11/5. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 6. kötet – A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Maimonidész: A tévelygők útmutatója: A „rossz” értelmezése

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

More növochim: A tévelygők útmutatója

 

A „rossz” értelmezése

 

  1. rész 10. fejezet

A motecallemin, mint már tudattam veled, nem képzelik a nemlétet másképp, mint teljes nemlétet, azonban a képességek nemlétét, nem tartják nemlétnek, sőt ellenkezőleg azt vélik, hogy minden hiány és képesség, mint péld. a vakság és a látás, az élet és a halál, olybá veendők, mint két ellentétes tárgy. Azonban úgy vagyunk velük, mint a meleg és hideggel, s azért mondják egész általánosságban, hogy a nemlétnek nincs szüksége (cselekvőre, míg ellenben a cselekvésnek okvetlen szüksége van a cselekvőre. S ez bizonyos tekintetben igaz. De jóllehet, hogy azt mondják, a nemlétnek nincs szüksége cselekvésre, mégis elvüknek megfelelőleg azt mondják, hogy Isten vakít és süketít, és nyugalomba hozza ami mozgásban van, mert ezen hiányok szerintök létező tárgyak.

Meg kell veled ismertetnünk, hogy melyen e tárgyban a mi nézetünk, amint azt a filozófiai elmélkedés magával hozza. Még pedig, jól tudod, hogy aki az akadályt elhárítja, mozgató bizonyos tekintetben, mint péld. ki egy oszlopot kimozdít a gerenda alól, s ez természetes súlyában ledől, erre azt mondjuk, hogy aki az oszlopot kimozdítja, az a gerendát mozgásba hozta, amint erről szó van az Acroasisban. Szintúgy mondjuk e tekintetben, midőn valaki egy bizonyos képességet megszüntet, hogy az megcselekszi a nemlétet, jóllehet hogy a nemlét nem tárgy, mely létezik. Mert valamint azt mondjuk arról, ki a gyertyát eloltotta, hogy ő a sötétséget létre hozta, úgy mondjuk arról aki a látást megsemmísitette, hogy ő megcselekedte a vakságot, jóllehet hogy a sötétség és a vakság hiányok, s nincs szükségük cselekvőre. S ezen magyarázat értelmében értelmezendők Ézsaiás szavai:[1] “Formálja a világosságot, és teremti a sötétséget, megcselekszi a békét és teremti a rosszat”. Mert a sötétség és rossz hiányok. Jól figyelj, ő nem mondja: “megcselekszi a sötétséget” se nem “megcselekszi a rosszat”, mert hát azok nem létező tárgyak, melyekre alkalmazható volna az עשה (cselekszik) szó. De igen is mindkettőre alkalmazza a בורא szót, mert az oly szó, mely a nemlétre alkalmaztatik a héber nyelvben, amint mondatott: “kezdetben teremtett Igten” stb. azaz a nemlétből létesített. S ha a nemlét valamely cselekvő cselekvésével hozatik viszonyba, mindég ezen módon történik, amint említettük. S ezen értelemben veendő szintén ama mondat:[2] “ki csinált szájat az embernek, vagy kitett némává, vagy süketté, vagy éleslátóvá, vagy vakká. De lehetséges más magyarázatot adni a mondatnak t. i. „ki az, aki az embert szólóvá, vagy pedig a beszéd hiányával teremtette?” Itt tehát arról van szó, hogy anyagot hozott létre, mely nem képes az egyik vagy másik tulajdonságra; mert ha valaki létrehoz egy anyagot, mely nem képes valamely tulajdonságra, azt mondjuk róla, hogy a hiányt megcselekedte, amint mondatik arról, aki meg tud menteni valakit a haláltól, és azt tenni tartózkodik, hogy ő azt megölte. Íme tehát világos, hogy valamennyi nézet szerint nem hozathatik viszonyba a nemléttel valamely cselekvőnek a cselekvése, de igen is mondhatni, hogy valaki véletlenből megcselekszi a hiányt, amint fejtegettük. Amit azonban valamely cselekvő valójában megcselekszik, az szükségképpen létező valami, legyen a cselekvés bármilyen, minden esetre létezőveI áll viszonyba a cselekvése.

S emez előzetes figyelmeztetés után vissza kell emlékezned arra, a már meg lett fejtve bizonyíték útján, hogy a rosszak csak rosszak más tárgyhoz való viszonyban, s mindaz, ami valamely létezőveI való viszonyában rossz, az azon tárgy nemlétéből vagy körülményeinek valamely kedvezőjének nemlétéből áll. S azért mondották ki általános jellegű tétel gyanánt, hogy a rosszak valamennyien hiányok. Az embernél péld. a halál rossz, mely azonos nemlétével, szintúgy betegsége, vagy szegénysége, vagy esztelensége mindezek rá vonatkoztatva rosszak, s mind ezek képességek hiányai. S ha figyelemmel vagy ezen általános tétel egyes részleteire, úgy találod, hogy egy sem hiányzik belőlük, hacsak nem annál, aki nem képes megkülönböztetni a hiányt a képességtől vagy a két ellentétet, vagy aki nem ismeri a dolgok természetét, mint péld. az, aki nem tudja, hogy az egészség általában egy bizonyos ellensúly, s hogy ez egy neme a viszonyosságnak, s hogy e viszonylat hiánya általában véve a betegség. A halál pedig a formának a hiánya viszonyítva az élőhöz. Ugyancsak mind az, ami elvész a többi létezők közt, annak elveszte annyi mint formájának a hiánya. S mind ezen előzetek után köztudomásuvá lesz, hogy Istenre vonatkozólag nem mondatik egyáltalán véve, hogy ő a rosszat megcselekszi valójában, azt akarván mondani, hogy neki már kezdetben szándéka volna a rosszat megcselekedni. Az nem járja. Hanem összes cselekvései a tökéletes jó, mert ő nem tesz egyebet mint a létet, minden lét pedig jó, míg valamennyi rossz – nemlét, melyre nem vonatkozik cselekvés, hanem csak abban a tekintetben, amint fejtegettük amennyiben t. i. anyagot létesít avval a természettel, mely neki megfelel, már t. i. akként, hogy vele össze van kötve örökre a nemlét, amint már tudva van, s ez által oka lesz minden romlásnak s rossznak. Következetesen mindazt, minek a teremtő nem létesített ilyen anyagot, nem éri a rosszak valamelyike. Ennélfogva Isten igazi cselekvése csakis a jó, miután az a lét. S ezen okból mondja a könyv, mely a világ sötétségét felvílágosította:[3] “És látta vala Isten mind azt, amit megcselekedett: s íme igen jó volt” úgy hogy még ez az alantas anyag is, mely úgy ahogy az van, össze van kötve a nemléttel, alávetve a halálnak, és minden rossznak – szintén jó, tekintve a keletkezés állandóságát, és a lét váltakozó módon való folytonosságát. Ezért magyarázza R. Méir: “Íme igen jó” így: “Igen jó a halál” az eszmének megfelelelően, amelyre figyelmeztettünk.

Jól emlékezzél mind arról, amit mondottam e fejezetben, és értsd át, akkor majd világos lesz előtted mind az, amit prófétákés bölcsek mondottak, hogy minden jó egyenesen Isten cselekvéséből származik. Berésit rabbában ily kifejezés fordul elő: „Semmiféle rossz nem jő felülről.”

