3. 📖 A próféták népe

Lech löchá

Lámá tomár Jáákov…

“Ne félj, mert Én veled vagyok!”


“Ne félj, mert Én veled vagyok, ne csüggedj, mert Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.” [Ézsaiás (Jesájáhu) 41:10 11.]

Ez a fejezet is azok közül a vigaszpróféciák közül való, amelyeket Jesájáhu próféta halála előtt “lepecsételt” és átadott tanítványainak, hogy azt később hozzák nyilvánosságra (Ámosz Cháchám: Dáát Mikrá ). A heti szakasszal való kapcsolata az Ábrahám ősatyánkra történő utalás. Ha a gálutban élő zsidók azt gondolnák, hogy Isten “elfelejtette” az ősöknek tett ígéretét, a próféta megnyugtatja őket afelől, hogy a világegyetem Istene nem ismeri a fáradtságot, és a zsidó nép feladata, hogy megfelelő viselkedésével áldást hozzon a világ népei számára, ahogy azt Ábrahám, Isten “kedveltje” vagy “barátja” (Hirsch szerint) tette.
Az ággádá az itt szereplő versek közül néhányban Ábrahám háborújára és a királyok elleni harcban aratott győzelmére lát utalást. “Ki indította el napkeletről azt, akinek lépteit győzelem kíséri? Ki adja hatalmába a népeket, hogy királyokat tiporjon le? Porrá zúzza őket fegyvere, íja előtt szétszóródnak, mint a polyva.” (Ézsaiás 41:2.) Elsőként a Jonatán ben Uziélnak tulajdonított arameus fordítás vonatkoztatja Ábrahámra ezeket a szavakat, majd nyomdokában a Talmud (Szánhedrin és Táánit), majd a későbbi kommentátorok egész sora. Vannak azonban, akik a “napkeleti győztes” alatt a perzsa Küroszt értik.

* * *


A zsidó legenda egyik legszebb alkotása amelynek racionális magvát kutatni értelmetlen lenne magyarázza Ábrahám csodálatos győzelmét a négy király fölött, akik előzőleg öt másik király egyesített hadseregeit győzték le. A fenti versben említett “por” és “polyva” szó szerinti értelmezése által a legenda úgy szól, hogy Ábrahám titkos fegyvere por és pelyva volt, amit az ellenségre szórt, és a por karddá, a pelyva nyíllá változott…
Náchum Is Gámzu, vagyis a gámzui Náchum tanaita, Ákivá mestere, a római hódoltság idején élt. A Talmud csodatevőként ábrázolja, helyesebben azt mondja, hogy csodák történtek vele. Egyszer így szól a talmudi legenda a zsidók ajándékot akartak küldeni a római császárnak, és küldöncül Náchumot választották, mert vele csodák szoktak történni. Teliraktak egy díszes ládikát drágakövekkel, és a küldöttség Náchum vezetésével Rómába indult. útközben megszálltak egy fogadóban, és a fogadós kérdésére elmondták, hogy ajándékot visznek a császárnak. A gazfickó az éj leple alatt kiürítette a ládikát, és megtöltötte porral. Rómába érkezve átadták az ajándékot, de amikor a császár kinyitotta a kincsesládát, iszonyú haragra gerjedt, hogy a zsidók gúnyt űznek belőle. Elrendelte, hogy azonnal végezzék ki Náchumot. Már vitték a vesztőhelyre meséli a Talmud , amikor római patrícius képében megjelent Élijáhu próféta. Azt kérdezte, nem lehet-e, hogy a ládikában “Ábrahám pora” van, ami az ellenségre szórva karddá változik, hiszen valószínűtlen, hogy az okos zsidók ilyen durva tréfát engedjenek meg maguknak a császárral szemben. Kipróbálták a port mondja a Talmud , és kiderült, hogy valóban csodálatos tulajdonsággal bír. Volt egy távoli vidék, amelyet a római légiók addig nem voltak képesek elfoglalni. Bevetették a csodaport, és elfoglalták… Bevitték Náchumot a császári kincstárba, és azt mondták, bármit elvihet onnan. Megtöltötte a ládikát arannyal és drágakővel. Visszafelé újra abban a fogadóban szálltak meg. A fogadós megkérdezte őket, hogy mit vittek a császárnak, amiért ekkora ajándékban részesültek. “Amit innen vittünk, azt adtuk a császárnak” válaszolták a zsidók. A tolvaj teletöltött egy nagy ládát porral, és elvitte Rómába, ahol persze megfelelő fogadtatásban volt része vagyis kivégezték… (Szánhedrin 108.)

* * *


A továbbiakban a próféta Ábrahámot Isten kedveltjének más fordításban, mint említettük, barátjának nevezi, és isteni oltalmat ígér neki és leszármazottainak. Mivel érdemelte ki ezt? A Jálkut szerint “a világ népei átaludták a lehetőséget, hogy Isten védőszárnyai alá kerüljenek. Ki volt az, aki ébresztőt fújt, és közel hozta őket a monoteizmushoz? Ábrahám.” Így aztán “Isten barátja”, aki a Talmud ban “istenfélőként” szerepel, a próféta szavaiban Istent szeretetből nem félelemből! szolgálja, akinél az istenfélelem szeretetből fakad, vagyis ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó (Szotá 31.) Ábrahámot Isten felszólítja, hogy ne féljen, mert Ő vele van és megsegíti, ellenségeit pedig megszégyeníti. Ez az isteni ígéret többször is előfordul a Bibliában, méghozzá mind a három ősatyával kapcsolatban, s a mai napig is érvényes a zsidó népre, Ábrahám, Izsák és Jákob népére…

  • Küldés emailben

Fejezetek