41. 📖 Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Pinchász

Naftali Kraus:
Pinchász

Fanatizmus a zsidóságban


„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Pinchász, Áron pap fiának, Eleázárnak fia, elfordította haragomat Izrael fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően viselkedett. Ezért nem semmisítem meg Izrael fiait felindulásomban. Mondd meg tehát: íme, én békességem szövetségével ajándékozom meg. Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mert féltékenykedett Istenért és engesztelés szerzett Izrael fiainak” (Numeri, 23, 10-14).
A pusztai vándorlás 40. évében Izrael népe a moabiták földjén lévő Sittimben ütötte fel utolsó táborhelyét, mielőtt átlépték volna a Jordán folyót, hogy bejussanak az Ígéret Földjére.
A nép élvezte az akkori civilizáció itt talált áldásait, vásárolhattak maguknak ruhaneműt, gyümölcsöt és zöldséget, amiket oly sokáig nélkülöztek.
S ekkor ismét színre lép Bileám. Ami nem sikerült neki átokkal – hiszen az áldássá változott – hogy elveszejtse Izraelt, azt most más módszerrel igyekezett elérni. Rávette a moabitákat és midjanitákat, hívják meg a zsidókat pogány szertartásaikra. Azok közül sokan lépre is mentek, részt vettek a peori bálványkultusz ünnepségén, pogány orgiákban megszegték a szigorú mózesi törvényeket. A dolog odáig fajult, hogy a simeoni törzs főnöke, Zimri, karján Kozbival, a midjanita királylánnyal, azzal a kérdéssel provokálta Mózest, hogy szabad-e idegen nő társaságát élvezni, majd a döbbent Mózes szeme láttára, válaszát sem várva, sátrába vitte a királylányt.
Egyedül Pinchász, a fiatal zelóta, nem vesztette el lélekjelenlétét. Habozás nélkül dárdát ragadott, és a Törvénynek egyéni értelmezést adván, utánuk ment a sátorba és mindkettőjüket leszúrta. Ezzel a tettével megmentette a helyzetet, és elhárította a zsidók feje fölül a végzetes csapást, melynek így is 24 ezer áldozata volt, legfőképp a simeoni törzsből.
Az Írás, Pinchász jellemzésére, a „kánó” igét használja. A szónak több értelme van, attól függően, milyen kontextusban jelenik meg. Jelent féltékenységet, fanatizmust, de egyszerű irigységet is. (A féltékeny férj héberül „kánáj”, a politikai vagy vallási fanatikus „kánáut”). Ilyen fanatikus volt ez a fiatal zelóta is, aki e tette által nyerte el a papi kinevezést, s lett alapítója egy, évszázadokon át fennálló, papi dinasztiának.
Pinchász ezt a szellemet törzsétől, a levitáktől örökölte. Lévi volt az, aki Simeon bátyjával együtt, megtorolta, Schemben, Dina lánytestvérükön esett szégyent, s az ő törzse volt az is, amely – Mózes parancsára – kemény kézzel elbánt az aranyborjú imádóival. Maga Pinchász is már betöltött egyfajta tábori papi szerepet, amikor a Midján elleni bosszúhadjáratot vezette. A Midrás tudni véli azt is, hogy ő ölte meg Bileámot is, aki éppen Midjánban tartózkodott.

* * *


A békeszövetség, melyet Isten adott Pinchász tettének elismeréseként, jutalmat és egyben védelmet jelentett számára. De felvetődik a kérdés, miért jár jutalom annak, aki önbíráskodik, s ennek folyományaként embert öl?
A talmudisták arra a következtetésre jutnak, miszerint egy fanatikusnak akkor áll jogában önbíráskodni, ha azt tapasztalja, hogy az általa látott törvénytelen cselekedetet elkövetőt a törvény, a szokásos perrendtartás szerint, nem képes megbüntetni.
Ha ezen tettére előre engedélyt kérne egy bírótól, természetesen elutasításra találna, viszont, ha jogos felháborodásában, felindultságában cselekszik – a bíróság védelmét is élvezi, az esetleges bosszúval szemben.
A fenti értelmezés alapján, Zimri is megölhette volna Pinchászt – önvédelemből. Ennek tükrében a fanatikus zelóta önfeláldozó tette még inkább hősiesnek bizonyul, hiszen nemcsak életét, hanem papi hivatását is kockára tette. (T.i. egy kohanita, aki embert öl, elveszti a jogát arra, hogy megáldja a népet). Ezért számít jutalomnak az isteni ígéret, mert felmentette őt a következmények alól.

