé vetette magát. A tanítványok, akik nem ismerték ôt, odébb akarták tessékelni az ismeretlen asszonyt, de Ĺkivá leintette ôket: “Hagyjátok, az enyém és a tiétek [vagyis a Tóra, amit tanultunk] mind az ô érdeme…”
Közben Kálbá-Szávuá, Ĺkivá apósa — aki, úgy látszik, megúszta a római háború és pusztulás okozta zűrzavart, és vagyona is épségben maradt — már rég megbánta, hogy kitagadta egyetlen lányát. Most megtudta, hogy egy nagy tudós rabbi jött a városba. Elment hát hozzá, és kérte, hogy oldja fel fogadalmát.
Ĺkivá megkérdezte apósát — aki persze nem ismerte fel a nagy rabbiban egykori pásztorát –: “Ha tudtad volna, hogy egy nagy tudós a vejed, akkor is kitagadtad volna a lányodat?” Kálbá-Szávuá így felelt: “Isten ments! Ha csak egy fejezetet tudna, vagy csak egy törvénycikket, valamit…”
Ekkor Ĺkivá felfedte magát. Az após a lábai elé vetette magát, és bocsánatot kért, majd neki adta fél vagyonát…
Ĺkivának akkora híre volt, hogy az egész zsidó világ elismerte nagyságát. A hagyomány Mózessal hasonlítja össze. Amikor bemutatták az agg Doszá ben Hirkánosznak, az azt mondta: “Te vagy Ĺkivá ben Joszéf, akinek a neve széltében-hosszában bejárja a világot? Ülj le, fiam, legyen Izraelben sok olyan, mint te vagy!”
A legenda azt meséli, hogy amikor Ĺkivá elismert, gazdag ember lett, beváltotta ígéretét, és megcsináltatta Ráchelnak az “arany Jeruzsálemet”. Tanítványai azt mondták neki: “Mesterünk, megszégyenítettél bennünket feleségeink elôtt [mert nekünk nincs módunkban ilyen drága ékszert ajándékozni]!” Ĺkivá így válaszolt: “Sokat szenvedett velem a Tórában [vagyis amíg a Tórát tanultam]…” Hír szerint maga Rábbán Gámliél, a fejedelem is szemrehányást kapott feleségétôl a drága ékszer miatt, mire azt kérdezte az irigykedô asszonytól: “Vajon te is megtetted volna azt, amit az ô felesége tett, amikor eladta a hajfonatát, hogy a pénzt férjének adja, és az nyugodtan tudjon Tórát tanulni?!” (Jeruzsálemi Talmud, Sábát 5:1.)

