63. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

Nem-zsidók gondjaira bízott zsidó

63. Nem-zsidók gondjaira bízott zsidó
Kérdés: Mielőtt a németek kivitelezték volna Kinderakzion-jukat, a kovnói gettó összes zsidó gyermekének kiirtását 5704. niszán 3-án és 4-én (1944. március 27-én és 28-án), kitudódott a küszöbön álló akció terve. Anyák és apák, tudván, hogy a németek meg akarják ölni a gettóban maradt ezerkétszáz zsidó gyermeket, minden találé-konyságukat latba vetették, hogy valamiképpen elrejtsék gyermeke-iket a németek elől vagy kicsempésszék őket a gettóból.
A gyermek megmentésének egyik módja az volt, hogy sze-rezni kellett egy születési bizonyítványt, amely arról tanúskodott, hogy a gyermek nem-zsidó szülők gyermekeként született, majd belehelyezni ezt az igazolványt a csecsemő pólyájába. A kisbabát ezt követően ott kellett hagyni egy keresztény árvaház, vagy temp-lom lépcsőjén, hogy mint lelencet felneveljék.
Voltak zsidók, akik úgy döntöttek, hogy nem-zsidó barátaikra bízzák gyermekeiket, hogy azok bújtassák őket a háború végéig, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a szülők megérik a háború vé-gét, a gyermekek visszakerülnek hozzájuk. Voltak olyanok is, akik minden áron meg akarták menteni gyermekeiket, és ezért még ke-resztény papokra is hajlandóak voltak rábízni őket, jóllehet ez azt jelentette, hogy a gyermekek nem zsidóként lesznek felnevelve. Ezek a szülők csak abban reménykedhettek, hogy amennyiben a gyermekeik túlélik a háborút, Isten kegyelméből valamiképpen visz-szatalálnak a zsidó valláshoz.
Megkérdezték tőlem, hogy vajon a háláchá megengedi-e az efféle megoldásokat, hiszen csak kevés szülő fogja túlélni a háborút, vagyis a legtöbb ilyen gyermek valószínűleg örökre elvész a zsidó-ság számára.
Válasz: Úgy rendelkeztem, hogy a szülők nem bízhatják csecsemő-iket keresztény papokra, hogy megmentsék őket a német gyilkosok kezétől elszenvedett haláltól. Noha maguknak a gyermekeknek nem kötelességük teljesíteni Isten Neve megszentelésének micváját, a szülőknek mégis tilos átadni őket a nem-zsidóknak.
Ami a nem-zsidó nevűeknek kiállított születési bizonyítványo-kat illeti, lásd az 58-ik responsumot az „r.k.” rövidítést tartalmazó útlevéllel kapcsolatban.
Ami azokat illeti, akik addig, amíg a háború be nem fejező-dik, keresztény barátokra vagy szomszédokra szándékozták rábízni a gyermekeiket, amikor is azok visszakerülhetnének valódi szüleik-hez, indokolt volt az aggodalom, hogy ezek a gyermekek örökre elvesznének a zsidóság számára. Ugyanakkor, mivel itt emberi éle-tek forogtak kockán, az embernek mindenképpen a mérsékeltebb alternatívát kellett választania. Ha a gyermekeket átadják a néme-teknek, azok biztosan elpusztulnak; ha viszont keresztény szomszé-dok gondjaira bízzák őket, van rá esély, hogy életben maradjanak. Még ha a szülők nem élik is túl a háborút, van rá esély, hogy a ke-resztények a háború befejeztével zsidó intézményeknek adják át a gyermekeket.
Mivel számos lehetőség állt fenn, úgy rendelkeztem, hogy le-hetünk engedékenyebbek, és engedélyezhetjük az aggódó szülők-nek, hogy világi keresztény személyekre bízzák gyermekeiket abban a reményben, hogy a háborút követően valóban visszakerülnek a zsidóság kebelébe.

  • Küldés emailben

Fejezetek