3. ZSTSZ

Bevezetés

A tfilin, a mezuzá és a cicit jelképek: arra valók, hogy emlékeztessenek az Örökkévaló jelenvalóságára, parancsolataira és vele szembeni kötelességeinkre. „…emlékezzetek az Örökkévaló minden parancsolatára, teljesítsétek azokat…” (4Mózes 15:37–41.) Mint az ima, amelynek neve a szív szolgálata, ezek a rítusok is Isten iránti szeretetünket és tiszteletünket tükrözik.

Az Isten iránti szeretet késztetése majdnem olyan erősen rögzül tudatunkban, mint a neki való engedelmesség parancsa. Isten egyetlen voltának napi kétszeri megerősítését – Halljad Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen! – azonnal követi az emlékeztető: Szeresd hát Örök Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és minden tehetségeddel! De ez még nem minden, mert Ezeket a szavakat pedig, amelyeket ma elrendelek neked – azaz hogy „szeresd Istenedet…” – szorgalmasan kell tanítani a gyermekeknek, be kell vésni az ember tudatába, és reggeltől estig, minden tettében jelen kell lenniük. Az erre emlékeztető jelnek – kezén és fején, háza kapuján és ajtóin – állandóan szem előtt kell lennie.

Bár minden vallási forrás az „istenfélelmet” (Isten tiszteletét)* hangsúlyozza, és mindennapi imánk elején a Példabeszédek intelme áll – „A bölcsesség kezdete Isten félelme” –, a Talmud mégis azt mondja: „Aki szeretetben szolgálja Istent, nagyobb annál, mint aki félelemben szolgálja.” (Szotá 31a.)

A tfilin, a mezuzá és a cicit kötelezettsége az Isten iránti szeretet keretébe tartozik, de célja mégsem érzelmek vagy elvont érzések felkeltése, hanem az, hogy emlékeztessen: „az Örökkévaló útját” kell követnünk.

„Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet!” A bölcsek szerint ez az jelenti: „Érd el az embereknél, hogy megszeressék az Örökkévaló nevét!” (Szifré, 5Mózes 6:4.) Másszóval még a szeretet parancsolata is inkább tettekkel, cselekvéssel, aktivitással teljesíthető, mintsem félelemmel. Azt sugallja: Isten szeretetét azzal mutathatjuk ki, hogy viselkedésünkkel embertársainkban is felkeltjük az Isten iránti szeretet és tisztelet érzését. Ehhez az etikai és erkölcsi mérce legmagasabb fokát kell elérnünk.

Ezeknek az alapvető kegytárgyaknak az elkészítése nem akár milyen pontossággal történik. Bizonyára az alábbi fejezetek különleges részletessége majd itt ott akár meg is lepi az olvasót. A tfilinhez, mezuzához és Tóra-tekercshez kapcsolódó hagyományok ismerete valóban nagy tudást, és Istenfélelmet igényel. Így az őket előkészítő személy sem lehet akárki. Ő a szófér,aki nagy precízséggel, a kegytárgyaknál használatos SzTáM írással készíti elő, életünket elkísérő szent tárgyakat.

Ezeknek a szabályairól szól az alábbi válogatás a Mönáchot traktátusból.

Mönáchot 28. lap első oldali misna;

szemelvények:
a 29. lap első oldalának végétől
a 30. lap első oldalának közepéig;
a 32. lap második oldalának végétől
a 34. lap második oldalának végéig.

A jeruzsálemi Templom MENÓRÁJÁNAK HÉT ÁGÁBÓL egyetlen ág hiánya is ÉRVÉNYTELENNÉ TESZI A TÖBBIT. Az ág végén található HÉT LÁMPÁS bármelyikének hiánya ÉRVÉNYTELENÍTI A TÖBBIT.