Bár Kochbá szárnysegéde

Ĺkivá nem felejtette el öt gyermeke anyjának, amit ifjúkorában tett érte. Meghitt kapcsolatukra utal, hogy gyakran mondta: “Ki a gazdag? Akinek tettekben gazdag felesége van…” (Sábát.)
Nem csak a zsidó tudományokban volt utolérhetetlenül nagy. Elmélyült és alapos tudása szinte minden területre kiterjedt. Sok nyelvet tudott, és így azok közé tartozott, akik Gámliél fejedelmet elkísérték külföldi útjaira, fôleg Rómába, ahol igyekeztek közbenjárni a zsidó közösséget érintô ügyekben, és enyhíteni a jogfosztó intézkedéseket.
Tudása és vezetôi képességei felôl alkalmas lett volna a legmagasabb pozícióra is. Amikor Jávnéban a palotaforradalom során leváltották Gámliélt, és megfelelô jelöltet kerestek tisztségére — amelynek viselôje nemcsak a maradék zsidó közösség vallási feje volt, hanem a világi zsidó hatalom képviselôje is a rómaiakkal szemben –, ô is szóba került. Csak azért nem választották meg, mert a származása nem volt megfelelô — mint tudjuk, egy betért fia volt –, és nem tartották ildomosnak, hogy “elôkelô” családfa nélkül viselje a fejedelmi tógát. Ezért aztán, mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk, Eleázár ben Ĺzárját választották meg.
A talmudi elbeszélések alapján arra következtethetünk, hogy alapos Tóra- és talmudisztikus tudása mellett Ĺkivá alaposan ismerte az orvos- és a természettudományokat és az asztronómiát is, sôt a modern pszichológiában is jártas volt (Hyman). Ez a nagy tudású és széles látókörű vezetô idôvel a Bár Kochbá-féle felkelés egyik kezdeményezôje és szellemi irányítója lett. Maimonides azt írja róla, hogy a felkelô népvezér szárnysegédje, illetve “fegyverhordozója” volt.
Valóban, a Talmud más helyütt (Jeruzsálemi Talmud, Táánit 4:5.) azt mondja: “Rabbi Ĺkivá, amikor látta Ben Kozibát [ez volt Bár Kochbá eredeti neve], azt mondta rá: ěme, ez a Messiás! Jochánán ben Torátá így szólt: Ĺkivá, fű nô ki az álladon, és Ben Dávid [a Messiás] még akkor sem jön el…”
Ĺkivá tehát erôteljesen támogatta a felkelést, noha már akkor is voltak a bölcsek között — nem is kevesen –, akik Jochánán ben Torátá nézetét osztották: nem szabad teljesen esélytelen felkeléssel a nép fizikai létét felelôtlenül veszélyeztetni, mert a kis Júdea nem képes legyôzni a nagy Római Birodalmat.
Bár Kochbá kezdeti sikerei sokakat meggyôztek a felkelés helyességérôl. Vannak történészek, akik biztosra veszik, hogy az a 24 000 Ĺkivá-tanítvány, akik szinte egyszerre haltak meg a Peszách és Lág BáOmer közötti idôben, a felkelô vezér katonái voltak. Mások odáig mennek, hogy úgy vélik, a holt-tengeri barlangokban felszínre került Bár Kochbá-papiruszokon gyakran elôforduló “rábénu Betánjá ben Miszá” tulajdonképpen Ĺkivá ál-, illetve fedôneve volt a felkelést elôkészítô földalatti mozgalomban [Chájim Kulic: Ros lácháchámim. (Rabbi Ĺkivá élete)].
Lehet, hogy ez túlzás. Mindenesetre tény, hogy Ĺkivá szimpatizált a felkelôkkel és Bár Kochbában, legalábbis eleinte, a lehetséges Messiást látta. A felkelés leverésekor Ĺkivá nem volt Bétárban, a felkelôk utolsó fellegvárában, hanem (Hyman szerint) a babilóniai Nehárdéában, ahol szökôévet iktatott be a héber naptárba. Ennek fontosságáról tudni kell, hogy a zsidó ünnepeket a mindenkori zsidó naptár alapján állapítják meg, és a felkelést követô hadrianusi elnyomás, amely a zsidó vallás alapjait kezdte ki, megtiltotta ezt az elsô látásra ártatlan műveletet.

A róka és a halak

Amikor Titus lerombolta a Második Szentélyt, a megszálló rómaiak megengedték Jochánán ben Zákkájnak, hogy Jávnéban restaurálja a Szánhedrint, és helyreállítsa a zsidó szellemi önállóságot. Most, miután leverték a Bár Kochbá-lázadást, és a legyôzöttek körében nagy vérengzést rendeztek, elrendelték, hogy a zsidóknak tilos a szombatot megtartani, tilos fiúgyermeküket körülmetélni, és — ami a legsúlyosabban esett a latba — tilos a Tórát tanulni, legalábbis nyilvánosság elôtt. Betiltottak minden nyilvános elôadást, és halálbüntetés terhe mellett megtiltották a Tóra-bölcseknek, hogy a népet a zsidó etikára és a zsidó törvényekre tanítsák. ěgy próbálták a zsidó szellemet megtörni, a zsidó népet a Római Birodalom nagy kohójában beolvasztani. Kísértetiesen hasonlított ez a római törekvés ahhoz, ami ma történik egyes diktatórikus jellegű országokban…
Akkor azonban a bölcsek, a rabbik, a zsidóság nagyjai nem engedték felmorzsolni a népet. Ĺkivá tömegeket gyűjtött maga köré, és a drákói rendelkezések ellenére nyilvánosan tanította a Tórát.
Páposz ben Jehudá — aki Hyman szerint tanaita volt, Ĺkivá társa és barátja — egyszer látta, hogy egy sereg ember Ĺkivá elôadását hallgatja. Azt kérdezdte: “Nem félsz a hatalomtól, amely megtiltotta ezt?” Ĺkivá egy példázattal válaszolt.
“Képzeld csak — mondta –, egyszer egy róka a folyó partján jártában látta, hogy a halak ide-oda cikáznak a vízben. Kérdi a róka: Mi elôl menekültök, mitôl féltek? Mondják a halak: A halászoktól, akik hálót feszítenek ki, hogy megfogjanak bennünket. Mondja a róka: Ha kedvetek van, gyertek ki a szárazföldre, lakjunk együtt, és akkor biztonságban lesztek…
Mondják a halak a rókának: Terólad regélik, hogy az állatok legokosabbja vagy? Hiszen te sült bolond vagy! Ha itt, a vízben, az életelemünkben félünk és remegünk, a szárazföldön, ahol rögtön meghalnánk, annál inkább…
“ěgy van ez velünk is — fejezte be Ĺkivá a példálózást. — A mi életelemünk a Tóra. Ha a tanulása veszélyt jelent, akkor a tôle való eltávolodás százszor annyira veszedelmes és fenyegetô számunkra…”
Rövid idôre rá letartóztatták és börtönbe vetették Ĺkivát. Tinius Rufus, a római helytartó, akinek a szókimondó bölcs már régen a bögyében volt, most alkalmasnak látta a pillanatot a bosszúra.

