4/4. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 6. kötet – A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Maimonidész: A tévelygők útmutatója: Teremtés a semmiből, vagy eredendő lét?

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

More növochim: A tévelygők útmutatója

 

Teremtés a semmiből, vagy eredendő lét?

 

  1. rész 13. fejezet

Az emberek nézetei a világ örökkévalóságát vagy teremtését illetőleg, tekintettel azokra, kik egy létező Istenben hisznek, háromfélék:

  1. Az első nézet, s ez nézete mindenkinek, aki Mózes tanítónk törvény tanában hisz, az, hogy a világ a maga egészében véve, már t. i. minden létezőt, Istennek kivételével, Isten létesítette a teljes nem lét után, s hogy Isten egyedül létezett (eleinte) s kívüle semmi egyéb, sem angyal, sem sphaera, sem az, ami a szféra belsejében van. S csak aztán létesítette mind ezen létezőket, úgy amint vannak, akarata és kívánsága szerint, és nem más valamiből, s az idő maga is a teremtett lények közül való, mert az idő a mozgást követi, a mozgás pedig járuléka a mozgatottnak, s maga a mozgatott,– melynek mozgását az idő követi, teremtetett, s lett miután nem, volt. Az pedig, hogy mondatik: „A teremtő volt, mielőtt a világot teremtette”, ahol a „volt” szó az időre utal, ugyancsak mind az, ami eszébe juttatja (az embernek), hogy létének folytonossága, a világ teremtése előtt vég nélküli folytonosság, – mind ez feltevése az időnek, vagy képlet az időről, de nem valósága az időnek, mert az idő járulék kétségkívül, s szerintünk a teremtett járulékok közül való, mint péld. a feketeség vagy a fehérség. Jóllehet nem a milyenség kategóriájába tartozik, mégis egészben véve, járulék, mely a mozgással összefügg, amint az világos az előtt, aki Aristotelesnek az idő magyarázatára s létének igaz voltára vonatkozó szavait felfogta.

Ehelyütt megmagyarázunk valamit, ami, bár tárgyunkra szorosan nem is vonatkozik, de mégis hasznára lehet. S ez az, hogy ami az idő fogalmának homályos voltát okozta a tudomány sok emberénél, úgy hogy e tárgyban zavarban voltak, ha vajon van-e létében valóság, vagy pedig nincsen – mint Galienus s mások – az, hogy az járulék (más) járulékban; mert a járulékok, melyek a testekben léteznek első léttel mint a színek és ízlések, azok felfogás tárgyai lesznek első gondolkozásra, s eszméiket el képzelhetni. Ellenben azon járulékok, melyeknek hordozói más járulékok, mint péld. a fény a színben, vagy a görbeség és a kerekdedség a vonalban, azoknak tárgya nagyon homályos, kivált, ha hozzájárul még az is, hogy a hordozó járulék nem marad meg egy helyzetben, hanem változik helyzetről helyzetre, akkor aztán a dolog még homályosabbá lesz. Idővel aztán a két tárgy együvé foglaltatott, hogy t. i. az a mozgással összefüggő járulék, a mozgás pedig járuléka a mozgatottnak és a mozgás nem olymódú, mint a feketeség, mely valami állandó; hanem a mozgás valójához és lényegéhez tartozik, hogy nem állandó valami egy pillanatra sem, s ez az, ami az idő fogalmának homályosságát okozza. Célunk, hogy az – ránk nézve – teremtetett valami, mely létesült mint a többi járulékok és a lényegek, melyek ama járulékokat hordozzák. S ez okból a világnak Isten által való létrehozatala nem lehet időbeli kezdetű, mert az idő a teremtett lények közül való. Nagyon behatóan elmélkedjél e fölött, hogy ne kényszerülj felelni, ami elől ki nem térhet, aki azt figyelmen kívűl hagyja. Mert mihelyt megengeded, hogy volt idő a világ előtt, az örökké való létét is kényszerülsz megengedni, lévén az idő járulék, s lehetetlen hordozó nélkül s ebből aztán következik valaminek a léte ezen világ léte előtt, s ez az, amit ki kell kerülni. S ez egyike ama nézeteknek, ami kétség kívűl Mózes tanítónk tanának alapja, s a második az egység után, s ne is jusson eszedbe e kivűl más valami. Ábrahám ősatyánk volt az, aki közzé tenni kezdte e tant, amire a gondolkozás vezette, s azért kiáltá ki az örökkévaló Isten nevét. Ezt a nézetet pedig a kifejezéssel nyilvánította:[1] „Az egek és föld teremtője”.

