9. ? Naftali Kraus: A 613 parancsolat

Mózes Harmadik Könyve – (Smini … Tázriá)

SMINI SZAKASZA

benne 6 cselekvő és 11 tiltó parancsolat

KÁSRUT ־ ZSIDÓ ÉTREND, ZSIDÓ ASZTAL

 

Sokan hallottak róla, de kevesen tudják, mi a kóser, mi a kásrut. Ez a fogalom a zsidóság egyik leggyakorlatiasabb törvényeként, jellemzőjeként és/vagy szokásaként igen jelentős helyet foglal el a Tórában, Talmudban és Sulchán Áruchban. Lényege a zsidó étrend, a zsidó asztal – ami egyike azon összetevőknek, amely a zsidókat elválasztja a nem-zsidóktól. Lehet mondani, hogy ez egyik célja a kásrutnak: a másság megőrzése, az identitás fenntartása Minden ideológiánál hatásosabb az, ha a zsidó nem ehet idegen asztalnál, idegen ételeket, mert azok „nem kóserek” a zsidóság rituális törvényei szerint. Ennek fékező hatása van az asszimilációra, a vegyes házasságra, a zsidóság eltűnésére, felszívódására.

Vannak, akik a kásrutot egészségügyi intézkedések gyűjteményének tartják, vannak, akik eszmei okokat látnak benne, és van, aki azt mondja, hogy ezek Isten törvényei, amit népének adott, ezeket be kell tartani, anélkül hogy rákérdeznénk.

A kásrut egy komplex valami, ami több fontos részből áll:

a) A Tóra által tisztának tartott és megengedett állatok, szárnyasok és halak listája, illetve ezek ismertető jelei.

b) Az említett állatok és szárnyasok kóser módon történő levágása, szakképzett metsző (sakter) által, majd kikóserolása, sózással és áztatással, hogy egy cseppnyi vér ne maradjon bennük.

c) A vér, valamint az élő állat húsa élvezetének tilalma. Ide tartozik a döghús, vagy akár egy elhullott, netán betegségben kimúlt állat húsának tilalma.

d) A kóser tej (amit zsidó felügyelete alatt fejtek) és a tejtermékek (sajt) stb. kósersági felügyelet alatt történő előállítása. Ugyanez érvényes minden gyárilag előállított termékre, amelyek összetevőiben lehet valami nem kóser (például zsiradék, zselatin stb.).

e) Kóser kenyér (amelyben a felhasználandó liszthez olyan szitát használtak, amely nem engedi át a legkisebb rovart sem.) Idetartozik a zöldség és gyümölcs rovartalanítása. Egy kukac a cseresznyében – a kóserság törvényei szerint ekvivalens a szalonnával.

f) A kóser bor, amelyhez tilos egy nem-zsidónak hozzáérnie (mivel a bort kultikus célokra (is) használják).

g) A szombati főzés-sütés tilalma szintén kapcsolatban áll a kásruttal. A szent napon főzött-sütött ennivaló kósersági szempontból élvezhetetlen.

h) Külön edények használata tejes, húsos és „semleges” (párve) termékekhez. Húsos után hat órát kell várni, amíg valaki tejest ehet stb.

i) A pészáchi kásrut egy külön témát képez. A kovászos kiiktatása nyolc napra, a ház kitakarítása, a kóser módon sütött pászka – mind-mind a zsidó asztal jellemzői.

Az itt említett micvák, csak a főbb dolgokat említik. Ezek egyenesen tórái eredetűek. Bölcseink hozzátettek sok olyan részletet, amelyek ”kerítést” képeznek a zsidó ember köré, nehogy megszegje a tórái parancsolatot,

A micvá fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ez a zsidó konyha alapja, ez tartja fenn a zsidóságot a nemzedékek folyamán

***

(149) A TISZTA ÁLLATOK ISMERTETŐ JELEI (A)

…ezek azok az állatok, amelyeket ehettek […] ami hasadt patájú és kérődző…” (3Móz 11:2-3).

Már tudjuk, hogy vannak tiszta, élvezhető állatok, és vannak olyanok, amelyek húsát tilos enni. Az előbbiekhez tartozik három megszelídített háziállat: a marha (tehén, ökör, borjú), valamint a bárányfajták és a kecske. Ezek nem ragadozók és nem húsevők.

A Tóra különleges ismertető jeleket adott, amelyek alapján a tiszta, ehető, állatok felismerhetők. Ennek oka, többek között, az lehet, hogy ha csak az állatok neveire hagyatkoznánk – valaki hívhatná sertését kecskének, mondván, hogy a Tóra ezt nem tiltja..,

Az ismertetőjelek a háziállatoknál a hasított pata – amelynek teljesen hasítottnak kell lenni – és a kérődzés. Csak ha mindkét jel megtalálható – akkor tiszta (táhor) és ehető az állat. A halaknál az ismertetőjel az uszony és a pikkely (lásd 3Móz 11:2-12). A Tóra felsorol négy olyan állatot, amelyeknél csak egyike van meg a két ismertetőjelnek, és ezért tilos élvezetük: a teve, a házinyúl, a hegyi nyúl (borz?) és a sertés. Ez utóbbi hasított patája – de nem kérődzik. Ennek ellentéte a teve, amely kérődzik de nem hasított patájú.

A madarakkal más a helyzet. Itt a Tóra felsorolja a tilosakat (sas, keselyű, holló, gólya, bagoly, sirály, strucc stb. stb. – és amelyik nincs a listán – az ehető. Itt az a probléma, hogy napjainkban nehéz a felsoroltak azonosítása, és nem lehet tudni ki kicsoda, illetve mi – micsoda. Ezért vallásos zsidók csak a hagyományosan ismert szárnyasokat fogyasztják (csirke, pulyka, liba, kacsa és galamb). A hattyú és a fürj, amelyek a Bibliában kóser madarakként jelennek meg – nem találhatók egy vallásos zsidó asztalán. (Lásd a micvá tiltó formáját: 162.)

Jelen parancsolat előírja a vizsgálat kötelességét. Nem elég, ha tudjuk, hogy ez marha, vagy kecske – meg kell vizsgálni, hogy hasított patájú-e. Maimonidész ezt egy külön parancsolatnak számítja – míg Náchmánidész ellentmond ennek, és az ő listáján ez a vizsgálat nem jelenik meg külön micváként. Chinuch a micvá okaként ugyanazt mondja, amit a nem-kóser (táréf) hús tilalmánál (79. micvá), de hozzáteszi, hogy logikus: ha valami tiltott, akkor meg kell alaposan vizsgálni, hogy mi tartozik a kritériumokba, és mi nem.

A vizsgálatot természetesen nem az ejti meg, aki bemegy egy kóser vendéglőbe, és rendel egy marhapörköltet. Ez a rituális vágó (a sakter) feladata.

A Tóra szerint egyes sáskafajták is ehetők, ha megfelelnek bizonyos előfeltételeknek, illetve megtalálhatók rajtuk a Tóra által megadott jelek. Azonban a gyakorlatban csak a jemeni zsidók ettek egyes sáskafajtákat, (lásd a 151. mict).

Mindig, mindenütt aktuális, mindenki számára.

 

(150) A HALAK ISMERTETŐ JELEI (A)

Ezeket ehetitek mindabból, ami a vízben van…” (3Móz 11:9).

Mint már az előző micvában jeleztük, a kóser halaknak is vannak ismertető jelei – az uszony és a pikkelyek. Ez a micvá előírja, hogy mielőtt halat veszünk, meg kell vizsgálni, vannak-e ilyen ismertető jelei. Itt is különbözik Maimonidész és Náchmánidész véleménye, az utóbbi nem számítja ezt a parancsolatok közé.

Ennek a gyakorlati jelentősége nem lebecsülendő. Aki tartja a kásrut törvényeit, az nem mehet be egy nem-kóser vendéglőbe, azzal hogy „csak halat eszem”, mivel a halak között is van sok fajta, ami nem kóser és ebben nem különbözik a sertéstől (már nem beszélve az edényekről, evőeszközökről stb.). Lásd a 160. tiltó micvát. Mindig, mindenütt, mindenkinek aktuális.