 

  1. rész 11. fejezet

A „rossz”, amelyet emberek okoznak egymásnak

Eme nagymérvű rosszak, melyeket az emberek szándékaik, szenvedélyeik, nézeteik és hittételeik szerint egymásnak okoznak, valamennyien szintén a hiányból folynak, a mennyiben az esztelenségből, értsd a tudás hiányából származnak. Valamint a vak, látás hiányában mindig botlik magát megsebzi, s máson is sebet ejt, nem lévén mellette ki az utat mutatná, úgy az emberek osztályai, mindegyik a maga esztelensége szerint okoz magának és másnak is, emberi nem egyedeihez viszonyítva, nagymérvű rosszakat. S ha tudással bírnának, mely oly viszonyban áll az emberi formáthoz, mint látás tehetsége a szemhez, meg volnának akadva úgy önmagának, mint másnak ártani, mert az igazság ismerete következtében megszűnik a gyűlölet és a civakodás, s eleje vétetik az emberek kölcsönös megkárosításának, mint ezt kilátásba helyezte a próféta: “A farkas a báránnyal tanyázik, és a párduz és a kecske egymás mellett hevernek, és a tehén és medve együtt legelnek, és a csecsemő játszik” stb.[4] Aztán felhozza az okot, mondván: hogy a gyülölkedés, civakodás és hatalmaskodás megszűnésének oka akkoriban az embereknek igazi Istenismerete lesz, amint mondja: “Nem fognak rosszat cselekedni, s nem fognak kihágásokat elkövetni az én egész szent hegyemen, mert telve lesz a föld istenismerettel, miként a vizek a tengert borítják.” Ezt jól jegyezd meg.

 

  1. rész 12. fejezet

Miért több a rossz, mint a jó?

Sokszor eszébe jut a köznépnek, hogy a világbban a rosszak nagyobb számmal vannak, mint a javak, úgy hogy ez eszme megfordul a legtöbb nép irataiban és dalaiban azt vitatván, hogy ritka eset találni ezen a világon valami jót, míg ellenben a rosszak nagy számmal vannak és tartósak. S ez a téveszme nem csak a köznép közt, de annál is ]étezjk, aki magát okosnak tartja.

Al-Razinak van egy híres könyve, úgy nevezi, hogy „Al Illahiyyath”, amelybe összefoglalta balgaságai és hóbortjainak nagy részét, köztük az az eszme, melyet kigondolt, t. i. hogy a rossz a világban nagyobb számmal van, mint a jó, mert ha összehasonlítod az ember jólétét és a jólét közben érzett jó kedvét az őt érő fájdalmakkal, nehéz szenvedésekkel, bajokkal, bénulásokkal, zaklatásokkal, gondokkal és csapásokkal, úgy fogod találni, hogy tekintve létét, értem az ember létét, az rá nézve büntetés és nagymérvű rossz. S azon van, hogy igazolja e nézetet, felsorolván eme rosszakat egytől-egyig, hogy ellene mondjon annak, amit az igazság emberei az Örökkévaló jótéteményeiről és nyilván való jó indulatáról vélnek, s hogy Isten kétség kivül a legtökéletesebb jó, s hogy mindaz, mi tőle ered, feltétlen jó.

S ez egész tévedés oka, hogy ez esztelen s a köznépből való hozzá hasonlók nem tekintették másképp a mindenséget, mint az egyes ember szempontjából, s így azt képzeli minden bolond, hogy a mindenség csak ő miatta létezik, mintha nem is léteznék más valami mint ő. S ha valami megesik rajta, ami akaratával ellenkezik, azt következteti, hogy az egész lét rossz, azonban ha az ember a létet kutatása és elmélkedése tárgyává tenné, s felismerné, hogy mily csekély része van benne, világos és nyilvánvólóvá lenne előtte az igazság. Mert a feltűnő esztelenséget, melyben az ember a világban létező rosszak sokasága tekintetében leledzik, nem állítják sem az angyalok, sem a sphaerák és csillagok, sem az elemek s a belőlük összetett ásványok vagy növények, sem végre az élő lények nemeire való tekintettel, hanem egész gondolkozásuk csak az emberek egyedeinek egy bizonyos részére terjed ki. Ha most valaki ártalmas ételekből eszik, úgy hogy bélpoklossá lészen, elámulnak rajta, hogy esett meg rajta ez a nagy baj, s hogy létezhetik ez a rossz. Szintúgy csodálkoznak rajta, ha valakinek gyakori nemi közösülés következtében szemei gyengülnek, s megütköznek rajta, ha az illetőt vakság éri. Ehhez hasonló eset elég van. De az igazi nézet a tárgyról az, hogy valamennyi létező ember, s annál inkább más élő lények, oly valami, mely tekintetben sem jön viszonyítva a folytonosságban levő egész mindenséghez, amint világosan ki van fejezve:[5] “Az ember a semmihez hasonlít”; “valóban a halandó féreg, s az ember fia, giliszta”;[6] “hát még azok, kik agyag házban laknak”;[7] “íme népek, mint csepp a vederből”[8] s több efféle a próféták könyveiben előforduló kifejezések, melyek e felette fontos tárgyra vonatkoznak, s nagy hasznot tesznek az ember értékének felismerésénél. De ne ámítsa magát, és ne gondolja, hogy a mindenség ő miatta lett csak, hanem a mindenség, nézetünk szerint, a teremtő akaratának következtében lett. S ebben az emberi nem csekély valami, viszonyítva a felsőbb léthez, értem a sphaerákat és csillagokat, az angyalokhoz viszonyítva pedig valójában nem létezik viszony köztük és közte. Hanem az ember a legbecsesebb mind aközt, ami ezen alantas világunkban van, az az, ami az elemekből össze van téve. S evvel az ő léte is jó rá nézve, s Isten részéről jótétemény, amennyiben kitüntette és tökéletesedésre képesítette. Az egyedeken megeső rosszak nagy része pedig önmagukból ered, már t: i. az emberi egyedektől, akik tökéletlenek. S gyarlóságunk következtében jajdulunk fel és kiáltunk segélyért. Ugyancsak ami rossz cselekedeteink következtében, miket mi szabad akaratunkból elkövettünk, szenvedünk fájdalmat, azt pedig aztán Istennek – távol van ilyesmi ő tőle, – tulajdonítjuk, amint kinyilatkoztatta azt az ő könyvében, szólván:[9] “Ha ront, neki tulajdonítandó-e ez? Korántsem, fiaiban magukban van a hiba”. Ugyanezt fejezi ki Salamon is:[10] “Az ember balgatagsága elferdíti útját, aztán Isten ellen lobban haragra szíve”. Bővebb magyarázat céljából azt mondom, hogy minden rossz, ami az embert éri, visszavezethető egyre a három következőből.

Az első neme a rossznak az, mely az embert a keletkezés és enyészet folyományaként éri, értem, amennyiben ő anyagi lény. Mert ez okból vannak alávetve némely emberek nagy gyarlóságnak és bénulásnak, melyek vagy magában a teremtésükben rejlenek, vagy az elemekben végbe ment változások következtében keletkeztek, mint péld. a levegő romlottsága, az égi tüzek, a földsüllyedés. Amint már magyaráztuk az isteni bölcsesség úgy akarta, hogy a keletkezés csak az enyészet következtében létesüljön, s ha nem volna egyedi romlás, nem volna nembeli állandó keletkezés. Nyilvánvaló tehát, hogy minden csupa jóság, jóindulat és a teljes jó kifolyása. Aki tehát azt akarja, hogy hús és csontból léte dacára se legyen alávetve benyomásnak, és hogy ne érje őt mi sem az anyag esélyeiből, bizony nem akar egyebet, mint – pedig ő ezt észre sem veszi – két ellentétet egyesíteni, t. i. az akarja, hogy alávetve legyenek, aztán nem is. Mert ha nem volna alávetve benyomásnak, nem keletkezett volna, s ami ő belőle létesült, egyed volna csak, nem pedig a nem egyedei.

Igazat mond Galenus „a tagok hasznos volta” című könyvének harmadik fejezetében: “Ne ámítsd magadat avval a csalódással, hogy lehetséges, miszerint a menstruálók véréből, és a magból egy élőlény váljék, mely el nem hal, és szenved, vagy folytonosan mozog, és ragyog mint a nap. S Galénusnak eme megjegyzése felhívja a figyelmet egy általános tétel egyes részére s ama tétel az, hogy “Mindaz, mi bármely anyagból keletkezhetik, a lehető legtökéletesebb módon, melyre az e nemü anyag képes, létesül; s az azon nemhez tartozó egyedeket oly arányban éri a gyarlóság, amily mértékben azon egyed anyaga hiányos”. Ennélfogva, ami a vérből, és a magból, mint legtökéletesebb keletkezhetik, az az emberi nem, amint tudva van a természetéből, hogy él, ésszel bír, és meghal, következésképpen ez utóbbi neme a rossznak szükségképen van. Dacára ennek úgy fogod találni, hogy e nembeli rosszak melyek az embert érik, nagyon kevés számmal vannak, s csak távol időközökben állanak be. Mert találhatni országokat, melyek ezer esztendő óta sem el nem süllyedtek, sem el nem égettek, hasonlóképpen ezren az emberek közül a lehető legjobb egészségben születnek, s csak kivételeset, az ember, ki egy testi bajjal születik, vagy legalább – ha már valaki a „kivételes eset” kifejezésen megütközik – igen ritkán fordul az elő, s nem képezi a századrészét vagy ezredrészét azoknak, akik a lehető legjobb egészségben születnek.

