1/4. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 6. kötet – A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Maimonidész: A tévelygők útmutatója: 25 alapelv Isten létének bizonyításához

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

More növochim: A tévelygők útmutatója

 

25 alapelv Isten létének bizonyításához

 

  1. rész – Bevezetés

Az előzetek, melyek Isten létének és az erre vonatkozó bizonyítékok megerősítésére szükségesek, melyek szerint ő sem test, sem erő a testben, és hogy ő egy (magasztalva legyen az ő neve!) – számra nézve huszonöt. Ezek valamennyien minden kétséget kizáró bizonyítékoknak képezik a tárgyait. Már Aristoteles és az őt követő peripatéticusok rajta voltak, hogy mindegyiküket bizonyítékok útján állapítsák meg. – Közülük egyre nézve egyelőre egyet értünk velük, amennyiben annak segélyével be lesz bizonyítva az, ami célba van véve, amint ezt majd fejtegetni fogom. Ezen előzet a világ örök időktől való léte.

Első előzet: Egy végtelen méretűnek a léte nem áll.

Második előzet: A végtelen számú méretűeknek a léte, még pedig akként, hogy egy s ugyanazon időben léteznének – nem áll.

Harmadik előzet: Az okok és okozatok végtelen számának léte nem áll, még akkor sem, ha azok méret, nélküliek: így például a feltevés, hogy ezen intelligentiának oka legyen egy másik, ennek egy harmadik, e harmadiknak egy negyedik, s így tovább vég nélkül – sem áll.

Negyedik előzet: A változás négy féle szempont alá esik: 1. az állag szempontja alá, és ezen az állagban végbemenő változás az eredés és az enyészet. 2. A mennyiség szempontja alá, s ekkor lesz a növekedés és apadás, 3. a milyenség szempontja alá, s ez az átváltozás. 4. a tér szempontja alá, s ez az átvitel mozgása, s ezen a térben végbe menő változásra alkalmazandó különösen a mozgás szó.

Ötödik előzet: Minden mozgás változás és átmenet a lehetőségből a valóságba.

Hatodik előzet: A mozgások majd lényegesek majd járulékosok majd a szükségből eredők majd részlegesek, mely utóbbi esetben az a járulékos (mozgások) egy neme. Lényegesek, mint mikor valamely test egyik helyről a másikra átmegy; járulékosok pedig, mint mikor például a fekete színről, mely valamely testen van, az mondatik, hogy egy helyről a másikra vitetett át. Szükségből eredők, mint mikor a kő mozog fölfelé, szorítva erre más valami által; részlegesek, mint mikor a szög mozog a hajón, mert mikor a hajó mozog, azt mondjuk, hogy rajta a szög is mozog. Ugyan az áll minden összetettről, melyről, ha egészben véve mozog, azt mondjuk, hogy a része is mozog.

Hetedik előzet: Minden mi változékony, részekre oszolható is, minélfogva minden, mi mozgékony, részekre is oszolható, azaz, hogy szükségképpen test. És mind az, mi részekre nem oszolható, nem mozgékony, minélfogva egyáltalán véve lehetetlen, hogy test legyen.

Nyolcadik előzet: Mind az, mi történetesen mozgásba jön, szükségképpen nyugalomba is fog áttérni, nem lévén mozgása lényegéből folyó, s ez okból lehetetlen, hogy ama történetesen létre jövő mozgás állandó legyen.

Kilencedik előzet: Minden test, amely egy (másik) testét mozgatja, nyilván azt csak annyiban mozgatja, amennyiben maga is mozgásban van a mozgatás ideje alatt.

Tizedik előzet: Mind az, amiről állíttatik, hogy a testben van, kétféle szempont alá esik, vagy fennáll a test által, mint a járulékok, vagy pedig a test fennállása van hozzá kötve, mint a természeti forma, mind két esetben erő az a testben.

Tizenegyedik előzet: Bizonyos tárgyak melyek a test által fenn állanak, szétoszlanak a test feloszlásával, következésképpen feloszolhatókká lesznek, járulék értelemben mint péld. a színek és általában az egész testben elterjedő erők. Azonban bizonyos tárgyak, melyek lényegét alkotják, semmiféle tekintetben nem oszlanak fel, mint péld. a lélek és az intelligencia.

Tizenkettedik előzet: Minden erő, melyre mint a testben elterjedtre akadunk, véges, lévén a test (maga is) véges.

Tizenharmadik előzet: Lehetetlen, hogy a változás nemei közül bármelyik is szakadatlan legyen, ha csak nem az átvitel mozgása, s ebben a körben való mozgás.

