0/4b. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 6. kötet – A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Maimonidész: A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

Kommentár a Misnához: Szánhedrin 10. fejezet

 

A zsidó vallás tizenhárom hitelve

 

…Úgy látom jónak, ha e helyen megemlítem – mert ez itt a legalkalmasabb hely erre – hogy a mi Tóránk gyökerei, azaz a legalapvetőbb hitelvei szám szerint tizenhárman vannak.

 

  1. rész: Az Örökkévaló

 

  1. Isten abszolút léte

Az első ilyen hitelv a teremtő létezése, áldassék Ő; azaz hogy Ő valóságos létező, mégpedig a létezés minden aspektusából tökéletes létező. Ő az oka minden más létező létének. Őbenne van az életük, a folyamatos létük, tőle származik, belőle árad ki az, ami létben tartja őket. Ha egyáltalában fel lehetne tételezni az ő nemlétét, úgy minden létező megszűnnék[1] létezni azon nyomban, és nem volna többé olyan létező, ami függetlenül képes fennmaradni. De ha feltesszük, hogy minden más létező léte megszűnnék, csak az Övé nem, az az ő létét nem befolyásolná, el se venne belőle, mert az ő létezése nem függ senki mástól, csak saját magától. Minden más rajta kívül létező értelmes lény – az angyalok, a szférák és minden, ami alattuk van – tőle veszi létét. Erre az első alapvető hitelvre utal az a szentírási kijelentés: „Én vagyok az Úr, a te Istened”.[2]

 

  1. Isten egysége

A második hitelv az Isten egysége[3], azaz hogy Ő, aki az oka mindennek, egyetlen Isten, de nem úgy, ahogyan [a létezők] egy neme vagy fajtája azonos magával, és nem úgy, ahogyan az egyedi létezők, melyek összetettek, és sok részre oszthatóak; és nem úgy, ahogyan a fizikai test, mely szám szerint egy, de végtelen sok részre szabdalható. Ő, áldassék neve, egyedüli Isten, és az ő egyedülisége olyan, hogy ahhoz fogható egyedüliség nincs más. Ez a második alapvető hitelv fejeződik ki abban a szentírási versben: „Halljad Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!”[4]

 

  1. Isten testi létezésének kizárása

A harmadik hitelv tagadja Isten létezésének testi természetét,[5] azaz vallja, hogy az ő egysége nem testi természetű, nem fizikai erő. A testek fizikai megnyilvánulásai, mint amilyen a mozgás és a megnyugvás, nem alkalmazhatóak rá, se általában, se alkalmanként. Ezért tagadták bölcseink, béke legyen velük, az Istennel kapcsolatban az egyesülést (összetettséget) és a szétválást (elkülönülést); mert mint mondták: „A magasságban nincs ülés vagy állás és nincs megoszlás (héberül: oref), és nincs egyesülés (héberül: ipuj)”,[6] azaz nincs elkülönülés (ezt jelenti az oref),[7] és nincs összekapcsolódás (ezt jelenti az ipuj), amint a bibliai versben: „És vállaikat a filiszteusok vállaihoz vetik (veáfu)”,[8] azaz vállaikat azok vállaihoz nyomják, hogy összekapcsolódjanak velük. És a próféta azt mondja „Kihez hasonlítanátok az Istent?”[9], és „Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent.”[10] Ha (fizikai) teste volna, olyan lenne, mint más testek. Mikor a Szentírásban úgy jelenik meg, mintha fizikai jellemzői volnának, azaz mikor jár, áll, ül, szól és más effélék – ezek mind átvitt értelemben, hasonlatként értendőek. Ezért mondják a bölcsek: „A Tóra az emberek nyelvén szól.”[11] Mások[12] már hosszasan fejtegették ezt a témát. Erre, a harmadik hitalapelvre utal a szentírási vers: „mert nem láttatok semmi alakot”,[13] azaz hogy nem úgy fogtátok fel Őt, mintha testi alakja volna, mert mint mondtuk, Ő nem testi létező, és nem fizikai erő.

