2. 📖 Bámidbár Mózes 4. könyve

Nászo (4Mózes 4:21–7:89.)

4. fejezet

A szolgálatra alkalmas leviták számbavetés folytatása és a szolgálat szabályai

21. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 22. Vedd föl Gérsón fiainak összegét, az övékét is atyáik háza szerint, családjaik szerint. 23. Harminc évestől fölfelé egész ötven évesig számláld meg őket; mindazt, aki jön a hadban szolgálni, hogy végezzen szolgálatot a gyülekezés sátorában. 24. Ez a gérsuniták családjainak szolgálata, szolgálat és vinnivaló. 25. Vigyék pedig a hajlék szőnyegeit, a gyülekezés sátorát, takaróját és a táchásbőrtakarót, mely rajta van felülről, meg a gyülekezés sátora bejáratának takaróját; 26. az udvar függönyeit, az udvar kapu bejáratának takaróját, mely a hajlék és az oltár körül van, és köteleiket, minden szolgálati edényeiket, és mindazt, amit velük tenni kell, végezzék el. 27. Áron és fiainak parancsa szerint legyen a gérsuniták fiainak minden szolgálata, minden vinnivalójuk és minden, szolgálatuk szerint; és bízzátok rájuk őrizet gyanánt minden vinnivalójukat. 28. Ez a gérsuniták fiai családjainak szolgálata a gyülekezés sátorában; őrizetük pedig Itámár, Áron, a pap fiának felügyelete alatt van.
29. Merori fiait, családjaik szerint, atyáik háza szerint számláld meg őket. 30. Harminc évestől fölfelé egész ötven évesig számláld meg őket, mindazt, aki hadba jön, hogy végezze a gyülekezés sátorának szolgálatát. 31. Ez az ő vinnivalójuk őrizete, minden szolgálatuk szerint, a gyülekezés sátorában: a hajlék deszkái, tolózárai, oszlopai és talpai; 32. az udvar oszlopai körös-körül, talpaik, szögeik és köteleik, minden edényeik és minden szolgálatukhoz tartozó; név szerint számláljátok meg az ő vinnivalójuk őrizetének edényeit. 33. Ez a Merori fiai családjainak szolgálata, minden szolgálatuk szerint a gyülekezés sátrában; Itámár, Áron, a pap fiának felügyelete alatt. 34. És megszámlálta Mózes és Áron, meg a község fejedelmei Kehosz fiait, családjaik szerint és atyáik háza szerint, 35. harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindazt, aki hadba jön szolgálatra a gyülekezés sátorában. 36. És voltak megszámláltjaik családjaik szerint kétezer és hétszázötven. 37. Ezek a kehosziták családjainak megszámláltjai; mindaz, aki szolgál a gyülekezés sátrában akiket megszámlált Mózes és Áron, az Örökkévaló parancsára Mózes által.
38. Gérsón fiainak megszámláltjai pedig, családjaik szerint és atyáik háza szerint, 39. harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindaz, aki hadba jön szolgálatra a gyülekezés sátorában. 40.és voltak megszámláltjaik családjaik szerint, atyáik háza szerint: kétezer és hatszázharminc. 41. Ezek Gérsón fiai családjainak megszámláltjai, mindaz, aki szolgál a gyülekezés sátorában, akiket megszámlált Mózes és Áron az Örökkévaló parancsára. 42. Merori fiai családjainak megszámláltjai családjaik szerint, atyáik háza szerint, 43. harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindaz, aki hadba jön szolgálatra a gyülekezés sátrában, 44. és voltak megszámláltjaik családjaik szerint: háromezer és kétszáz. 45. Ezek Merori fiai családjainak megszámláltjai, akiket megszámlált Mózes és Áron az Örökkévaló parancsára Mózes által.
46. Mind a megszámláltak, akiket megszámlált Mózes és Áron, meg Izrael fejedelmei, a leviták, családjaik szerint, atyáik háza szerint, 47. harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindaz, aki jön, hogy végezze a szolgálat dolgát és a tehervivés dolgát a gyülekezés sátorában – 48. az ő megszámláltjaik voltak: nyolcezer és ötszáznyolcvan. 49. Az Örökkévaló parancsára rendelte őket Mózes által, mindegyiket a maga szolgálatára és vinnivalójára, és pedig megszámláltjait, amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek.