Tizennegyedik előzet: Az átvitel mozgása valamennyi mozgás megelőzője és az enyészet átváltozás által előztetnek meg, az átváltozást pedig megelőzi a változást eszközlőnek közeledése a változást szenvedőhöz, és nincs növekvésnek és fogyatkozásnak helye, ha azokat nem előzte meg az eredés és enyészet.

Tizenötödik előzet: Az idő járulék, mely a mozgásra vonatkozik s vele összefügg, úgy hogy egyikük sem létezhetik a másik nélkül; a mozgás nem mehet végbe, ha csak nem az időben, idő pedig nem képzelhető, hanem csakis a mozgással. Következésképpen minden, minél mozgás nem létezik, nem esik az idő alá.

Tizenhatodik előzet: Mind az, ami nem test, nem esik a szám fogalma alá, hanem erő a testben, amikor ugyanis az erők egyedül a maguk anyagai vagy hordozói egszámlálásakor számításba jönnek, amiért is ezen különlétű tárgyak, amelyek sem nem test, sem erő a testben a számfogalma alá nem esnek, kivéve akkor, mikor az okok és okozatok.

Tizenhetedik előzet: Mind annak, ami mozog, szükségképpen mozgatója van. Vagy olyan, ami kívüle létezik, mint a kő, melyet a kéz mozgásba hoz, vagy pedig a mozgató benne van, mint az élők teste, mely össze van téve egy mozgatóból, és abból, ami mozgattatik. S azért amidőn (a test) meghal, és mozgató nélkül – a mi a lélek – van, megmarad az, ami mozgattatik, azaz a test, annak, ami volt, csak hogy ama mozgás megszűnt. Miután pedig a mozgató, mely a mozgatottban foglaltatik, el van rejtve és nem látható az érzékek által, azt tartották az élőlényekről, hogy mozognak mozgató nélkül, és minden mozgatott, mely magában foglalja a mozgatót, önmaga által mozgatottnak neveztetik, ami annyit mond, mint hogy az erő, amely mozgatja lényegileg azt, ami általa mozgattatik, annak egészében találtatik.

Tizennyolcadik előzet: Mind annál, ami a lehetőségből a valóságba megy át. Azt, ami ezt eszközli, más valami és amazon kívül van szükségképpen, mert ha az azt eszközlő amabban volna, s ott nem léteznék akadály, nem léteznék egy bizonyos időszakban a lehetőségben, hanem a valóságban volna mindég; ha pedig az azt eszközlő benne volna, és akadály léteznék, de elháríttatik, kétségkívül ugyan az, ami az akadályt elhárítaná, a lehetőséget valósággá tenné. Jól értsd meg ezt.

Tizenkilencedik előzet: Mind az, aminek léte okkal bír annak lényegére való tekintettel, lehetséges léte van, mert ha annak okai meg vannak, létezni fog, ha pedig nem voltak meg, vagy megszűntek lenni vagy változott a létezesét okvetlenné tevő viszonyuk, nem fog létezni,

Huszadik előzet: Mind a, ami tekintettel annak lényegére, szükségképpeni léttel bír, annak léte egyáltalában és semmi szín alatt okhoz nincs kötve.

Huszonegyedik előzet: Mind az, ami két tárgyból össze van téve, annak létoka bizonyára amaz összetétel. Aszerint, amint az szükségképpen van. Ennélfogva nem bír magában véve, szükségképpeni léttel, mert az ő léte a részeinek létéből és összetételükből áll.

Huszonkettedik előzet: Minden test össze van téve szükségképpen két tárgyból és hozzáférhető járulékoknak, a két tárgy pedig, melyek azt alkotják, az anyag és a formája, míg a járulékok, melyek azt érintik, a mennyiség, a kiterjedés és a helyzet.

Huszonharmadik előzet: Mind arról, ami a lehetőségben van, még pedig akkor akként, hogy magában bírja a lehetőség egy nemét, áll az, hogy egy bizonyos időben, a valóságban nem létezik

Huszonnegyedik előzet: Mind az, ami a lehetőségben van, szükségképpen anyaggal bír, mert a lehetőség az anyagban van mindég.