 

  1. Isten feltétel nélküli léte

A negyedik hitelv az Isten létezésének elsődlegessége[14], azaz hogy az ő egyedüli léte, melyről már szóltunk, az abszolút első létező. Minden más, ami létezik rajta kívül, hozzá képest csak másodlagos lehet. Sok bizonyság van erre a szent iratokban. Erre, a negyedik alapelvre utal az a szentírási vers: „Az örök Isten a te lakóhelyed.”[15] Alapvető hitelve a mózesi Törvénynek, hogy a világot újonnan teremtette Isten, ő formálta és teremtette meg a tökéletes nemlétből. Amint megfigyelhetted, többször is kifejtettem a világ létezésének elsődlegességét, ahogyan a filozófusok tanítják, azért, hogy bemutassam, milyen végtelen az Ő létezésének a csodája, amint ezt elmagyaráztam és megvilágítottam a Tévelygők útmutatójában[16]. És tudd meg, hogy az a felfogás, mely szerint a világ egy teljesen új létezés, nagyon fontos alapelve Mózes Tórájának. Az Örökkévaló ugyanis a teljes nem-létből hozta létre. Ez az oka annak is, hogy sokat foglalkozom az „eredendő világ létének” fogalmával, melyet a filozófusok vallanak, mivel az a célom, hogy teljesen világossá váljon az Örökkévaló létének csodája, ahogy azt már alaposan tisztáztam a Tévelygők útmutatójában[17].

 

  1. A közvetítő nélküli kapcsolat Istennel

Az ötödik hitelv, hogy Ő, áldassék, méltó az imádatra és a magasztalásra, és hogy az Ő nagysága és az iránta való engedelmesség ismertté legyen [mindenütt]. Ilyen [tisztelet] nem jár semminek, ami a létezésben nála alacsonyabb, mint az angyalok, a csillagok, a bolygók és az elemek, vagy bármi, ami belőlük áll, mert ezek mind valamilyen természettel bírnak, és az határozza meg a cselekedeteiket. Ezeknek nincs hatalmuk, nincs szabad akaratuk, hanem csakis az Örökkévaló akarata. Közvetítőként sem szabad igénybe venni őket, hogy rajtuk keresztül kerüljünk közelebb Hozzá. A gondolatainkat egyenesen Hozzá kell irányoznunk, és minden mást félre kell tennünk [az útból]. Ez, az ötödik hitelv a bálványimádás elleni intés [is],[18] s a Tóra nagyobb része ezzel az intéssel foglalkozik.[19]

 

  1. rész: a prófécia

 

  1. A prófécia létezése

A hatodik hitelv a prófécia elve, azaz hogy tudnunk kell: az emberi fajon belül vannak egészen kiváló tulajdonságokkal bíró, a tökéletességben messzire jutott egyedek, akiknek a lelke képessé lett arra, hogy a tudás egy formáját befogadja. Az ilyen emberi értelem olyankor összekapcsolódik az aktív értelemmel[20], és abból árad felé[21] a[z istenségtől származó,] magasabb rendű közlés.[22] Ezek a próféták, ez a prófécia, és a prófécia értelme.[23] Ennek a hitelvnek a részletes magyarázata rendkívül hosszú lenne, és nekünk most nem célunk, hogy mind a (tizenhárom) alapelvhez bizonyságokat soroljunk, vagy hogy részletesen kifejtsük, hogyan kell érteni őket, mert bizony minden tudományt felölelnének. Én csak azért említem ezeket, hogy tudomással bírjatok róluk. A próféták próféciáiról tanúskodó szentírási helyek száma igen nagy.