5. fejezet

A tisztátalanok eltávolítása a táborból

1. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 2. Parancsold meg Izrael fiainak, hogy küldjenek ki a táborból minden poklost és minden folyóst és mindenkit, aki tisztátalan halott által. 3. Mind férfiszemélyt, mind nőszemélyt küldjetek ki, a táboron kívülre küldjétek őket, hogy meg ne tisztátalanítsák táborukat, amelyben én lakozom közöttük. 4. És így cselekedtek Izrael fiai, kiküldték azokat a táboron kívülre; amint szólt az Örökkévaló Mózeshez, úgy cselekedtek Izrael fiai.
5. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 6. Szólj Izrael fiaihoz, férfi vagy nő, ha elkövetnek valamit az ember minden vétkei közül, hűtlenséget követve el az Örökkévaló ellen, és így bűnbe esik az a személy: 7. Akkor vallják be vétküket, amelyet elkövettek, térítse meg bűnének tárgyát a maga összegében és ennek ötödrészét toldja hozzá és adja annak, aki ellen bűnt követett el. 8.Ha azonban nincs rokona a férfinak, hogy megtérítse annak az ő bűne tárgyát, akkor a bűn tárgya, mely megtéríttetik, az Örökkévalóé, a papé legyen, az engesztelési koson kívül, mellyel engesztelést szerez érte. 9. Minden ajándék, Izrael fiai minden szentségeiből, amit odavisznek a papnak, azé legyen. 10. Mindenkinek szentségei az övéi legyenek; amit kiki a papnak ad, azé legyen.

Istenítélet féltékenységi ügyekben

11. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 12. Szólj Izrael fiaihoz és mond meg nekik: midőn valamely férfiúnak hűtlenné válik a felesége és elkövet ellene hűtlenséget, 13. hál vele valaki közösüléssel, de rejtve marad férje szemei előtt, elrejtőzött ugyanis és tisztátlanná vált, tanú azonban nincs ellene és rajta sem kapták, 14. de megszállja őt (a férjet) a féltékenység szelleme, hogy féltékenykedik feleségére, ez pedig tisztátalanná lett, vagy megszállja a féltékenység szelleme, hogy féltékenykedik feleségére és ez nem lett tisztátalanná, 15. akkor vigye el a férfi az ő feleségét a paphoz és vigye el áldozatát érte, egy tízed éfo árpalisztet; ne öntsön rá olajat és ne tegyen rá tömjént, mert a féltékenység ételáldozata az, az emlékeztetés ételáldozata, mely a bűnre emlékeztet. 16. A pap engedje őt közeledni és állítsa az Örökkévaló színe elé; 17. és vegyen a pap szent vizet cserépedényben, és a porból, mely a hajlék talaján van, vegyen a pap és tegye a vízbe. 18. És állítsa a pap az asszonyt az Örökkévaló színe elé, meztelenítse meg az asszony fejét, tegye tenyereire az emlékeztetés ételáldozatát, féltékenység ételáldozata az; a pap kezében pedig legyen a keserűség átokhozó vize. 19. És eskesse meg őt a pap és mondja az asszonynak: Ha nem hált veled senki és nem voltál kicsapongó tisztátlansággal férjed mellett, akkor légy ment a keserűség ez átokhozó vízétől; 20. ha azonban kicsapongtál férjed mellett és ha tisztátlanná lettél, hogy hált veled más férfi férjeden kívül – 21.eskesse meg a pap az asszonyt az átok esküjével és mondja a pap az asszonynak: Tegyen téged az Örökkévaló átokká és eskü példájává néped között, amidőn teszi az Örökkévaló ágyékodat beesetté és hasadat dagadttá; 22. jöjjön ugyanis ez átokhozó víz beleidbe, hasad földagadására és ágyékod beesésére! Ámen mondja az asszony: Ámen, Ámen! 23. Írja föl ezeket átkokat a pap levélre és törölje le a keserű vízzel; 24. és itassa meg az asszonyt a keserűség átokhozó vízével, hogy belemenjen az átokhozó víz keserűségnek. 25. És vegye el a pap az asszony kezéből a féltékenység ételáldozatát, és lengesse az ételáldozatot az Örökkévaló színe előtt és vigye oda az oltárhoz; 26. markolja le a pap az ételáldozatból annak illatrészét és füstölögtesse el az oltáron, azután itassa meg az asszonyt a vízzel. 27. És midőn megitatta a vízzel, lesz, ha tisztátlanná lesz és hűtlenséget követett el férje ellen, akkor belemegy az átokhozó víz keserűséggé, földagad a hasa, és beesik az ágyéka és lesz az asszony átokká népe között. 28.Ha pedig nem lett tisztátlan az asszony, hanem tiszta ő, akkor ment marad és nyer magzatot. 29.Ez a féltékenység tana, midőn kicsapong asszony az ő férje mellett és tisztátalanná lesz. 30.Vagy pedig ha megszáll férfit a féltékenység szelleme és féltékenykedik feleségére, akkor állítsa oda az asszonyt az Örökkévaló színe elé és cselekedjék vele a pap ez egész tan szerint. 31. És akkor ment lesz a férfi a bűntől, az asszony pedig viseli az ő bűnét.