A MEZUZÁ TEKERCSRE ÍRT MINDKÉT FEJEZET – a Smá[1], és a Vö­hájá im sámoá…[2] – ELENGEDHETETLEN, tehátaz olyan mezuzá, amelyik csak az egyik szöveget tartalmazza, nem használható. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

A TFILINBEN LEVŐ NÉGY FEJEZET – a Kádés…[3], a Vöhájá ki jövi­á­chá…[4], a Sömá…[5], és a Vöhájá im sámoá…[6] – ELENGEDHETETLEN, tehátaz olyan tfilin, amelyik akár csak az egyik szöveget is hiányolja, nem használható. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

A ruhadarab négy sarkára kötött NÉGY CICIT rojt ELENGEDHETETLEN, tehátaz olyan ruhadarab, amelyiken akár csak az egyik rojtot is hiányolja, nem használható, MIVEL A NÉGY együtt EGY MICVA.

RABBI JISMÁÉL AZT MONDJA: A NÉGY rojt az valójában NÉGY külön MICVA,ezért ha az egyik sarokról hiányzik a cicit, az még nem érvényteleníti a többit, és a cicit előírása így is teljesíthető.

A MEZUZÁ TEKERCSRE ÍRT MINDKÉT FEJEZET ELENGEDHETETLEN. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

Nyilvánvaló, hogy akár egyetlen hiányzó betű is érvényteleníti a mezuzát, hiszen a Tóra megköveteli a tfilin, a Tóratekercs illetve a mezuzá írásánál a tökéletes írást, ahogy erre az uchtávtám (írd) szó[7] is utal: uchtáv tám, azaz írd tökéletesen (az írást). Mi szükség hát arra, hogy a Misna erre külön felhívja a figyelmünket?

Ráv Jehudá mondta Ráv nevében: A Misna rendelkezése azért szükséges, hogy rámutasson, hogyha egy adott betűnek csak egy kis alkotóeleme is hiányzik, például a ? (jud)betű hegye, a mezuzá már akkor sem használható.

Ez ugyancsak nyilvánvaló! Ha a jud hegye hiányzik, akkor a jud nincs rendesen megformázva, és ez olyan, mintha ez a betű teljesen hiányozna. Mi szükség rá, hogy a Misna erre külön felhívja a figyelmünket?

A Misna inkább úgy magyarázandó, hogy mondanivalója összhangban van Ráv Jehudának Ráv nevében másutt tett kijelentésével. Ráv Jehudá azt mondta ugyanis Ráv nevében: Bármely betű, melyet nem ölel körbe négy oldalról a pergamen, azaz hozzáér egy másik betűhöz, érvénytelen és ezáltal az egész mezuzá (vagy tfilin) használhatatlan lesz. Ezzel összhangban a Misna így értelmezendő: Elengedhetetlen mindkét fejezet érvényességéhez minden egyes betű tökéletes kiírása.

Ásján bár Nádbách mondta Ráv Jehudá nevében: Amennyiben a ה (hé)belső része lyukas, akkor az az írás még érvényes; de ha a szára lyukas, akkor már nem érvényes.

Rabbi Zérá mondta: Ráv Huná magyarázta el nekem [rabbi Jáákov pedig azt mondta: Ráv Jehudá magyarázta el nekem]a következőképp: Ha a ה (hé)belső része, azaz a benne foglalt pergamen lyukas, akkor érvényes[8]. Ha viszont a szára lyukas (akár a jobb szára, akár a bal szára), akkor a következőtől függ: ha a szárából marad annyi, amennyi elégséges a legkisebb betűhöz, vagyis a judhoz, érvényes; ha nem, akkor nem érvényes.

Ágrának, rabbi Ábá apósának olyan tfilinje volt, melyben a „És szólt Mózes a néphez…” kezdetű versben[9] a םעה (háám = a nép) szóban levő ה (hé)jobb szárát egy lyuk választotta ketté. Elment rabbi Ábához és az azt mondta neki: Ha a jobb szár felső részén maradt annyi, amennyi elegendő egy kis betűhöz, például egy judhoz, akkor a tfilin használható; ha nem, akkor nem használható, mivel a hé érvényességének megítélésekor a kettéválasztott szár alsó része nem számít[10].