 

  1. Mózes próféciájának felsőbbrendűsége

A hetedik hitelv Mózes, a mi tanítónk, prófétaságáról szól – azaz hogy hinnünk kell, hogy ő minden próféták atyja, azoké is, akik előtte voltak, és azoké is, akik utána lettek. Mindegyikük felett áll ő rangban. Ő Isten választottja minden ember közül, aki többre jutott az Isten megismerésében, mint amire bárki, aki eddig élt, vagy ezután fog élni. Olyan magasra jutott az emberség szintje fölé, hogy elérhette az égi létezők szintjét, és az angyalok szintjére került. Nem volt olyan lepel, amin át ne tudott volna látni. Fizikai akadály nem tarthatta vissza, semmi fogyatkozás, akár kicsi, akár nagy, benne nem volt. A képzelőereje[24] és a testi érzékei el voltak választva tőle az érzékeléskor, a testi kívánságok pedig le voltak csendesítve benne. Így lehetett színtiszta értelem, és csakis értelem. Így kell értenünk azt, ami róla írva van, hogy tudniillik angyalok közvetítése nélkül beszélt az Istenhez.

Szeretném ezt a csodálatos témát egy kicsit jobban körüljárni itt, hogy a szentírási helyek rejtett értelmét magyarázhassam, és hogy megvilágítsam a „szájról-szájra”[25] kifejezés (és az egész vers) jelentését az Írásokban, no és az erről szóló egyéb versekét. De tudom, hogy ez a téma nagyon összetett, nagyobb terjedelmet igényel, kifejtésekkel és magyarázatokkal. Elsőnek ismertetnem kellene az angyalok létmódját és különféle rangjaikat a Teremtőhöz (való közelség szerint). Hasonlóképpen el kellene magyarázni a lélek létmódját és minden hatalmát[26]. A tárgyalás körét azután ki kellene majd terjeszteni, hogy szólhassunk azokról a formákról, melyeket a próféták a Teremtőnek és az angyaloknak tulajdonítanak. Egyedül erre a témára, még ha csak a legminimálisabb minimumra hagyatkoznék is, nem volna elég száz lap. Ezért hát későbbre hagyom, a maga helyére, akár az „Értekezések könyve” lesz az, melyre ígéretet tettem, hogy megírom,[27] vagy a próféciáról szóló könyv, melybe már belekezdtem,[28] vagy az a könyv, amit az alapvető hitelvek magyarázatára fogok majd összeállítani.

Most visszatérek hát a hetedik alapvető hitelv témájához, mely kijelenti, hogy a Mózestől, a mi tanítónktól kapott prófécia különbözik minden más próféta próféciájától, éspedig négy tekintetben:

Az első különbség az, hogy minden próféta, legyen bárki, csak közvetítő útján szólhatott az Istennel; de Mózesnek nem kellett közvetítő, ahogyan írva van: „Vele szájról-szájra beszélek”[29]

A második különbség, hogy minden más próféta csak álomban kap látást, amint az számos helyen ki van jelentve (a Szentírásban): „éjjeli álomlátásban”,[30] „és látott álmot”,[31] „álomban”, „éjjeli látásban”[32] és sok más efféle kifejezéssel; vagy (úgy szállja meg a prófétát az ihlet, hogy) napközben mély álom száll rá, s az állapota olyan, mint akinek (átmenetileg) minden érzéke fel van függesztve, és az elméje olyan üres, mint a tiszta fehér papírlap, ahogyan álomban szokott. Ezt az állapotot nevezi [az Írás] „látomásnak” és „jelenésnek”, és erről mondja az Írás: „Az Isten látomásaiban.”[33] De Mózeshez az Ige napközben jött, míg a két kerub között állt, ahogyan az Isten megígérte neki: „És ott fogok találkozni véled, és onnan fogom elmondani néked.”[34] És azt is mondta: „Ha lesz köztetek próféta, én, az Örökkévaló látomásban megjelenek előtte, álomban beszélek vele. Nem ilyen az én szolgám Mózes.”