Huszonötödik előzet: Az összetett egyedi állag princípiumai az anyag és a forma, s nem lehet el egy cselekvő nélkül, az az mozgató nélkül, mely az alanyt mozgatja, míg a forma elfogadására alkalmassá teszi s ez a legközelebbi mozgató, mely valamely egyed anyagát alkalmassá teszi. Ebből kifolyólag szükséges a mozgás, a mozgató és a mozgatott fölötti elmélkedés. Már e tekintetben meg lett magyarázva mind az, ami magyarázatot követel, és Aristoteles szavainak veleje: „Az anyag önmagát nem mozgatja”. S ez ama fontos előzet, amely az első mozgató léte utáni kutatásra vezet.

S ezen huszonöt előzet közül, melyeket előre bocsátottam, vannak olyanok, melyek kevés gondolkodás után is világosakká lesznek (előttünk) és (ezek) bizonyító előzetek és eredeti felfogások vagy közelebb hozattak a tárgyalásuknál követett sorrend által. Vannak továbbá olyanok, melyek bizonyítékokra és számos előzetekre szorulnak, csakhogy már valamennyien tárgyalva lettek bizonyítékok útján, mikhez kétség nem fér, némelyek az Akroasis könyvében s magyarázataiban, mások pedig a Metaphyzica könyvében s magyarázatában. Már tudtodra adtam, hogy e munka célja nem az, hogy benne a phylosophusok könyveit átírjam, vagy hogy az előzetek közül a távolabb esőket magyarázzam, hanem csak a közel fekvő előzeteket, melyekre tárgyunkra való tekintetből szükség van, fogom felhozni.

Az előzetekhez, melyek eddig felhozattak, hozzá fűzök egyet, melyből szükségképp következik az örökkévalóság, melyről Aristoteles azt hiszi, hogy az igaz s mindennél inkább hitelt érdemlő. Mi azt neki engedmény alakjában meghagyjuk, míg kitűnik az, amit kitüntetni szándékunk.

Ez az előzet a huszonhatodik, és ez azt mondja, hogy az idő és a mozgás örökkévalók, folytonosak és a valóságban létezők. És ezen előzetből következik szükségképpen szerinte, hogy létezik egy test, mely egy örökkétartó és a valóságban létező mozgással mozgattatik és ez az ötödik test. S ezért mondja ő, hogy az ég nem lészen és nem vész el, mert a mozgás, szerinte, nem lészen és nem vész el. Mert hát ő azt állítja, hogy minden mozgást megelőz szükségképpen mozgás, már akár a maga neméból való, vagy egy (más) nem a maga neméből való és ami az első lényekről tartatik, hogy helyi mozgásukat nem előzi meg semminemű más mozgás, az nem alapszik igazságon, mert a nyugalomra következő mozgásának az oka érintkezésbe hozza bizonyos körülményekkel, melyek ama helyi mozgást előidézik és ezek vagy a vérmérséklet változása, mely okvetlen vágyat ébreszt az élvezet fölkeresésére, vagy az avval ellenkezőnek kerülésére, vagy pedig képzelet, vagy ötlet, mely benne támad, úgy hogy egyik a három közül okozza a mozgást és azoknak mindegyike más mozgások által lesz előidézve. Hasonló értelemben mondja, hogy mind az, ami keletkezik a keletkezésre való lehetőséggel bír, mely az időben való keletkezését megelőzi. És ennek nyomán következtetéseket von előzetének igazolására.

Ezen előzet szerint a véges mozgó a végleges térben végtelenszer mozog, abban a térben mindég visszatérvén, ez pedig csak a körforgásban lehetséges, amint ez ezen előzetek tizenharmadikában be fog bizonyulni. Ebből következik, hogy a végtelen csak az egymás utániban létezhetik, nem pedig az egy időben való létben. És ez azon előzet, melyet Aristoteles mindég fenntartani igyekszik, és nekem úgy tetszik, hogy az erre vonatkozó okadatolásait nem állítja oda, mint döntő bizonyítékokat, hanem ez, szerinte, a leghelyesebb és ez járja meg leginkább. Hanem hát követői és műveinek magyarázói azt állítják, hogy amaz szükségből és nem lehetőségből való s hogy az egész teljében lett volna kitüntetve bizonyítékok útján. Ellenben a Motccallemin mindegyike fenntartani törekszik abbeli állítását, hogy az lehetetlen, azt mondván, hogy nem képzelhető, hogyan keletkeznek végtelen dolgok az egymásutánban és szavaik veleje az, hogy ez eredeti ismeret. Ami az én nézetemet illeti, azt tartom, hogy amaz előzet lehetséges, nem pedig szükségképpeni, mint Aristoteles szavainak magyarázói állítják, sem pedig lehetetlen, mint azt a Moterallemin állítják. Nem szándékozom ez idő szerint kitárni Arist. okadatalásait, sem azt, hogy kétségeimet ellene kitüntessem, sem végre véleményemet nyilvánítani a világ teremtésére vonatkozólag, de igen is szándékom az e helyütt az, hogy felhozzam az előzeteket, melyekre szükségünk van kitűzött három célunkra való tekintettel. És miután ez előzeteket előre bocsátván, azokat egyelőre megengedtem, hozzá fogok annak magyarázatához, mi ebből következik.