 

(151) A SÁSKÁK ISMERTETŐ JELEI (A)

Ezeket ehetitek mindazon szárnyas csúszó-mászók közül, amelyek négy lábon járnak…” (3Móz 11:21).

Ez a micvá a sáskák megadott jelének vizsgálatát teszi kötelezővé. Ezek: négy láb, köztük a két hátsó láb magasabb, és segítségükkel szökdécsel a sáska. A Tóra négy fajtát említ, amelyeknél lehetséges, hogy megtalálhatók ezek a szökőlábak. Manapság nem ismerjük ki magunkat a sáskafajtákban, és ezért a négy fajta is tilos. Jemeni zsidók, akik ismerték a különböző sáskafajtákat – még a múlt században is ettek belőle.

A tilalom aktuális.

 

(152) A NYOLCFÉLE KÚSZÓ-MÁSZÓ TILALMA (N’A)

Ez(ek) legyen(ek) számotokra tisztátalanok a csúszó-mászók között, amelyek a földön mász(kál)nak: a menyét, az egér és a teknős. A gekkó (cickány?), a kaméleon, a tarkagyík, a csiga és a vakondok.” (3Móz 11:29).

A tórái szöveg szerinti azonosítás nagyon nehéz. A mai héberben csak az első három egyértelmű. Ahány fordítás – annyiféle teremtmény, amelyek másznak, de nem feltétlenül csúsznak a földön.

(Az S. R. C. ige és a belőle származó jelző – ahány fordító annyi változat: „a földön mászkáló”, „csúszó és mászó”, „mászóállatok” stb. Még a legmodernebb a „csúszómászó”, de ez nem illik rá sem az egérre, amely ”fut, mint a nyúl”, sem a menyétre. Hertz szövegében angolul swarming, ami rajzást jelent, de az egér nem rajzik. Talán a legjobb a „kúszó-mászó” lenne.)

Ez azonban nem is lényeges, mivel rengeteg olyan hasonló élőlény van, amelyet a Tóra nem említ, és ha valaki megérinti tetemüket – tisztátalanná válik. Ugyanott (11:41) a Tóra ezeknek a csúszó-mászóknak az élvezetét is tiltja, akárcsak a tisztátalan állatokét.

Nem kell csodálkozni ezen a tilalmon, főleg nem a ”mai világban”, amikor nem kevés helyen ezek az undorító teremtmények delikát ínyencfalatoknak számítanak.

Egy ilyen kúszó-mászó teteme – amely az említett nyolc fajtához tartozik — a háláchá szerint a tisztátalanság felsőfoka (áv há-tum’á), mivel nem csak ő maga tisztátalan, de az is az lesz, aki megérinti. Más undorító és visszataszító élőlények, amelyek az emberek többségének szemében undort keltenek, mint a kígyó, a skorpió, különböző férgek stb. élvezete természetesen tilos, de érintésük nem okoz tisztátalanságot.

Chinuch e tilalom kapcsán hosszan és körülményesen elmondja, hogy az emberi ész véges, és nem lehet mindent tudni és érteni. Illusztrációként említi, hogy Mózes mesterünk a bölcsesség 50 kapuja közül 49-et átlépett, de nem az Ötvenediket

(Ros há-Sáná 21b), és Salamon, a legokosabb a földön, azt mondta, hogy a bölcsesség távol van tőle (Préd 7:23). Ezek után érthető – mondja – hogy minden, amit az Örökkévaló tesz, azt a javunkra teszi, ha nem is értjük pontosan, mit miért.

Egyrészt aktuálisnak kellene lennie – mondja a Chinuch – de mivel nincs Szentély és a tisztaság törvényei – nagyrészükben – érvényüket vesztették – ezt sem lehet az érvényes micvák között tekinteni.

 

(153) AZ ÉTELEK TISZTÁTALANSÁGA (N’A)

Minden étel […], amire víz kerül (vagyis nedves lesz) tisztátalan legyen…” (3Móz 11:34).

Ez a micvá az előzőhöz kapcsolódik: ha a nyolcféle kúszó- mászó állat teteméből valamelyik beleesik egy edénybe, amiben étel van – az edény és az étel tisztátalanná válik – ha előzőleg valamilyen folyadék érte az ételt. Eszerint a folyadék az, ami alkalmassá teszi az ételt a tisztátalanság (tum’á) befogadására. Bölcseink hétféle folyadékról beszélnek, mint a tisztátalanság „hordozójáról”: víz, harmat, olaj, bor, tej, vér és méz. Tehát nemcsak hogy ezeket a csüszó-mászókat tilos enni – de el kell távolodni mindentől, ami valamelyes érintkezésbe kerül velük.

Maimonidész itt higiéniáról beszél, ami megfertőzi az ételt. Ez főleg áll a nedves ételekre. Ily módon mind az edény, mind az étel tisztátalan (támé). A tisztátalanság, mint olyan (tum’á) egy absztrakt fogalom (J. Z. Hertz ezt „egyfajta ragályosság”-nak nevezi), semmi közé a mai értelemben vett tisztasághoz, higéniához, lévén ez szellemi kategória. A gyakorlatban a támé élvezhetetlen, használhatatlan, érinteni sem szabad (mint egy halottat, vagy különbség tétessék, egy menstruáló nőt).

Manapság nincsenek érvényben a tisztaság ezek a törvényei. Ami változatlanul kötelez – a csúszó-mászók élvezetének tilalma. Ezért kell minden gyümölcsöt, amely általában megférgesedhet – megvizsgálni – cseresznyét kinyitni – hátha férges.

 

(154) A DÖG TISZTÁTALANNÁ TESZ (N’A)

Ha elhull valami barom, ami nektek eledelül szolgál – aki megérinti dögét tisztátalanná lesz estig.” (3Móz 11:39).

A hangsúly azon van, hogy egy tiszta, zsidók számára ehető állat teteme is tisztátalanná tesz, legalább egy napig – ha csak úgy magától elhullott és nem szabályos, kóser módon lett levágva. Ebből a státusból csak a mikvében való alámerülés szabadítja ki az érintettet. Mint az előző micvá – ez sem aktuális ma.

 

Tiltó micvák

(155) NE MENJENEK A KOHANITÁK A SZENTÉLYBE BORZASAN (N’A)

…Fejeteket (hajatokat) vadon ne hagyjátok nőni (vagyis fejeteket gondozatlanul ne hagyjátok)…,” (3Móz 10:6).

Az itt következő négy micvá a kohaniták viselkedésével foglalkozik a Szentélyben, Az első: ne menjen be a kohanita a Szentélybe borzasan, nagyra növesztett hajjal, mintha gyászolna. Ezt a tilalmat Ezékiel próféta is megismétli – a harmadik Szentély víziójában (Ezékiel 44:20). A főpapra vonatkozóan a Tóra megismétli a tilalmat.

Mivel a vers eredetileg Áronnak és fiainak lett parancsba adva, hogy gyászukban (a két másik fiú halála miatt) ne menjenek be a Hajlékba borzasan, nagyra nőtt hajjal – fordítása kissé nehézkes. Az arameus fordítások értelemszerűek, de például J. Z, Hertz (amely itt szolgai módon követi az IMIT fordítását) azt mondja, hogy „fejeteket meg ne meztelenítsétek”. Ezt nem kell egy gyászolónak mondani, aki – ellenkezőleg – hagyja szabadon nőni haját,

A micvá oka a Szentély tisztelete, ami megköveteli, hogy a kohaniták viselkedésében ne legyen semmi kivetnivaló. (Chinuch).

Mivel nincs Szentély – ez a micvá sem aktuális napjainkban.

 

(156) NE JÁRJON KOHANITA MEGTÉPETT, RONGYOS RUHÁBAN (N’A)

…és ruhátokat ne szaggassátok meg…” (3Móz 10:6).

Az előző micvá folytatása, A Szentély tekintélye megköveteli, hogy tisztségviselői tiszteletreméltóan jelenjenek meg az általuk szolgált nép előtt.
Nem aktuális.