A harmadik különbség, hogy amikor a próféta kap látást, még ha jelenés vagy angyal útján is, teste elgyengül, elerőtlenedik, erőt vesz rajta egy mindent lebíró félelem, mint ha halni készülne, ahogyan ezt az Írások Dánielről mondják. Amikor Gábriel szólt hozzá a jelenésben, Dániel ezt írja: „De engem is elhagyott az erőm, arcom eltorzult, és nem tudtam erőmet összeszedni.”[35] És még: „Ájultan roskadtam arcommal a földre.”[36] Továbbá: „a látomás alatt…elfogott a fájdalom.”[37] De Mózessel nem így állt a dolog. Az Ige jött hozzá, és ő nem gyengült el, ezt jelenti, mikor a Szentírásban olvassuk: „És szólott az Örökkévaló Mózeshez színről színre, amint ember szól az ő társához.”[38] Ezt úgy kell értenünk, hogy hasonlóan ahhoz, amint az emberben nincsen félelem, ha egy barátja szól hozzá, úgy Mózes, békesség legyen vele, nem félt az Isten igéjétől, akkor sem, ha „színről színre” hallotta. Ez az [isteni] értelemhez fűződő szoros kapcsolatával magyarázható, amint korábban említettük már.

A negyedik különbség az, hogy a látás a prófétákhoz nem a saját kívánságuk szerint közelít, hanem csak az Isten akaratára. Előfordulhat, hogy a próféta éveken át hiába várja, hogy látás közelítsen hozzá. Máskor előfordul, hogy a prófétát felkérik, szolgáljon a népnek próféciával, de napokat, sőt hónapokat kell várnia, mielőtt a prófécia hozzá jönne, vagy nem is jön egyáltalán. Láthatunk olyan prófétákat is, akik előkészítik magukat lelkük felüdítésével, gondolataik megtisztításával, ahogyan Elisa tette, amikor azt mondta: „De most hozzatok ide egy lantost”,[39] és azután jött hozzá a látomás. De nem szükségszerű, hogy a próféta látást kapjon csak azért, mert felkészült a fogadására. Mózes viszont, a mi tanítónk, képes volt szólni [isteni szót], amikor csak kívánta: „Várjatok, míg meghallom, mit parancsol rólatok az Úr.”[40] Azt is mondja az Írás: „Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor (a szentélybe)”,[41] amit bölcseink így értelmeznek: Áron ne jöjjön (bármikor), de Mózes jöhet (amikor csak kíván).[42]

 