 

  1. rész 1. fejezet

A huszonötödik előzetből következik, hogy létezik egy mozgató, aki mozgásba hozta az anyagát annak, mi keletkezik és elenyészik, hogy a formát magára vegye. S ha kutatjuk mi hozta mozgásba ama közel mozgatót, szükségképpen kell, hogy ennek számára találnak más mozgatót, vagy saját neméből valót, vagy más nemből valót. Mert a mozgás négyféle (értelemben) szempont alatt találtatik, melyek alatt egyáltalában alkalmaztatik a mozgás szó, amint ezt a negyedik előzetben fölemlítettük. Hanem hát ez a végtelenig nem megy, amint a harmadik előzetben erről szó volt. Így találjuk aztán, hogy minden mozgás az ötödik test mozgásához ér s legott megállapodik. S ebből a mozgásból ágazik szét és láncolatban tér ismét vissza az egész alantas világban minden, ami mozgat és előkészít (a formának elfogadására). Az égi sphaera pedig az átvitel mozgásával bír, mely megelőzője minden mozgásnak, amint azt a tizennegyedik előzetben fölhoztuk. Hasonlóképpen minden átviteli mozgás végre elér a sphaera mozgásáig, úgy hogy azt lehet mondani, hogy péld. ezt a követ, mely mozgásban van, a bot hozta mozgásba, a botot pedig a kéz, a kezet hozták mozgásba az inak, inakat az izmok, az izmokat az idegek, az idegeket pedig a természeti melegség. A természeti melegséget végre mozgásba hozta a forma, mely benne van. És ez kétségkívűl az első mozgató. Ezt a mozgatót, hogy mi késztette mozgásra, vegyük péld. egy eltökélés s ez az, mely a követ, ellöketvén a bot által, beleviszi ez üregbe, hogy azt betömje, hogy a szél, mely onnan fúj, hozzá ne jusson. Ami pedig azt a szelet mozgatja és annak fúvását előidézni, az a sphaera mozgása s így találod, hogy keletkezés és enyészet minden oka elvégre elér a sphaera mozgásához. S midőn utoljára ezen szintúgy mozgatott sphaerához eljutottunk, következésképpen ennek szintén lesz mozgatója, amint ez a tizenhetedik előzeteben fel lett említve. És nem lehet másképpen, mint hogy a mozgatója vagy benne vagy pedig kívűle legyen egy a kettő közül okvetlen áll. Ha kívűle van, szükségképp vagy test, vagy nem test, ez utóbbi esetben nem mondják róla, hogy kívűle létezik, hanem azt mondják, hogy el van különítve tőle, mert arról, mi nem test, csak szóbővítés alapján mondják, hogy a testen kívűl van. Ha pedig a mozgatója, értem a sphaera mozgatója, benne van, lehetetlen, hogy az más legyen, mint egy az egész testében elterjedt és vele egyidejűleg oszlékony erő, mint péld. a tűz melege, vagy pedig benne egy erő, mely oszthatatlan, mint a lélek és az elme, amint az a tizedik előzetben előfordult. E szerint tehát a sphaera mozgatója okvetlen egy a négy közül, vagy kívüle, vagy tőle elkülönítve létező test, vagy pedig egy benne elterjedt, vagy végre oszthatatlan erő. Már most, az elsőt illetőleg, t. i. hogy a sphaera mozgatója más test, mely kívüle létezik, ez nem áll, amint meg fogom fejteni. Mert, test lévén, mozgattatik, ha mozgat, amint erről szó volt a kilencedik előzetben és miután e hatodik test szintén mozgattatik, ha mozgat, következésképpen kell, hogy mozgassa őt egy hetedik, ez pedig szintén mozgattatik. Szükségképp tehát kell, hogy létezzenek testek vég nélküli számban, minek következtében mozgattatik a sphaera, ez pedig nem áll, mint ez mondva volt a második előzetben. A harmadik esetre nézve pedig, t. i. hogy a sphaera mozgatója egy benne elterjedt erő, ez szintén nem áll, amint ezt fejtegetni fogom. Mert a sphaera test, ez pedig szükségképpen eljut egy végig, amint említve volt az első előzetben, s ekkor ereje véges lesz, amint szó volt erről a tizenkettedik előzetben, és fel fog oszlani, amidőn amaz oszlik, amint az említve volt a tizenegyedik előzetben, és nem fog vég nélkül