  1. A második nézet, mind azon filozófusok nézete, akiknek elmélkedéséről hallottunk, vagy akinek szavait láttuk. S ez a következő, ők ugyanis azt mondják, hogy nem áll, miszerint Isten létrehozott valamit semmiből, valamint hogy lehetetlen, hogy valamit semmivé tegyen, az az, hogy lehetetlen, hogy valami anyaggal és formával biró létező létesüljön, miután az az anyag semmi szín alatt nem létezett, s nem lehet semmivé amaz anyag teljes nem létéig. Istennek azt tulajdonítani, hogy ő erre képes – szerintük – annyi volna, mint neki azt tulajdonítani, hogy ő két ellentétet együvé foglalhat ugyanazon időben, vagy hozzá hasonlót teremte, vagy megtestesül, vagy négyszöget teremt, melynek átmetszője egyenlő az oldalához, s ehhez hasonló képtelenségeket. S ami szavaikból kivehető, hogy ők azt mondják, valamint rá nézve nem hatalomhiány, hogy lehetetlenséget létre nem hoz – mert a lehetetlennek állandó természete van, s nem valami cselekvőnek a műve, amiért is lehetetlen változnia – hasonlóképpen rá nézve nem hatalomhiány, hogy létre nem hozhat valamit semmiből, mert ez minden lehetetlenségek kategóriájába való. S ez oknál fogva azt hiszik, hogy van egy anyag, örök időktől való, mint Isten örök időktől valósága, s nem létezik ő az anyag nélkül s az anyag nem létezik ő nélküle, de nem gondolják azt, hogy – az anyag olyan rangú, mint Isten a létben, hanem hogy ő létének az oka, s hogy ő neki az, mint péld. az agyag a fazekasnak, vagy a vas a kovácsnak, és hogy ő teremt benne amit akar, egyszer formál belőle eget és földet, másszor meg más valamit, s e nézt követői azt vélik, hogy az ég szintén lett és elenyészik, csakhogy nem lettek semmiből s nem enyésznek el semmivé, hanem valamint az élő lények egyedei lesznek és elenyésznek létező anyagból létező anyagra, úgy az ég is lesz és elenyészik, és keletkezésük és elényészésük hasonlók a többi alattuk levő lényekéhez. S e felekezet emberei több osztályra oszolnak, mely osztályoknak és nézeteiknek felemlítése e fejezetben hasznunkra nem szolgál. De e felekezet általános elve az, amit felemlítettem. Plátó is e nézetet vallja. Úgy találod, hogy Aristoteles azt beszéli el róla Acroasis könyvében, hogy ő – már t. i. Plátó – azt véli, hogy az ég lesz és elenyészik. Szintúgy találod Timaeus könyvében nézetét világosan kifejtve, csakhogy ő nem osztja hitünket, amint azt véli, aki a nézeteket nem vizsgálja s nem mélyed bele az elmélkedésbe, s aztán azt képzeli, hogy a mi nézetünk s az ő nézete egyenlő, de a dolog nem úgy van. Mert mi azt hisszük, hogy az ég lett nem valamiből, hanem a feltétlen nem lét után, ő pedig azt véli, hogy az létezett – és lett valamiből. És ez a második nézet.
  2. A harmadik nézet. Ez Aristoteles, továbbá az ő követőinek és művei magyarázóinak nézete. Ő azt tartja, amit az imént említett felekezet emberei állítottak, hogy t. i. egyáltalában nem találtatik anyagból álló tárgy, mely nem anyagból keletkezett. S ehhez még hozzáteszi, hogy az ég nincs alávetve a keletkezésnek és elenyészésnek semmi szín alatt. Nézetének veleje pedig ez: ugyanis azt vallja, hogy ez az egész mindenség, úgy amint van, úgy volt és lesz mindég, hogy a fennálló tárgy, mely a keletkezésnek és elenyészésnek nincs alávetve – már t. i. az ég – nem szűnik meg soha ekként létezni, hogy az idő és a mozgás öröklétűek és állandók, nem keletkeznek, s el nem enyésznek; s a tárgy, mely keletkezik és elenyészik – az pedig az, ami a hold sphaerája alatt van – nem szűnik meg ekként létezni, t. i. az az első anyag magában véve sem nem keletkezett, sem el nem enyészik, hanem a formák benne váltakoznak egymás után, kivetkőztetve az egyikből, magára ölt egy másikat, s hogy ez egész rend a feljebb való s az alant levő, nem szenved változást s meg nem szűnik, s nem keletkezik benne sem, ami új, ami természetében nincs, s nem jön benne létre semmi új ami elüt a szabálytól. Azt mondja, továbbá – jóllehet, hogy e szavakkal nem mondja, de eszme menetéből következtethető – hogy, szerinte a lehetetlenség körébe tartozik, miszerint nála az akarat változzék, vagy hogy új kívánság támadjon benne, s hogy ez egész mindenséget, úgy a mint van, Isten létesítette akaratával, de nem cselekedett semmit a nem lét után. S valamint – a lehetetlenség körébe való, hogy a teremtő megszűnjék létezni, vagy hogy változzék lényege, szintúgy a lehetségtelen körébe tartozik, hogy akarata változzék, vagy hogy benne új kívánság támadjon. A miből aztán következik, hogy ez az egész mindenség, úgy amint az most van, úgy volt az szünet nélkül, s úgy lesz az örökkön örökké.