A második nembeli rosszakból való az, amit az emberek egymásnak osztoznak, midőn egy része azoknak a másik felett túlhatalmaskodik. S eme rosszak nagyobb számmal vannak, mint az első nemből valók. Ezeknek okai számosak és ismeretesek; s azok szintén mitőlünk erednek, csakhogy az, aki azokban szenved, nem tehet ellenük semmit. Azonban, semmiféle országban az egész világon nem találtatik a rosszak eme neme elterjedve, vagy nagy számmal az egyének közt, de igen is találtatik csekély számban, mint péld. egy egyén, aki valakire leskelődik éjje, hogy megölje, vagy pénzét ellopja. De magában foglal a rossznak ez a neme sok embert nagy háborúkban. De ez sem gyakori tekintve a nagy világot.

A rosszak harmadik neméhez azok tartoznak, melyek minden embert saját cselekvése következményeképpen érnek, s ezek a leggyakoriabbak. S eme rosszak nagyobb számrnal vannak, mint a második nembeliek, s e nembeli rosszak miatt jajdul fel valamennyi ember, s csak kevés számmal vannak azok, akik önmaguk ellen nem vétkeznek. Ez okból gáncsot érdemel bizonyára az, akin ilyesmi megesik. S reá vonatkozólag alkalmazhatók a szavak:[11] “Saját kezetekből lett az nektek”. Ugyancsak erről mondatott:[12] “Aki azt cselekszi, saját romlását idézi elő”. A rosszak ezen nemére vonatkozólag mondja Salamon:[13] “Az ember balgatagsága elferdíti útját”. Különben is maga magyarázta e nembeli rosszakra vonatkozólag, hogy azok az embernek magának a műve. Így mondja ő:[14] “Egyébként úgy találtam, hogy Isten az embert becsületesnek teremtette, de ők keresnek mindennemű eszelősséget,” s ezek az eszelősködések azok, mik reá mindenféle rosszat hoznak. S e nemre vonatkozólag lett mondva:[15] “Bizonyára a porból nem támad baj, s a földből nem sarjadzik nyomorúság. Aztán közvetlentül rá az van mondva, hogy az ember az, aki a rossz ezen nemét létesíti, még pedig így mondatik:[16] “Mert az ember nyomorúságra születik.” Ez a neme a rossznak valamennyi rossz tulajdonságokból folyik, ezek alatt értem a szenvedélyt evés, ivás és nemi közösülés tárgyában, midőn azokból túlságos mértékben, vagy pedig rendellenesen élveznek, vagy pedig midőn az élelmiszerek minőségre nézve ártalmatlok, ez lesz oka aztán a betegségeknek s a testi s lelki bajoknak. Ami a test betegségeit illeti, azokra nézve ez ismeretes. De ezen rendellenességből származó lelki betegségek kétféle szempontból tekintendők. Az egyik a változás, mely a lelket szükségképpen éri a test változása következtében, amennyiben az testi ertő, amint már mondva volt, hogy a lélek tulajdonságai a test vérmérsékletét követik. A másik szempont az, hogy a lélek a nem okvetlen szükséges dolgokkal megbarátkozik, s azokat megszokja, úgy hogy hajlamot nyer azt áhítozni, ami nem okvetlen szükséges sem az egyén, sem a nem fenntartására. S ez a vágy oly valami, aminek nincs vége, mert míg a szükséges dolgok valamennyien korlátolt számúak és végesek, a fölösleges vég nélküli. Ha például kívánod, hogy edényeid ezüstből legyenek, hiszen szebb, ha aranyból valók vannak; mások ismét kristályból csinálják, talán vannak, akik smaragd és rubinból készítik, és mind abból ami található. A balgatag s ferde gondolkozású ember meg nem fog szűnni a. felett sopánkodni és búslakodni, hogy el nem érheti azt a feleslegest, amit más megszerez; sőt gyakran nagy veszedelmeknek is kiteszi magát, mint péld. Tengeri utazásnak, és királyok szolgálatának, miknél az a célja, hogy ama fölösleges dolgokat elérje. S ha szerencsétlenségek érik azon utakon, melyeken jár, felzúdul az Isten rendelése és határozatai ellen, kárhoztatja a sorsot, s csodálkozik igazságának csekély volta felett, hogy hát, miért nem volt segélyére, hogy elérhesse azt a nagy vagyont, mellyel bort szerezhet magának nagy mennyiségben, hogy elmámorítsa magát, aztán ágyasokat feles számban, feldiszítvék különféle arany ékszerekkel és drága kövekkel, hogy kedve kerekedjék a nemi közösülésre, nagyobb mértékben, mint a hogy bírja, mintha az ezekben való gyönyör volna a lét célja, holott ebben csak az ilyen alávaló találhat gyönyört. Odáig ment a tömeg tévedése, hogy tehetetlenséget tulajdonítottak Istennek a világra nézve, melyet ilyen természettel látott el, hogy nézetük szerint, ezeket a nagy bajokat okvetlen okozza, miután nem nyújt segélyt minden rossz erkölcsű embernek, hogy elérje amit akar, és gonosz lelke kívánságának céljához eljusson, mely, amint magyaráztuk, végnélküli. Ellenben az erényes és bölcs emberek ismerik a világot kormányzó bölcsességet és megértik, amint Dávid erről nyilatkozott:[17] „Az örökkévaló összes utai, jóság és igazság azokra nézve, kik óvják szövetségét és tanubizonyságát”, mi annyit mond, mint, hogy azok előtt, akik tekintettel vannak a lét természetére és a Tóra parancsaira, s azoknak céljait ismerik, nyilvánvaló a jóság és igazság, mi mindenben nyilatkozik. S ez okból. tűzték ki célokul, ami velük szándékoltatott, amennyiben ők emberek – a felfogást. A test szükségletei következtében keresik a nekik okvetlen szükségeleteiket a kenyeret, hogy egyék, a ruhát, hogy öltözködjenek, tekintet nélkül a fölöslegesre. S ez könnyű dolog, ilyet az ember elérhet kevés megerőltetéssel, ha ugyan beéri a szükségessel. S valahánszor nehézséget látsz e tárgyban és terhet ránk nézve, az a fölöslegesekben rejlik, amennyiben az okvetlen nem szükségest keressük, nehezünkre esik aztán az okvetlen szükségesnek is a létesítése. Mert mennél inkább kívánkozik az ember fölösleges után, annál nehezebben esik az, s az erők és tulajdonok arra vesztegettetnek, ami okvetlen nem szükséges, s nem is találtatik szükségesnek.

