3. 📖 Én Istenem

Nem tanulhatunk meg mindent

A leginkább a judaizmus enciklopédiájának tekinthető Babilóniai Talmud egy húsz vaskos kötetből álló mű, amely szinte minden emberi tevékenységgel foglalkozik. A Talmud alapján szerkesztett törvénykönyvek, mint Maimonides Misné Torája és Joszéf Káro Sulchán Áruchja, szintén több kötetből állnak. Tökéletes megismerésük életre szóló munkát jelent a velük foglalkozó számára. Mi természetesen nem mélyedhetünk bele ennyire a témába.
Több értelme van arra vállalkoznunk, hogy egy meghatározott részt szemügyre veszünk. A zsidó állam bukása és a Templom pusztulása után az igazságszolgáltatás egyes területei köztük a büntetőjog, a mezőgazdasági és papi törvények hatályukat vesztették. Ez nem azt jelenti, hogy a zsidók felhagytak ezeknek a törvényhelyeknek a tanulmányozásával. Akármelyik mai amerikai vagy izraeli jesivában részletes okfejtést hallhatunk a Templomban történő újholdhirdetésről vagy a Talmudban szereplő négyfajta kártérítésről. A judaizmus szellemét annyira átszövi a Talmud, hogy aki komolyan foglalkozik a zsidósággal, az igyekszik az egészet tanulmányozni. A laikusok többsége azonban a hitnek ezzel az elméleti részével ritkán találkozik. Nézzük inkább azokat a dolgokat, amelyek mindennapi tevékenységünkben éreztetik hatásukat!
A hagyomány szerint a judaizmusnak hatszáztizenhárom parancsolata van. Ezt az impozáns számot viszonylag sokan ismerik. De kevesebben tudják, hogy ezek nagyrészt az említett szunnyadó törvényhelyekhez, a mezőgazdasági, papi és büntetőtörvények közé tartoznak. A nagyon-nagyon jámbor aggályos alapossággal találhat esetleg száz olyan előírást, mely a mai életre alkalmazható. Az a zsidó, aki kéttucatnyit betart, már ortodoxnak számít. Micsoda különbség: huszonnégy a hatszáztizenhárom helyett! Ilyen tényekre gondolok, amikor azt mondom, hogy tudnunk kell bizonyos dolgokat, ha megpróbálunk összképet alkotni a judaizmusról.
Nem azt mondom, és nem is állíthatja senki, hogy azt mondanám: néhány formális gyakorlat elvégzésével már teljességgel eleget tettünk a mózesi törvény előírásainak, s ami a többit illeti, könnyedén futkoshatunk elfoglaltságaink után. Azt mondom: a zsidóságban élni nem azt jelenti, hogy az embernek szakítania kell megszokott stílusával, gondolataival, tevékenységével, sem azt, hogy bénítóan bonyodalmas, idegen életmódot kell vállalnia, nem is azt, hogy el kell szigetelődnie az általános emberi léttől mindez közkeletű félreértés.

A vilnai gáon gyarlósága

Mesélnek egy történetet a kelet-európai gettók híres prédikátoráról, a dubnai mágidról. Egyszer egy nagy hatalmú tudós, a vilnai gáon megkérte, mondja el, mi hibát talál benne. A mágid előbb szabódott, de mivel a gáon erőltette, végül is azt mondta:
Nos, jó… Korunk legkegyesebb férfiúja vagy. Éjjel-nappal tanulsz, a világtól elvonulva, könyveid halmaza között, mintha a Szentek Szentjében ülnél, tudós rajongóid körében. A szentség magas fokára jutottál. Hogyan érted el ezt? Menj csak le a piactérre, gáon, a többi zsidóval együtt! Bírd ki a robotot, a hajszát, a gyötrelmet! Menj ki a világba, hallgasd a kétkedőket, a vallástalanokat, viseld el a csapásokat! Ismerkedj meg az egyszerű zsidók mindennapi megpróbáltatásaival! Majd meglátjuk, akkor is a nagy vilnai gáon leszel-e!
Törvényünk világos szándéka, hogy képessé tegyen bennünket a világban élni úgy, hogy a hit és a mindennapi lét ne váljék szét. A láma vagy a szerzetes visszavonul a társadalomtól, hogy vallásos képzetei el ne homályosuljanak. A mi hitünk azt tanítja, hogy a világban kell élnünk, de dolgainkra a kötelezettség pecsétjét kell ütnünk. Az eredmény, ha úgy vesszük, a nyugtalan élet. Sosem adhatjuk át magunkat teljesen a pillanatnak, nem lehetünk tökéletesen divatosak. Az ember világi igyekezetét állandóan felülbírálják a Törvény sajátos szempontjai. Elméletek szélviharai feltámadnak és elülnek, divathóbortok jönnek és mennek, s mi mindezt a kívülálló ironikus pillantásával szemléljük, még ha magukkal sodornak is. Másrészt vallási eszményeinket a megélhetés és a józanság mindennapi hullámverése koptatja. Tartalom nélkül nem maradhatnának meg.