Ez ama nézetek magyarázata s igaz értelmük. S ez azok nézete, akiknél bizonyíték útján lett nyilvánvalóvá Isten léte a világra nézve. Hanem azokat illetőleg, akik Isten létét föl nem ismerték, hanem azt vélik hogy a tárgyak keletkeznek és elenyésznek, csatlakozás és szétválás utján, véletlenségből, s hogy ott nincs kormányzó sem rend a létre nézve – mint Epicur s társai s hozzá hasonlók, amint Sándor értesít – nem jár ránk nézve haszonnal ama felekezetek felemlítése, mert már bizonyíték útján lett nyilvánvalóvá Isten léte, s azon emberek nézeteinek felemlítése, kik elmélkedésüket egy oly alapra fektették, mely bizonyítékok által nyilván halomra döntetett, haszonnal bizonyára nem jár, ép úgy haszonnal nem járna ránk nézve abbeli törekvésünk, hogy igaznak tüntessük fel a második nézet híveinek állítását, t. i. hogy az ég keletkezett és elenyészik, mert hát ők az öröklétet vallják. Szerintünk pedig nincs különbség azok közt, kik azt tartják, hogy az ég szükségképpen keletkezett valamiből, s elenyészik ismét azzá, és Aristoteles nézete között, aki azt tartja, hogy az sem nem keletkezett, sem el nem enyészik; mert mind az, aki Mózes és Ábrahám ősatyánk zanát követi, vagy azok útjainhalad, célul tűzi ki a hitet, hogy Isten mellett noincs semmi örök időtől létező, s hogy valaminek a létrehozatala semmiből, Istennél nem tartozik a lehetetlenség körébe, sőt mi több némely gondolkodók szerint ez szükségből való.