Szükséges hogy ügyet vesslünk az értelemre, melyben a “találás” veendő. Mert mennél szükségesebb valamely tárgy valamely élő lény re nézve, annál gyakrabban található, s annál inkább ingyen. S amily mértékben csökken valaminek a szükséges volta, annál kevésbé lesz található, s annál drágáhb lesz. Így péld. szükséges valami az emberre nézve a levegő, a víz, a táplálék azonban a levegőnek a szükséges volta sokkal nagyobb, mert ha csak egy percre is híján van annak, az ember meghal, hanem víz nélkül ellehet egy-két napig, azért a levegő inkább található kétségkívül, és olcsóbb is. A vízre ismét nagyobb szükség van, mint az eledelre, mert vannak emberek, akik ital mellett fenntartják magukat négy vagy öt napig eledel nélkül. Úgy találod, hogy a víz minden vidéken inkább található, és olcsóbb is, mint az eledel, ugyan az a viszony áll fenn az eledelekre nézve, amire nagyobb szükség van, az inkább található, és azon a helyen olcsóbb is, mint az, amire okvetlen szükség nincs. Azonban ami a szerecsendiót, az ambrát, a rubint és a smaragdot illeti, nem gondolnám, hogy bárki is a józan ésszel bíró emberek közül azt vélné, hogy az embernek azokra nagy szüksége volna, ha csak nem gyógyszer. S ezeket, valamint ezekhez hasonlókat helyettesíteni lehet többféle füvek és földek által. Ebben nyilván Isten kegyelme és jó volta, amit még egy gyenge élő lény tekintetében is gyakorol. De még szembetűnőbben kitűnik igazsága és az azok között általa megállapított egyenlőség. Mert nem létezik a természete s keletkezés és elenyészés terén bármilyen egyén a többi lények között, amely egy csak neki sajátos tehetség, vagy egy oly tag által különbözték az ugyanazon nembeli egyénektől, amivel az többel bírna ezeknél. Hanem ellenkezőleg, valamennyi természeti, lelki s éltető erők, úgy szintén a tagok is, melyek ebben az egyénben találhatók, ugyanazok, melyek lényegileg bármely másban is találhatók, s ha közülük valamelyikében hiány van, ez csak véletlen van úgy, s egy újonnan keletkezett körülmény következtében, mely nem a természetben rejlik. Ez pedig – s mint kifejtettük – ritka eset. Az egyének között, melyek a természet rendjét követik, nem létezik semminemű fölény, hanem csak az, mely okvetlen következik az anyagok hajlamának különbségéből. S ez okvetlen szükséges, az azon nem anyagának természetére nézve, de evvel nem szándékoltatik mi sem az egyik egyénnel a másik rovására. De hogy az egyiknek sok más zacskói és arannyal hímzett ruhái vannak, a másiknak meg nincs, ez a fenntartásra fölösleges, ebben nincs sem igaztalanság, sem erőszak. S aki e fölöslegre tett szert, nem nyert fölényt ezzel lényegére nézve, hanem csak csalóka képzelődés, és játék birtokába jutott, valamint az, aki a fölösleges híján van, nincs evvel szükségképpen kisebbítve “A ki többet vett, nem bírt többel, s aki kevesebbet vett, nem bírt kevesebbel, ki-ki annyit szerzett, amennyit megevett”.[18] Ez a gyakori minden időben és minden helyen, a kivételre meg nem kell tekintettel lenni, amint kifejtettük. S e két szempontból nyilvánvalóvá lesz előtted Isten jóságos volta szemben teremtményeivel, létesítvén a szükségest a maga rendje szerint, s az egyenlőséget megállapítván a nem egyedei közt, ínidó’n azokat teremtette. S e helyes szempontból mondá, a bölcsek főnöke:[19] “Mert valamennyi utai – jgazság”. Dávid pedig mondá:[20] “Az örökkévaló összes utai kegyelem és igazság” amint fejtegettük. S világosan mondja Dávid:[21] “Jó az Örökkévaló mindenkivel szemben, és az ég irgalmassága kiterjed minden teremtményére”. Merthogy bennünket létre hozott, az a jóság netovábbja, amint magyaráztuk. S midőn az élő lényben a vezető erőit teremtette, avval gyakorolta rajta az irgalmasságát, amint fejtegettük.

 

  1. rész 17. fejezet

Öt nézet az isteni gondviselés tárgyában

Az emberek nézete a gondviselés tárgyában ötféle. Valamennyi régi, azaz oly nézetek, melyek a próféták idejéből tudomásra jutottak, mióta az igazi hittörvény ki lett nyilatkoztatva, mely világosságot vet mind eme homályra.

Az első nézet az, mely azt állítja, hogy egyáltalában nem létezik gondviselés, mely az egész mindenségben létező bármely tárgyra kiterjedne, s hogy mindaz, ami létezik, kezdve az égtől a többi tárgyakig a véletlen és esetlegesség következménye, s nem létezik sem rendező, sem vezető, sem egyéb valami, ami valamely tárgy gondját viselné. Ez pedig Epicur nézete, aki a parányok elméletét vallja, úgy vélekedvén, hogy azok a véletlen következtében vegyülnek, s ami belőlük keletkezik, az véletlenül lesz. Ezt a nézetet magukévá tették már a hitetlenek Izraelben is, s ők azok, kikre mondatott:[22] “Tagadták az Örökkévalót, s azt mondották, hogy nem létezik. Már Aristoteles bizonyíték útján kitüntette e nézet valótlanságát, s hogy mind eme dogok lehetetlen, hogy véletlenül létezzenek, de igen is van, aki rendet tart közöttük, s őket kormányozza. De már szólottunk mi erről némi részben ezt megelőzőleg.

A második nézet azoké, akik úgy vélekednek, hogy némi tárgyak részesek gondviselésben, s hogy azok, valamely kormányzónak a vezetése s rendezése alatt állanak, míg mások a véletlenre vannak hagyatva. S ez Aristoteles nézete. Meg fogom magyarázni neked, hogyan gondolkodik ő a gondviselésről. Ő azt tartja, hogy Isten gondviselése kiterjed a sphaerákra, s mind arra, ami bennük van, s ez oknál fogva megmaradnak az ő egyedeik azoknak, amilyenek. Erre már Sándor megtette ama megjegyzését, mely szerint Aristoteles nézete nyomán a gondviselés megakad a hold sphaerájánál, s ez egyik ága a világ örök időtől valósági tanának. Mert ő úgy vélekedik, hogy a gondviselés olyan, amilyen a mindenség természete, következésképpen eme sphaerák, s mi bennük foglaltatik, egyedeik szerint állandóak lévén, az ő gondviselésük – állandóságukból áll, abban a helyzetben, mely nem változik. S valamint a létezésükből szükségképp más tárgyak létezése következik, miknek nem ugyan egyedei, de nemei állandó létűek: úgy folyik ki azon gondviselésből az, ami a nemek fenmaradását s állandó létét okozza, míg egyedeik fennmaradása lehetetlen. Azonban a nemek egyedei sincsenek teljesen elhagyatva, hanem mihelyt azon anyagból valami annyira tisztult, hogy a növekvés formáját elfogadhatja, erőkkel láttatik el, melyek, megóvják egy bizonyos ideig, hozzá vonzván azt, ami javára szolgál, s távol tartván tőle, ami hasznára nincs. Ha még tisztább lett egy másiknál, úgy hogy az érzékenység formáját képes elfogadni: akkor oly erőkkel láttatik el, melyek megóvják, s megőrzik, s el- láttatik más oly képességgel, mely megadja a mozgást, hogy irányt tartson a felé, mely neki való, s hogy kerülje, ami evvel ellenkezik. Aztán minden egyes lénynek az adatott, amit a neme szükségel. Végre, ha annyira tisztult, hogy az intelligencia formáját elfogadhatja: oly erővel láttatik el, mellyel minden ember, tökéletességéhez képest, kormányoz, gondolkozik, s elmélkedik a felett, mi egyéniségét megóvja, s nemét fenntartja. Ami pedig a többi mozgásokat illeti, melyek egy nem valamennyi egyedeinél megesnek, azok a véletlenből esnek meg Aristoteles szerint, de nem egy vezetőnek vagy rendezőnek a műve. Így péld. ha egy többé vagy kevésbé dühöngő szél fúj, kétségkívül lehullasztja valamely fa néhány leveleit, és egy másiknak az ágait letöri, aztán egy kőhalmazból le fog vetni egy követ, továbbá port fog borítani a füvekre, úgy hogy kárt fog ejteni rajtuk, a vizet fölzavarja, minek következtében a hajó, mely ott tartózkodik, el fog merülni, s vele azoknak egy része vagy valamennyien, akik rajta vannak. Ö szerinte nincs különbség a levél hullása és a kő esése vagy a jámbor és tiszteletre méltó emberek közt, kik a hajón vannak, hasonlóképpen nem létezik különbség a barom közt, mely ganaját veti a hangya seregre, mi által az elvész, és az épület között, melynek alapja feldöntetett, úgy hogy rá borulva az ájtatosokra, kik benne tartózkodtak, azok vesztét okozta. Ugyancsak nincs különbség – szerinte – a macska közt, amelynek egy egere akad, melyet széttép, vagy a pók közt, mely egy legyet ejt el, és az oroszlán közt, aki találkozván egy prófétával azt széttépi. Szóval nézetének az a veleje: “Mindazt, amit ő következetesen folytatódni lát félbeszakítás, s a nélkül, hogy menetében változás állana be, amint az a sphaerákbeli tárgyaknál van, vagy ami egy bizonyos rendet követ, melyből csak kivételes esetben hiányzik valami, amint az a természeti tárgyaknál van, egy kormányzásnak tulajdonít, azaz, hogy az isteni gondviselés avval összeköttetésben áll; a mit pedig nem lát szabályt követni vagy rendet betartani, mint ahogy az midőn nem egyedeinél, tekintet nélkül növényekre, állatokra vagy emberekre van, ezekre azt mondja, hogy a véletlen, nem pedig a kormányzás műve, azaz hogy nincs vele összekötve isteni gondviselés. Sőt azt tartja, hogy az efféle dolgok összeköttetése a gondviseléssel lehetetlen, ami a világ örök időktől valóságának tanából folyik, amely szerint mind az, ami egy bizonyos módon létezik, lehetetlen hogy ellenkező módon létezzék. S akik e nézetet vallják, azok közé tartoznak, akik hittanunk köréből kitértek, ugyancsak azok mondják:[23] “Elhagyta az Örökkévaló az országot”.