 

(157) NE HAGYJA EL A KOHEN A SZENTÉLYT MUNKA KÖZBEN (N’A)

És a Találkozás Sátra bejáratából ne menjetek ki…” (3Móz 10:7).

Ez a micvá a kohaniták munkafegyelmét szabályozza. Tilos munka közben elhagyniuk a Szentélyt, hogy magánügyeiket intézzék. Külön micvá parancsolja meg ugyanezt a főpapnak. A micvá nemcsak Áronra és fiai vonatkozik, hanem a későbbi nemzedékek papjaira is.

Chinuch itt is a Szentély tiszteletére vezeti vissza a tilalmat. Kohanita, aki elhagyja munka közben a Szentélyt, arra utal ezzel, hogy neki fontosabb dolga van, mint a szent szolgálat.

Nem aktuális napjainkban.

 

(158) KOHANITA NE MENJEN BE A SZENTÉLYBE ITTASAN (N’A)

Bort és szeszes italt ne igyál, se te (Áron), se fiaid, amikor bementek a Találkozás Sátrába…” (3Móz 10:9).

Tilos a kohanitának bemenni „munkahelyére” – a Szentélybe – ittasan. Ez a parancsolat úgy tűnik, nem szorul különösebb magyarázatra. Bölcseink szerint ez volt Áron két fiának a vétke – hogy ittasan végezték szolgálatukat – és ezért lakoltak halállal (Vá-jikrá Rábbá 20:9).

Ugyancsak innen vezetik le bölcseink, hogy tilos egy rabbinak pászkenolni (háláchikus döntvényt hozni) – vagy egy tanítónak tanítani – amikor ittas. A Talmud azt is megállapítja, hogy mennyi az a szeszes ital (bor, sör vagy más) amitől egy ember elveszti józan ítélőképességét: egy reviit (fertálynyi) bor, ami – mai számításaink szerint – körülbelül 0.086 (mások szerint 0,150) liternek felel meg. Persze vannak, akiknek ez a mennyiség meg sem kottyan, és így ez nagyon individuális.

Maimonidész szerint egy részeg kohanita megszégyeníti a Szentélyt Náchmánidész enyhébb elbírálásban részesíti az ittas kohanitát. Szerinte csak akkor tilos részegnek lennie, amikor szolgálatban van, hogy ne tévedjen az áldozatok mibenlétét illetően.

Nem aktuális, de azért ma sem ildomos egy kohanitának (vagy bárki másnak) részegeskedni.

 

(159) TISZTÁTALAN ÁLLATOK ELVEZETENEK TILALMA (A)

…ezek azok az állatok, amelyeket ehettek, minden barom közül, ami a világon van: Mindazt, ami hasított patájú (vagyis a paták teljesen kettéhasítottak), és kérődző az állatok között – azt ehetitek. (Ezzel szemben) Ezeket ne egyétek, a kérődzők és a hasított patájúak közül: a tevét […], a hegyi nyulat (borz?) […] a házinyulat és a sertést…” (3Móz 11:2-7).

Ez a fenti – 149. parancsolat ellenpólusa. Ott jött az aktív micvá: mit lehet enni, melyek a tiszta állatok, madarak, halak jelei, a melyeket alaposan meg kell vizsgálni, itt pedig ennek a passzív alakja: mi a tilos? Azok az állatok, amelyek nem rendelkeznek a megadott jelekkel: hasított patájú és kérődző. Mindkét micvá egy-egy egymást követő versből fakad. A vers végén említett négy kategóriának csupán egy kósersági jele van és ezért tilos a fogyasztásuk.

Ezek csak példák, mivel a legtöbb négylábon járó állat nem kérődző és nem hasított a patája, és ezek eleve ki vannak rekesztve a rituális zsidó asztalról, a ”pláne” (kál vá-ehómer) elve alapján: ha a Tóra egyértelműen tiltja azokat amelyeknek van 50%-os kósersági jelük – még inkább tiltja azokat, amelyeknek egy sincs. Vannak, akik azzal magyarázzák ezt, hogy az adott jelekkel a Tóra kizárja a ragadozó vadállatok minden fajtáját.

Mózes ötödik könyvében (14. fejezet) amely az itteni párhuzama, a Tóra felsorolja az ehető, tiszta állatokat (három háziállat és hét vad – lásd ott), míg itt csak az alapelvet – a jeleket adja meg.

A kásrut törvényeinek megtartása kétségtelenül jelen van a zsidóságot megtartó, konzerváló és megőrző tényezők között. Voltak idők – a Hasmoneus korszakot megelőző szírgörög üldözés idején – amikor zsidók inkább meghaltak, semhogy sertést egyenek. Azonban, a háláchá szerint, ha életmentésről van szó – vagyis ha éhhalál fenyeget valakit – szabad tréflit enni. Maimonidész szerint háború esetén, amikor ellenséges területen vannak – szabad a zsidó katonáknak „még szalonnát is enni” (Jad, Hilchót Möláchim 8:1). Általános a vélemény hogy a kóserság törvényeinek betartása – ami nem egyszer sok nehézséggel és lemondással jár – önuralomra és vágyainak fékezésére neveli a zsidó embert, (ismét Maimonidész szavaival) „…hogy ne tekintsük az evés és ivás örömét az emberi lét legfőbb céljának”

Chászíd tanmese állít szembe egymással egy egyszerű orosz muzsikot, egy ugyancsak egyszerű tanulatlan zsidóval. Az előbbi azért él hogy egyen-igyon, míg az utóbbi azért eszik, hogy éljen.

Chinuch itt megismétli, amit fentebb már elmondott: az étkezési, kósersági törvények lényege a zsidó ember védelme a veszélyes, ragadozó, testre, lélekre ártalmas élőlények élvezetétől. Ha azt mondjuk – amint látjuk saját szemünkkel – hogy másoknak nem ártanak ezek a dolgok – akkor kétségtelen, hogy a dolognak metafizikai alapja van.

Ibn Ezra e hely kapcsán megismétli, hogy az emberre hatással van, amit eszik. így aki csúszó-mászókat, kígyókat eszik – annak ezek hatással vannak természetére és lelki tulajdonságaira is.

Ábárbánél vitába száll Náchmánidésszel, aki azzal indokolja az étkezési tilalmakat, hogy ezek károsak az ember szervezetére és betegségeket okoznak. Indoka: világszerte számtalan ember eszi ezeket a dolgokat (mint a sertéshúst például) és erősek, egészségesek. A Tóra nem egészségügyi tanácsadó – szögezi le. Szerinte a tiltott dolgok rossz hatással vannak a lélekre, amely elutasítja őket. Mivel a lélek szent – „isteni szikra” – tilos a lelket karbantartó testbe tisztátalan dolgokat bevinni, amelyek ellentétesek a szentséggel.

Mindig, mindenütt, minden zsidóra vonatkozóan aktuális, legyen az férfi, nő vagy gyermek.

 

(160) TISZTÁTALAN VÍZI LÉNYEK ÉLVEZETÉNEK TILALMA (A)

Undorító legyen az nektek: húsukból ne egyetek…” (3Móz 11:11).

A 150. micvá „folytatása” tiltó formában. Ott elmondta a Tóra, melyek a kóser halak ismertető jelei, itt meg tiltja azokat a vízben élő lényeket, amelyeknek nincsenek meg ezek a jelei. A micvá egyik oka ugyanaz, mint a barmoknál és madaraknál – távoltartani a zsidóktól a káros ételeket.
Mindig, mindenkor, mindenkire nézve aktuális.

 

(161) TISZTÁTALAN MADARAK ÉLVEZETÉNEK TILALMA (A)

És ezektől viszolyogj atok a szárnyasok közül, nem ehetők azok…” (3Móz 11:13).

Ellentétben az állatokkal és halakkal itt a madaraknál nem adott meg a Tóra ismertetőjeleket. Ezzel szemben felsorol 20 ragadozó (és egyéb) szárnyast, amelyek tisztátalanok, és ebből bölcseink kiértették hogy a többi tiszta és ehető.