mozgathatni, amint ezt feltettük a huszonhatodik előzetben. Ami végre a negyedik esetet illeti, t. i. hogy a sphaera mozgatója benne levő erő, mely fel nem oszlik, mint péld. az ember lelke az emberben, arra nézve szintén nem áll, hogy ez a mozgató egymagában legyen oka a folytonos mozgásnak, legyen az bár fel nem oszolható. S ez világos, mert ha ez volna az első mozgatója, akkor ez a mozgató a véletlen által mozgattatnék, amint ez említve volt a hatodik előzetben. Itt pedig hozzá toldok egy magyarázatot. Amidőn péld. az embert, lelke, amely az ő formája, mozgatja, hogy a házból az emeletre menjen fel, teste lényegileg fog mozgattatni, első lényegileg mozgatója pedig a lélek, csakhogy ez már véletlenül mozgásba hozatott, mert midőn a test elhelyezkedik a házból az emeletre, elhelyezkedik a lélek, mely a házban volt szintén és ott tartózkodik az emeletben. Azonban, midőn a lélek mozogni megszűnik, megszűnik az is mozogni, mely amaz által mozgattatott, t. i. a test, s midőn a test nyugalomba tért át, megszűnik a léleknek járulék módján nyert mozgása. Ami pedig járulék módján lett mozgatva, nyugalomba tér okvetlen, amint az említve volt a nyolcadik előzetben, s midőn nyugalomba tért, nyugalomba tér át az is, ami általa mozgatva lett. Következésképpen kell, hogy amannak az első mozgatónak más oka legyen okvetlen, eltekintve az egésztől, mely össze van téve mozgatóból és mozgatottból. Ha már most jelen van az az ok, amely a mozgás princípiuma: akkor megmozgatja amaz az egészben levő első mozgató az általa megmozgatottat, és ha nincs jelen, nyugalomban lesz. S ez oknál fogva nem mozognak az állatok testei folytonosan, jóllehet mindegyikben közülük egy oszthatatlan első mozgató van: mert mozgatójuk nem mozgat folytonosan lényege által, hanem ami mozgatásra indítja, azok oly tárgyak, melyek kívüle vannak, vagy a vágy az ínyére való után, vagy annak kerülése, mi vele ellenkezik, vagy képzelet, vagy eszmélet, oly lényeknél, melyek eszmélettel bírnak így aztán mozgat, s midőn mozgat, mozgat járulék útján, és lehetetlen, hogy nyugalomba ne térjen át, amint említettük. S ha a sphaera mozgatója benne ily módon léteznék, lehetetlen volna, hogy örök mozgással bírjon. Ha tehát ez a mozgás folytonos és örökké tartó volna, amint nézetellenesünk állítja – s ez lehetséges, amint a tizenharmadik előzetben mondva volt – okvetlen következnék e nézet szerint, hogy a sphaera mozgatásának első oka a második eset értelmében vétessék, t. i. hogy a sphaerától külön létezik, amint a beosztás úgy hozza magával. Világos tehát, hogy a sphaera első mozgatója, hogyha mozgatása örök és folytonos, egyáltalában nem lehet test sem erő a testben, úgy, hogy ez az ő mozgatójának nincs mozgása, sem lényeges, sem járulékos, mi okból nem fér hozzá sem osztás, sem változás, amint meg lett fejtve a hetedik és ötödik előzetben. Ez pedig Isten, dicsértessék az Ő neve! értem, hogy ő az első ok, mely a sphaerát mozgatja. Valótlan az, hogy ő kettő vagy több volna, mert a külön létű tárgyaknál, mivelhogy azok nem testek, helytelen a szám alkalmazása, hacsak oly értelemben (nem vesszük), hogy az egyik a másiknak oka és okozata, amint az a tizenhatodik előzetben mondva volt. Világos továbbá, hogy az idő alá szintén nem esik, miután a mozgás nem fér össze valójával, amint az a tizenötödik előzetben említve volt. Ezen elmélkedés nyomán kitűnt bizonyíték alapján, miszerint valótlan, hogy a sphaera magától mozogjon örök mozgással, mert mozgásának első oka nem test, sem erő a testben, továbbá, hogy az egy változtathatatlan, s léte az idővel nincsen összekötve. Íme ez a három három kérdés, melyeket az előkelő bölcsésszel, bizonyíték alapján megfejtettek.