A harmadik nézet, ellentéte ama másodiknak. S ez azoknak a nézete, kik látják, hogy nincs a mindenségben, sem általánosságában, sem részleteiben, semmi, mi véletlenül volna, hanem igen is minden, akarat, szándék és kormányzás kifolyása. Tudvalevő dolog pedig, hogy az, ami kormányoztatik, az ismeret tárgya. S ez az izlamt Aschariták felekezetének elmélete, mely nézetből nagy esztelenségek következnek és terhek, miket mégis elfogadtak. Valóban, azok megegyeznek Aristotelessel arra nézve, midőn ez azt vitatja, hogy van egyenlőség a levél hullása és valamely egyén halála közt; úgy van mondják, de nem fújt a szél véletlenül, hanem Isten hozta mozgásba, és nem a szél hullatta le a leveleket, hanem minden levél Isten rendeletéből hull le, s Ő az, aki lehullasztja e percben és ezen helyen, s lehetetlen,hogy lehullásának ideje későbben vagy korábban álljon be, valamint, hogy lehetetlen, hogy ez más helyen történjék. Mert mindez már örök időtől fogva volt elrendelve. E nézet következtében megengedni kényszerültek, hogy az állatok mozgásai és nyugalomba térései elrendelvék, s hogy az embernek egyáltalában nem áll hatalmában tenni vagy abba hagyni bármit is. Ugyancsak ebből a nézetből az következik, hogy a lehetséges természete nem létezik e tárgyakra nézve, s hogy mind eme tárgyak vagy szükségképpeniek, vagy lehetetlenek. S ezt el is fogadták, mondván, hogy amit mi lehetségesnek mondunk, mint péld. hogy Zeid áll, s Amru jő, lehetséges viszonyítva mihozzánk, de viszonyítva Istenhez nem léte-zik semmiféle lehetőség, hanem vagy szükségképpeni, vagy lehetetlen. Ebből a nézetből továbbá következik, hogy a vallástörvényeknek egyáltalán semmi haszna nincs, mert az ember, kinek a vallástörvény adatott, nem képes cselekedni bármit is, sem teljesíteni; mi rá parancsoltatott, sem óvakodni, mire óva intve lett. E felekezethez tartozók azt állítják, hogy Istennek tetszett küldeni, parancsolni, óva inteni, ijeszteni, kilátásba helyezni vagy félelmet okozni, jóllehet nem bírunk hatalommal bármire is. S megeshetik, hogy ránk ró lehetetlen dolgokat is, s az is lehetséges, hogy parancsot teljesítünk, és mégis büntetve leszünk, míg, ha ellene szegülünk, megjutalmaztatunk. Következik továbbá ebből a nézetből, hogy Isten cselekedeteinek nem volna végcélja. S mind ezen észellenességek terhét magukra vállalták, csakhogy e nézetet megmenthessék, elannyira, hogy mikor egy született vakot vagy bélpoklost látnak, akiről nem állíthatjuk, hogy vétek előzte őt meg, melynek következménye volna az, arra azt mondják, hogy úgy akarta Isten. S midőn egy, vallásos jámbor embert látnak, ki kínjai következtében elvész, azt mondják rá, úgy akarta Isten, s ebben nincs semmi igazságtalanság, mert megfér Isten természetével, hogy szenvedésekkel sújtsa azt, aki nem vétkezett, s jót tegyen a bűnösseI. S okoskodásaik e tárgyakban ismeretesek.

A negyedik nézet azok nézete, kik azt vélik, hogy az ember bír hatalommal, miért is – e nézetből kifolyólag – mindaz, ami a vallástörvényben, mint parancs, tilalom, jutalon vagy büntetés előfordul, szabályszerűen következik. Ők azt tartják, hogy Isten összes cselekedetei a bölcseség folyományai, s hogy neki igazságtalanság nem tulajdonítható, s hogy nem büntet jót tevőt. A Motazálék ezt a nézetet szintén vallják, jóllehet, hogy –- szerintük – az ember hatalma nem tökéletes. Ugyancsak azt gondolják, hogy Isten tud ama levél hullásáról, s a hangya mozgásáról, s hogy az ő gondviselése kiterjed valamennyi létezőre. Ezen nézetből is folynak észellenességek és ellenmondások. Az észellenesség pedig abból áll, hogy ha az emberek egy része születésétől fogva fogyatékos, jóllehet, hogy nem vétkezett, erre azt mondják, hogy ez Isten bölcsességéből folyik, s hogy ez az ember javára van, semmint ha egészséges volna; mi ugyan nem tudjuk, hogy miben áll az a jó, jóllehet hogy az nem büntetésből, hanem az ő javára való tekintettel történik. Ugyancsak azt válaszolják: a midőn egy jámbor ember elvész, hogy az azért történik, hogy az ő jutalma annál nagyobb legyen a túlvilágban. Sőt még továbbmentek, a midőn ugyanis azt kérdezték, miért jár el Isten igazságosan az egyik emberrel szemben, s miért nem teszi azt más lények irányában. S mely vétek következtében vágatik le ez az állat? Erre azt az észellenességet vették magukra, mondván: hogy ez neki javára szolgál, amennyiben t. i. Isten őt a túlvilágban megjutalmazza, úgy hogy még a bolhának és tetünek is megöletésükért jutalom jár Isten részéről. Szintúgy az ártatlan egérről, melyet a macska vagy kánya széttép, – mondják, hogy úgy rendelte azt az isteni bölcseség erre az egérre vonatkozólag, s hogy ő megjutalmazza azt, amiért ez megesett vele, a túlvilágban.

Nem tartozik rám bármelyiket is a gondviselés híveinek e három felekezete közlül ócsárolni, mert mindegyiket közlülük rávitte egy nagy szükségesség arra, amit állított. Aristoteles ahhoz tartja magát, ami a lét természetéből következik. Az Aschariták ki akarták kerülni, hogy Istennek tudatlanságot tulajdonítsanak bármiben is, s nem illett nekik, azt mondanj, hogy ezt a részletet tudja, amazt meg nem tudja. Így következtek szükségképp ama észellenességek, miket azok elfogadtak. A Motazálok pedig hasonlóképpen ki akarták kerülni, hogy Istennek igazságtalanságot tulajdonítsanak, de másrészt nem helyeselhetőnek tartották, hogy az emberrel vele született józan ésszel ellentétbe helyezzék magukat, azt állítván, hogy nincs igazságtalanság annak a szenvedésében, aki nem vétkezett. Nem helyeslend’ónek tartották továbbá azt állítani, hogy valamennyi próféta küldetésének és a hittörvényadásának nem volt józan ésszel felfogható oka. Így vetették magukat amaz észellenességeknek alája, s így jöttek szükségképpen azokba az ellenmondásokba, azt hivén, hogy Isten tud minden dologról, s hogy az ember szabad rendelkezéssel bír! ami kevés gondolkodás után, rávezet arra, hogy ez ellenmondás.