A vértanú

A Talmud részletesen leírja Ĺkivá napjait a kájszárijái börtönben: kínozták, nem adtak neki elég vizet, de addig nem volt hajlandó enni, amíg nem kapott vizet, hogy megmoshassa — illetve a háláchá szerint leönthesse — a kezét. A bölcsek kérdéseket küldtek neki, s ô élete kockáztatásával válaszolt és halachikus döntvényeket hozott a börtön falai között. Simon bár Jocháj, a késôbbi nagy tanaita, aki ekkor még fiatal tanítvány volt, bejött hozzá, és követelte, hogy tanítsa Tórára. Ĺkivá azonban nem akarta veszélybe sodorni tanítványát.
A hagyomány szerint Jom Kippur napján végezték ki, szörnyű tortúra közepette. “A Smá Jiszráél ideje volt, és Ĺkivá testét vasfésűvel boronálták [ez ismert római kínzási módszer volt], ô pedig a Smát mondta nagy elmélyültséggel. Kérdezték tôle tanítványai: Mesterünk, ez a Tóra jutalma? Felelte Ĺkivá: Egész életemben azon töprengtem, mit jelenthet pontosan, amit a Smában mondunk: …szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, teljes szívvel, egész lelkeddel… Ezt a bölcsek úgy magyarázták, hogy …még ha el is veszi lelkedet. Mindig kérdeztem magamat, mikor lesz alkalmam magamra alkalmazni bölcseinknek ezt a mondását? S most, hogy itt az alkalom, ne éljek vele?”

* * *

Ezzel hosszan, elnyújtva mondta az ima echád szavát, amely Isten egyetlenségét jelenti ki, és lelke ezzel a szóval elszállt. Ekkor égi hang hallatszott, amely azt mondta: “Boldog lehetsz, Ĺkivá, hogy lelked az Egy szóval távozott testedbôl…” A Talmud hozzáteszi, hogy még a szolgálattevô angyalok is tiltakoztak az égben, kérdezvén: “Ez a Tóra jutalma?” Egy újabb égi hang ekkor a túlvilági üdvösségrôl biztosította Ĺkivát… (Bráchot 61.)
Ĺkivá vértanúságával megnyitotta az ászárá háguré málchut, a tíz mártír sorát. Temetésének körülményeirôl gyönyörű ággádá regél. Százhúsz évet élt, mint Mózes: halálával és annak körülményeivel megkezdôdött a zsidóság nagy válságsorozata. A zsidó nép annyira gyászolta, hogy azt mondták: “Ĺkivá halálával megszűnt a Tóra tekintélye, és eltömôdött a bölcsesség forrása…” (Szotá 9.)
A legfrappánsabban rabbi Jochánán reagált Ĺkivá tragikus halálára: “Jaj nekik, a bálványimádóknak! Javíthatatlanok, és nincs mentségük! Hisz azt mondja a próféta: …és a réz helyett majdan aranyat hozok, és a vas helyett ezüstöt, és a fa helyett rezet… [Ézsaiás 60:17.] — Ĺkivá és társai helyett mit hoznak?!”
Erre mondja az ěrás (Ros HáSáná 23.): “és kiontott vérük nem marad megtorlás nélkül, és az Örökkévaló Cionban honol..

  • Küldés emailben

Fejezetek