 

  1. rész 25. fejezet

Az eredendő anyag elvének elvetése

Tudd meg, hogy mi nem azért tartózkodunk a világ örök időktől valóságának vitatásától, mintha a szentírásban előforduló helyek azt tartalmaznák, hogy a világ teremtetett, mert a szent írási helyek, melyek a világ teremtésére utalnak, nem számosabbak amazoknál, melyek arra utalnak, hogy Isten test. Aztán az allegóriai értelmezés kapui nincsenek előttünk zárva, s nem hozzáférhetetlenek a világ teremtése tárgyában, sőt lehetséges lett volna nekünk azokat akként értelmezni, amint azt a testiség távoltartásánál tettük. S talán jóval könnyebb lett volna az, s inkább magyarázhattuk volna azon verseket, állítván a világ örök időktől valóságát, amint mi a szent írási helyeket magyaráztuk, s távol tartottuk Istentől a testiséget. Azonban ami bennünket arra indított, hogy ezt ne tegyük s ne higgyük, az két ok volt. Egyike közülük az: hogy Isten test nélkülisége bizonyíték útján lett kitüntetve, amiből okvetlen következik, hogy értelmezésnek van helye ott, hol az egyszerű értelem ellen a bizonyíték szól, s tudva levő dolog, hogy annak okvetlen kell értelmezés. A világ örök időktől valósága pedig nem lett bizonyíték útján kitüntetve, minél fogva szükségtelen a szent írási helyeket csűrni – csavarni és allegorice értelmezni, hogy túlsúlyt nyerjen az egyik nézet, mellyel ellensúlyozható annak ellenkezője az érvelések valamelyik módja alapján. Ez az egyik ok. A másik ok: hitünk hogy Isten nem test, nem mond ellen Tóránk bármelyik alapelvének, s nem hazudtol meg semmiféle prófétai mondást. S nincs abban semmi, ha csak az nem, amint a balgatok vélekednek, hogy ez a szent írás ellen van, pedig nincs ellene, amint magyaráztuk, sőt éppen ez az írás célja. Ellenben az a hiedelem, hogy a világ örök időktől való, oly értelemben, amint azt Aristoteles gondolja, már t. i. hogy az szükségből való, s hogy a természet egyáltalán nem változhatik, s semmi sem térhet el szokott módjától, íme ez feldönti a vallást alapostól, meghazudtol okvetlen minden csudát, s tagadásba von mindent, amire a Tóra reményt nyújt vagy amitől megfélemlít. Istenemre mondom! Talán csak nem értelmezik úgy a csodákat, amint azt az Albatenisták tették az Iszlámban, ami a képtelenség egy neméhez vezetett. Azonban, ha a világ örök időktől valóságát a második nézet szerint, melyet kifejtettünk, engedik meg, – s ez Plátó nézete, mely szerint az ég szintén veszendőbe menő léttel bír – ez a nézet nem dönti fel a Tóra alapjait s nem vonja maga után a csodák tagadását, sőt ellenkezőleg azoknak megengedhetőségét. Lehetséges továbbá, hogy a szent írási helyek az ő nézete értelmében értelmeztessenek s találkoznak is a szent írásban s azon kívül sokféle kifejezések, melyekre támaszkodhatik, s melyek neki bizonyitékul szolgálhatnak. De a szükség erre bennünket nem késztet, hacsak nincs az feltüntetve bizonyíték alapján. Hanem mind addig, míg az nincs bizonyíték útján feltüntetve, nincs hajlandóságunk eme nézet iránt, s nem is vagyunk mi tekintettel eme másik nézetre egyáltalán. Hanem értelmezzük a szent írási helyeket egyszerű értelmükben. S azt mondjuk: hogy a Tóra velünk oly dolgot közölt, melyet felfogni erőnk nem képes, s a csoda tanúskodik vélekedésünk igazsága mellett.