Bölcseink kiértékelték a dolgot, és megszabtak néhány ismertetőjelet, amelyek a listában nem említett szárnyasoknál segítségünkre vannak abban, hogy ehetjük-e őket, vagy sem. Ezek a jelek a Talmudban (Chulin 62a) találhatók. Elsősorban egy általános érv: nagy általánosságban a ragadozó madarak nem ehetők. Ezenkívül egy fölösleges ujja van; van begye, valamint zúzája belső héja könnyen lehámozható.

Mind e három jel megtalálható azoknál a szárnyasoknál, amelyeket évezredek óta a zsidók esznek: tyúk, kakas, liba, kacsa, galamb. Az utóbbi századokban csatlakozott ehhez a listához a pulyka is. Olyan szárnyasok, amelyek egyértelműen tiszták (mint a hattyú, ami Salamon király udvarában volt, valamint a fürj, amivel a jó Isten etette a népet a pusztabeli vándorlás során) ma nem szerepelnek a vallásos zsidók étlapján – mivel a hagyomány alapján nem ismerjük őket, vagyis nem szállt apáról fiúra az az információ, amely megbízhatóan igazolja, hogy a fürj valóban fürj és a hattyú valóban hattyú.

Mindig, mindenütt, mindenkire nézve aktuális. Ez a hagyományos kóser zsidó konyha egyik alapja.

 

(162) NE EGYÜNK KÚSZÓ-MÁSZÓKAT ÉS ROVAROKAT (A)

És minden csúszó-mászó, amely mozog a földön, undorító az — ne egyétek. Mindazt, ami a hasán kúszik és mindazt, ami négy lábon jár, mind a sok-lábúakat és minden csúszó-mászót amely mászik a földön – ne egyétek mert undorítók ezek.” (3Móz 11:41-42).

Négy bibliai vers tiltja a zsidó embereknek a csúszó-mászó rovarok, férgek és hasonlók élvezetet. Már láttuk a „nyolc földönmászó” (smoná srácim) tilalmat (152. micvá). Ott ebben benne van az egér, a vakond stb., amelyek nem csúszó-mászók, de a Tóra srácim-nak nevezi őket, ami azt jelenti, hogy a tilalom és az undor szempontjából egyre megy az egér, a giliszta, a kaméleon, a gyíkok fajtái stb., valamint azok az ici-pici férgek, zsizsikek, muslicák, amelyek lisztben, rizsben stb. találhatók (lásd a következő micvát).

A tilalom értelme – ha valakinek nem világos – fent (152.) található. A Tóra nem nevezi meg ezeket az undorító teremtményeket (egyedül a százlábút), és egymást követő négy versben (3Móz 11,:41-44) ismétli a tilalmat, mikor is az utolsó vers a szentség megőrzésével hozza kapcsolatba az ezektől való tartózkodást:

Mert én vagyok az Örökkévaló a ti Istenetek; szenteljétek meg hát magatokat, hogy szentek legyetek, mert szent vagyok én; és ne szentségtelenítsétek meg lelketeket mindenféle csúszó-mászó által, amely nyüzsög a földön”
Aktuális és kötelez mindig minden zsidót.

 

(163) NEM ENNI A GYÜMÖLCSÖKBEN TALÁLHATÓ FÉRGEKET (A)

.,.minden csúszó-mászót amely nyüzsög…” (3Móz 11:42).

Az előzőhöz csatlakozó tilalom, amely külön kihangsúlyozza a gyümölcsökben élősködő férgeket. Ide tartoznak a cseresznyében található kukacok, a lisztben lévő férgek stb. Ezért kell olyan kenyeret enni, amelynek készítésénél a szita apró lyukai a legparányibb bogarat sem engedik át. Izraelben fóliában – különleges eljárással – olyan salátát és egyéb zöldségfajtát termelnek, melyet eleve nem fertőz meg semmiféle kukac, és sok vallás ember csak ezeket fogyasztja.
A tilalom mindig, mindenkire nézve érvényes.

 

(164) A VÍZI GERINCTELENEK ÉS CSÚSZÓ-MÁSZÓK TILALMA (A)

Ne tegyétek magatokat utálatossá semmiféle csúszó-má- szó által…” (3Móz 11:43).

Ez egy külön tiltó parancsolat – a tisztátalan halakon kívül – amely azokra a vízi élőlényekre vonatkozik, amelyek nem halak. Ilyen a rákok, a kígyók, piócák, békák, és a többi tengeri féreg, („gyümölcs”), amelyek egyes népeknél delikátesz számba mennek, de a hithű zsidó undorodik tőlük, és meszszire elkerüli őket.

Mindig mindenütt érvényes és aktuális.

 

(165) A SZENNYBEN SZAPORODÓ KUKACOK TILALMA (A)

…és ne tisztátlanítsátok meg lelketeket semmiféle csúszó-mászó által, amely mászik a földön.” (3Móz 11:44).

Ez egy olyan kukacfajta, amely szemétdombokon és rothadó közegben, penészben szaporodik. Maimonidész szerint ez a fajta nem természetes módon szaporodik (a Szifrát idézi ebben az ügyben), és valószínűleg ez volt a korabeli tudományos álláspont.
Mindig, mindenkire nézve aktuális.

Mindig, mindenkire nézve aktuális.

 

TÁZRIÁ SZAKASZA

benne 5 cselekvő és 2 tiltó parancsolat

 

TISZTÁTALANSÁG, POKLOSSÁG ÉS PSZICHOLÓGIA

 

Mint a vonatkozó versekből világosan kitűnik a Tórában gyakran említett tisztátalanság, ami az emberi váladékokból ered, valamint itt a poklosság különböző válfajai – embereken, ruhákon, házakon – nem egyszerű fizikai betegségek, hanem szellemi tünetek, lelki bajok, pszichológiai rendellenességek látható ismertető jelei. Vannak olyan „leprák” (cáráát) amelyek egy héten belül gyógyulnak, és ebből következik, hogy ez nem az ismert és gyógyíthatatlan leprózis, hanem valami szellemi kiütés, amit a Tóra ily módon különít el, és próbál ártalmatlanná tenni. Ugyanide tartoznak a különféle tórái „tisztátalanságok”, amelyeknek semmi köze a higiéniához, például a női menstruáció ”tisztátalansága”, amivel a világ népei jól megférnek, míg a zsidóknál ez a családi élet tisztaságának alapja.

A szellemi értelemben vett mentális tisztátalanság – a tum’á — fogalma átfogja a zsidó élet minden vetületét. Ami nem patyolat-tiszta – gondolat, beszéd, cselekedet – az tá- mé — tisztátalan. Ellentéte táhor, a tiszta. Mivel a Tóra sokhelyütt a lélek tisztátalanságától beszél – „…és szenteltessetek meg, és legyetek szent, mert szent vagyok én, és ne szentségtelenítsétek meg lelkeiteket…” (3Móz 11:44) – és mivel a poklosság diagnosztizálása és gyógyítása a kohani- ták kezébe lett letéve – világos hogy itt valamelyes lelki nyavalyáról van szó.

Ma is ismer a modern orvostudomány olyan kiütéseket, amelyek lelki bajokra, allergiára vezethetők vissza. Azonban, elkerülhetetlen és így magától értetődő, hogy a szellemi, lelki, mentális tisztaság kapcsolatban van a fizikai tisztasággal, és innen származik a követelmény kezet mosni, vagy a rituális fürdőben alámerülni, olyan esetekben, amikor a tisztátalanságnak látható fizikai eredői is vannak. Az hogy bölcseink kapcsolatba hozták a poklosság tüneteit a ”rossz nyelv”-vel, pletykával, kibeszéléssel – arra mutat, hogy itt nem elég a rituális fürdés, itt ennél sokkal több kell: erős elhatározás a viselkedés megváltoztatására.

 

(166) A SZÜLŐ NŐ TISZTULÁSA (A)

…ha egy nő megfogan, és fiúgyermeket szül – legyen tisztátalan hét napig […], ha pedig lányt szül – legyen tisztátalan két hétig…” (3Móz 12:2-5).