Rámi bár Támrének, Rámi bár Dikulé apósának, olyan tfilinje volt, melyben az „És volt, mivel makacskodott Fáraó bennünket elbocsátani, megölt az Örökkévaló minden elsőszülöttet…” versben[11] a גורהיו (vájáhárog = és Ő megölt) szó vávjának szárát egy lyuk választotta ketté. Következésképp a váv felső része kissé hasonlított a judra, ami miatt a szöveg könnyen félreérthető, és így esetleg nem használható[12]. Elment rabbi Zérához és ő azt mondta neki: Menj, és hozz egy gyermeket, aki nem éles eszű de nem is ostoba,hanem inkább átlagos képességű, és olvastasd el vele a szót. Ha az annak rendje s módja szerint vávval vájáhárog-nak olvassa, akkor a tfilin használható; de ha nem, ha juddal jéhárég-nak olvassa (ami annyit jelent: meg fogják ölni), akkor nem használható.

Ráv Jehudá mondta Ráv nevében: Amikor Mózes felment a mennyei magasba, az Örökkévaló épp koronákat illesztett néhány betűre. Ez úgy értendő, hogy bár a Tóra már teljesen meg volt írva, Ő még táginokat illesztett bizonyos betűkhöz. Mózes mondta neki: „Világmindenség Ura! Mi tart vissza, hogy úgy add a Tórát, ahogy van? Miért kell kiegészíteni koronákkal?” Az Örökkévaló azt mondta neki: „Van egy férfiú, aki sok nemzedék múlva fog élni, Ákivá ben Joszéf a neve (a híres rabbi Ákivá), és ő lesz az, aki minden egyes vonásból számtalan törvényt fog kikövetkeztetni.”

Mózes azt mondta az Örökkévaló színe előtt: „Mutasd meg nekem, Világmindenség Ura!” Az Örökkévaló azt mondta neki: „Fordulj meg,és nézd meg, mi van mögötted.” Mózes rabbi Ákivá tanházában találta magát. Mózes hátrament, és leült a nyolc sornyi tanítvány mögött, de ahogy hallgatta a rabbi Ákivá és tanítványai között folyó diskurzust, nem értette, amit mondtak. Elkedvetlenedett, ereje elhagyta. Ekkor egy olyan dolog került szóba, amihez a tanítványok hivatkozást kértek. Rabbi Ákivá tanítványai megkérdezték, „Mester, honnan tudod ezt?” Rabbi Ákivá így felelt nekik, „Ez egy háláchá, melyet Mózes szóban kapott a Szináj-hegyen”. Ennek hallatán megkönnyebbült Mózes lelke, hiszen ráébredt, hogy rabbi Ákivá mondandója a tőle származó hagyományra épül[13].

Megfordult és visszatért az Örökkévalóhoz, és azt mondta a színe előtt: „Világmindenség Ura! Rendelkezel egy ilyen emberrel, és általam akarod adni a Tórát? Add rabbi Ákivá által!” Az Örökkévaló erre azt mondta neki: „Hallgass! Így gondoltam el magamban, s ezt te nem értheted meg”.

Mózeserre azt mondta: „Világmindenség Ura! Megmutattad nekem az ő Tóra tudását, most mutasd meg a jutalmát.” Az Örökkévalóazt mondta neki: „Fordulj hátra, és nézd meg, mi van mögötted.” Mózes megfordult, és látta, hogy hogyan kínozzák a rómaiak halálra rabbi Ákivát, testét vasfésűkkel boronálva, majd végső megaláztatásként hogyan adják megszaggatott testét húsárusoknak, hogy azt mérjék ki a húscsarnokban. Mózesazt mondta: „Világmindenség Ura! Ez a Tóra tudása, és ez a jutalma?” Az Örökkévaló azt mondta: „Hallgass! Így gondoltam el magamban, s ezt te nem értheted meg. Ez része az Én nagyobb tervemnek, melyről nincs tudomásod.”

