18. 📖 A próféták népe

Mispátim

Hádávár áser hájá…

Megelőztük Amerikát…


“…Cidkijáhu király egyezséget kötött Jeruzsálem egész népével, hogy hirdessék ki a rabszolgák felszabadítását, és engedje szabadon mindenki héber rabszolgáját és rabnőjét, és ne tartsa szolgaságban senki júdeai embertársát. Engedelmeskedtek is a vezetők valamennyien, meg az egész nép: belementek az egyezségbe, hogy mindenki szabadon engedi rabszolgáját és rabnőjét… Engedelmeskedtek, és elengedték őket…” [Jeremiás (Jirmijáhu) 34:8 10.]

A Mispátim heti szakasz a Tóra rabszolgatartást szabályozó törvényeit tartalmazza. Ezek nem tiltják, de olyan szigorú korlátok közé szorítják a rabszolgamunka alkalmazását, hogy betartásuk mellett szinte nem is éri meg rabszolgát tartani. A háftárá a zsidó történelemnek olyan periódusát eleveníti föl, amelyben a mózesi törvényt kemény próbára teszi az anyagiasság, az embertelen önzés.
Ez az Első Szentély fönnállásának utolsó szakaszában történt, Cidkijáhu júdeai király uralkodásának vége felé. Júdeában a babilóniaiak hordái dúlnak, Jeruzsálem ostromzár alatt van. A nép főként a vezetők rétege fütyül a Tóra törvényeire, amelyek előírják, hogy a zsidó rabszolgát hatévi szolgálat után szabadon kell engedni. A földhözragadt szegények adósságuk fejében hatéves munkaszolgálatot vállalnak abban a reményben, hogy a Tórá ban rögzített törvény szerint a hetedik évben felszabadulnak. Ez azonban nem történik meg, mert a rabszolgatartó nem tartja be a Tórát.
Jirmijáhu éles szavakkal ostorozza ezt a gyakorlatot, és meggyőzi a gyenge, tehetetlen királyt, hogy kössön egyezséget a néppel a rabszolgák szabadonbocsátására. Itt nevezi az Írás először “zsidónak” “jehudinak” Izrael fiait, ami azt hangsúlyozza, hogy a Tóra rabszolgatartási törvényei csak a zsidó rabszolgákra vonatkoznak. Másoknak emberséges bánásmódot ír elő a Tóra: például ha a gazda megütötte vagy megsebesítette kánaánita rabszolgáját, azonnal szabadon kellett engednie de a hatévi szolgálat rájuk nem vonatkozott.

* * *


A nép tagjai, a vezetők és a patríciusok “megértik az idő szavát”, és a babilóniai invázió árnyékában, az ostromlott Jeruzsálemben a király javaslatára szabadon engedik rabszolgáikat. A zsidóság többezer évvel megelőzte az amerikai abolicionistákat…
M. Bola Biblia- magyarázatában (Dáát Mikrá) föltárja a Jeruzsálem ostromát megelőző állapotokat: a júdeai bíróságok korruptak voltak, nem szolgáltattak igazságot, harácsoltak, kihasználták a népet, ami miatt Ezékiel próféta is pellengérre állította őket. A végveszély küszöbén a király megpróbál érvényt szerezni a Tóra törvényeinek, és bármily meglepő sikerrel jár.
Nem tudjuk, mióta tartott Júdeában a rabszolgák visszatartásának gyalázatos gyakorlata. A próféták, akik pedig állandóan tiltakoznak a nincstelen szegények elnyomása ellen, nem említik a rabszolgákat. Jeremiás szavai: “…őseitek nem hallgattak és nem figyeltek rám…” (Uo. 14.) arra mutatnak, hogy a törvénytelenség nemzedékeken át folyt. Azt is tudjuk, hogy a hitelezők az adósság fejében eladták az adósok gyermekeit rabszolgának (2Királyok 4:1.)…

* * *


Most a próféta ösztökélésére a király “egyezséget köt”, és ezt mindenki aláírja: a vezetők, a papok, a nép képviselői (“Talán a <175>nép tanácsa<174> vagy a <175>nemzetgyűlés<174>” írja Hertz). Társadalmi szempontból földrengésszerű jelenség játszódik le: egy rendszer dől meg pillanatok alatt. J. Jacobson Cházon HáMikrá című könyvében szembeállítja az említett “egyezséget” a Tóra törvényével, amely kinek-kinek hatévi szolgaság utáni fölszabadítását írja elő. Ez az intézkedés egy tollvonással szabadon engedett minden rabszolgát…
Hogyan történt meg ez a gyakorlatban? M. Bola föltételezi, hogy a körülzárt fővárosban sok rabszolga bennrekedt, aki nem tudott hasznot hajtani gazdájának, mert nem mehetett ki a város körüli földeket megművelni vagy az állatokat legeltetni. Ellátásukról a gazdáknak kellett gondoskodniuk, ami az éhező városban nem volt egyszerű. Bola azt is számításba veszi, hogy az ostrom okozta bizonytalanság és lelki válság következtében a nép jobban hajlott arra, hogy visszatérjen a gyökerekhez. A munka nélkül tébláboló rabszolgák nem voltak hajlandók harcolni: elkeserítő helyzetükben ezen nem lehet csodálkozni. Mindennek következtében Cidkijáhunak sikerült intézkedését keresztülvinnie: “…nem hallottunk ellenkezésről senki részéről sem…” írja Bola, aki úgy véli, a király a felszabadított rabszolgákkal megerősítette legyengült hadseregét.

* * *


Cidkijáhu azonban attól tartott, hogy a reformot elfogadó rabszolgatartók lelkesedése lelohad, azért annak rendje-módja szerint, egy kettéhasított borjúval és a többi hozzávalóval egyezséget kötött velük. Ez azonban nem segített. Alighogy enyhült az ostrom mert az egyiptomiak seregei magukra vonták a babilóniaiak erejét , azon nyomban “mindenki visszakényszerítette rabszolgáját és rabnőjét, akit kívánsága szerint szabadon bocsátott, és erőszakkal újra rabszolgákká és rabnőkké tettétek őket…” (Jeremiás 34:16.)
Ekkor a próféta nagy haragra gerjed, és szörnyű büntetést jövendöl a népnek: a babilóniai hadsereg visszajön, elfoglalja Jeruzsálemet, s fölperzseli az országot, amely lakatlan pusztasággá lesz (Jeremiás 34:22.)…
A háftárá azonban meglepő fordulattal az előző, 33. prófétai szakasz utolsó két versével zárul, amelyek ellensúlyozzák a törvényszegők számára festett súlyos jövendőt: “Mert Én jóra fordítom sorsukat, és megkönyörülök rajtuk…” (Jeremiás 33:26.)

  • Küldés emailben

Fejezetek