* * *


Más jellegű, inkább pszihológiai, magyarázatot ad az eseménynek Naftali Zvi Berlin (Nöciv),a neves volozsini jesíva-vezető, Háámék Dávár című művében. Az isteni békeszövetséget, melyet Pinchász kapott, akként értelmezi, hogy a kettős gyilkosság – bár azokat jogosan követte el – nem hagy majd nyomot a lelkében, s a vérontás nem válik természetévé.
Egy másik kommentárban szó van arról, hogy az emberek egy része, Zimri hívei, szájára vette Pinchászt, azt terjesztve róla, hogy anyai nagyapja pogány volt, ereiben nem-zsidó vér is csörgedez, innen ered gyilkos hajlama. Az Írás maga cáfolja meg ezeket az igaztalan vádakat azzal, hogy közli, Pinchász, Áron leszármazottja – aki könyörületes, békeszerető ember volt – s maga Pinchász is ilyen volt…
Jonathán Eibschütz szerint az isteni békejobb, igencsak kijárt Pinchásznak. Ugyanis az ilyenfajta, a köz javára munkálkodó embereknek, rendszerint üldöztetésben, bántásokban van részük. Pinchász pedig valami jobbat érdemelt…

* * *


A kocki rebbe szerint Pinchász volt az, aki tettével elültette a zsidók lelkében a bűnnel szembeni fanatizmust, azt, hogy nem bírják elviselni, ha közöttük vétkesek vannak.
Felvetődik a kérdés, miért nem Mózes cselekedett?
Az egyik lehetséges válasz az, hogy a szituáció a lázadás jegyeit viselte magán és a simeonita törzsfőnök szemtelensége szinte sokkolta a 120 esztendős, sokat látott és tapasztalt vezetőt.
Egy középkori kommentátor szerint Mózes azért volt tehetetlen az ügyben, mert Zimri személyi síkra terelte a dolgot, amikor – írja a Midrás – úgy tette fel a kérdést: ha nekem tilos barátkozni a midjanita nővel, neked ki engedte meg Jitró lányát, Cippórát, aki szintén midjanita, feleségül venni? Mivel ily módon személyesen érdekelt lett az ügyben, Mózes nem tehetett semmit, mivel kezei meg voltak kötve. Nem engedhette meg, hogy azt állítsák róla, ebben a személyes ügyben a fanatikus szerepét játssza. (Valójában, Mózes Jitró lányát még a Tóra-adás előtt vette el, amikor a vegyes házasság még nem volt megtiltva).

* * *


Nehéz éles különbséget tenni a között, mikor igazolható, avagy ítélendő el a fanatizmusból elkövetett cselekedet. Ez esetben a fanatikus Pinchász, aki – formálisan talán jogtalanul – megölt két embert, mégis dicséretben részesült, hiszen tettével olyan indulatokat fékezett meg, melyek akár polgárháborúhoz, tömegek halálához is vezethettek volna.
Ezzel szemben Élijáhu (Illés) próféta megbűnhődött fanatizmusa miatt – pedig a hagyomány azt tartja, hogy ő volt Pinchász reinkarnációja és szellemi utóda. Élijáhu bűne az volt, hogy szüntelenül ostorozta a zsidókat vétkeik miatt, ahelyett, hogy védelmébe vette volna őket, ezért aztán elvesztette próféciai képességét. A Midrás szerint a helyére lépő Elisa próféta, bár tanítványa és segítőtársa volt Élijáhunak, sokkal kevésbé volt fanatikus. Napjainkban egy kis fanatizmus elősegítheti a zsidó identitás tudatot, védőpajzsot nyújthat az elkallódás veszélye ellen. De nagyobb adag már kétségtelenül ártalmas…

A zsidógyűlölet oka

Egy haszid bölcselő, elemezve Pinchász megjutalmazását, arra a következtetésre jutott, hogy az, tulajdonképpen, egy bizonyos vétekért járó büntetést volt hivatva kivédeni. Ugyanis, Pinchász – amikor saját kezdeményezésére kivégezte a parázna törzsfőnököt – elkövette azt a bűnt, hogy feljebbvalója – Mózes – előtt és helyett döntött, vagyis pászkenolt. Erre a vétekre a Talmud három büntetést helyez kilátásba:
1. Eltávolítják tisztségéből;
2. Gyermektelenül távozik el a világból;
3. Megérdemli, hogy mérges kígyó csípje meg (Éruvin, 63).
Mind a három büntetés „ellenszere” bennfoglaltatik az alábbi Írásversben, mely a Pinchász által kapott isteni ígéretet foglalja magában: „…ezért mondd meg neki: íme adom én neki békeszövetségemet. Legyen számára és ivadékai számára örökös papságnak szövetsége…” (Numeri, 25, 12).