Egy második elmélkedésük. Aristoteles mindenek előtt azt mondotta ki elvül, hogy ha találkozik két tárgyból összetett tárgy, és ha ezen két tárgy közül az egyik magában létezik ezen összetett tárgyon kívül, a másiknak is okvetlen kellene ezen összetett tárgyon kívül léteznie, mert ha létezésük úgy hozná magával, hogy csak együttesen létezhetnének, amint az a természeti anyag és formáról áll, akkor egyáltalában nem létezhetnék közülük az egyik a másik nélkül. Eszerint tehát az egyiknek külön létezése bizonyíték volna, az együttes létet hiányozhatásának, s a másiknak is okvetlen külön kellene léteznie. Ha például a mézecet 1étezik, és ugyan csak külön létezik a méz, önként következik, hogy az ecet is külön létezik. Ezen előzet alapján mondja, hogy: mi találunk sok tárgyat összetéve mozgatóból és mozgatottból, értem, hogy másokat mozgatnak, és másoktól mozgattatnak, midőn mozgatnak; ez világos mindarra nézve, mely közvetített mozgással bír. Azonban találunk mozgatott tárgyat is, mely egyáltalában nem mozgat és ez az utolsó mozgatott miből önként következik, hogy létezik mozgató is, mely egyáltalában nem mozgattatik, s ez az első mozgató és mert nem lehetséges benne a mozgás, sem nem felosztható, sem test és nem esik az idő alá, amint ez az előbbeni bizonyítás folyamán nyilván valóvá lett.

Egy harmadik elmélkedés e tárgyban, Aristoteles szavaiból véve, jóllehet hogy ezt más célból alkalmazta. Íme ez az elmélkedés folyama: kétségkívül, hogy vannak tárgyak, melyek léteznek, és ezek létezők, melyek az érzékek által észlelhetők. Lehetetlen, hogy e tárgyban három eset ne álljon fenn, és ez a felosztás szükségképpeni: t. i. vagy a létezők közül valamennyien nem keletkeznek, és el nem enyésznek, vagy pedig valamennyien keletkeznek és elenyésznek, vagy részben keletkeznek és elenyésznek, részben pedig nem keletkeznek és el nem enyésznek. Már pedig az első eset határozottan nem áll, mert mi látunk sok létezőt, melyek keletkeznek és elenyésznek. A második eset szintén nem áll, megmagyarázom (az okát): ha minden létező a keletkezés és enyészetnek volna alá vetve, lehetőséges volna mindegyiknél közülük az elenyészés, már pedig ami lehetséges a nemre nézve, szükségképpen lehetetlen, hogy ne létezzék, amint tudod. Világos tehát, hogy elenyésznek valamennyien – már t. i. a létezők – szükségképpen. S miután mind elenyésztek, nem áll, hogy valami létezzék, nem maradván fenn mi sem, ami valamit létesítene, s ebből az következik, hogy egyáltalában nem létezik semmi. De hát mi látunk létező tárgyakat, és magunk is létezünk. Ebből tehát az következik, hogy ha vannak tárgyak, mik keletkeztek és elenyésznek, – amint mi látjuk – van egy létező is, ami nem keletkezik és enyészik. Ebben a létezőben pedig, mely nem keletkezik, és nem enyészik, nincs lehetőség, hogy elenyésszék, sőt ellenkezőleg szükségből és nem (csupán) lehetőségből való léttel bír. Azt is mondták, hogy a szükségből való léttel bíró lény azzá vagy az önmagához való vagy pedig az okához való viszony tekintetében lehet csak; úgy hogy léte és nem léte lehetséges tekintettel az önmagához való viszonyra, és szükségből való az okához való viszonyát tekintve, s ekkor az oka lesz az, mely szükségből való léttel bír, amint az a tizenkilencedik (előzetben) említve volt. Íme tehát világos, hogy okvetlen kell léteznie egy, az önmagához való viszony tekintetéből szükségből való léttel bíró lénynek, és hogy, ha ő nem volna, nem léteznék egyáltalában semmi, sem az enyészetnek alá vetett, sem létező olyan, mi nem az ha ugyanis létezik olyas valami – amint Aristoteles állítja – t. i. az enyészetnek nem alávetett létező, lévén az okozata egy a szükségből való léttel bíró oknak. Ez egy oly bizonyíték, melyhez nem fér sem kétség, sem tagadás, sem ellenmondás, ha csak valaki nem tudatlan a bizonyítás módszerében. Ez után azt mondjuk: hogy minden ami, tekintettel az önmagához való viszonyára, szükségből való léttel bír, annak okvetlen nem kellene létokkal bírnia, amint a huszadik előzetben ki lett emelve. És nem volna ő benne egyáltalában semmi nemű tárgy többség, amint a huszonegyedik előzetben meg lett fejtve, amiből aztán következik, hogy nem test, és nem erő a testben, amint említve volt a huszonkettedik előzetben. Ez elmélkedés folytán tehát be van bizonyítva, hogy van egy lény, amely okvetlen szükségből való léttel bír, tekintettel az önmagához való viszonyra, s ez ugyanaz, minek létoka nincs, melyben nincs összetét, s amely ennél fogva sem test, sem erő a testben, az pedig az Isten (magasztaltassék neve!). Ugyancsak könnyűszerrel bebizonyítható, hogy a lényben magában rejlő szükségből való létet kettőnek tulajdonítani oktalan: mert a szükségből való létezés neme oly valami volna akkor, ami a kettő mindegyikének lényéhez hozzájött, s akkor közülük egyik sem bírna lényében rejtő szükségben való léttel, hanem abból az elmélkedésből az következnék, hogy amaz a szükségből való létezésnek oly nemét alkotja mely ennek is, annak is sajátja. Többféle úton-módon lehet bebizonyítani, hogy a szükségből való létezőnél egyáltalán nincsen helye a kétféleségnek, sem hasonlóság, sem ellentéttesség tekintetében. De mind ennek megokolása a teljes egyszerűség s a tökéletesség netovábbjában található, amely nem tűr maga mellett mit sem, mi neméből való volna, s nem is bír bármily néven nevezendő okkal. Tehát vele szemközt társulásról szó nem lehet.