Rává mondta: Hét betűre egyenként három tágint kell helyezni[14]. Ezek: ץ”ג ז”נטעש (SáÁTNéZ GéC), azaz ש (sin), ע (ájin), ט (tet), נ (nun, a szóvégi formája is: ן), ז (zájin), ג (gimel) és צ (cádik, a szóvégi formája is: ץ)[15].

Ráv Ási mondta: Láttam a Ráv akadémiájának precíz írnokai által írt Tóra-tekercseket, és feltűnt nekem, hogy egy „púpot” (csúcsot) tesznek hozzá a ח (chet) boltozatához[16], illetve hogy úgy függesztik a ה (hé)bal szárát, hogy ne érintse a boltozatot.

Egy csúcsot tesznek hozzá a chet boltozatához, mintha azt mondanák: Ő (az Örökkévaló), aki az élet forrása és így a cháj (él) szóa jelképe, melynek a chet a kezdőbetűje, a világmindenség csúcsán él, ahová ez a púp mutat.

És függesztik a hé bal szárát, annak az aggádikus magyarázatnak megfelelően, amelyet rabbi Ámi válaszolt rabbi Jehudá Nösziá[17] hozzá intézett kérdésére.

Rabbi Jehudá Nösziá tehát megkérdezte rabbi Ámit: Mi a jelentése annak, ami írva van[18]: „Örökkön-örökké bízzatok az Örökkévalóban, mert הי‑ב (böJáh = az Isten[ben]), az Örökkévaló örök kősziklánk”?

Rabbi Ámi válaszolt neki: Bárki, aki az Örökkévalóba helyezi bizalmát, annak menedéke lesz ebben és az eljövendő világban. Erre utal az „örök kősziklánk” kifejezése.

Rabbi Jehudá Nösziáazt mondta neki: Amikor rákérdeztem, azt nem értettem: Miért van úgy írva: böJáh (Istenben), és miért nem egyszerűen Jáh (Isten) van írva?

Rabbi Ami azt felelte: A válasz erre a kérdésre úgy szól, amiképpen rabbi Jehudá bár rabbi Iláj magyarázta: Ez (a Jáh Név két betűje – הי) megfelel a két világnak, amit az Örökkévaló nevének egy-egy betűjével teremtett – az egyiket a ה hével, a másikat a י juddal. Tehát a bö-Jáh szó úgy értendő, hogy „Isten a Jáh neve két betűjével” teremtette a világot.

Én pedig ezen a ponton nem tudom, hogy az eljövendő világ teremtetett juddal, és ez a világ hével, vagy ez a világ juddal, és az eljövendő világ hével. De mivel írva van[19]: „Ezek az eredetei az égnek és a földnek, amidőn teremtettek (böhibárám)…”, és ebben a szóban a hé arányosan kisebb a Tóra-tekercsben: ne olvasd az utolsó szót, ahogy írva van egybe: םארבהב (böhibárám – „amidőn teremtettek”), hanem olvasd, mintha külön lenne írva: םארב ‘ה-ב (bö-hé böráám – egy hével teremtette). Ezért azt mondom, hogy ez a világ hével teremtetett, és az eljövendő világ pedig juddal.

És mit jelképez az, hogy ez a világ a hével teremtetett? Mivel a hé egy pavilonhoz hasonlatos, azaz alul nyitott, és ha valaki távozni akar, könnyen megteheti. Hasonlóképpen az ember szabad akarattal rendelkezik ebben a világban, és bárki, aki el akar távolodni a helyes útról, és át akarja adni magát a bűnös életnek, távozhat.