Ez a parancsolat elrendeli, hogy a szülő nő egy hétig tisztátalan legyen, ha fiút szült, és két hétig – ha lánya született. Ez a””tisztátalanság”, szellemi és nem fiziológiai, ámbár megjelenési formája a vérzés. Jelentése, hogy a szülő nő nem érintkezhet férjével egy vagy két hétig.

Közben, a nyolcadik napon körülmetélik a fiúgyereket, akkor is ha az szombatra esik. Az egy vagy két hét elteltével a szülő nő megtisztul, miután alámerült a rituális fürdőben.

A továbbiakban a Tóra fiúgyermeknél 33 napos periódust ír elő, amikor a szülő nő nem közelítheti a Szentélyt, és 66 napot leányszülés esetében. Ezután áldozatot hoz, égő és vétekáldozatot, és ezzel megtisztul. (Lásd a 167. micvát).

Chinuch azzal indokolja a parancsolatot, hogy a szüléskor eltávozó vérfölösleg az, ami a szülő nőt tisztátalanná teszi, akárcsak a menstruáció során távozó vér. Mások azzal indokolják, mindkét esetben – a szülő nő és menstruáló nő esetében – a közeledési tilalmat, hogy a nőnek havonta – és még inkább a szülés után – maximális nyugalma legyen férjétől, mialatt kipihenheti magát. Másrészt, a férj a szülés alatt vagy után, esetleg olyan degusztáló dolgot láthat, ami megutáltathatja vele feleségét.

Az egy hét, két hét differenciára fiú és lány között, nem találtam logikus és érthető magyarázatot. A Talmud ággádikus jellegű magyarázatainak egyike a következő: amikor a szülő nő vajúdik, és nagy fájdalmai vannak, megesküszik, hogy soha többé! Soha több nem engedi közel magához férjét, mert nem akarja még egyszer átélni a szülés keserveit. Amikor fia születik, akinek mindenki örül – akkor egy hét elég ahhoz, hogy megbánja esküjét. Ha lány – akkor két hét szükséges erre… (Niddá, 31b).

Egyébként ezért a – megszegett – esküért kell a szülő nőnek áldozatot hozni (lásd a következő micvát).

Összegezve a parancsolatot: a Tóra szerint elég egy hét, mind a szülő mind a menstruáló nőnek, ami alatt „tisztátalannak” számít, és férjének még érinteni sem szabad őt, amíg megtisztul a rituális fürdőben (mikve). Simon bár Jocháj (Rásbi) válaszolta tanítványai kérdésére, hogy miért kötelez a Tóra a körülmetélésre a nyolcadik napon (és miért nem előbb?) a következőket.Azért hogy ne álljon elő az a lehetetlen helyzet, hogy »az egész világ« -vagyis mindenki – örvendezik a brit szertartásán, csak éppen az újszülött apja és anyja szomorkodik, mivel egy hét letelte előtt tilos nekik a nemi érintkezés” (ugyanott).

Bölcseink kiterjesztették a menstruáció utáni egy hetes tilalmat, úgy hogy abból 12 nap lett. A minimális idő, ami alatt a menstruáció elmúlik, az – a legtöbb nőnél – öt nap. Ehhez hozzá kell tenni hét tisztulási napot (siv’á nökijjim), mialatt a nő megbizonyosodik hogy a vérzés teljesen elmúlt. Ezután merül alá a mikvében, és folytatja boldog házaséletét, amit a 12. napos várakozás csak megerősített. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a 12 napot követő három nap az, amely alatt a nők többsége leginkább alkalmas a megtermékenyülésre (Lásd: Chájim Hálévi Donin: Zsidónak lenni, Naftali Kraus és Mikes Katalin fordítása, Budapest: 1991,1998 és 2003 – az utolsó két kiadás: Göncöl Kiadó).

A kép teljességéhez hozzá kell tenni, hogy vannak exegéták, akik a nők havi „baját” Éva vétkével hozzák kapcsolatba.

A Talmud szakaszunk első versének nyelvezetéből „egy nő megfogan, és fiút szül”, arra a messzemenő következtetésre jutottak, hogy akkor és attól születik fiú, ha a női partner az, aki „először termékenyít” (Bráchot 60a és Niddá 31b), Ezt a drás alapján úgy lehet érteni, hogy előbb éri el a kívánatos orgazmust, mint a férje. Másutt a Talmud ezt, mint a férjnek szánt serkentő utasítást érti, mondván, ha fiút akarsz, igyekezz, hogy feleségednek is jó legyen.

Ezek a parancsolat(ok) az egészséges zsidó családi élet alapjait képezi(k), és örökérvényűek.

 

(167) A SZÜLŐ NŐ ÁLDOZATA (N’A)

Tisztulási napjainak leteltével – akár fiúnál akár lánynál – hozzon egyéves juhot égőáldozatnak és galambfiat vagy gerlicét vétekáldozatnak…” (3Móz 12:6).

Mint már az előbbi micvában láttuk, a szülés „procedúrája” azzal ér véget, hogy az asszony hoz két áldozatot: egy bárányt égőáldozatnak és egy galambot vétekáldozatnak.

Sokan meditáltak azon, mire jók ezek az áldozatok, és főleg mi az a „vétek”, amelyre a galamb hoz engesztelést. Ábárbánél arra a következtetésre jut, hogy az áldozat tulajdonképpen a hála jele, amit azért érez, hogy a szülés rendben folyt le, és ezzel juttatja kifejezésre lekötelezettségét a Teremtő iránt. Vétekről Ő sem beszél. Vannak, akik a már említett Éva-vétekre gondolnak, és van a drus a „megszegett eskü vonatkozásában” (lásd az előző micvát). Hasonló értelemben indokolja az áldozatot a Chinuch is.

Egyébként itt is alkalmazza a Tóra azt a szociális klauzulát, amit a nincstelen áldozatánál már láttunk: ha a szülő nőnek nem futja bárányra – hozhat helyette egy galamb, illetve gerlice párt.

A parancsolat manapság nem aktuális, mivel nincs Szentély.

 

(168) A POKLOS TISZTÁTALANSÁGA (N’A)

Ha egy ember testén daganat, vagy var, vagy világos folt keletkezik, ami a poklosság sebévé válhat…” (3Móz 13:2).

Egy ember, aki a poklosság jeleit fedezi fel magán – köteles volt jelentkezni egy kohanitánál, akinek feladata volt megállapítani a betegség fokát, és ennek alapján tisztának vagy tisztátalannak nyilvánítani az illetőt.

A kohanita nem helyettesítette az orvost, és innen vezetik le bölcseink, hogy az említett poklosság – mások szerint lepra – nem egyszerű fertőző bőrbetegség volt, hanem valami szellemi „kiütés”, esetleg büntetés valamilyen specifikus vétekre.

Chinuch, aki ebben az irányban halad, mint a hagyományos kommentárok nagy többsége, azt mondja itt, hogy „a poklos ember tegye azt, amit a kohanita mond, a Tóra szerint, és ne gondolja, hogy egy egyszerű betegség, ami véletlenül éri őt, hanem vegye a szívére, gondoljon bele és vegye tudomásul, hogy vétke okozza a poklosságot…”

Annak, akiről a kohanita megállapította, hogy poklosságban szenved – a táboron kívül kellett élnie teljes és tökéletes izolációban (lásd a következő micvát, valamint a 4 poklos esetét Somron ostroma alkalmával [2Kir 7:3-20]).

A fentiek ellenére, volt hogy a kohanita egy hetes karanténba tette a poklost, mivel látnia kellett, hová fejlődik a bőrbaj, és volt hogy a karantént meghosszabbította még egy hétre. Innen ered egyébként a karantén (heszgér) fogalma, amit a Tóra itt említ először.

A kohanita hivatalból foglalkozott a poklosokkal – tekintettel a probléma említett szellemi vetületeire. Azonban, ha nem értett hozzá, akkor a háláchá szerint egy szakértőt kellett hívni, aki megmondta a kohanitának, mit tegyen.