  1. A Tóra isteni eredetű

A nyolcadik hitelv, hogy a Tóra a mennyből származik, azaz hogy tudjuk, hogy az egész Tóra, amit ma a kezünkben tartunk, az a Tóra, ami Mózes által adatott, tehát mindenestül isteni eredetű. Ez azt jelenti, hogy Istentől kapta, olyan módon, amit a hasonlattal „beszédnek” nevezünk. Hogy valójában miképpen zajlott ez a kommunikáció, azt csak Mózes tudja, nyugodjék békében, akihez jött, és aki írnokként, mint akinek valaki éppen tollba mond, mindent leírt, a körülményeket, az eseményeket és a parancsolatokat is. Ezért neveztetik ő „törvényadónak”.[43] És nincs különbség aközött: „Hám fiai: Kus, Micraim, Put és Kánaán”,[44] és aközött: „feleségének a neve Mehétabél, aki Mézáháb leányának, Matrédnak a leánya volt”[45] vagy a között: „Én vagyok az Úr”,[46] vagy aközött: „Halljad, Izrael, az Úr az Isten, egy Úr”.[47] Mert ezek mind isteni eredetűek, mind az Isten törvényéhez tartoznak, ami tökéletes, tiszta, szent és igaz. Azért történt, hogy bölcseink szemében[48] Manasszéé nagyobb eretnek és hitetlen lett mint más eretnekek,[49] mert ő azt gondolta, hogy a Tórában van tiszta búza és ocsú, és hogy a krónikák és történetek semmi értékkel nem bírnak, és ezeket Mózes a elképzelése szerint illesztette bele. Ez a pontos jelentése a „Tóra nem a mennyből származik”[50] mondatnak, mely a mi bölcseink szerint[51] azokra utal, akik ragaszkodnak hozzá, hogy ugyan az egész Tóra az Istentől való, de valamely konkrét verse nem közvetlenül az Isten szava volt Mózeshez. Az ilyen emberről van megírva: „Mert megvetetted az Úrnak beszédét.”[52] Legyen a mi Istenünk dicsősége sokkalta feljebb annál, amit az eretnekek mondanak. Mert bizony a Tóra minden egyes betűjében bölcsesség és csodák vannak azoknak, akiknek az Isten megértést adott. A bölcsességének a mélye kimeríthetetlen: „Terjedelme hosszabb a földnél, és szélesebb a tengernél.”[53] Az embernek Dávid lábnyomain kell járnia, a Jákob Istene felkentjének nyomdokain, aki így imádkozott: „Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed.”[54] Hasonlóképpen, a Tóra hagyományos[55] értelmezései is isteni eredetűek. Amit ma is teszünk – hogy ügyelünk a szukká, a luláv, a sófár, a ruhaszegélyek és imaszíjak dolgára –, abban ugyanúgy járunk el, ahogyan Isten szólt Mózeshez, és ahogy ő továbbadta nekünk. És ő ezt a küldetését hűséggel töltötte be.[56] A nyolcadik alapvető hitelvre utaló szentírási vers a következő: „(Akkor ezt mondta Mózes:) Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem (ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére), és hogy nem magamtól cselekszem.”[57]

 

  1. A Tóra örökérvényű

A kilencedik hitelv (a Tóra) elévüléséről szól, azaz hogy arról, hogy a mózesi Törvény nem évül el, és nem lesz helyette másik Törvény az Istentől. Senki se adjon hozzá, és ne vegyen el belőle, se az írott, se a szóbeli törvényből,[58] ahogyan írva van: „Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle.”[59] Már elmondtuk, amit el kellett mondani erről az alapelvről, ennek az értekezésnek a kezdetén.[60]

 

III. rész: Ember és Isten kapcsolata, a jutalom és büntetés fogalma

 

  1. Isten figyelemmel kíséri az emberek tetteit

A tizedik hitelv, hogy a Magasságos Isten ismeri az emberek cselekedeteit, és nem feledkezik meg róluk. Nem úgy van, ahogy ezek mondják: „Elhagyta az Úr ezt az országot”,[61] hanem ahogy ez mondja: „Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid; szemedet rajta tartod az emberek minden útján.”[62] És meg van írva az is: „És az Örökkévaló látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön.”[63] És ez is: „Mivel sok a panasz Szodoma és Gomora ellen.”[64] Ezek a versek adják tanúságát ennek az alapvető hitelvnek.

 

  1. Jutalom és büntetés

A tizenegyedik hitelv, hogy a Magasságos Isten megjutalmazza azt, aki megtartja a Tóra parancsolatait, és megbünteti azt, aki az ő rendelkezéseit áthágja. A legnagyobb jutalom az eljövendő világ (olám hábá), a legnagyobb büntetés az égi halálbüntetés. Eleget beszéltünk már e tárgyról. Az erre az alapelvre utaló szentírási hely: „És most, ha megbocsátod bűnüket…! Ha pedig nem, törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál.”[65] És az Isten válaszolt: „Aki vétett ellenem, azt törlöm ki könyvemből.”[66] Ez a bizonysága annak, hogy az Isten tudja azt is, ki szolgálja őt, s azt is, ki a törvényszegő, s az előbbit megjutalmazza, az utóbbit megbünteti.