Az ötödik nézet, ami a mienk, illetve hittörvényünké. Íme tudomásodra hozom belőle azt, ami prófétáink könyveiben erről írva van, ugyanazt, amit bölcseink nagyobb része magáévá tett. Azt is elmondom, amit egynémely későbbi is vallott, valamint azt is, hogy mit hiszek én e tárgyban. Azt mondom én, hogy sarkalatos elve Mózes hittörvényének, melyet ennek követői is annak vesznek, hogy az ember teljesen szabad rendelkezéssel bíró lény, t. i. úgy természeténél, mint szabad akaratánál és elhatározásánál fogva cselekszi azt, amit cselekedni tud, anélkül, hogy számára valami új dolog teremtetnék. Ugyancsak az oktalan állatok összes nemei is akaratuk szerint mozognak. Így akarta ezt Isten, értem, hogy a kezdet nélküli örök akarata következtében történik, hogy minden élő lény a maga akarata szerint mozogjon, s hogy az ember hatalommal bírjon arra nézve, amit akar, vagy amit választ azok közül, melyek felett szabadon rendelkezhetik. Ez oly elv, melyről hála Istennek nem hallottuk, hogy akadt volna egy is hitfelekezetünk kebelében, ki annak ellentmondott volna. Szintoly elve Mózes tanítónk hittörvényének, hogy Istennel meg nem fér igazságtalanság semmi tekintetben, s mindaz, ami az emberen megesik, akár szerencsétlenség, akár jótétemény érjen egyeseket vagy a közönséget, mindez a jogosság következménye, amint ezt magával hozza az igazságos ítélet, melynél az igaztalanságnak nyoma sincs. S hatott volna bár csak egy szálka a kezébe, melyet azonnal onnan kivett, mégis csak a büntetés folyománya volna. S érte legyen bármi csekély élvezet is, jutalmául szolgál az neki, s mind ez joggal illeti, amint őreá vonatkozással mondatott:[24] “Minden az ő utai igazság”, csakhogy mi nem ismerjük, hogy mi módon lett az kiérdemelve.

