51. A Talmud bölcsei

Rábbá, a hegyszaggató

Rábbá bár Náchmáni a babilóniai amoriták harmadik nemzedékének volt méltán híres tagja. Huszonkét évig vezette a pumbáditái jesivát: éles esze és kiváló elemzőképessége – amit héberül okér hárimnak, “hegyszaggatásnak” mondanak – tette alkalmassá erre a feladatra.

Társa, ráv Joszéf, széleskörű ismereteiről volt híres: rengeteg Misnát és brájtát tudott kívülről, és a felmerült kérdésekre nem a logika, hanem precedensek alapján adott választ: ezt a képességet szinájnak nevezik.

Rábbá két testvére Erec Jiszráélban élt: Jochánán tanítványai voltak Tibériáson. Őt is hívták, hogy tartson velük, de nem tudjuk, járt-e ott.

Az is bizonytalan, hogy mennyi ideig élt. Ő is Éli főpap családjából származott, amelynek tagjai – mint az Ábájéról szóló fejezetben olvashatjuk – nem voltak hosszú életűek. Ismerünk egy véleményt, amely szerint csupán negyven évet élt, mások szerint hatvanéves korában halt meg. Egy fia volt, akit Rávának hívtak.

Jesivájába ezrével özönlöttek a tanítványok, főként tanítási módszere és élvezetes vitastílusa miatt. A Talmud tanúsága szerint ráv Chiszdá tanítványai körül számosan otthagyták mesterük szurái jesiváját, és átmentek Rábbá bár Náchmánihoz.

* * *

Rábbá ráv Huná és ráv Jehudá tanítványa volt. Jehudá halála után fölmerült a kérdés, hogy ki örökölje a jesivávezetői tisztet, ő vagy ráv Joszéf. Kikérték az Erec Jiszráél-i Tóra-szaktekintélyek véleményét, és ennek alapján úgy döntöttek, hogy ráv Joszéf széles enciklopédikus tudásával alkalmasabb vezetője lesz a tanháznak, mint az éles eszű Rábbá. Joszéf azonban nem fogadta el a kinevezést, s így Rábbá lett a jesivá feje.

Módszeréhez tartozott, hogy az elvont tanulmányok tárgyalása során időnként fejtörőket, találós kérdéseket adott föl hallgatóságának, sőt nemegyszer humorral fűszerezte az előadást, hogy feloldja a nehéz halachikus témák okozta feszültséget. Nemcsak a mindennap szükséges, aktuális halachikus kérdésekkel foglalkozott, hanem elméleti tételekkel is, például a tisztátalanság törvényeivel, amelyek a Szentély pusztulása óta nem voltak használatosak a gyakorlatban. Ebben nem túl sokan követhették, mert szavajárása volt: “Egyedül vagyok a tisztasági háláchák terén…” (Bává Meciá 86.)

Olyan szegény volt, hogy nemegyszer kenyér sem volt a házában. Ez élő bizonyítékul szolgált arra, hogy az ember nem érdemei szerint részesül hosszú életben, gyermekáldásban és megélhetésben, hanem a (bal)szerencséje alapján. A Talmudban ritkán találkozunk olyan összehasonlítással, amilyent Rábbá és ráv Chiszdá helyzetéről olvashatunk: “Ráv Chiszdá házában hatvan esküvő, Rábbánál hatvan temetés. Ráv Chiszdá 92 évet élt, és még a kutyái is finom ételeket ettek, míg Rábbá házában gyakran árpakenyér sem volt…” (Moéd Kátán 28.) Ez a súlyos helyzet odáig fajult, hogy Rábbá kénytelen volt segélyt elfogadni Ukvá egzilarkhától a nélkülöző talmudisták számára fenntartott segélypénztárból…

* * *

Helyzete később valamicskét javult (Hyman). A Talmud feljegyzi, hogy unokaöccsével, Ábájéval egyszer purimi sláchmoneszt küldött egy bölcsnek: egy kosár datolyát és egy mérő pörkölt búzát. Ábájé megjegyést tett az egyszerű ételajándékra, a közmondást idézve: “Ha király lesz is a parasztból, azért a tarisznya nem kerül le a válláról…” (Megilá 7.)