6. fejezet

A názir törvénye

1. Es szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 2. Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: Férfi vagy nő, ha kiválik fogadalmat téve, tartózkodási fogadalmat, hogy tartózkodjék az Örökkévalónak, 3.bortól és részegítő italtól tartózkodjék, borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyék; bármi szőlőlevet ne igyék és friss szőlőt vagy szárazat ne egyék. 4. Tartózkodásának egész ideje alatt mindabból, ami a szőlőből készül, a szőlőmagtól a szőlőhéjig, ne egyék. 5. Tartózkodási fogadalmának egész ideje alatt borotva ne jöjjön a fejére; amíg betelnek a napok, melyekre tartózkodást fogad az Örökkévalónak, szent legyen, vadul növessze fejének a haját. 6. Mindazon a napok alatt, melyekre tartózkodást fogad az Örökkévalónak, holttesthez ne menjen be; 7.atyjával, anyjával, fivérével és nővérével meg ne tisztátalanítsa magát; ha meghaltak, mert Istenének názirsága van a fején. 8. Tartózkodásának egész ideje alatt szent ő az Örökkévalónak.

Akaratlan tisztátalanság

9. Ha valaki meghal mellette hirtelen és tisztátalanná tette názirfejét, akkor nyírja le haját tisztulásának napján, a hetedik napon nyírja le azt. 10. A nyolcadik napon pedig vigyen két gerlicét vagy két galambfiát a paphoz, a gyülekezés sátorának bejáratához. 11. És készítse el a pap az egyiket vétekáldozatnak és a másikat égőáldozatnak, hogy engesztelést szerezzen érte, amiért vétkezett a holttest által; és szentelje meg fejét azon a napon. 12. És tartózkodjék az Örökkévalónak tartózkodása napjain át, vigyen egy egyéves juhot bűnáldozatul, az előbbi napok pedig elesnek, mert tisztátalanná lett tartózkodása.