Negyedik elmélkedés szintén philosophiai. Tudva lévő dolog, hogy mi folytonosan észre veszünk tárgyakat, melyek a lehetőségben léteznek, s aztán átmennek a valóságba. De mind annak, ami a lehetőségből a valóságba megy át van kívül lévő valamije, ami azt előidézi, amint az a tizennyolcadik előzetben említve volt. Világos pedig, hogy az azt előidéző maga is csak a lehetőségben volt előidéző s csak úgy lett aztán a valóságban előidéző. Az oka pedig, hogy akkoriban miért volt a lehetőségben, vagy egy önön magából folyó akadály, vagy pedig egy az előtt hiányzott viszony közte és aközt, aminek az átmenetelét előidézte, úgy hogy, ama viszony létesülésével, a valóságba átmenetelt előidézte is. Már pedig e kettő közül mindegyik okvetlen igényel egy elöidézőt, vagy akadályelhárítót. Ugyanily joggal állítható ez a második előidézőről vagy akadályelhárítóról. De ez így nem mehet a végtelenségig, s lehetetlen el nem jutni egy a lehetőségből a valóságba átmenetelt előidézőhöz, mely örökké ugyanazon helyzetben létezik, s melyben egyáltalában nincsen, azaz, hogy az ő lényében nincsen semmi a lehetőségben, mert ha az ő lényében volna lehetségesség, akkor meg is szűnhetne létezni, amint a huszonharmadik előzetben ki volt fejtve. Téves a nézet, hogy ez anyaggal bírna, de ellenkezőleg, különlétű az, amint a huszonnegyedik előzetben említve volt. A különlétű lény pedig, amiben egyáltalában lehetségesség nincs, hanem amely lénye szerint létezik, azaz Isten. Így hát világos, hogy nem lévén test, egy ő, amint a tizenhatodik előzetben említve volt.

Mindezek bizonyító módszerek az egy Isten létének s annak megállapítására, hogy nem test, s nem erő a testben, annak megengedése mellett, hogy a világ örök időktől való.

Van aztán még egy bizonyító módszer a testiség kizárására s az egység megállapítására. S ez: ha két isten léteznék, okvetlen kellene nekik valamivel bírniok, miben közösek, s ez az a valami, mely által mindegyik a kettő közül érdemes, hogy Isten legyen, – aztán okvetlen még valamivel, mely a különbözetet alkotja, mi által ketten vannak. Vagy ha kettőjük mindegyikében van valami, ami a másikban nincs: akkor a kettö közül mindegyik össze van téve két tárgyból, s akkor a kettő közül egyik sem első ok, és nem bír lényéből folyó szükségbl való léttel, hanem a kettő közül mindegyiknek lesznek okai, a mint a tizenkilencedik előzetben meg volt magyarázva. Vagy végre, ha a különbözetet alkotó valami a kettőnek egyikében találtatik, akkor az, amiben a két tárgy van nem bír lényéből folyó szükségből való léttel.