A midrás egy érdekes történettel illusztrálja a kohanita és a poklos „viszonyát”. Egyszer volt egy kohanita, aki azzal foglalkozott, hogy poklosokat vizsgálta {vagyis nem a Szentélyben volt szolgálatban). Egy időben annyira elszegényedett, hogy nem volt megélhetése és elhatározta, hogy külföldön próbál szerencsét. Hívta a feleségét, és azt mondta neki: gyere megtanítalak, hogyan kell a poklosokat elbírálni. Ha látod, hogy egy embernek elszáradtak a hajgyökerei – akkor nyilvánvaló, hogy fertőzött (és karanténba kell tenni). Mivel köztudott, hogy minden egyes hajszálnak teremtett az Örökkévaló egy forrást (gyökeret), amely ha elszárad, annak a jele, hogy a haj beteg, és ez a poklosság biztos jele.

Mondá neki felesége: Ha az Örökkévaló minden hajszáinak teremtett egy speciális gyökeret, amiből táplálkozik és megél – neked hány szál van a hajadban!? -, nem gondolod, hogy az Örökkévaló a te megélhetésedet is biztosítja?!

Az asszony beszélt-beszélt, és nem engedte férjét külföldre menni… (midrás Tánchumá, Tázriá 6 és Psziktá, Zutá Mecorá).

Továbbá azt mondja Chinuch, hogy a karantén arra való, hogy a poklos nyugodtan végiggondolja a dolgot, és rájöjjön miben vétkezett, hogy megtérhessen. A kohanita azért kell itt, mert ő az, aki az engesztelést hozza a vétkesre, legtöbbször áldozata bemutatása által.

Úgy tűnik, hogy a történelem folyamán kétféle poklosságról lehetett beszélni. Az egyik, a gyakoribb, az, ami nem volt valódi lepra, hanem valamiféle kiütés, ami gyakran egy hét alatt elmúlt (Mint Mirjám esetében, amikor kibeszélte testvérét, Mózest, lásd 4Móz. 12. fejezet). Aztán volt a valódi lepra is, amiből nem lehetett kigyógyulni, és valakit, ha ebben fertőződött meg, egész életére elzárták egy különleges lepratelepen (lásd Uzijáhú király esetét a Krónikák könyvében (2Krón 26: 19-20).

Mivel a második Szentély pusztulása óta a poklosság törvényei, úgymint a tisztaság (táhárá) többi törvénye – kivéve a niddát és a szülő nő tisztulását – hatályon kívül lettek helyezve, nincs értelme azokat itt részletezni, mivel nem aktuálisak.

 

(169) A POKLOS VISELKEDÉSI NORMÁI (N’A)

És a poklos, akin a kiütés (seb) van, szaggassa meg ruháit, feje legyen felfedve […], és (állandóan) hirdesse „tisztátalan, tisztátalan!”. Mindaddig, amíg a seb nem múlt el, tisztátalan legyen; hiszen tisztátalan ő, egyedül lakjék a táboron kívül” (3Móz 13:45-46).

Ez a micvá arra kötelezi a poklost, hogy – miután hivatalosan annak lett deklarálva – a Tóra előírása szerint viselkedjen.

Ez azt jelenti, hogy úgy kell öltözködnie és viselkednie, hogy mindenki első látásra felismerje, hogy tisztátalannak nyilvánított poklossal van dolga.

Ezek tehát a poklos viselkedési normái: szakadt ruha, fedetlen fej (kócos haj) ezek az azonnali ismertetőjelek. Ez azonban nem elég: el kell hagynia házát, családját és a táboron (vagy a városon) kívül kell tanyáznia; férfiak külön és nők külön – amíg meg nem gyógyul, vagyis amíg az erre hivatott kohanita nem deklarálja őt tisztának.

Mint már az előző parancsolatban mondottuk a gyógyuló poklosság nem volt a ma ismert lepra, ami gyógyíthatatlan, hanem egy olyan kiütéses bőrbetegség, ami gyakran rövid idő alatt elmúlt, mivel pszichológiai okai lehettek, vagy ahogy bölcseink mondják, a kibeszélés, a „rossz nyelv” büntetéseként jött az emberre.

Napjainkban – mint a tisztaság törvényeinek többsége – nem aktuális, „mivel nincs kohanita, aki ért ehhez”

 

(170) A ”KIÜTÉSES RUHA” PARANCSOLATA (N’A)

És ha a ruhán a poklosság sebe lesz…” (3Móz 13:47).

A ruházat is elkaphatja a kiütéses fertőzést, akárcsak az ember. A továbbiakban (177. micvá) látni fogjuk, hogy ugyanez a helyzet a házakkal is. Ha ez előadódik, akkor ezt is meg kell mutatni a kohanitának, aki elzárja az említett ruhadarabot szintén hét napra. Utána, ha kiderül, bogy a kiütés terjed – el kell a ruhát égetni. Ha nem terjed – újabb hét napra kell elzárni stb,

Náchmánidész, Szfornó és nyomukban a Chinuch, azt állítják, hogy ez nem természetes jelenség, mivel ilyen nincs, hanem jeladás a zsidó embernek, hogy valami nincs rendben nála. A háláchá szerint nem-zsidók ruhái nem lesznek tisztátalanok, ha piros vagy zöld folt keletkezik rajtuk. Vannak, akik egyfajta penészgombának tulajdonítják a ruhák „tisztátalanságát” (J. Z. Hertz).
Napjainkban nem aktuális.

 

Tiltó micvák

 

(171) TISZTÁTALAN NE EGYEN A SZENTSÉG-HÚSBÓL (N’A)

…semmi szenthez ne nyúljon, és a szentélybe ne menjen be…” (3Móz 12:4).

A parancsolat, amely mindenféle tisztátalanra egyaránt vonatkozik, a szülő nő micvájánál jelenik meg. Ebből bölcseink azt fejtették ki, hogy ne csak ne nyúljon hozzá, hanem ne is egyen, amíg meg nem tisztult. Olyan tisztátalan, akinek engesztelő áldozatot kellett hoznia – eiőbb áldozzon, és csak azután ehet,

Chinuch visszatér arra, amit az előbbiekben mondott: A Szentély tisztelete kötelez arra, hogy csak tiszta emberek egyék a szentségeket.

Csak a Szentély fennállása idején aktuális.

 

(172) AZ ÓTVART TILOS LEBOROTVÁLNI (N’A)

…de az ótvart ne borotválja le…” (3Móz 13:33).

Ez is a poklosság egyik vállfajának — ótvar — speciális parancsolata, Az ótvar a hajban, illetve a szakállban keletkezik, de tilos volt azt levakarni, vagy leborotválni, hogy a kohanita – a látottak nyomán – tisztává vagy tisztátalanná nyilváníthassa a gyanúsítottat. Őt is karanténba teszi a kohanita hét napig; előtte le kell hogy borotválja egész testét, az ótvar kivételével.

Chinuch abban látja a micvá értelmét, hogy az ember viselje el türelemmel az isteni büntetést, és ne próbáljon „menekülni” előle azáltal, hogy levakarja nyomait.

Nem érvényes napjainkban, mivel nincs kohanita a kiütések kiértékelésére.

 

MECÓRÁ SZAKASZA

benne 11 cselekvő parancsolat

 

(173) A POKLOS MEGTISZTULÁSÁNAK MÓDJA (N’A)

Ez legyen a törvény a poklosságról megtisztulása napján […] és a kohanita menjen ki a táboron kívül, és nézze meg, és íme kigyógyult a poklos a poklosságból…” (3Móz 14:2-3).

A Tóra részletesen tárgyalja a poklos megtisztulásának módozatait, amennyiben a kohanita megállapította, hogy meggyógyult.

Itt a Tóra megadja a tisztulás receptjét: ehhez szükség volt két tiszta madárra (amelyek nem fordulnak elő a fent részletezett tilos madarak listájában – lásd a 161. micvát), valamint egy cédrus faágra, egy karmazsin (bíborvörös) fonálra, és egy maréknyi mohára.