 

  1. A Messiás eljövetele

A tizenkettedik hitelv a Messiás napjaira vonatkozik, azaz arra, hogy hisszük és elfogadjuk igazságként a tényt, hogy ő eljön, és ne mondjuk, hogy késik: „Ha késik is, várd türelemmel.”[67] Az eljövetelének nincs előre közölt pontos ideje[68], nem is lehet úgy értelmezni a Szentírás igéit, hogy azokból az ő eljövetelének ideje kiolvasható legyen. A bölcsek mondják:[69] „Áldott[70] legyen azok lelke,[71] akik a végidőket számlálgatják.”[72] Hinnünk kell benne, tisztelnünk és szeretnünk kell őt, és imádkozni az eljöveteléért, aszerint, amilyen fontosságot tulajdonítanak az ő személyének a próféták Mózestől Máláchiig. Aki kétségeket táplál magában felőle, vagy kicsinyli az ő szerepét, a Tórát magát tagadja meg, mert az világosan megígéri az ő eljövetelét a Bálámról szóló szakaszban,[73] és abban a szakaszban, ami így kezdődik: „Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt.”[74]

Ebbe az alapelvbe értendő (az a következtetés is), hogy nem lesz más királya Izraelnek, csak a Dávidtól és a Salamon magvából származók.[75] Aki vitatja ennek a dinasztiának a trónigényét és jogosultságát, az az Istent tagadja meg, és az ő prófétáinak szavát.

 

  1. A halottak feltámadása

A tizenharmadik hitelv a holtak feltámadása, melyről már szóltunk volt.

 

Lényeges, de nem könnyű a hitelvek észben tartása

Ha tehát ezeket az hitelveket elfogadja valaki, és igaz szívvel hiszi őket, az belép az Izrael közösségébe, nekünk pedig szeretnünk kell őt, könyörülettel kell lennünk iránta, és megtennünk mindent, amit az Isten parancsolt, hogy megtegyünk egymásért; a szeretet és a felebarátiság cselekedeteit. Akkor is így van, ha minden lehetséges bűnt elkövet, ha enged teste kívánságainak, és ha úrrá lesz rajta alacsonyrendű természete. Elnyeri büntetését a bűne súlya szerint, de az eljövendő világban része van akkor is, ha az Izrael vétkesei közé tartozik.

De ha valaki kételkedik valamelyik alapvető hitelvben, az kizárta magát a(z Izrael) közösségéből, és megtagadja a (judaizmus) feltétlen igazságát. Az ilyennek a neve „eretnek” és „apikorosz”, és a „sarjak megrontója”,[76] és nekünk kötelességünk eltörölni az ilyet, és véget vetni ennek.[77] Erről mondja az Írás: „Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Uram?”[78]

Nagyon hosszúra nyúltak a megjegyzéseim, és eltértem könyvem tárgyától. De azért tettem, mert nagyon hasznosnak láttam, áldásosnak a hit megalapozására nézve. Mert összegyűjtöttem nektek sok hasznos tudnivalót, ami elszórva található, sok nagy könyvben. Kívánom, lássátok hasznát. Gondoljátok végig újra és újra ezeket, sokszor, és forgassátok magatokban. És ha az elmétekben az a tévképzet támadna, hogy ti már ezt értitek egyetlen olvasás után, vagy akár tíz olvasás után, az Isten tudja, mennyire csúnyán be vagytok csapva. Ne olvassátok sietve, mert nem úgy írtam, ami éppen eszembe jutott, hanem gondos elemzés, megfontolás után, és miután megvizsgáltam a helyes és helytelen nézeteket, és miután tisztáztam, melyiknek kell hinnünk, és érvekkel, bizonyságokkal alátámasztottam minden egyes pontot. Kérem az Istent, hogy vezessen engem az igazság ösvényén.

[1] Lásd Maimonidész, Misné Torá, Jeszodéj HáTorá 1:3.

