6. ? Naftali Kraus: A 613 parancsolat

Mózes Második Könyve – Tecáve szakasza

TECÁVE SZAKASZA

benne 4 cselekvő és 3 tiltó parancsolat
(98) LÁMPAGYÚJTÁS A SZENTÉLYBEN (N’A)

A Találkozás sátrában, a függönyön […] kívül rendezzék el (az örökmécsest vagyis a menórát) Áron és fiai…” (2Móz 27:21).

Ez is egy nem helyhez kötött micvá – vagyis nemcsak a pusz- tabeli Hajlék vonatkozásában érvényes, hanem a későbbi Szentélyre is, és ezért számítják be a mievák közé a „számlálók” (lásd a 96. és 97. parancsolatokat).

Azonban van egy korunkbeli „számláló” – a „Cháféc Chájjim” – aki utolsó könyvében (Széfer há-Micvot há-Kácár –

A Parancsolatok Rövidített Könyve) hozza távirati stílusban azokat a parancsolatokat, amelyek ma is aktuálisak és kötelezőek, akár a cselekvő, akár a tiltó micvákról van szó. Nála mindössze 77 cselekvő és 194 tiltó micvá van. Összesen – 271, az obligát 613 helyett. Itt nem találjuk a menóra gyújtás micváját.

Maimonidész nyomán a Chinuch is beszámítja a szentélyi lámpagyújtás micváját. Minden reggel a kohanitáknak, Áronnak ás fiainak, kötelessége volt előkészíteni és meggyújtani a menórát,

Chinuch szerint a Szentély tekintélye és tisztelete megköveteli, hogy minél több fény legyen benne, ahogy egy ember magánlakásában is szereti, ha a lámpák égnek és világos van. Itt idézi a Chinuch önmagát, mondván, hogy az ember a cselekedetek nyomán érzi és érzékeli a dolgokat, és hogy a jó tett a lélek öröme. Ebből következik, hogy ez a micvá is, mint a legtöbb, az embert szolgálja, az ő örömét és lelki felemelkedését, mivel az Örökkévalónak nincs szüksége az ember által gyújtott, vagy csiholt fényre. Ezért voltak a Szentély ablakai kívülről szélesek, és belülről keskenyek, demonstrálván, hogy a fény bentről árad ki, és nem kintről jön be. A Szentély falai igen vastagok voltak, és innen az ablakok formájának jelentősége, (lásd 1Kir 6:4, és Menáchot 86b).

A parancsolat érvényes a kohanitákra – amikor van Szentély

 

(99) A KOHANITÁK ÖLTÖZETE (N’A)

…és készítsék el (a mesteremberek) a szent ruhákat Áron […] és fiai számára…” (2Móz 28:4).

Ez a kohanitá osztály speciális parancsolata: a szolgálat során speciális ruhákat ölteni. Ez egyfajta egyenruha, amely emlékezteti viselőjét feladatára, aki Isten szolgájaként a szentségszolgálatot látja el. (Chinuch).

Három féle kohanita öltözet volt:

  1. Az egyszerű kohanita (kohén hedjot), négyféle ruhadarabot kapott: ing, nadrág, kalap és deréköv.

  2. A főpap (kohén gádol) ruhatára dupla volt, vagyis nyolc ruhadarabból állott. Az első négy azonos az egyszerű kohanitáéval – egy különbséggel: a főpap nem kalapot viselt, hanem egyfajta turbánt. A további négy főpapi ruhadarab: a mellvért (chósen), amit a szívén viselt, és rajta az urim ve-tumim a 12 drágakővel, a kötény fod), amin a mellvért nyugodott, kabát (meil) és homlokkötő fejdísz (cic), amit a homlokán viselt, rajta a szöveg: „kódes lá-Sém” (szent az Istennek). Az első négy ruhadarab lenből készült, míg a további négy – aranyból.

  3. A jom kippuri szolgálat során a főpap többször is ruhát váltott. Volt neki négy fehér ruhája, és ezenkívül két speciális inge; egyiket reggel hordta, másikat délután.

A kohaniták ruhájának mindig tetszetősnek, tisztának és tiszteletet ébresztőnek kellett lenni. Ha bepiszkolódott, nem mosták ki, hanem széttépték, és az anyagból kanócot készítettek a Szentély lámpáinak.

Chinuch hozzáteszi, hogy a kohanitáknak állandóan kellett látniuk speciális ruházatukat, hogy ne feledkezzenek meg magukról és feladatukról, ami a szentségszolgálat. Ezzel együtt ibn Ezra közli, hogy maga a kohanita ruházat nem volt szent. Szentségük abból állott, hogy a szent szolgálat során hordta őket a kohén.