És mi az oka annak, hogy a hé bal szárát úgy függesztik fel, hogy marad egy rés nyitva a szár és a boltozat között? Azért hagynak rést, hogy amennyiben a bűnös bűnbánattal visszatér, vissza lehessen hozni azon a nyíláson keresztül – vagyis örökké megmarad a visszatérés lehetősége.

Miért nem ugyanazon az alsó nyíláson keresztül hozzák vissza, amelyiken eltávozott?

A gyakorlatban, mint Rés Lákis tanításából kitűnik, ez nem történhet meg, mivel az az ember, aki meg akar tisztulni gonosz hajlamaitól, az segítségre szorul.

Rés Lákis tehát azt mondta: Mi a jelentése annak, ami írva van[20]: „Ha csúfolókkal jár, megcsúfolja őket, de az alázatosaknak kegyet ad.” Ez azt jelenti, hogy ha valaki eljön, hogy megtisztuljon, segítséget kap a Mennyekből, de ha azért jő, hogy beszennyezze magát, nyílást biztosítanak neki:habár ebben nem segítik, a vétek lehetőségét azért mindvégig megkapja[21].

Látjuk tehát, hogy aki megtisztulni akar, annak segítségre van szüksége, és az Örökkévaló azzal segíti, hogy egy további „nyílást” teremt számára.

Összefoglalva: arra a kérdésre, hogy a „…bízzatok az Örökkévalóban, mert az Istenben (böJáh), az Örökkévaló örök kősziklánk” idézetben, miért van úgy írva, hogy Istenben, és nem egyszerűen Jáh (Isten), a válasz a következő: a Jáh itt a hé betűre utal, amellyel Isten az e világot teremtette, ugyanis ez a betűforma a megtérés örök lehetőségére emlékeztet. Így azáltal, hogy az e világot a hé betűvel teremtette Isten, megalapozta az ember Istenbe vetett bizalmának képességét.

A Gömárá ezzel megmagyarázta mi az aggádikus jelentése Ráv Ási megfigyelésének, miszerint Ráv akadémiájának precíz írnokai ügyeltek arra, hogy ne kapcsolják össze a hé bal szárát a boltozattal.

És mi az oka annak, hogy a hének tágja van? Az Örökkévaló mondja a vétkezőről: Ha megtér, koronát illesztek a fejére.

És miért teremtetett az eljövendő világ juddal? Mert kevesek abban az eljövendő világban az igaz emberek,hasonlóan a judhoz, amelyik a legkisebb betű? [22]

És miért horgad le a jud fejének bal alsó csücske? Mert abban a világban az igazak feje alázattal le van hajtva cselekedeteik okán, melyek nem egyenértékűek egymással. Azaz minden igaz ember a cselekedetei szerint részesül tiszteletben, és mivel szerénységükben mindnyájan úgy látják, hogy társaik cselekedetei nagyobb tiszteletet vívtak ki, szégyenűkben lehorgasztják fejüket.

Ráv Joszéf mondta: E következő két dolgot mondta Ráv a Tóra-tekercsek törvényéről, és mindkét rendelkezésnek a cáfolata egy Brájtában olvasható.

Az egyik rendelkezés, amit Ráv mondott: Ha két hiba van egy Tóra-tekercs mindegyik hasábján, akkor még kijavítható, és a Tóra-tekercs használható. Ám ha három hiba található mindegyik hasábban, akkor el kell rejteni egy megfelelő nyugvóhelyre, ugyanúgy, ahogy egy használhatatlanná vált szent tárgyat (tfilin, mezuzá). Vagyis egy ilyen Tóra-tekercset nem szabad kijavítani, tilos olvasni belőle, de nem dobható el, mivel szent szöveget tartalmaz.

Cáfolata a következő Brájtában található: Ha a Tóra-tekercsben három hiba van mindegyik hasábban, még javítható; ha négy hiba van mindegyik hasábban, a tekercset el kell rejteni. Ez cáfolja Ráv álláspontját, aki szerint ha három hiba van minden hasábban, a Tóra-tekercs már nem javítható.