Tudni való, hogy a világ teremtésében való hit mellett, a csodák valamennyien lehetségesek, aztán a Tóra is lehetséges, s minden kérdés, mely e tárgyban felmerül magától elesik, úgy hogy, ha azt kérdezi valaki, miért nyilatkozott Isten ez előtt, s nem nyilatkozott más előtt, aztán, miért adta Isten Tóráját egy bizonyos nemzetnek, s nem adta azt egy másiknak, továbbá miért adta ezt ebben az időben, s nem elébb vagy utóbb, aztán miért adott ilyen parancsolatokat, s óva intett amolyan tilalmakra, s miért bízta meg Isten a prófétát ezekkel a csodákkal, amint föl vannak említve, s nem másokkal? Aztán milyen szándéka volt Istennek ezekkel a törvényekkel? S miért nem helyezte természetünkbe a megparancsolt és eltiltott dolgok iránti érzéket, ha már ez volt szándéka? Mind eme kérdésekre a válasz az lesz, hogy azt mondjuk: „Úgy akarta vagy úgy határozta el az ő bölcsessége.” Valamint a világot, abban a formában létesítette, amilyenben akarta, mi pedig az ő ebbeli akaratát nem ismerjük, sem pedig bölcsessége mivoltát, hogy miért határozta el éppen ezt az alakját s ezt az idejét, épp oly kevéssé ismerjük akaratát, vagy bölcsessége kötelező voltát, amidőn elhatározta azt, ami amaz elébb felvetett kérdések tárgyát képezi. S ha valaki erre azt mondja, hogy a világ így van szükségképpen, okvetlen következnek abból, hogy mind ama kérdések fölvetessenek s nem szabadulhatni azok elől másképp, mint ocsmány feleletekkel, melyek egyre halmozzák a Tóra egyszerű értelmezésnek meghazudtolását és tagadását, mikre nézve minden értelmes embernél kétség nem forog fenn, hogy azok egyszerű értelmükben veendők. S ennek oka, hogy ama véleményt kerülik, s ez okból töltötték és fogják tölteni napjaikat a jámbor emberek ezen kérdés vitatásával. Mert ha a világ teremtése ki lett volna tüntetve bizonyítékkal, még Plátó nézete szerint is, elesett volna mind az, mit a philosophusok ellenünk felhoztak cáfolatképpen, valamint, hogyha bizonyítékkal igazolva lett volna az örök időktől valóság, amint Aristoteles vélekedik, akkor elesnék a Tóra egész teljében, s a tárgy egészen más nézetek felé vitetnék. Így tehát fölvilágosítottalak, hogy az egész tárgy ettől a kérdéstől függ. Ezt pedig jól jegyezd meg.

 