Így tehát világosak előtted mind eme nézetek. T. i. Az emberek viszonyaiban látható változatosságokat Aristoteles a puszta véletlen művének tartja, az Aschariták pedig pusztán a szabad akarat kifolyásának gondolják, ellenben a Motazálok ebben a bölcseség folyományát látják. Mi pedig azt tartjuk, hogy ez annak az eredménye, hogy mit érdemel az ember cselekedetei szerint. S ennek következtében lehetséges – az Aschariták szerint – hogy Isten szenvedésekkel sújtja a jámbor embert ezen a világon, s az örök tűzre kárhoztatja, melyről állíttatik, hogy az a túlvilágon volna, mert – úgy mondják – így akarta az Isten. Ellenben a Motazálok azt tartják, hogy ez igaztalanság, hanem igen is, akit fájdalommal sújt, az, s legyen az bár egy hangya is, – amint említettem – jutalomra tesz szert, a bölcseség folyománya pedig, hogy aki szenvedéssel sújt, az jutalmazzon is. De mi hisszük, hogy mind ezen emberi viszonyok érdem szerint valók. Isten pedig távol van az igaztalanlságtól, s hogy nem büntet egyet sem közülünk, kivévén azt, aki vétkes, s a büntetést megérdemli. Ez az, ami meg van írva Mózes hittörvényében, hogy t. i. minden az érdem folyománya. Seme nézetből kifolyólag fejezik ki magukat bölcseink túlnyomó része, midőn tudvalevőleg egész világosan mondják: “Nincs halál vétek nélkül, sem szenvedés bűn nélkül” azt mondják továbbá: “Avval a mértékkel, mellyel valaki mér, méretik az ő számára is. Így fejezi ki magát a Mischna. Mindenütt így magyarázzák, hogy az igazság szükségképpeni Istenre nézve, azaz hogy megjutalmazza a jámbort mindért, amit cselekszik tisztesség és helyesség dolgában, még ha nem is lett ráparancsolva próféta által, valamint hogy megbüntet minden rossz tettért, melyet valaki elkövet, még ha nem lett volna attól eltiltva próféta által, miután az oly dolog, melytől a józan ész eltiltja, értem az igaztalanság és erőszak tilalmát. “Isten” – úgy mondják – „nem vonja meg a jutalmat bármely teremtménytől,” továbbá azt mondják: “Aki azt állítja, hogy Isten tékozló, annak belei széjjel kellene, hogy oldódjanak; hanem tény, hogy hosszantűrő, de behajtja a magáét. Aztán azt is mondották: “Össze nem hasonlító az, aki parancsra tesz valamit avval, aki parancs nélkül teszi, amit úgy magyaráznak, hogy amannak, ha nem is lett ráparancsolva, megadják a jutalmát. Ebből az elvből folynak összes nyilatkozataik. Azonban előfordul a bölcsek kifejezései között eggyel több, amely nem fordul elő a szent irásban, t. i. a “szeretetből folyó szenvedések, melyekről egynémelyek szólnak. Ezen nézet szerint ugyanis lehetséges, hogy az embert csapások érik, a nélkül, hogy ezt mcgelőzőleg vétkezett volna, de igenis azért, hogy jutalma annál nagyobb legyen, s ez a Motazálok nézete is, de szent irási hely nem létezik erre nézve. Félre ne vezessen a megkísértés eszméje, melyre nézve az mondatik:[25] “Isten próbára tette Abrahámot”; és[26] “megsanyargatott, és éheztetett”. Majd meg fogod hallani azután az erre vonatkozó nyilatkozatot. Nem bocsátkozik a mi szent irásunk egyébbe, mint az emberek viszonyaiba, de soha sem hallottak a mi felekezetünk kebelében valamit az állatokra vonatkozó jutalomról, valamint hogy a talmud bölcsei sem tesznek erről említést, hanem a későbbi Gaonok közül egynémelyek hallván erről a Motazáloktól, megtetszett nekik, s hittek benne. Amit pedig én hiszek e sarkalatos elv tekintetében, t. i. az isteni gondviselésre vonatkozólag, azt elő fogom neked adni, de nem támaszkodom e hitben, melyet ismertetni fogok, arra, amire bizonyíték vezetett rá, de igen is támaszkodom arra, ami világos előttem, hogy azt Isten tana és a prófétákkönyvei célozzák. S ez a nézet, melyet én a magaménak vallok, kevésbé észellenes dolgokat tartalmaz, mint az előző nézetek, s sokkal közelebb áll a józan felfogáshoz. Én ugyanis azt hiszem, hogy az isteni gondviselés meg van ez alantas világban, már t. i. a hold sphaerája alatt, csupán az emberi nem egyedeire vonatkozólag, és hogy csupán ez a nem az, melyben egyedeinek viszonyai, s mindaz, ami jó vagy rossz őket éri, az érdem folyománya, amint mondatott:[27] “Mert minden utai – igazság”. Ami pedig a többi állatokat, s annál inkább a növényeket, s más egyebeket illeti, ezekre nézve az én nézetem azonos Aristoteles nézetével. Egyáltalán véve nem hiszem, hogy ez a levél a gondviselés következtében hullott le, vagy hogy ez a pók megemésztette ezt a legyet Isten rendeléséből, s pillanatnyi egyéni akaratából, valamint azt sem, hogy ez a nyál, melyet Zeid kiköpött, addig mozgott, míg erre a szunyogra esett egy bizonyos helyen, és megölte – Isten rendeléséből,továbbá azt sem, hogy ez a hal elragadta és elnyelte volna ezt a férget a víz felületéről Isten egyéni akaratából, de –szerintem – mindez igenis puszta véletlenből történt, amint Aristoteles gondolja. Azonban az én nézetem, s aszerint, ahogy én nézem a dolgot, az isteni gondviselés az isteni kifolyást követi, s ez a nem, a mellyel összekötődik az az értelmi kifolyás, úgy hogy az értelmi lénnyé válik, s nyilvánvalóvá lesz előtte, mind az a mi megnyilatkozik az értelmi lény előtt azaz, amely részesül az isteni gondviselésben, s ez mérlegeli meg összes cselekedeteit jutalom vagy büntetés tekintetében. Bizonyára, ha a hajó s a benne levők elmerülése s a tetőnek a házban levőkre összeomlása véletlenül is történt, amint említi, de az embereknek, a hajóra szállása s másoknak a házban tartózkodása – nézetünk szerint – már nem véletlenből, hanem Isten akaratából történt, még az ő ítéletéből folyó érdem szerint, melynek szabályait megtudni nem elegendő a mi értelmiségünk. Ami pedig e hitre vezetett engem, az, hogy egyáltalán nem találtam sehol a próféták könyveiben, hogy Isten gond viselése az állatok valamelyik egyedére terjednék, kivévén az embert. Sőt a próféták csodálkoznak rajta, hogy az isteni gondviselés kiterjednék az emberre, lévén ez, s még inkább az állat, sokkal jelentéktelenebb, semhogy gondot fordítana rájuk. Így mondatik:[28] “Mi az ember, hogy tudomást venne róla”; “mi a halandó, hogy róla megemlékeznél”.[29] Azonban találtatnak szent irási helyek, melyekből kifejezetten kitűnik, hogy a gondviselés kiterjed valamennyi emberre s számba veszi összes cselekedeteiket, így midőn az mondatik:[30] „Ő az, aki valamennyinek a szíveit alakítja, s figyel összes cselekedeteikre”; továbbá: Te vagy az, akinek szemei nyitvák az emberek összes utaival szemben, hogy mindenkinek adj utai szerint[31]. Hasonlóképpen mondatik:[32] Mert az ő szemei az ember utaira irányítvák, és minden lépteire ügyel”. A Tóra is említi az emberekre vonatkozó gondviselést és cselekedeteik tekintetbe vételét, amidőn az mondatik:[33] “Megemlékezésem napján, majd kérdőre vonom vétkeik miatt”, továbbá:[34] „Aki ellenem vétkezett, azt ki fogom törülni könyvemből; továbbá:[35] „Elhagyom veszni azt a lelket”; továbbá:[36] „Haragomat fordítom ama személy ellen”; s ilyen még több van. S mind az, ami Abrahám, Izsák és Jakob viszonyairól felhozatik, világos bizonyíték az egyéni gondviselés mellett. Ami pedig a többi élő lényeket illeti, azoknál a viszony úgy van kétségkívül, amint Aristoteles vélekedik. Ez oknál fogva, meg lett engedve levágatásuk, sőt meg is lett parancsolva. Meg lett továbbá engedve, hogy kényünk-kedvünk szerint fordítsuk hasznunkra. Bizonyíték amellett, hogy a többi élő lények csak abban az értelemben, amint ezt Aristoteles felemlíti, tárgyai a gondviselésnek, a próféta mondása, midőn az Nebukadnezar túlhatalmaskodását és az emberek lemészarlását látta vala: “Örökkéval6 Isten” – úgymond – „mintha az emberek magukra volnának hagyatva és a véletlenre bízva, mint a halak és a föld férgei”, mely mondással arra utalt, hogy ezek a nemek csakugyan magukra vannak hagyatva. Ez az, amit mond:[37] “Te az emberrel úgy teszesz, mint a tenger halaival, mint a féreggel, mely uralkodó hiányában van, valamennyi horoggal hozatik föl”. Aztán kitünteti a próféta, hogy a dolog nem úgy van, hogy nem elhagyatottság és a gondviselés visszavonulása, hanem büntetés következtében történt az, miután maguk az okai, hogy az rajtuk megesett. Így mondja:[38] “Örökkévaló, te őt igazság céljából rendelted, oh szikla, te erősítetted, hogy büntessen”. De ne gondold, hogy ez a nézet, ellenmond annak:[39] “Ő adja a baromnak eledelét”; továbbá:[40] “A fiatal oroszlányok ordítanak zsákmány után”; “kinyitja kezét, és jól hagy lakni jó akarattal mindent ami él”;[41] vagy a bölcsek ama mondásának: Ülve táplál mindent, a bölények szavaitól a férgek petéiig. Több ilynemű mondások találtatnak, de nincs bennük semmi, mi nézetemnek ellentmondana, mert mind ezek a nemre vonatkozó gondviselésről szólnak, de nem az egyedekre vonatkozóról, mintha jóságáról akart volna szólni, midőn minden nem számára elkészíti szükséges táplálékát és fennmaradásának anyagát. Ez nyilvánvaló és világos. S Aristoteles úgy látta, hogy az ily nemű gondviselés szükségképpen létezik. Ezt már Sándor is felhozza Aristoteles nevében, t. i. hogy minden nem egyedei számára készen áll az eledel, anélkül pedig az illető nem kétségkivül elveszne. Ez kevés elmélkedés után is világos. Ami pedig a bölcsek mondását illeti: “Az élő lények kínzása Tórai tilalom, melyet e versből:[42] “Miért ütötted nőstény szamaradat?” vonnak le: ez tökéletesedésünkre való tekintetből történik, hogy el ne tanuljuk a kegyetlenség tulajdonságát, és hogy hiába fájdalmat ne okozzunk, hanem hogy hozzászokjunk a könyörületességhez és irgalmatossághoz, tekintet nélkül arra, hogy milyen élő lény az, kivévén a szükség esetét:[43] “amidőn a te lelkületed kivánkozni fog húst enni”; nem hogy levágunk kegyetlenségből vagy kedvtelésből. S e nézettel szemben mire sem kötelez engem a kérdés: “Miért viseli gondját Isten az embereknek s nem alkalmazza ugyanazt a gondviselést a többi élő lényekre?” mert aki a kérdést felveti, azt is kellene önmagától kérdeznie: “Miért adott észt az embernek, s nem a többi élő lényeknek is?” mert az utóbbi kérdésre a válasz az: “Így akarta, vagy így rendelte az isteni bölcsesség, vagy a természet így hozza magával” tekintettel az előző három nézetre. Ezen feleletekkel meg van adva a válasz az előző kérdésre is.

Alaposan értsd át eme nézetemet. Én ugyanis nem hiszem, hogy Isten figyelmét kikertülné bármi is, vagy hogy neki tehetetlenséget tulajdoníthatnék, de igenis azt hiszem, hogy a gondviselés az értelmiséget követi, s avval összefügg. Mert a gondviselés bizonyára csak értelmiséggel bíró lénytől ered, még pedig olyantól, melynek értelmisége a tökéletesség netovábbja: ennélfogva, bármi is, amihez hozzáfüződik valami abból a kifolyásból, oly mérvben részesül a gondviselésben, amely arányban részesül az értelmiségben. Ez a nézet – szerintem – leginkább felel meg az elmebeli felfogásnak, s a szentirási helyeknek egyaránt, míg az előbbeni nézetekben van fölösleg és hiány is; már pedig a fölösleg valóságos zavarra s oda vezet, hogy az elmebeli felfogást tagadják, az érzékit megerősítsék, vagy nagy megszorítást okoz, ami azt eredményezné, hogy Istenről veszedelmes hiedelmek támadnának, az emberek létére vonatkozó rend megbomlanék, s eltörültetnék minden előnye erkölcs és értelmiség dolgában. Evvel azoknak a nézetét értem, akik elvonják a gondviselést az emberektől s őket egyenlőkké teszik a többi élő lényekkel.