Ez és az a procedúra, ami ezt követi – az egyik madár levágása, majd véreben megmártják az ágat, fonalat és izsópot, az élő madarat, és hétszer a megtisztulóra hintik a vért – világosan mutat arra, hogy jelképes szertartásról van szó. A levágott madár a halál, amitől a poklos megmenekült, míg a másik madár, amelyet a végén szabadon bocsátanak – az életet jelenti. A cédrusfa a legerősebb a fák között, amely ellenáll a rothadásnak – ez is a felgyógyult poklosra illik. A moha (izsóp), amelyet csomóba kötve szivacs helyett használtak, később a megtisztulás jelképévé vált (lásd Zsolt 51:9: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó”).

Ezek után a meggyógyult poklos már hazamehetett, de további hét nap után, áldozatot kellett hoznia, és csak utána vált a közösség teljes értékű tagjává.

Az itt leírtakból nyilvánvaló, hogy nem egy beteg egyszerű felgyógyulásáról volt itt szó, hanem egy vétkes ember megtéréséről, akiről a szenvedés, no és persze az izsóp stb. lemosták vétkét.

A mohával és társaival találkozunk majd CHUKÁT szakaszában, a „vörös tehén” procedúrájánál; ott is jelképes szerepet töltenek be. Bölcseink majd az exegéták sokat spekuláltak a tisztulás összetevőinek jelentéséről; abban mind megegyezik, hogy szimbólumokról van szó, csak Maimonidész mondja ki nyíltan, hogy nem tudja felfogni, mit jelentenek ezek a dolgok.

Napjainkban ez a parancsolat sem aktuális.

 

(174) A POKLOS LEBOROTVÁLÁSÁNAK KÖTELESSÉGE (N’A)

És a hetedik napon borotválja le minden szőrét…” (3Móz 14:9).

A megtisztulás folyamatában a poklosnak a hetedik napon le kellett borotválnia minden szőrt a testéről. Ez a tisztulási folyamat második borotválás fázisa, egy héttel később, miután már bemehetett a táborba, de még sátrán kívül kellett tartózkodnia. Utána kimossa ruháit, megmosakszik, és hazamehet A micvá célját és értelmét a Chinuch oda magyarázza, hogy a tisztulás napján a poklos olyan, mint egy ma született gyerek, aki teljesen szőrtelen. No és ha minden szőrze- tétől megfosztják, akkor hatásosabb a mosakodás, amivel minden szennyet eltávolít magáról.

Amikor nincs szakértő, funkcionáló kohanita – mint napjainkban – nem érvényes.

 

(175) A TISZTÁTALANOK ALÁMERÜLÉSI KÖTELESSÉGE (R’A)

…és fürössze testét vízben (merüljön alá a mikvében) és megtisztul” (3Móz 14:9).

Mindenféle rituális tisztátalanságban leledző ember csak akkor tisztul meg, ha alámerül a mikvében, amelynek szigorú előírásai vannak, a víz mennyiségét és minőségét illetően. A lényeg, hogy teljesen befedjék az embert tetőtől talpig. Maimonidész szerint ez nem egy kötelező micvá – de ha valaki meg akar tisztulni, azt így és így kell tenni. (Akárcsak pészáchkor, amikor a pászka élvezete csak az első napon kötelező, a további napokon tilos kovászost enni, de nincs parancs maceszt enni; ehet krumplit, húst és zöldséget).

Chinuch első indokként azt mondja,amit a gyerekek is megértenek” vagyis hogy ez egy higiéniai tisztasági folyamat szerves része. „Ha aztán felnőnek – megértik, amit megértenek” – teszi hozzá. Majd második érvként azt mondja, hogy az alámerülés során a tisztátalannak eszébe jutnak vétkei, és reméli, hogy a mikve megtisztítja őt, ahogy lemossa a szennyet.

Manapság az alámerülés kötelessége csupán a menstruáló nő (niddá) viszonylatában van érvényben. Chászidok kötelezőnek tartják magukra nézve Ezra rendeleteinek egyikét (tákkánot Ezrá), amely szerint a magömléses férfinak is a mikvében kell megtisztulni. (Erről lásd Naftali Kraus: Ezra és Nechemjá – az ős-cionizmus története, Az ”Ősi Forrás” (12) [Budapest: Polgárt Kiadó, 2003]).

Részben aktuális, ahogy mondottuk, a niddá vonatkozásában.

 

(176) A POKLOS ÁLDOZATA MIUTÁN MEGGYÓGYULT (N’A)

A nyolcadik napon vegyen két ép juhot és egy egyéves nőstényjuhot…” (3Móz 14:10).

Tisztulási folyamatának utolsó akkordjaként a meggyógyult poklosnak három áldozatot kell bemutatni. Három bárányt, amelynek egyike égőáldozat (olá), a másik vétek (chátát) és a harmadik bűnáldozat (ásám). Ha szegénysorú, akkor elég egy bárányt hozni bűnáldozatnak, valamint egy galambpárt vétekáldozatnak, és egyet égőáldozatnak, liszttel, olajjal, ahogy elő van írva.

A meggyógyult poklos abba a kategóriába tartozik, amelyhez tartozók nem nyernek bűnbocsánatot, amíg áldozatukat be nem mutatták.
Csak a Szentély idején érvényes.

 

(177) AMIKOR A HÁZ LESZ „LEPRÁS” (N’A)

Majd ha bementek Kánaán országába, amelyet nektek birtokul adok, és (ha) poklos kiütést bocsátok valamelyik házra […], akkor menjen el a ház tulajdonosa a kohani- tához és jelentse neki, hogy valamiféle kiütés látszik a házon. Es parancsolja meg a kohanita, hogy ürítsék ki a házat, mielőtt eljönne megnézni, hogy ne legyen tisztátalan minden, ami a házban van […], és nézze meg a kohanita a poklos kiütést, és ha a ház falain zöldes vagy vöröses gödröcskék (mélyedések) vannak […], akkor menjen ki, és zárassa be a házat hét napra.” (3Móz 14:34-38).

Az ember és a ruha után elérkeztünk a házak „elleprásodásához”. Vagyis, ha a házak falain olyan kiütésszerű foltok keletkeznek, amelyek nem szoktak ott lenni. Ma ezt salétromosodásnak mondanánk, vagy gombásodásnak – ez teljesen mindegy. Itt is ki kellett hívni a soros kohanitát, aki megvizsgálta a helyzetet, majd egy több ütemű procedúra következett.

Ha a kohanita tisztátalannak nyilvánította a házat, akkor minden bennlévő ingóság is tisztátalanná vált. Ezért a Tóra előírja, hogy mielőtt a kohanita a vizsgálatot lefolytatja – utasítására ki kell a házat üríteni minden ingóságtól, hogy ne váljanak tisztátalanná, azaz használhatatlanná.

Ugyanaz a hétnapos próbaidő jár a háznak, mint az embernek. Leforgása után a kohanita újra megnézi, mi a helyzet. Ha terjed a kiütés – akkor a kohanita vétesse ki a fertőzött köveket a falból, és azokat dobják a városon kívül, tisztátalan helyre. A falakat vakartassa le (szószerint gyalultassa le) belülről körös-körül. A kiszedett (fertőzött) kövek helyére tegyenek másokat, és aztán vakoltassa be a házat.

Ezután ha kiújult a fertőzés, akkor nincs mentség: a kohanita lebontatta a házat, és annak köveit, gerendáit stb. a városon kívülre, egy tisztátalan helyre kell dobni.

Ellenkező esetben, ha elmúlt a fertőzés, és nem újult ki – amit úgyszintén a kohanita állapít meg – akkor tisztának nyilvánítják a házat. A tisztulási folyamathoz ugyanaz kell, mint az ember tisztulásához: cédrusfaág, izsóp, karmazsinfonal (3Móz 49-53).

Chinuch – a Talmud alapján – itt is azt mondja, hogy a házon keletkező kiütés „nem természetes dolog” hanem büntetés az ember vétkeiért, és „enyhe célzás” hogy hagyjon fel velük és térjen meg. így a Chinuch megfordítja a tórai sorrendet: először jön a ház poklossága, utána a ruháé (ha közben nem tér meg), majd maga az ember lesz poklos, hogy a saját bőrén érezze vétke súlyosságát.