A judaizmus magva

Sok éve levelezést folytatok egy agnosztikus gondolkodású barátommal. Azt kérdi: “Mi a zsidó lét magva: különbözni a szokásokban, vagy a másik emberrel szembeni viselkedésen alapuló morál szerinti erkölcsös életmódot folytatni? Azt gondolom, hihetetlen korlátoltságra vall azt sugallni, hogy ha nem eszünk rákot, akkor valamennyire is jelentős mértékben megoldódnak éhező bolygónkon a társadalmi lét szörnyű problémái.”
A vallásos olvasó nyilván nem ért egyet velem, de szerintem a kérdés jogos. Egyszer ugyanezt kérdeztem, csak sokkal durvábban, tengerész koromban. Két hete voltam hadapród, de lefokoztak, mert nem megfelelően használtam bizonyos szakkifejezéseket. Amint a zsarnok zászlós odébbállt, odamorogtam a szobatársamnak: “Talán hamarabb legyőzzük a japánokat, ha a lépcsőt létrának hívom?”
Mégis megtanultam a kifejezéseket. Nem gondolom, hogy a tokiói-öböli fegyverletételi ceremóniát emiatt hozták előbbre, mondjuk, szeptember ötödikéről másodikára. De meglehetősen biztos vagyok benne, hogy részben azért váltam rendes tengerésztisztté, mert megtanultam a zsargont. S ha bármily apró lépéssel előmozdítottam azt a fegyverletételt, azt mint tengerésztiszt tettem.
Talán mert a tengerészet olyan sokat jelentett számomra, mindig azt gondoltam, hogy a zsidók valahogy úgy viszonyulnak az emberiséghez, mint a tengerészek a többi amerikaihoz. A matrózok és tisztjeik vajon kevésbé amerikaiak attól, hogy a tengerészetnél szolgálnak? Különleges kötelességeik és fegyelmi kötelmeik vannak, furcsa a ruházatuk, szabadságuk látványosan korlátozott. Viszonzásul, legalábbis úgy érzik, dicsőséget aratnak, és létfontosságú szolgálatot teljesítenek. A zsidókat nem hitük választja el az emberiségtől, mégis különböznek. Megvannak a maguk különleges kötelmei és legalábbis úgy érzik jutalmai.
Emlékszem, hogy a háború alatt felnéztek rám, a tengerésztisztre. Azután, amikor kitört a béke, és el kellett utaznom a tartalékosi állomáshelyemre, a vonaton meg a repülőn úgy bántak velem, mint egy szerencsétlen csavargóval. Volt, aki megkérdezte: “Hogyhogy még nem szerelt le?” Azt hiszem, pontosan ezt a kérdést teszik fel a hitetlenek a vallásos zsidóknak.
Nem szereltünk le, valószínűleg azért, mert hitünkkel együtt elfogadjuk, hogy Mózes törvénye Istentől való, s mert tapasztalataink arra vallanak, hogy e törvény viselkedésmintái segítenek kis népünknek életben maradni a történelem hatalmas áradatában. Őrizzük atyáink reményét, hogy e kis nép által, kifürkészhetetlen módon el fog elérkezni egy napon az örök békesség fénye. Nem tudom elhozni a Messiást. De fiaimban, ha a Gondviselés is úgy akarja, két olyan tanult zsidóval gazdagítom a földet, akik elmúlásom után életben tartják ezt a reményt.
Így hát barátom kérdése magában hordja a választ. A zsidóság magva, hogy a többi emberrel szemben helyesen viselkedjünk. Ha az olvasó nem unja még az adomázást, elmondom a Talmud történetét az idegenről, aki azt akarta, hogy Hillél tanítsa meg őt a zsidóságra annyi idő alatt, amennyit fél lábon állva kibír. Hillél kollégája, Sámmáj, akitől ugyanezt kérte, elkergette a szemtelen provokátort. Hillél barátságosan válaszolt: “Amit nem tennél magadnak, azt ne tedd másoknak! Ez a zsidóság lényege, a többi magyarázat. Menj, és tanuld!” Ez az ember betért a zsidóságba.
Az atomerőmű nukleáris magva, akár egy almáé vagy vallásé, nem azonos az egésszel. Napról napra hozunk egy-egy lényegi döntést. Az életet át- meg átszövik a semmitmondó apróságok, mechanikus sablonok. A zsidóság nem hagyja semmibe veszni ezeket a jelentéktelen részleteket. A kötelezettség s így az általa képviselt jelentéstartalom beépül az ember minden percébe. Való igaz, hogy zsidók és keresztények egyaránt időnként a formát tekintették tartalomnak. Innen ered az agnoszticizmus nemtetszése a hittel szemben, amely “szertartásokkal pepecselget”. Ugyanakkor innen ered az is, hogy az ultraortodoxok nem ismerik el Izrael államát, mert nem csak vallásosok vannak a kormányában. De ha az életmódot azok ítélnék meg, akik hamisan értelmezik, akkor vajon melyik állná meg a helyét?