Máskor pénzt adott kölcsön Ábá bár Mártának, s az éppen smitá évben – hetedik évben, amikor el kell engedni a tartozásokat – járt volna vissza. Rábbá kénytelen-kelletlen visszautasította a törlesztést, de nem volt boldog. Ábájé titokban elment Ábá bár Mártához, és meggyőzte, hogy adja vissza a pénzt, amit nagybátyja igencsak nélkülözött volna, s később megtalálták a megfelelő halachikus megoldást is az ügyre. (Gitin 37.)

Igen jellemző Rábbára az a talmudi történet, amely arról szól, hogyan ünnepelte Purimot ráv Zérával. Miután az előírásoknak megfelelően mindketten lerészegedtek, Rábbá “levágta” Zérát. Később, amikor kijózanodott, és rájött, hogy mit tett, irgalomért könyörgött, és életre keltette társát. Egy év múlva újra meghívta Zérát Purimra, de az elhárította a megtiszteltetést azza, hogy kétszer egymás után nem történhetik csoda… (Megilá 7.) Kommentátorok hosszú sora igyekszik megfejteni, vajon mit jelenthet, hogy Rábbá “levágta” Zérát. Van, aki úgy magyarázza, hogy nem sáchátnak, “levágásnak” kell olvasni a szót, hanem a “kiprésel”, “kifacsar” jelentésű száchátnak: az ittas Rábbá addig-addig ölelgette, nyomkodta, dömöckölte barátját, amíg az el nem ájult. Máhársá szerint Rábbá kényszerítette az ivásra ráv Zérát, aki rosszul lett és elájult, vagyis saját maga “ütötte ki” magát. Érthető, hogy nem akarta megismételni a produkciót…

* * *

Szigorú egyénisége, igazmondása és ellentmondást nem tűrő természete sok baj forrása volt. A Talmud tanúsága szerint városának lakói egy emberként gyűlölték, mert elviselhetetlennek tartották állandó dörgedelmeit. Egyszer megelégelték erkölcsprédikációit, és följelentették őt a hatóságnál. Azzal vádolták, hogy minden évben kétszer egy hónapig visszatartja a 12 000 zsidót a munkától, akik így nem képesek az adóra való pénzt megtermelni. Ez a vádaskodás tragikus következményekkel járt.

A király, II. Sápur emberei halálra keresték. Rábbá illegalitásba vonult, és a konspiráció szabályai szerint váltogatta búvóhelyeit: a Talmud nyolcat említ ezek közül. Vágül egy nádasban talált menedéket: egy kivágott fatörzsön ülve tanult.

Ekkoriban, meséli a Talmud, éppen élénk vita folyt az égi jesivában egy halachikus kérdés körül. Az Örökkévaló maga azt mondta, hogy a kérdéses dolog tisztának számít, de a többiek vitatták a döntést. Elhatározták, hogy Rábbá bár Náchmánit kérdezik meg, aki “egyedülálló tekintélye a tisztasági törvényeknek”. Elküldték a halál angyalát, hogy hozza föl a lelkét, de az nem tudott közel férkőzni hozzá, mert egy pillanatra sem hagyta abba a Tóra tanulmányozását. Egyszerre azonban szél támadt, a nád zörögni kezdett, s Rábbá azt hitte, a martalócok fegyvereit hallja. “Inkább meghalok, hogysem a kezükbe kerüljek!” – mondta ekkor, és átadta lelkét a halál angyalának… Utolsó szava az volt: Táhor, táhor! – “Tiszta, tiszta!” Ekkor égi hang hallatszott: “Boldog vagy, Rábbá bár Náchmáni, mert tested tiszta, és lelked tisztaságban távozott…”

Ezután egy papírszelet hullott alá az égből, amelyre föl volt írva, hogy Rábbá elhunyt. Ábájé, Rává és a többi Talmud-tudós a keresésére indultak. Látták, hogy a nádas fölött nagy madársereg lebeg, és árnyékot tart egy zsombékos rész fölé. Ott megtalálták Rábbá testét, eltemették, és hét napig gyászolták (Bává Meciá 86.)…

  • Küldés emailben

Fejezetek