A Talmudban és a midrásokban, két, homlokegyenest ellenkező véleményt lehet találni a házak „kiütéseivel” kapcsolatosan. Az egyik, inkább ággádikus, azt mondja, hogy ez a zsidók javára történt. Mivel azalatt a negyven év alatt, amíg a zsidók a pusztában vándoroltak – a kánaániták elrejtették vagyonukat; az aranyat és ezüstöt befalazták stb. Erre jött a ház poklossága, ami arra kényszerítette a zsidó lakókat, akik az elhagyott kánaánita házakban laktak, hogy lebontsák a falakat és megtalálják az elrejtett kincseket (Vá-jikrá Rabbá).

A Talmud maga (Szánhedrin 71a) racionálisabb véleményt is hangoztat. Van, aki azt mondja, hogy a gyakorlatban ez soha nem történt meg, csak elrettentő példának, illetve tanmesének írja ezt a Tóra, ahogy ez más dolgokkal szemben is érvényes (mint a „rossz útra tért város” (ir há-nidáchát), illetve a „vásott kölyök” (ben szórér u-more) esetei (lásd ott). Van, aki azt mondja, hogy ez egyfajta büntetés: ha valaki kölcsönkért szomszédjától egy edényt, és az letagadta, hogy van neki, akkor poklos lett a ház, kénytelen volt minden holmiját kivinni, és így fény derült arra, hogy hazudik… Mint a tisztátalanság többi törvénye – ma ez sem érvényes.

 

(178) A FOLYÁSOS (GONORRHOEÁS?) TISZTÁTALANSÁGA (N’A)

…ha egy férfinak folyása támad testéből – folyása tisztátalan.” (3Móz 15:2).

A tisztátalanságok sorában itt említi a Tóra a folyásos ember törvényét. Ez következményeit nézve – egy súlyosabb elbírálás alá eső tisztátalanság. Akit megérint, vagy aki megérinti őt, vagy ruháját, ágyát stb. – maga is tisztátalanná válik.

A Tóra nem írja körül pontosan, mi folyik és honnan, amitől egy férfi vagy nő tisztátalanná válnak. Bölcseink dialektikus módszere az, ami a Tóra verseiből kifejtette, hogy arról van szó, hogy a férfi nemi szervéből szivárog, vagy folyik egy váladék (nem ondó! lásd a 180. parancsolatot), míg a nőnél ez az állandó vérzés egy fajtája. A héber záv-zivá (folyás) alatt valamilyen nemi betegséget sejtenek, amit többen a vétkes gondolatoknak, vagy a túlhajtott nemi tevékenységnek tulajdonítanak (Szfornó).

Ábárbánél szerint lehet, hogy ez magától jön, és nem vétek következménye – ezért elégszik meg a Tóra itt csupán két madárral, mint engesztelő áldozattal. Miután meggyógyult a folyásos, kellett hogy hét napot számoljon, és ezalatt figyelje hogy a folyás teljesen megszűnt-e – utána hozta a két madarat, amit a kohanitának adott át, aki bemutatta az áldozatot és engesztelést nyert neki.

Mivel itt a kohanita nincs említve a betegség, illetve a gyógyulás megállapításánál, ez is arra mutathat, hogy itt egy valódi (nemi?) betegségről van szó. A mai modern héberben a záv-zivá gonorrhoeát jelent.

Chinuch értelmezése szerint – Náchmánidesz nyomán – a Teremtő eltávolított bennünket minden feleslegtől (a felesleg – motrot – itt luxust is jelent), és ennélfogva ha valaki sokat eszik-iszik, az megárt neki, és jön a folyás. A Chinuch a Talmudot idézi, ahol megállapítják, hogy ha valaki sokat zabál – kapja a folyás betegségét (Kiddusin 2b).

Napjainkban nem aktuális, mint a tisztátalanság legtöbb törvénye.

 

(179) A FOLYÁSOS ÁLDOZATÁNAK TÖRVÉNYE (N’A)

És amikor a folyásos megtisztul folyásától, számláljon hét napot…” (3Móz 15:13).

Az előző parancsolat egyenes folytatása. Miután a folyásos meggyógyult, vár hét napot, majd kimossa ruhát, alámerül a rituális fürdőben és ezzel megtisztult. Azonban nem nyer bűnbocsánatot, amíg be nem mutatta áldozatát, a két madarat.

Az áldozattal elnyomja rossz ösztöneit, belátja, hogy vétkezett, és ez hozza el számára a megbocsátást (Chinuch). Érdemes megjegyezni, hogy a Maimonidész a folyással kapcsolatos micvákat 3-4 sorral intézi el könyvében (Széfet há- Micvot).

Nem aktuális, akárcsak az előző.

 

(180) A MAGÖMLÉS TISZTÁTALANSÁGA (R’A)

Es ha egy férfinek magömlése van…” (3Móz 15:16).

Egy férfi, akinek magömlése volt-az a Tóra szerint tisztátalan aznap estig, mikor is megmerítkezik a fürdőben és megtisztul. Ruha és ágynemű, amit érintett az ondó – szintén tisztátalan és ki kell mosni.

Chinuch értelmezése szerint ez a micvá arra reflektál, hogy „a magömlés a rossz gondolatok következménye! A lélek tisztasága elsődleges feladata az embernek, és ha ilyen eset történik vele – ez arra mutat, hogy vétkes gondolatai támadtak. Ezért kell, hogy egy napig tisztátalan legyen, hogy összeszedje magát, és megtisztítsa gondolatait”

Manapság ez csak részben aktuális. A háláchá szerint ma nem kell mikvében alámerülni, ha valakinek magömlése van. Ámbár Ezra, az írástudó, 10 rendeletének egyike szerint az alámerülés szükséges és kötelező, de ezt ma csak a chászidok tartják be. Chinuch szerint „szép és jó szokás ez, és jöjjön rá az Isten áldása”

 

(181) A MENSTRUÁLÓ NŐ TISZTÁTALANSÁGA (NIDDÁ) (A)

És ha egy nőnek folyása van, véres folyás a testében – hét napig legyen elkülönítve…” (3Móz 15:19).

A menstruáló nő másokat is tisztátalanná tesz. Ennek kivédése a zsidó családi élet tisztaságának alapja. Részleteit lásd a parancsolat tiltó részénél ÁCHRÉ MOT szakaszban, 207. micvá.

 

(182) A (VÉR) FOLYÁSOS NŐ TISZTÁTALANSAGA (N’A)

Ha egy nőnek folyik a vére több napon át, tisztulásának (menstruációjának) idején kívül…” (3Móz 15:25).

Párhuzamos a 178. parancsolattal, amely a férfi folyásáról beszél. Chinuch itt egy ragályos (nemi) betegségre utak amitől őrizkedni kell, nehogy valaki megkapja. A Tóra a női folyás alatt huzamos vérzést ért, ami túlmegy az ötnapos havi cikluson. Bölcseink ezt arra magyarázták, hogy a női betegség váladéka piros, mint a vér.

Miután a nő felgyógyult folyásából – áldozatot hoz, mint a férfi (lásd a következő micvát).
Nem aktuális.

 

(183) A FOLYÁSOS NŐ ÁLDOZATA (N’A)

Ha (a nő) megtisztult folyásától, számláljon hét napot és megtisztul. A nyolcadik napon vegyen két gerlicét és két galambfiat és vigye el a kohanitához…” (3Móz 28:29).

Miután felgyógyult, illetve megszűnt a folyása, hét napot számlál, és ha ezalatt nem újul ki a folyása – akkor egészségesnek lesz nyilvánítva és alámerül a rituális mikvében. Ekkor hozza áldozatát a kohanitához a Szentélybe, egy galamb párt, vagy gerlicét, amit az vétek- és égőáldozatként mutat be.

Chinuch szerint ugyanaz a gondolatmenet vezérli itt a micvát, mint a férfinél. Miért számít ez két micvának, mikor az azonosság oly nagy – kérdi Maimonidész. Azért mert a férfi folyása más a női folyásnál, ez fehér, amaz pedig piros.

Napjainkban nem aktuális mivel nincs Szentély.

  • Küldés emailben

Fejezetek