Az elszigetelődés

Hogyan is szigetelődhetnénk el? A világ, amelyben élünk, körülvesz bennünket. A világ népei testvéreink, az Örökkévaló gyermekei. Az Írás azt tanítja, hogy Isten az összes embert nem csak Izraelt a maga képmására teremtette. A két Templom idejében zsidó és nem zsidó egyformán gyújthatott égőáldozatot az oltáron. Ámosz próféta így kiáltott: “Nem olyanok vagytok-e előttem, Izrael fiai, mint az etiópok?… én hoztam ki … a filiszteusokat… Kaftórból…” (Ámosz 9:7.)
Láthatjuk, hogy úgy van, ahogy Mózes mondta: a Tórát leszámítva a legjelentéktelenebbek vagyunk a népek között. Mi mást mutathatunk föl a bölcsekkel és géniuszokkal szemben, akiket Isten a világnak adott? Támadt-e közöttünk Szókratész vagy Arisztotelész, Shakespeare vagy Cervantes, Newton vagy Galilei, Bach vagy Beethoven, Michelangelo vagy Rembrandt, Dickens vagy Tolsztoj, Gandhi vagy Lincoln? De hát talán ne üljünk repülőgépre, mert a Wright testvérek nem voltak zsidók? Vagy ne gyújtsunk villanyt, mert semmi közünk Faradayhez, Maxwellhez és Edisonhoz? Nem omlik-e porrá mindettől egy pillanat alatt a judaizmusnak ez a hamis koncepciója?
Helyünk a világban, azt hiszem, attól függ, mivel gazdagítottuk az emberiséget. Mi a Tórát tettük le a világ asztalára, a helyes életvitel és minden dolgok mózesi látomását. Ez a mi létünk: életünk tartama. Míg őrizzük a lángot, úgy vélem, jogunk van népként fennmaradni Isten és ember előtt.

Ennek tudatában úgy közelítünk e látomáshoz, mint atyáink: a jelképek és kötelmek rendszere által. A jövevény számára ez a rendszer útvesztőnek tűnhet, mégis át kell lépnünk kapuját. Hogy a dolog lényegéhez eljussunk, szemügyre kell vennünk a bélyegeket, amelyekkel a judaizmus az életet megjelöli; mindazt, amire Hillél azt mondta: “a többi magyarázat”.
Az első bélyegek az Időt különböztetik meg.

  • Küldés emailben

Fejezetek