31. A Talmud bölcsei

Mátjá ben Chárás, akit megkísértett a sátán

Mátjá — vagy talán Mátitjáhu — ben Chárás (más olvasat szerint Cheres) annak a néhány tanaitának egyike volt, akik külföldön működtek. Ez az oka annak, hogy aránylag keveset említi ôt a Talmud.

A harmadik tanaitanemzedék tagja, Eleázár ben Ĺzárjá és rabbi Jismáél tanítványa volt. Bétár eleste után, amikor tetôfokára hágott a hadrianusi terror, és több bölcs mártírhalált halt, Mátjá emigrált, Jehudá ben Btérá, Chánánjá (Josuá unokaöccse) és rabbi Jonátán társaságában. Errôl egy szívszorongató midrás így számol be:
“Történt ekkor, hogy Jehudá ben Btérá, Chánánjá, Josuá unokaöccse, Mátjá ben Chárás és rabbi Jonátán külföldre készültek. Amikor a határhoz értek, hirtelen rádöbbentek, mit tesznek, sírásban törtek ki, és megszaggatták ruháikat, majd azt mondták: Erec Jiszráél fontosabb, mint az összes vallási parancsolat [amiket akkor a római terror miatt nehéz vagy lehetetlen volt betartani]. Visszafordultak tehát, és hazamentek…” (Szifré, Reé 53.)
Ennek ellenére késôbb mégis emigrált, mégpedig egyenesen az oroszlán torkába, Rómába ment, ahol akkor sok zsidó élt már, viszonylagos nyugalomban, és jesivát nyitott. Ez a jesivá késôbb nagy hírnévre tett szert, és a Talmud azok között a tanházak között említi, amelyekben érdemes tanulni (Szánhedrin 32.). Maimonides egyik kommentátora szerint a maga idejében Mátja jesivája volt a legnagyobb, a legszínvonalasabb (Rámbám, Jád, Hilchot Szánhedrin 6., HáGáhot Májmunijot). Vele egy idôben az említett Chánánjá — mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk — Babilóniába emigrált, és jesivát nyitott Pumbáditában.

* * *

Késôbb, amikor az üldözés kissé alábbhagyott, és a galileai Usában már összegyűlt a maradék Szánhedrin, Eleázár ben Joszi társaságában Rómába küldték Simon bár Jochájt, hogy próbálja meg elérni a császári udvarban bizonyos zsidóellenes intézkedések megszüntetését. Rómában találkoztak Mátjával, aki halachikus kérdéseket tett föl nekik (Meilá 17.). Eleázár is föltett különbözô kérdéseket a szombati életmentéssel kapcsolatban, olyan témákban, amelyekbôl kiviláglik Mátjá orvosi jártassága.
Az egyik ilyen kérdés volt, hogy mit kell tenni, ha egy állapotos asszony rosszul van Jom Kippurkor, és nem tud kiböjtölni. Mátjá azt válaszolta, hogy adnak neki enni, amíg jobban nem lesz.
Mi a teendô, ha valakit veszett kutya harapott meg (szombaton)? Mátjá megmondta, hogy a veszett kutya májából készített szérumot kell adni neki. (Steinsalz rabbi szerint ezt a módszert használja a modern orvostudomány, amikor a veszettség vagy a kígyómarás ellen a veszettség kórokozóiból, illetve kígyóméregbôl készítenek védôoltást.) (Jomá 84).
Mátjá egy máig is érvényes halachikus döntést hozott: a szombati tilalmak érvényüket vesztik minden kétes esetben — amikor nem lehet tudni, vajon életveszély áll-e fenn, vagy sem –, és mindent meg kell tenni az élet megmentésére. A konkrét példa, amit a Misná Mátjá nevében hoz: elôfordulhat, hogy valakire rádôl egy (ház)fal vagy beleesik egy gödörbe, és kétséges, hogy ott van-e egyáltalán, kétséges, hogy él-e, vagy már halott. Mégis mindent megtesznek, hogy a leomlott falat vagy tetôt eltakarítsák, hogy az illetôt megmentsék, mert még “a kétséges életmentés [száfék nefásot] is eliminálja a szombati munka tilalmát” (Jomá 83. a Misnában).

* * *

Mátjá nem csak életmentéssel és gyógymódokkal foglalkozott. Jesivájában magas szinten oktatták a zsidó tan minden elméleti, elvont részletét is. Erre utal mesteréhez, Eleázár ben Ĺzárjához intézett kérdése a megtérés és bűnbánat fokozatairól. A válasz: három fokozat van, de a bűnbánat (tsuvá) minden esetben szükséges: anélkül nem megy… (Jomá 86.)
ş volt az, aki kifejtette, hogy a héber nyelvben használatos kettôs betűk — a káf, mem, nun, pé és a cádi, amelyeket szó végén másképp írnak — ôsi, mózesi eredetűek, és azokat Mózes a Sínai-hegyen, a Tórával együtt kapta (Jeruzsálemi Talmud, Megilá 1:9.). Mások szerint ezeket a betűket a próféták vezették be.
Mátjá Rómában élt, de nem asszimilálódott, és élesen ellenezte az uralkodó római szemléletet. Erre utal az a mondása, amit Az atyák bölcs mondásai (4:15.) ôrzött meg: “…légy az oroszlánok között az utolsó, de ne légy a rókák között az elsô!” Ez a mondás a zsidó felfogást tükrözi, hogy inkább barátkozzon valaki nagy, okos és jellemes emberekkel, akiktôl van mit tanulnia, mintsem elsô ember legyen egy rakás senkiházi között. Rómában ezzel szemben Julius Cćsar mondása volt irányadó. ş azt mondta, hogy “Inkább legyen valaki egy kis faluban elsô ember [vagyis vezetô], mint Rómában vagy más nagyvárosban második ember [vagyis beosztott]!”
Mátjá arra is tanított, hogy a zsidó ember igyekezzen elôre köszönni “minden embernek”, vagyis viselkedése legyen illedelmes. (A róka és az oroszlán hasonlatáról lásd Az ôsi forrás, Az atyák bölcs tanításai 421–422. l.)

* * *

Magánéletérôl csupán egy legendajellegű midrás tudósít. Eszerint Mátjá istenfélô, gazdag, életét a Tórának szentelt ember volt, aki soha nôre nem emelte szemét. Egyszer a Sátán (vagyis a rossz ösztön) elhatározta, hogy megkísérti, és egy gyönyörű nô formájában jelent meg elôtte. Mátjá szemérmesen elfordult, de akármerre nézett, a látomás csak elôtte illegette magát, és megpróbálta elcsábítani. Mátjá, attól tartva, hogy végül is kelepcébe esik, megkérte egyik tanítványát, hozzon neki tüzes vasat, és — megvakíttatta magát.
“Amikor a Sátán ezt meglátta, megrettent és visszahôkölt. Ekkor az Örökkévaló elküldte Ráfáélt [a gyógyító angyalt], hogy adja vissza Mátjá szeme világát. Mátjá vonakodott, és csak akkor egyezett bele, amikor Ráfáél Isten nevében megígérte, hogy a rossz ösztön soha, semmiképpen nem fog eluralkodni rajta…” (Tánchumá-Buber, Chukát és Jálkut Simoni, Vájchi 161.

  • Küldés emailben

Fejezetek