Náchmánidész szerint a kohanita ruházat nagyban hasonlított az akkoriban dívó királyi és főúri viselethez, mivel a Szentély olyan, mint egy királyi palota, szellemi síkon persze és így érthető, hogy a palota szolgái megfelelő egvenru- hát viselnek. {Érdekes hogy a héber mád szó, amivel a kohanita ruházatot jelöli a Tóra-a modern héberben egyenruhát, uniformist jelent). A hagyomány szerint az egyes kohanita ruhadarabok bizonyos vétkekre hoztak bocsánatot (például a nadrág a bűnös gondolatokra). Hasonlóképpen tartja ezeket a ruhákat Ábárbánél szimbolikusnak.

A parancsolat a Szentély idejében aktuális – a kohaniták számára,

 

(100) A KOHANITÁK ÉS AZ ÁLDOZATOK HÚSA (N’A).

És egyék (a kohaniták, az áldozati húst) ami engesztelésre rendeltetett…” (2Móz 29:33).

Az áldozati rendről és a különböző áldozatokról, Mózes 3. könyvének (V Á – J I K R Á) elején, fogunk részletes ismertetést kapni. Itt az apropó a kohaniták és a Hajlék felavatása. A Tóra megparancsolja, hogy bizonyos áldozatok, mint a vétek és bűn áldozatok (chátát és ásám – lásd a 119., 123. és 124 micvákat) húsa a kohaniták jussa legyen. Ok ették, és a vétkes, aki az áldozatot hozta – bűnbocsánatot nyert.

Ezekből az áldozatokból a vétkes nem kapott semmit. Innen vezették le a kohaniták azon jogát is, hogy egyék a nekik adott termés-adományt, valamint az úgynevezett „enyhén-szent” áldozatok húsát, kivéve az égő-áldozatot (olá), amit teljesen elégettek az oltáron.

A micvá „gyökere” abban rejlik, hogy az áldozatok célja nevelő szándékú; gondolatainkat helyes irányba terelni, továbbá elnyomni a negatív alpári gondolatokat és vágyakozásokat (Chinuch). Innen ered, hogy a Szentély és az áldozatok iránti félő tiszteletnek abban is kifejezésre kell jutni, hogy az áldozat „jó kezekben” van, a kohaniták mindent az előírások szerint tesznek, vagyis nem etetik a húst szolgáikkal, nem dobják oda kutyáiknak, és nem hagyják megromlani. Mindezen felül természetesen a mievá egyben a kohaniták megélhetésének biztosítását is szolgálja.

Aktuális a Szentély fennállása idején – a férfi kohanitákra vonatkozólag,

 

(101) A TÖMJÉNFÜSTÖLÉS TÖRVÉNYE (N’A)

És füstölögtessen rajta (az aranyoltáron) Áron tömjént” (2Móz 30:7).

Naponta kétszer égettek a kohaniták tömjént a Szentélyben az arany oltáron. Egyszer egy évben készítette elő egy szakértő kohanita az egész évre elegendő tömjént 11 különböző fűszerből illetve illatszerből. Ezt 368 „adag”-ra osztották, napi egy-egy adag a reggeli és esti tömjén-füsto- lésre, míg a fennmaradó három „adagot” a főpap füstölte el jom kippurkor.

Maimonidész a füstölés parancsolatát egy micvának tartja, amelyben már benne van a készítés is, mivel a készítés arra való, hogy a kész tömjént elfüstöljék. Náchmánidész számításaiban ez két miváként jelenik meg.

A micvá célja és értelme a Szentély tekintélyének emelése, „hogy minden ember tisztelje és félje” (Chinuch). Ez csak olyan eszközökkel érhető el, amelyekre az ember gondolata ilyenképpen reagál, és amiket ő maga élvez. Ajó illat is ide tartozik. A Talmud szerint Jerichóban is érezték a tömjén szagát, amikor a kohanita Jeruzsálemben elfüstölte a tömjént. Hogy mit mond ez a ma emberének? Azt hogy a messzire levő (ma is több mint egy fél óra utazás) Jerichóban érezhető tömjénfüst arra mutat, hogy az illat milyen erős volt.

Több érdekes – racionalista – vélemény van a tömjénnel kapcsolatban: Maimonidész a Tévelygők Útmutatójában azt írja, hogy a Szentélyben rossz szagok lehettek a levágott állatok elfolyt vére és kibelezése miatt. Ezt ellensúlyozta a tömjén jó illata. Ide kapcsolódik az a vélekedés, ami a tömjén fertőtlenítő hatásáról beszél, valamint arról, hogy „a tömjén jelentékeny hatással van az idegrendszer állapotára” (Hertz),

Rabbi Dávid ben Zimrá (Rádbáz) szerint a tömjén arra volt jó, hogy a kohaniták ne lebzseljenek fölöslegesen az oltár körül. A tömjén sűrű és fojtogató füstje, arra késztette a kohanitákat, hogy fejezzék be munkájukat fürgén és távozzanak.