  1. rész 27. fejezet

A lét megszűnésének kérdése

Már megmagyaráztam neked, hogy a világ teremtésében való hit szükségképpen az egész Tóra alapja, ellenben annak elenyészése miután teremtetett és létesült, szerintünk nem alapelve a Tórának, s nem okoz semminemű kárt hitünknek, ha állandóságában hiszünk. S ha azt veted elemébe: „Hiszen már ki lett mutatva, hogy minden mi keletkezett, elenyészhető, s ha egyszer keletkezett, el is enyészik.” Tudd meg, hogy az nem következés ránk nézve, mert mi azt nem mondtuk, hogy azon módon keletkezett, mint keletkeznek a természeti tárgyak, melyek a természet törvényeihez vannak kötve. Mert az, ami természeti szokás szerint keletkezik, okvetlen kell, hogy elenyésszék is a természeti szokás szerint. Mert valamint természete okvetlen követeli, hogy ne létezett legyen ily módon, s csak azután lett így: szintúgy követeli, hogy ilymódon ne létezzék örökké, mert világosan ki lett mutatva, hogy az ilymódon való lét – természete szerint – nem illeti őt meg állandóan. De a mi hittani tételünk szerint, melynek értelmében a tárgyak létezése és elenyészése Isten akarata szerint, nem pedig szükségből való, nem következik ránk nézve, eme nézet szerint, hogy Isten, midőn valamit létrehozott, ami azelőtt léttel nem bírt, azt okvetlen el kell enyésztetnie. De igen is a dolog akarától függ, ha úgy akarja, el fogja enyésztetnie, s ha úgy akarja, fenn fogja marasztani, vagy úgy is amint bölcsessége elhatározta azt. Mert az lehetséges, hogy fenn marasztalja mindörökké, s oly állandóságot ad neki, mint a saját állandósága. Hiszen már megtudtad azt, hogy „a fenség trónusá”-ról, melyről azt írták a bölcsek, hogy teremtve lett, egyáltalán nem mondták azt, hogy meg fog szűnni létezni, s egyáltalán nem hallatszott próféta vagy bölcs szavai közül, hogy az el fog enyészni vagy meg fog szűnni létezni, hanem igen is a szent írás maga szól örökké valóságáról. Hasonlóképpen a kimagasló emberek lelkei is – nézetünk szerint – teremtvék, nem fognak megszűnni létezni. S azoknak bizonyos nézetei szerint, kik Midrásim szószerinti értelme után indulnak, amazok testei szintén mind örökké részesülnek örök gyönyörökben, amint azt a paradicsom embereiről elterjedt hit tanítja. Röviden az elmélkedés arra a következtetésre késztet, hogy nem következik okvetlen a világ elenyészése. Nem marad egyéb hátra, mint a próféták és bölcsek mondásai szempontjából vitatni: „Vajjon szó van-e róla, hogy ez a világ tökéletesen el fog enyészni, vagy nincs? Mert köznépünk azt hiszi, hogy erről szó van, s hogy ez az egész világ el fog enyészni. Íme tehát ki fogom mutatni, hogy a dolog nem úgy van, hanem igen is sok szent írási hely említi örökkévalóságát, s mind az, ami a szó szerinti értelem alapján úgy tetszik, hogy az elenyészésre céloz, nagyon világos, hogy csak képlet, amint ki fogom fejteni. S ha valaki, aki szószerinti értelem után indul, azt állítja, hogy rá nézve lehetetlen, miszerint azt ne higgye, hogy az el fog enyészni, arra nem neheztelnek, hanem szükséges, hogy tudtára adják, hogy mert teremtve lett, nem következik okvetlen, hogy a világ elenyészik, hanem hiszi ő azt a maga nézete szerint, amint hisz annak a képlet szerzőjének, amelyet ő szó szerinti értelmében vett. A Tórára pedig ebből semmi nemű kár nem áramlik.

 