 

  1. rész 18. fejezet

Az Istenhez való közelség a gondviselés intenzitását

Azután, amit megelőzőleg állítottam, hogy t. i. a többi élő lények közül egyedül az emberi nemnek sajátos az isteni gondviselés, azt mondom, hogy tudvalevőleg nem létezik nem az elmén kivűl, hanem a nem s más egyetemek, elmebeli dolgok, s mindaz, ami az elmén kivül létezik, az – egyed vagy egyedek. Ez tudva lévén, az is ismeretes lesz, hogy az isteni kifolyás, mely az emberi nemmel egybekötve létezik, illetve az emberi értelmiség ugyanaz, ami az egyedi értelmiségek által létezik, ugyanaz, ami Zeidre, Amrra, Kaledre és Becrre kifolyik. Ez így lévén, ebből, amint az előző fejezetben említettem, az következik, hogy bárki is az emberi egyének közül, akinek abból a kifolyasból, anyagának arra való hajlandósága és tanulmánya szerint nagyobbrész jutott, szükségképp nagyobb mértékben fog részesülni a gondviselésben, ha ugyan a gondviselés az értelmiségtől függ, amint említettem. Ennélfogva az emberekre vonatkozó isteni gondviselés nem lesz valamennyinél egyenlő, de abban a mértékben lesz nagyobb a gondviselés, amely mértékben nagyobb az emberi tökéletesség az egyiknél, mint a másiknál. S ez elmélkedésből szükségképp az következik, hogy a gondviselés a próféták irányában felette nagy lesz, prófétiájuk foka szerint, úgy hogy a gondviselés a jámborok és jók iránt, arányban lesz jámborságuk és igazságosságukkal, miután ez isteni intelligentia kifolyásának a mértéke az, amely a szót adja a próféták szájába, s ugyanaz, ami a jók cselekedeteinek megadja az irányt, a mi tökéletessé teszi a jámborok bölcseségét avval, amit tudnak. Ami pedig a tudatlanokat és vétkezőket illeti – amennyiben ama kifolyás hiányában vannak – azoknak a helyzete vajmi kevésre becsültetik, s viszonyaik olyanok, mint a többi élő lényeké “Hasonlók a barmokéhoz, – elnémultak”.[44] Ezért könnyű móddal leöletnek, de meg van parancsolva, hogy az csak a közjóra való tekintetből történjék. S ez a Tóra egyik sarkalatos elve, s ezen alapszik az ő épülete, értem, hogy valamely egyénen nyilvánuló gondviselés oly mérvű, mint amilyen az érdeme. Figye]j csak rá, hogyan fejezi ki magát a gondviselésről, mely az ősök részletes viszonyaiban, foglalkozásaikban még javaikon is nyilvánul, valamint abban is, mit Isten kilátásba helyezett, a gondviselésnek rájok való kiterjedésére nézve. Így mondatott Abrahámnak:[45] “Én pajzs leszek neked; Izsáknak mondatott:[46] „Én veled leszek, és megáldlak”; Jákobnak pedig mondatott:[47] “Íme én veled leszek” “Meg foglak őrizni mindenütt ahová mégy”. A próféták főnökének továbbá az lett mondva:[48] “Valóban, veled leszek”; Józsuénak mondatott:[49] „Amint Mózessel voltam, úgy veled is leszek. Mindez világosan szól az irántuk való gondviselés mellett, tökéletességük arányához képest. A tiszteletre méltó emberek iránti gondviselésről, valamint a tudatlanok tekinteten kivűl hagyásáról mondatott:[50] “Jámborainak lépteit megőrzi, míg a gonoszok a sötétben elvesznek, mert nem erővel győz a férfiú”, ami annyit mond, mint: “ha némely egyének épségben maradnak a szerencsétlenségben. míg mások abban elesnek”, ez nem testi erejük és természeti hajlandóságuk következtében történik, amit így fejez ki: “mert nem erő következtében győz a férfiú,” hanem ez tökéletesség és fogyatékosság következménye, vagyis amint Istenhez közelednek vagy tőle távolodnak. Ez oka annak, hogy a hozzá közel levők a legnagyobb őrizetben részesülnek – “Megőrzi jámborainak lépteit”. A tőle távol levők pedig ki vannak téve a véletlen esélyeinek, nem lévén semmi, mi őket megőrizné attól, ami megesik, mint mikor valaki a sötétben halad, s bízvást megbotlik. A jámborok iránti gondviselésre vonatkozólag mondatott szintén:[51] “Megőrzi összes tagjaikat”; “Az örökkévaló szemei a jámborokra irányozvák”;[52] “Ő felkiált hozzá, és én meghallgatom őt”.[53] Az e tárgyra vonatkozó versek sokkal nagyobb számban vannak, semhogy azokat fel lehetne sorolni, már t. i. arra vonatkozólag, hogy az emberekre irányuló gondviselés arányban áll tökéletességük és jámborságuk mértékével. Szóltak már erről a philosophusok is. Abu Nacr Aristoteles Niomachica ethicájának magyarázatához írt bevezetésében így fejezi ki magát: “Akikben meg van a tehetség, hogy lelküket egyik erkölcsi képességről a másikra vihetik föl, azok, akikről Plátó állította, hogy az isteni gondviselésben nagyobb mértékben részesülnek”. Láthatod most már, hogyan vezetett bennünket a kutatás e neme az igazság felismerésére, melyről a próféták közül valamennyi szól, t. i. a gondviselés kiterjed minden egyesre külön külön tökéletességének aránya szerint, s mennyire szükségképp következik az a gondolkozás álláspontján, hogy a gondviselés folyománya az intelligentiának, amint említtetik. Az nem járja, hogy mint egynémely bölcsek nézetei gyanánt köztudomásúvá lett, azt mondjuk, a gondviselés a nemre, de nem az egyedekre terjed ki, miután az elmén kívül csupán egyedek vannak, ezekhez az egyedekhez pedig fűződik az isteni intellectus, miből az következik, hogya gondviselés ezekre az egyedekre terjed.

Elmélkedjél e fejezetről avval a figyelemmel, melyet az érdemel, s akkor a Tóra alapelvei előtted tökeletesek és az elmélkedő bölcselet nézeteinek megfelelők lesznek, továbbá az észellenességek el fognak tűnni; a gondviselés formája pedig világos lesz előtted.

[1] 45:7.

[2] 2Mózes 4:11.

[3] 1Mózes 1:31.

[4] Jesájá 11:6., 8.

[5] Zsoltárok 144:4.

[6] Jób 25:6.

[7] Uo. 4:19.

[8] Jesájá 40:15.

[9] 5Mózes 32:5.

[10] Példabeszédek 19:5.

[11] Máláchi 1:9.

[12] Példabeszédek 6:32.

[13] Uo. 19:3.

[14]

[15] Jób 5:6.

[16] Uo. 7:1

[17] Zsoltárok 25:10.

[18] 2Mózes 16:18.

[19] 5Mózes 32:4.

[20] Zsoltárok 35:10.

[21] 145:9.

[22] Jerémiás 5:12.

[23] Jechezkél 9:9.

[24] 5Mózes 32:4.

[25] 1Mózes 22:1.

[26] 5Mózes 8:3.

[27] 5Mózes 32:4.

[28] Zsoltárok 94:3.

[29] Uo. 8:5.

[30] Uo. 33:15.

[31] Jeremiás 32:10.

[32] Jób 34:21.

[33] 2Mózes 32:34.

[34] Uo. 33.

[35] 3Mózes 23:30.

[36] Uo. 20:6.

[37] Chávákuk 1:14-15.

[38] Uo. 12.

[39] Zsoltárok 147:9.

[40] Uo. 104:21.

[41] Uo. 145:16.

[42] 4Mózes 22:32.

[43] 5Mózes 12:20.

[44] Zsoltárok 49:13., 21.

[45] 1Mózes 15:1.

[46] Uo. 26:3.

[47] Uo. 28:15.

[48] 2Mózes 3:12.

[49] Jósuá 1:5.

[50] 1Sámuel 2:8.

[51] Zsoltárok 34:21.

[52] Uo. 16.

[53] Uo. 91:15.

  • Küldés emailben

Fejezetek