Egy további Brájtá ezt tanítja: ha van egy teljes (hibátlan) hasábja, akkor az a hasáb megmenti az egész tekercset attól, hogy elvessék. A többi hasábban fellelhető hiba kijavítható, s a Tóra-tekercs ezáltal érvényessé válik.

Ráv Jichák bár Smuél bár Mártá mondta Ráv nevében: Csak ebben az esetben menti meg a hibátlan hasáb az egész tekercset, amennyiben a Tóra-tekercs túlnyomórészt megfelelően van írva, vagyis hasábonként nincs több hat-hét hibánál benne.

Ábájé mondta Ráv Joszéfnak: Ha esetleg három hiba is található abban az egy „hibátlan” hasábban, mi a törvény? Vagyis amikor a Brájtá megállapítja, hogy a „hibátlan” hasáb megmenti a Tóra-tekercs többi részét, akkor ez azt jelenti-e, hogy annak a hasábnak teljesen hibátlannak kell lennie, mert ha ezt az egy hasábot is javítani kellett, nem lehet alapja az egész tekercs megmentésének, vagy csupán azt mondjuk, hogy abban a hasábban nem lehet több három hibánál, amely így javítás után az egész tekercset megmentő teljes hasábbá válik?

Ráv Joszéf azt mondta neki: Mivel általában olyan hasábot, amelyikben csak három hiba található ki szabad javítani, ezért ezt a hasábot is kijavíthatjuk, miáltal az az egész tekercs megmentésének alapjául szolgáló „hibátlan hasáb” lesz.

És az, hogy háromnál több hiba nem javítható, csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a hibák hiányosságként jelentkeznek, azaz hiányoznak betűk. Ezzel szemben az olyan esetek, amikor a hiba abban áll, hogy fölösleges betűket írtak, nem jelentenek problémát. Azaz az ilyen hibák még abban az esetben is kitörölhetők, ha egy hasábban négy vagy több található belőlük[23].

Mi az oka annak, hogy csak a (négy vagy több) hiányosság nem javítható? Ráv Káháná mondta: Mert a betűhiányos tekercs csak úgy javítható, hogy a hiányzó betűket a sorok közé „függesztik”. Ha ilyen típusú javítást négyszer vagy többször kell alkalmazni egy hasábban, akkor az a tekercs pettyezettnek tűnne és csúf lenne.

Ágrának, rabbi Ábá apósának, a Tóra-tekercsében hasábonként több mint négy-öt fölösleges betű volt. Elment rabbi Ábához, a vejéhez, és megkérdezte, mit mond a törvény. Rabbi Ábá azt mondta neki: Nem mondtuk, hogy a sok hiba önmagában problémát okozna; ez csak a hiányosságokra vonatkozik.

Azokban az esetekben azonban, amikor a hibák fölösleges betűk, nem jelentenek problémát, mivel az oda nem illő betűket egyszerűen ki lehet törölni.

A másik rendelkezés, amit Ráv mondott: Ha valaki Tóra-tekercset ír, és a végére ér, akár hasáb közepén is befejezheti, vagyis nem kell megváltoztatnia az írását, amikor a végéhez közeledik, hogy az utolsó szó biztosan a hasáb aljára kerüljön.

Ezt a rendelkezést az alábbi Brájtá alapján kétségbe vonták: Ha valaki Tóra-tekercset ír, és a végére ér, úgy kell alakítania az írást, hogy ne a hasáb közepén fejezze be, úgy, ahogy a Chumásint (a Tóra-tekercs első négy könyvét), amelyeket nem kell a hasáb alján befejezni, hanem akár hasáb közepén is befejezhetők. Inkább rövidítse az egymást követő sorokat, amíg a hasáb végére (azaz aljára) nem ér[24]. Ez pedig ellentmond Rávnak, aki szerint a Tóra-tekercs megírása akár hasáb közepén is véget érhet.