* * *


A Pinchász-Zimri ügy záradékaként Izrael fiai parancsot kaptak, hogy álljanak bosszút a midjanitákon, akik fondorlatos módon tőrbecsalták őket. A csalétek Kozbi, Midján egyik fejedelmének lánya volt. Ő csábította el Zimrit, a simeonita törzsfőnököt. Ennek következményeként halt meg 24 ezer ember járványban.
Azt az Írásverset „…mert a midjaniták ellenetek támadtak, amikor cselt szőttek ellenetek, Peor révén, Kozbi révén, aki midjanita fejedelem lánya, az ő húguk…” (uo. 18) az egyik haszid rebbe így magyarázta:
„Ez az egyik oka annak, hogy a világ népei gyűlölnek benneteket, zsidókat, Kozbi miatt, a húguk miatt, mert nem vagyunk hajlandók velük összeházasodni, mert ellenezzük a vegyes házasságokat. Ez a gyűlölet látszólagos oka – tette hozzá – mert ha ne adj Isten nem így viselkednénk, a gyűlölet akkor sem hagyna alább…”

* * *


A lizsenszki Elimelech a cselszövést hangsúlyozta, vagyis azt, hogy a midjanita cselszövők a zsidók gondolkodásmódját fertőzték meg azzal, hogy erkölcstelen gondolatokat ültettek a fejükbe. Ez rosszabb, mint maga a vétek, hiszen Bölcseink szerint a vétkes gondolatok súlyosabban esnek a latba, mint a bűnös cselekedetek (Joma, 29).

* * *


Clofchád lányainak örökségi pere – a szakasz egyik fő témája.
Az öt lánynak nem volt fiútestvére és apai örökségüket azzal az indokkal követelték maguknak, hogy apjuk – Clofchád, Hefer fia – nem tartozott a Mózes ellen fellázadt pártütők közé, hanem „saját vétkében halt meg”. Mózes nem akart maga dönteni, nehogy úgy tűnjön, előnybe részesíti a Clofchád lányokat, mivel apjuk nem lázadt fel ellene. Mózes tehát felterjesztette az ügyet, s az isteni döntés a lányok kérésének eleget tett: ha a családban nincs fiúgyerek, akkor a lányok az örökösök.
A haszid felfogás kiterjeszti ezt az elgondolást:
A szochotsovi rebbét egyszer felkereste egy özvegyasszony, aki a Din Tóránál akarta igazát bizonyítani. Miközben előadta mondandóját, keserves sírásba tört ki. Ekkor a rebbe felállt, s közölte, nem képes az ügyben pártatlanul dönteni, mert az özvegy könnyei befolyásolhatják őt józan ítélőképességében.

* * *


„És Mózes így szólt az Örökkévalóhoz: Rendeljen az Örökkévaló, a minden embernek lelket adó Isten, egy férfiút, a közösség élére… hogy ne legyen az Örökkévaló közössége, mint a pásztor nélküli nyáj” (Numeri, 27, 15-17).
A vezetés folyamatossága, tulajdonképpen, már biztosítva volt, hiszen Jósua már megkapta feladatul, csak be kellett iktatni.
A haszidok életében a vezetés öröklése sarkalatos probléma. Sok történet szól erről. Íme néhány:
Amikor Báál-Sém-Tov elköltözött az árnyékvilágból, fia, reb Zvi lett az utóda. Mindenki elfogadta őt, s a haszid közösséggel nagy egyetértésben folytatta Báál-Sém-Tov munkáját.
Egy év múlva, Sávuot ünnepén, amikor az egész Szent Társulat együtt volt, reb Zvi felállt és reb Beerhez (aki Báál-Sém-Tov legközelebbi tanítványa volt, később ő lett a mezritsi Mággid) fordult:
– Apám megjelent álmomban és azt mondta, hogy az Isteni Dicsfény és a teljes Égi Udvartartás (pámáljá sel máálá) a tiéd. Ezzel levetette magáról – a vezetőnek járó – fehér ruhát, ráadta reb Beerre, aki nem tiltakozott ellene.
A későbbi nemzedékek egyik neves alakja, rabbi Salom Beer, a lubavitsi dinasztia ötödik leszármazottja így méltatta reb Zvi cselekedetét:
– Reb Zvi közismert volt szerénységéről, s arról, hogy önmagát semmibe vette. Mégis, mekkora lelkierőre volt szüksége, hogy önként lemondjon a vezetésről…

* * *

Mózes, fentemlített kérésében, a vezetőt pásztorhoz, a népet pedig nyájhoz hasonlította.
A guri rebbe, a Szfát Emet c. mű szerzője, ezt így értelmezte:
– A zsidó nép igazi őrzője, pásztora, maga az Örökkévaló, miként a zsoltáros Dávid király is mondja: „Az Örökkévaló az én pásztorom, semmiben nem szenvedek hiányt…” (Zsolt. 23,1). A mindennapok valósága, a bajok azonban elfeledtetik ezt az emberekkel, miként a felhők takarják el a napot. Így aztán a cádikokra, a szellemi vezetőkre, hárul a feladat, megmutatni a világnak, hogy a Pásztor él és őrzi a nyáját, a zsidóságot. Ha nincs megfelelő vezető, aki képes ezt láttatni, úgy tűnhet, Isten őrizz, hogy a Pásztor elhagyta őket.
Ezért kérte Mózes Istent, jelölje ki a szellemi vezetőt, hogy ne legyenek abban a (tév)hitben, hogy nincs pásztora a nyájnak…

(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, “Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)

  • Küldés emailben

Fejezetek