  1. rész 30. fejezet

Az „első” és a „fő” fogalma

Tudd meg, hogy különbség van az első és fődolog közt. Ugyanis a fődolog találtatik abban, aminél az a fő, vagy pedig vele együtt, jóllehet, hogy időre nézve azt meg nem előzi, amint mondják a szív a fő az állatban, s az elem a fő abban, aminek az az eleme. Különben ezen eszmére határozottan az is mondatik, hogy az „első”. Néha meg az „első” csupán az időben megelőzőre mondatik, anélkül, hogy az az időben megelőző oka volna a később következőnek; úgy mondják péld.: „első, ki e házban lakott az vagy amaz, utána meg az vagy amaz”, de nem mondják az vagy amaz princípiuma annak. A szó, mely a mi nyelvünkben az elsőbbséget jelenti „Techila”, péld.: „Első megszólítása Istennek, Hoséához intézve (tchilát).[2] Az pedig, amely a princípiumra utal, az résit, amely, ros (fő) szóból származik, mely princípiuma (kezdete) az állatnak, fekvése szerint. A világ azonban nem teremtetett az időbeli kezdetben, amint magyaráztuk, mert az idő a teremtett lényeg összegéhez tartozik, s ez okból van mondva: Börésit[3] a ב (bét) pedig annyi mint „ban”, „ben”. Eme vers igazi fordítása következő: „A princípiumban teremtette Isten a felsőbbet és az alantast”, ez az értelmezés az, mely felelet a világ teremtésének. Amit pedig egy némely bölcsnél felhozva találsz, mely szerint megállapodtak abban, hogy létezett az idő a világ teremtése előtt, az nagyon kétséges, mert ez Aristoteles nézete, amint megfejtettem, aki úgy vélekedik,hogy nem képzelhető kezdet az időre nézve, ami pedig elvetendő. Ami pedig ez állításra rávitte az illetőket az, hogy találtak:[4] „egy nap”, „második nap”-féle kifejezéseket. Az pedig, ki ez állítással élt, a dolgot szó szerint vette, úgy vélekedvén, hogy miután nem volt környező sphaera, sem nap, mely tárggyal lett megmérve az első nap? A következő módon fejezik ki magukat: „Első nap”. R. Jehuda Simon fia megjegyzi: innen következtethető, hogy volt időrendszer az előtt. R. Abahu mondja: innen következtethetni, hogy Isten világokat alkotott és lerombolta azokat, és ez még inkább elvetendő, mint az első. Érted bizonyára, hogy min akadtak fenn ők, azon t. i, hogy az idő létezett volna az ezen nap létezése előtt. De meg leend magyarázva neked mindjárt annak megoldása, ami kétséges volt e kettő előtt. Isten bizony! e kettő aligha nem azt akarták mondani, hogy lehetetlen, miszerint az időrendszer nem létezett volna az előtt, ez pedig azonos a világ örök időktől valósága hitével. Már pedig a Tóra minden híve óvakodni fog attól. És ezen mondás szerintem nem különb annál, mit R. Eliezer mondott: „Az egek honnan teremtettek?” Egy szóval mind ezen helyekre vonatkozólag nem kell tekintettel lenni arra, hogy ki mit mond. Már tudtodra adtam, hogy az egész hit alapja, hogy Isten a világot semmiből és az időbeni kezdet kizárásával hozta létre, sőt az idő teremtett valami, amennyiben az a sphaera mozgásának folyománya, a sphaera pedig szintén teremtetett.

Amit szintén még tudnod kell, az, hogy az את (et) szócskát illetőleg az את השמים ואת הארץ (Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet)-ben[5] már több helyen magyarázták a bölcsek, hogy az ugyanoly értelmű, mint a „-val, -vel”. Evvel azt akarták mondani, hogy ő az éggel teremtette mind azt, ami az égben van, s a földdel, ami a földön van. Ugyancsak ismered magyarázatukat, hogy az ég és a föld együtt teremtettek, tekintettel ama mondásra:[6] „Felhívást intéztem én hozzájuk, s együttesen ott termettek”. E szerint tehát együtt teremtettek, s külön váltak a tárgyak mind egyenként, úgy hogy, szerintük, hasonlít ez a vetőhöz, aki egyszerre különféle vetőmagot szór a földbe, mik közül egy rész egy nap, egy másik rész két nap, egy harmadik rész három nap múltán kikel, jóllehet hogy a vetés egy időben történt. És ezen kétségkívül igaz nézet szerint meg van oldva a kétség, mely arra készteté R. Jehudát, hogy azt mondja, amit mondott, mert hát nehéznek látszott neki, hogy minő tárgy által lett mérve az első, második és harmadik nap. A bölcsek világosan fejezik ki magukat Brésit rábában. A világosságra nézve melyről említés tétetik a Tórában, hogy az első napon teremtetett, a következő módon nyilatkoznak: „Ugyancsak ezek a világító testek, mik az első napon teremtettek, de nem függesztette fel azokat a negyedik napig”. Íme e tárgyban meg van adva a felvilágosítás…

[1] 1Mózes 14:22.

[2] Hoséá 1:2.

[3] 1Mózes 1:1.

[4] Uo. 1:5., 8.

[5] Uo. 1:1.

[6] Jesájá 48:13.

  • Küldés emailben

Fejezetek