Szertartások a fogadalom teljesítése után

13. És ez a názir tana: Amely napon betelnek tartózkodásának napjai, vigyék el őt a gyülekezés sátorának bejáratához; 14. és mutassa be áldozatát az Örökkévalónak egy egyéves ép juhot égőáldozatul és egy egyéves nőstény juhot, épet, vétekáldozatul, és egy kost, épet, békeáldozatul; 15. meg egy kosár kovásztalan kenyeret lánglisztből, olajjal elegyítve és kovásztalan lepényeket, olajjal megkenve, meg ételáldozatukat és italáldozatukat. 16. Vigye oda a pap az Örökkévaló színe elé és készítse el vétekáldozatát és égőáldozatát. 17. A kost pedig készítse el békeáldozatul az Örökkévalónak a kovásztalan kenyerek kosarával, és készítse el a pap ételáldozatát és italáldozatát: 18. És nyírja le a názir a gyülekezés sátorának bejáratánál názirfejét, vegye názirfejének haját és tegye a tűzre, mely a békeáldozat alatt van. 19. És vegye a pap a lapockát, megfőzve, a kosból, meg egy kovásztalan kalácsot a kosárból és egy kovásztalan lepényt, tegye a názir tenyereire, miután megnyírta názirfejének a haját. 20.Lengesse azokat a pap lengetéssel az Örökkévaló színe előtt; szent az a pap számára a lengetés szegyével és az ajándék combjával együtt; azután pedig ihat a názir bort. 21. Ez a názir tana, aki fogadást tesz; áldozata az Örökkévalónak tartózkodása miatt, azonkívül, amire vagyonából kerül: fogadalma szerint, amit fogad, úgy cselekedjék tartózkodásának tana szerint.

A papi áldás

22. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 23. Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Így áldjátok meg Izrael fiait, mondván: nekik:

Isten oltalma

24. Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg téged

Isten kegyessége

25. világíttassa az Örökkévaló; neked az ő színét: és könyörüljön rajtad

Isten békéje

26. fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét. 27. Tegyék nevemet Izrael fiaira és én megáldom őket.