Tánchumá rabbi midrásában a tömjén szellemi kvalitásait jellemezve, mondja, hogy héber betűinek – K. T. R. T. – (betűnkénti) jelentése a „szentség” (ködusá); „tisztaság” (táhárá); „irgalom” (ráchámim) és „reménység” (tikvá) szavait adja. Ez rímel arra a zsoltárversre (141:2), ami az imát a tömjénhez hasonlítja (Tánchumá, Tecáve 14).

A Talmudban (Jomá 38a) feljegyeztek egy történetet, amelyben egy monopol helyzetben lévő család Jeruzsálemben – az Ávtinász-ház – nem volt hajlandó senkit sem megtanítani a füstölő készítésére, és ezért a bölcsek Alexandriából hozattak mestereket a „sztrájk” letörésére, de azok nem voltak képesek olyan minőséget előállítani, mint Ávtinászék. (lásd a 96. micvát a színkenyérrel kapcsolatban).

Érvényes – természetesen – a Szentély idejében.

 

Tiltó micvák

 

(102) NE MOZDULJON EL A MELLVÉRT A KÖTÉNYRŐL (N’A)

…és ne mozduljon el a mellvért (a chósen) a kötényről (éfod).(2Móz 28:28).

Már láttuk (a 99. micvában), hogy a főpapnak nyolc darabból álló ruházata volt, köztük a mellvért (chósen), ami a mellényen (kötényen) (éfod) nyugodott. Ez itt egy tiltó micvá, ami ahhoz kapcsolódik. Lényege: a mellvéd mindig legyen a helyén, úgy odaerősítve, hogy ne tudjon elmozdulni, Chinuch szerint a Szentély tiszteletéhez tartozik, hogy papjai és dolgozói rendesen legyenek öltözve, és „ne csúszkáljon a mellvért a kohanita mellén ide-oda”. Ez, átvitt értelemben a többi ruhadarabra is vonatkozik, tiszták legyenek, és a kohanita ne legyen slampos.

Csak akkor aktuális, amikor van Szentély.

 

(103) NE SZAKÍTSUK BE A KOHANITA KABÁTJÁT (N’A)

…hogy el ne szakadjon” (2Móz 28:32).

Akárcsak az előző micvá, ez is egy „erősítő” parancsolat a fenti ruházati parancsolat (99.) függvénye. Ahogy az írva van: „…hogy el ne szakadjon” (2Móz 28:32). Mivel a szakadt ruha nem szép és főleg egy főpapnál – ezért erre itt egy további tilalom hívja fel a figyelmünket.

Ugyanúgy, mint az előbbi, ez is csak akkor aktuális, természetesen, amikor van Szentély.

 

(104) NEM FÜSTÖLNI AZ ARANY OLTÁRON AZ ELŐÍRTON KÍVÜL (N’A)

Ne füstölögtessetek rajta (az arany oltáron) idegen füstölőszert (az előírt reggelin és estin kívül)…” (2Móz 30:9).

Kivéve a reggeli és esti tömjénfüstölést és a vér csepegtetését jom kippurkor a főpap által – tilos volt az arany oltárt más célokra használni.

Chinuch itt megismétli, amit már fentebb mondott (a Szentély építésével kapcsolatban), vagyis hogy nincs semmi értelme minden részletre magyarázatot keresni, mivel „ha ¡tt azt kérdjük, miért tilos az arany oltáron más áldozatot bemutatni, mint a napi kétszeri tömjénfüstölést, a következő kérdés az lesz, miért van a menórának hét ága, és miért nem nyolc. Ezekben a részletekben nincs mit kutatni, mert értelmünk azt soha nem fogja felfogni…”

A továbbiakban azt mondja a Chinuch, hogy ha falhoz szorítják, és mégis kérnek tőle magyarázatot a részletkérdésekre, azt fogja válaszolni, hogy miután adva volt a parancs Szentélyt építeni – ezt többféleképpen lehetett készíteni. Mihelyt azonban parancsba lett adva, hogy a menóra hétágú legyen, és az arany oltár erre és erre szolgáljon – ezt már tilos volt megváltoztatni, mivel az egész egy komplexum és „nem szabad az egészet, a teljeset, megváltoztatni, mert az Örökkévaló parancsolatai maguk a teljes tökéletesség”.

Ez igencsak racionális magyarázat, homályos szövegbe csomagolva: magyarul: mindegy hogy mi a részletek eredete, indítéka és célja, ha egyszer ez adott – nem szabad változtatni rajta. Ehhez Chinuch hozzáteszi, mintegy mentegetőzve, hogy hallomásból tudja: „a kabbalistáknak csodálatos magyarázataik vannak minden részletre vonatkozóan”.

A Szentély idejében ez a micvá a kohanitákat kötelezi.

  • Küldés emailben

Fejezetek