[2] 2Mózes 20:2

[3] Lásd Maimonidész, Misné Torá, Jeszodéj HáTorá 1:7.

[4] 5Mózes 6:4.

[5] Lásd Misné Torá, Jeszodéj HáTorá 1:8. Lásd még: Tévelygők útmutatója 1:26 és 2:25.

[6] Chágigá 15a.

[7] Az oref arab jelentése „megosztani”. A héberben ugyanebben a jelentésben szerepel a „szegd nyakát” mondatban (2Mózes 13:13), azaz hogy válaszd el a fejet a nyaktól. Hasonlóképpen: „Isten lerombolja oltáraikat” (Hoséá 10:2), azaz darabjaira szedi szét őket, kő kövön nem marad.

[8] Jesájá 11:14.

[9] Jesájá 40:18.

[10] Jesájá 40:25.

[11] Bráchot 32b., Szánhedrin 90b.

[12] A „mások” közé Száádja gáon is beleértendő, aki szól erről a Tórához írott kommentárja elején, és a Hittételek és elvek című könyvében (2. szakasz).

[13] 5Mózes 4:15.

[14] Örökkévalósága; szó szerint: elsőként létezése.

[15] 5Mózes 33:27.

[16] 2:15–17., 2:25.

[17] II. Rész 15-17., 25. fej.

[18] A bálványimádás tilalma elkülönül a parancsolat pozitív részétől, mely az Ő nagyságának áldozat és ima általi hirdetésére vonatkozik; lásd erről Maimonidész, Misné Torá, Töfilin, 1:1.

[19] Lásd: 2Mózes 20:3.

[20] Maimonidész itt az angyalra utal, aki arra rendeltetett, hogy felügyelje az emberi értelmet, és segítsen annak potenciális értelemből aktuális, azaz aktív értelemmé válnia. Ez az angyal Isim néven is említtetik; lásd Maimonidész, Tévelygők útmutatója, 2:2 és 2:36; és Misné Torá, Jöszodé HáTorá 4:6 és 7:1.

[21] Azaz a próféta felé.

[22] Maimonidész alaposabban foglalkozik e témával a Tévelygők útmutatójában, 2:12. Minden, ami a világban történik, a Teremtő Isten kiáradásai által van befolyásolva. Ez töltetik ki a prófétákra is, ezért képesek prófétálni. „Azt mondják, hogy az univerzum a Teremtő kiáradásai révén újul meg, és hogy Ő az oka minden olyan dolog kiáradásának, amely magában hordja megújulását. Hasonlóképpen, azt is mondják, hogy Ő árasztja ki a bölcsességét a prófétákba.” Maimonidész ennek az elképzelésnek tanúságául a próféták könyveiből idézi a Jeremiás 17:13-at.

[23] A Tévelygők útmutatójában (2:22–48) Maimonidész három előfeltételt állapít meg a prófétasághoz: a legmagasabb értelmi szintet, erkölcsi feddhetetlenséget és egy veleszületett képzelőerőt; lásd erről bevezetőjét a Misna-kommentárjához.

[24] Lásd Maimonidész, Nyolc fejezet – az emberi képzelőerő kimerítő tárgyalását.

[25] 4Mózes 12:8.

[26] A lélek hatalma részletesen tárgyalva van a Maimonidész-féle Nyolc fejezetben.

[27] Ez a beígért mű nem készült el. Maimonidész fia, Ábrahám erre utal a szavaival: „és féltek Mózes közelébe lépni” (a 2Mózes 34:30 kicsit módosított szövege).

[28] Joszef Kápách szerint ez a könyv a Tévelygők útmutatója része lett.

[29] 4Mózes 12:8.

[30] 1Mózes 20:3; 1Királyok 3:5.

[31] 1Mózes 28:12.

[32] Jób 33:15.

[33] Jechezkél 8:3.

[34] 2Mózes 25:22.

[35] Dániel 10:8.