7. fejezet

A fejedelmek áldozatai

1. És történt, amely napon elvégezte Mózes a hajlék fölállítását és fölkente azt, megszentelte azt, és minden edényeit, meg az oltárt és minden edényeit, fölkente és megszentelte azokat: 2. Akkor odavitték Izrael fejedelmei, atyáik házának fejei, ők a törzsek fejedelmei, ők, akik álltak a számlálás mellett, 3. elhozták áldozatukat az Örökkévaló színe elé, hat fedett szekeret és tizenkét marhát; egy szekér (jutott) két fejedelemre és egy ökör egyre; és odavitték azokat a hajlék elé. 4. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 5. Vedd el tőlük és, legyenek, hogy végezzék a gyülekezés sátorának szolgálatát; és add azokat a levitáknak, mindeniknek az ő szolgálata szerint. 6. És elvette Mózes a szekereket és a marhát, és átadta azokat a levitáknak.7. Két szekeret és négy marhát adott Gérsón fiainak, szolgálatuk szerint; 8. négy szekeret és nyolc marhát adott Merori fiainak, szolgálatuk szerint, Itámárnak, Áron, a pap fiának felügyelete alatt. 9. Kehosz fiainak azonban nem adott, mert a szentély szolgálata volt rajtuk, vállon kellett vinniük.
10. És odavitték a fejedelmek az oltár fölavatására valót, amely napon fölkenték azt; és odavitték a fejedelmek áldozatukat az oltár elé. 11. És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Egy fejedelem naponként, egy fejedelem naponként, mutassák be áldozatukat az oltár felavatására.
12. És volt, aki bemutatta az első napon az ő áldozatát, Náchsón, Ámminodov fia, Júda törzséből.13. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 14. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 15. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh, égőáldozatnak. 16. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 17. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Náchsón, Ámminodov fiának áldozata.
18. A második napon bemutatta Neszánél, Cúor fia, Isszácnár fejedelme – 19. bemutatja áldozatát: Egy ezüst tál, százharminc, sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 20. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 21. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh, égőáldozatnak.22. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 23. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak öt egyéves juh; ez Neszánél, Cúor fiának áldozata.
24. A harmadik napon Zebúlun fiainak fejedelme, Eliov, Chélón fia. 25. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel; a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 26. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 27. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 28. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 29. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Elióv, Chélón fiának áldozata.
30. A negyedik napon Rúbén fiainak fejedelme, Elicúr, Sedéúr fia. 31. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, – a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 32. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 33. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 34. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 35. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Elicúr, Sedéúr fiának áldozata.
36. Az ötödik napon Simon fiainak fejedelme, Selúmiél, Cúrisáddoj fia. 37. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 38. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 39. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 40.Egy kecskebak vétekáldozatnak. 41. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Selumiél, Cúrisáddoj fiának áldozata.
42. A hatodik napon Gád fiainak fejedelme, Eljoszof, Deúél fia. 43. Áldozata pedig: egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 44. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 45. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 46. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 47. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Eljoszof, Deúél fiának áldozata.
48. A hetedik napon Efráim fiainak fejedelme, Elisomo, Ammihúd fia. 49. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 50. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 51. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 52. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 53. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak öt egyéves juh; ez Elisomo, Ámmihúd fiának áldozata.
54. A nyolcadik napon Menásse fiainak fejedelme, Gámliél, Pedocúr fia. 55. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 56. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 57. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 58.Egy kecskebak vétekáldozatnak. 59. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh, ez Gámliél, Pedocúr fiának áldozata.
60. A kilencedik napon Benjámin fiainak fejedelme, Ávidon, Gideóni fia. 61. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 62. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 63. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 64. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 65. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh: ez Ávidon, Gideóni fiának áldozata.
66. A tizedik napon Dán fiainak fejedelme, Áchiezer, Ámmisáddoj fia. 67. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 68. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 69. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 70.Egy kecskebak vétekáldozatnak. 71. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak öt egyéves juh, ez Áchiezer Ámmisáddoj fiának áldozata.
72. A tizenegyedik napon Ásér fiainak fejedelme, Págiél, Ochron fia. 73. Áldozata pedig: egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 74. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 75. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 76. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 77. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Págiél, Ochron fiának áldozata.
78. A tizenhetedik napon Náftáli fiainak fejedelme, Áchirá, Énon fia. 79. Áldozata pedig: Egy ezüst tál, százharminc sékel a súlya, egy ezüst medence, hetven sékel, a szentség sékelje szerint; mindkettő telve lángliszttel, elegyítve olajjal, ételáldozatnak. 80. Egy kanál, tíz sékel aranyból, telve füstölőszerrel. 81. Egy fiatal tulok, egy kos, egy egyéves juh égőáldozatnak. 82. Egy kecskebak vétekáldozatnak. 83. És békeáldozatnak két marha, öt kos, öt bak, öt egyéves juh; ez Áchirá, Énon fiának áldozata.
84. Ez az oltár fölavatása, amely napon fölkenték azt, Izrael fejedelmei részéről: Ezüst tál tizenkettő, ezüst medence tizenkettő, arany kanál tizenkettő. 85. Százharminc sékel ezüst az egyik tál és hetven az egyik medence; az edények minden ezüstje kétezer és négyszáz, a szentség sékelje szerint. 86. Arany kanál tizenkettő, telve füstölőszerrel, tíz-tíz az egyik kanál, a szentség sékelje szerint; a kanalak minden aranya százhúsz (sékel). 87. Az égőáldozatnak való minden marha tizenkét tulok; kos tizenkettő, egyéves juh tizenkettő és ételáldozatuk, meg kecskebak tizenkettő, vétekáldozatnak. 88. És a békeáldozatnak való minden marha huszonnégy tulok; kos hatvan, bak hatvan, egyéves juh hatvan. Ez az oltár fölavatása, miután fölkenték azt.
89. És mikor Mózes bement a gyülekezés sátorába, hogy beszéljen vele (Isten), akkor hallotta a hangot, mely szólt hozzá a födél felől, mely a bizonyság ládáján volt, a két kerub közül; így beszélt vele.

 

  • Küldés emailben

Fejezetek