Amikor Ráv a rendelkezésében azt mondta, hogy az írás a hasáb közepén is befejezhető, akkor ezt csak a Chumásin megírásával kapcsolatban mondta.

Ráv rendelkezése a különálló Chumásinra, a Tóra öt könyve valamelyikének megírására vonatkozott. Ezek mindegyike egy-egy külön tekercs, mint a Széfer Tóra, ám mivel különállók, nem hordozzák a Tóra-tekercs szentségét, ezért szabad őket még a hasáb közepén is befejezni. Tehát Ráv egyetért a Brájtával.

De Rávkifejezetten azt mondja, hogy rendelkezése a „Tóra-tekercs” írójára vonatkozik. Mivel indokolható az az értelmezés, miszerint ez csak a Chumásin írására utalt?

Ez úgy értendő, hogy Ráv rendelkezése egy teljes Tóra-tekercs Chumásinjára vonatkozik. Úgy rendelkezett, hogy amikor a Tóra-tekercs írója az első négy könyv valamelyikének végéhez közeledik, nem kell módosítania az írást, hogy a hasáb alján fejezze be, hanem a hasáb közepén is befejezheti. Amikor az ötödik könyv végéhez közeledik, módosítania kell az írást, hogy a Tóra utolsó szava a Brájtának megfelelően a hasáb aljára essen.

Valóban így van, hogy Ráv egyetért a Brájtával, miszerint a Tóra-tekercsnek hasáb alján kell befejeződnie? Hiszen rabbi Jehosuá bár Ábá azt mondta Ráv Gidél nevében, aki Ráv nevében beszélt: Amikor a Tóra-tekercs írója leírja a Tóra utolsó szavait, az „egész Izrael szeme előtt” szavakat, akár a hasáb közepén is írhatja. Ezek szerint még az ötödik könyvet is lehet a hasáb közepén befejezni!

Az a rendelkezés, amelyet Ráv Gidél mondott el Ráv nevében, valójában úgy szólt: „a sor közepén”.

A rabbik úgy vélik, hogy amikor Ráv kifejtette (a Gömárá fenti korrekciója szerint), hogy a Tóra „sor közepén” is befejezhető, nem állt szándékában ezt az engedélyt a sor közepére korlátozni. Úgy értette, hogy akár a sor közepén is befejezhető – és természetesen a hasáb közepén is (Rási). A rabbik szerint Ráv, akinek jogában állt vitatni egy tannaita tanítást, hiszen maga is misnai bölcsnek számítható, valóban megkérdőjelezi a fenti Brájtát, és úgy véli, hogy a Tóra akár a hasáb közepén is befejezhető.

Ráv Ási azt mondja, hogy a Tóra kifejezetten a sor közepén fejezhető be és nem a hasáb közepén. A hasáb közepét illetően Ráv egyetért a fent idézett Brájtával, mely szerint a Tórát a hasáb alján kell befejezni.

És a háláchá (Ráv Ási véleményének megfelelően) úgy szól, hogy a Tóra utolsó szavai kifejezetten a sor közepére írandók. Azaz írhat a sor közepére, de a hasáb közepére nem – csak a hasáb aljára.

Rabbi Jehosuá bár Ábá mondta Ráv Gidél nevében, aki Ráv nevében szólt: A Tóra utolsó nyolc versét egy embernek kell végigolvasnia a közösségi Tóra-olvasáskor. Azaz aki elkezdte, nem hagyhatja abba a közepén, és nem hívható fel valaki más, hogy befejezze[25].