[36] Uo. 9.

[37] Uo. 10:16.

[38] 2Mózes 33:11. A „színről színre” kitétel hosszabb tárgyalása megtalálható a Tévelygő útmutatójában (1:37), Maimonidész ott így magyarázza: „az isteni hang hallása angyali közvetítő közreműködése nélkül”. Lásd még Misné Torá, Jöszodé HáTorá 7:6.

[39] 2Királyok 3:15.

[40] 4Mózes 9:8.

[41] 3Mózes 16:2.

[42] Szifri a 3Mózes 16:2-höz.

[43] 4Mózes 21:18 és 5Mózes 33:21.

[44] 1Mózes 10:6.

[45] Uo. 36:39.

[46] 2Mózes 20:2 és 5Mózes 5:6.

[47] 5Mózes 6:4.

[48] Szánhedrin 99b.

[49] Manasszé, Izrael bűnös királya kivakartatta az Isten nevét a Tórában, és bálványok nevét íratta be a helyébe.

[50] Lásd a Misnában, e fejezet elején.

[51] Szánhedrin 99a.

[52] 4Mózes 15:31.

[53] Jób 11:9.

[54] Zsoltárok 119:18.

[55] Azaz a nemzedékek során át öröklődő szóbeli hagyomány.

[56] „Őrá az egész házam van bízva”, 4Mózes 12:7.

[57] 4Mózes 16:28.

[58] Lásd Maimonidész, Misné Torá, Meláchim 11:6.

[59] 5Mózes 13:1.

[60] Azaz a Misna-kommentár elején, lásd egyébként a Tévelygő útmutatója (2:39).

[61] Jechezkél 8:12.

[62] Jeremiás 32:19.

[63] 1Mózes 6:5.

[64] Uo. 18:20.

[65] 2Mózes 32:32.

[66] Uo. 32:33.

[67] Chávákuk 2:3.

[68] A középkor folyamán számos zsidó kalkuláció készült a Messiás eljövetelének idejéről. Az egyik ilyen számítást egy lelkes jemeni zsidó hívő készítette (1172), ez késztette Maimonidészt híres Levél Jemenbe műve megírására, melyben azt mondja: „Hiba a messiási korszak idejét számolgatni, ahogyan a lelkes jemenink teszi, aki úgy véli, sikerrel is járt benne; mert nem lehet pontosan meghatározni, okkal rejtették el, mint mély titkot, a próféták.”

[69] Szánhedrin 97b.

[70] A bölcsek szóhasználatában az „átkozott” kifejezést felcserélik képletesen az „áldott”-ra.

[71] A Talmudban itt szó szerint „csontok” szerepel.

[72] Azaz messiási korszak idejét.

[73] 4Mózes 23-24. A Levél Jemenbe című munkájában Maimonidész a Messiás eljövetelének pontos dátumát a 4Mózes 23:23-ból vezeti le. Ez igen különös következetlenség tőle ahhoz képest, hogy itt és a levelében (lásd a 111. jegyzetben) is eltanácsol mindenkit a Messiás eljövetele közelebbi dátumának számolgatásától.

[74] 5Mózes 29:9–30:20.

[75] Lásd Maimonidész, Misné Torá, Meláchim, 11:1.

[76] A mondat a híres midrásból való, mely így kezdődik: „Négyen mentek be a Kertbe [azaz a paradicsomba], név szerint Ben Azáj, Ben Zoma, Aher és rabbi Akivá…” Áchár szó szerinti jelentése: „a másik”, ez a megjelölés használatos Elisa ben Avujára, miután hitehagyó lett; lásd erről Chágigá 14b.

[77] Lásd Maimonidész, Misné Torá, Mámrim 3:1; ott különbséget tesz aközött, aki hitehagyóvá lett, és aközött, akit hitehagyásban neveltek fel.

[78] Zsoltárok 139:21.

  • Küldés emailben

Fejezetek