Más módszer az egységet illetőleg. Kitűnt bizonyíték útján, hogy mind az, ami létezik, olyan, mint egy egyed, melynek részei egymással össze vannak kötve, s hogy az égi sphaera erői elterjednek ezen alant lévő anyagban, és azt alkalmassá teszik. Valótlan eszerint, amint kitűnt, mintha az egyik isten e létező részeinek egyikével különválva müködnék, s egy másik isten ismét egy másik résszel, mert az egyik össze van kötve a másikkal. Az ily felosztás mellett nem marad egyéb hátra, minthogy ez egy időben, amaz megint egy másik időben cselekedjék, vagy hogy mindketten együttesen cselekedjenek folytonosan, úgy hogy nem megy végbe semmiféle cselekvés, hanem csak is mindkettőjük hozzájárulásával. Hogy pedig, ez egy időben, a másik, meg más időben működjék, az több tekintetből téves nézet. Mert, ha az időben, midőn az egyik közülük működik, lehetséges, hogy a másik is működjék, mi féle ok kényszeríti, hogy az egyik működjék, a másik meg vesztegeljen? ha pedig abban az időben, midőn az egyik működik, lehetetlen a másikra nézve, hogy működjék: akkor ott egy másik okának kellene lennie, mely az egyiknek a lehetőséget, a másiknak meg az akadályt eszközli, hogy működhessék, miután az időben magában nincs meg a különbség, a működés hordozója pedig egy, melynek részei egymással össze vannak kötve, amint azt kifejtettük. Aztán meg mind a kettő közül mindegyik az idő alá esik, miután a működése az idővel kapcsolatos. Aztán a kettő közül mindegyik a lehetőségből a valóságba megy át működésének ideje alatt, úgy hogy a kettő közül mindegyiknek szükség volna valamire, mi a lehetőségböl a valóságba átmenetelt előidézi. Továbbá a kettő mindegyikének lényében lehetségesség volna. – Hogy pedig mindketten együttesen végezzék folytonosan mindazt, ami a világegyetemben végbe megy, úgv hogy az egyik nem működik a másik nélkül; ez szintén tévés nézet, amint azt elmondom. Nevezetesen, valahányszor valamely cselekvés nem mehet végbe, hacsak nem egy egész által, ennek egyik része sem műkodik saját lényéből kifolyólag; úgy szintén nem lehet egy sem ama cselekvés első oka, mert hát az első ok az egész egyesülése. Már pedig kitűnt az bizonyíték útján, hogy a szükségből való léttel bírónak okvetlen olyannak kell lenni, minek oka nincs. Továbbá az egésznek egyesülése – cselekvés, amely más okra szorul, s ez az, ami az egészet egyesíti. Ha már most amaz egésznek egyesítője, mely nélkül cselekvés nem megy végbe, egy, akkor ez kétségkívül Isten. S ha amaz egész egyesítője, maga is egy másik egész, ugyan az következnék a másik egészre nézve, ami az első egészre. Lehetetlen tehát el nem jutni az egyetlenhez, mely ez egységes létező létének az oka, eltekintve létének módjától, legyen az a nem lét után történt teremtés, vagy pedig szükségképpeni. Világos eszerint, e módszer alapján is, hogy a mindenség egységes volta rávezet bennünket arra, hogy annak létrehozója egy.

Más módszer a testiség távoltartására. Minden test össze van téve, amint fel volt említve a huszonkettedik előzetben. Minden összetettnek pedig okvetlen létrehozójának kell lenni, mely oka az anyagában levő formája létének. Nagyon világos továbbá, hogy minden test fogékony az oszlás iránt s térítményekkel bír, következésképpen járulékok bírtokosa; kétségkívűl tehát a test egységes nem lehet, tekintve részint oszolhatóságát, részint összetételét, értsd hogy az kettő a szó szoros értelmében, mert minden test valójában annyiban egy bizonyos test, amennyiben testi voltához hozzájön még valami más is. Ennélfogva az kétféléből áll szükségképpen. De ki lett már tüntetve bizonyíték útján, hogy a szükségképpeni léttel bíró lényben összetétel egyáltalán nincs. E bizonyítékok előrebocsátása után kifejteni kezdjük saját módszerünket, amint azt kilátásba helyeztük.

  • Küldés emailben

Fejezetek