Ráv rendelkezése kinek a véleményét tükrözi? Nem rabbi Simonét tükrözi, hanem azét a Bölcsét, aki vitában van rabbi Simonnal. Hiszen a Brájtá így tanítja:

A Tóra utolsó nyolc verse úgy kezdődik[26]: „És meghalt mózes, az Örökkévaló szolgája ott…”. Lehetséges-e, hogy Mózes életben volt és ő írta, hogy: „És Mózes meghalt ott”? a válasz: Csak idáig írta Mózes a Tórát. Ettől a ponttól,azaz az utolsó nyolc verset, Jozsué, Nun fia írta. Ezek rabbi Jehudá vagy, ahogy mások mondják, rabbi Nechemjá szavai.

Rabbi Simon azt mondta neki[27]: Lehetséges-e, hogy az utolsó nyolc verset Jozsué írta, s így a Mózes által írt Tóra-tekercs nem teljes, hiszen tudjuk, hogy a Tórából egyetlen betűnek sem szabad hiányoznia? Sőt írva van[28],hogy Mózes megparancsolta a levitáknak: „Vigyétek a törvénynek e könyvét és helyezzétek el [az Örökkévaló, a ti Istenetek szövetsége ládájának oldalára, hogy ott legyen tanúul…]”, shogyan nevezhette Mózes itt ezt a „törvények könyvének”, ha az ő életében az még nem volt teljes? Rabbi Simon magyarázata szerint az utolsó nyolc verset is Mózes írta, és ezek csupán abban különböznek az előzőktől, hogy odáig,vagyis az utolsó nyolc versig, az Örökkévaló diktálta, és Mózes fennhangon mondta, amit az Örökkévaló diktált (nehogy hibát vétsen), és utána leírta. De innentől az Örökkévaló diktálta, és Mózes könnyezve írta, anélkül hogy a szavakat megismételte volna[29]. Miképpen Jeremiás írnoka is így tett, amikor a próféta a Szent város pusztulásáról jövendölt, ő fájdalmában nem ismételte meg a hallottakat, mielőtt leírta volna, amiképp írva van[30]: „Mondta nekik Báruch [Jeremiás írnoka]: Szájával mondta el nekem mind e szavakat, én pedig fölírtam a könyvbe tintával”.

Úgy tűnik hát, hogy azt kell mondanunk: Rávnak ez a rendelkezése nem tükrözi rabbi Simon véleményét,hiszen rabbi Simon nézete szerint a Tóra többi részéhez hasonlóan az utolsó nyolc verset is Mózes írta, és ezért nem vonatkozhat külön, kevésbé szigorú szabályozás ezekre a versekre.

Mondhatjuk akár úgy, hogy Ráv rendelkezése összhangban áll akár rabbi Simon nézetével is. Bár rabbi Simon szerint ezt a nyolc verset is Mózes írta, mivel azonban másképp, könnyek köztírta, nem úgy, mint a Tóra többi részét, így különböznek a Tóra többi részétől, és ezért külön szabályok vonatkoztathatók rájuk.

Rabbi Jehosuá bár Ábá mondta Ráv Gidél nevében, aki Ráv nevében szólt: Minden zsidó férfi számára parancsolat, hogy írjon magának egy Tóra-tekercset[31], ha valaki ezt azáltal akarja teljesíteni, hogy egy kész Tóra-tekercset vesz a piacon, az olyan, mint aki egy micvát kaparint meg a piacon. És habár micvát tett ezáltal, nagyobb lett volna a micva, ha maga írta volna azt meg. Ha viszont ő maga írja (vagy íratja) azt, az Írás úgy tekint rá, mintha ő maga kapta volna a Szináj-hegyen. Ahogyan gondot fordított a Tóra-tekercs megíratására (a pergamen előkészítésére és az írnok munkájának figyelemmel követésére), éppúgy a pusztába menés viszontagságait is vállalta volna, hogy a Szináj-hegyen megkapja a Tórát.

Ráv Séset mondta: Ha vett egy Tóra-tekercset, és akár csak egy betűt javított benne, az úgy tekintendő, mintha ő maga írta volna a tekercset…

---