03. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Lech Löchá: “Így is jó…”

Nógrádi Mendel (Bálint) írása
 
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
 
 
Lech Löchá (1Mózes 12–17.)
 
 
“Így is jó…”
A hetiszakasz dióhéjban: Szakaszunkban indul a zsidó történelem. Isteni utasításra Ábrahám elhagyja a szülői házat és Kánaánba, az Ígéret Földjére emigrál, ahol a monoteizmust terjeszti. Különböző kalandok után, melyek állomásai Egyiptom, a filiszteus Grár, majd a Jismáél körüli bonyodalmak, végül körülmetéli magát és isteni ígéretet kap, hogy felesége, Sára, fiút fog szülni neki.
* * *
“Amint meghallotta Ábrám, hogy testvére fogságba esett, felfegyverezte háromszáztizennyolc begyakorolt embereit… Éjszaka azután csapotokra oszoltak, ő szolgáival együtt rájuk támadt, megverte, és üldözte őket…” (1Mózes 14:14–15.)
A Talmud (Táánit 21a., Szánhedrin 108b.) elbeszél egy történetet ami a fenti idézethez kapcsolódik, amiből megérthetjük, hogy hogyan kell fogadni mindazt ami az emberrel történik:
Náchum rabbi, a Második Szentély pusztulása után, az i.sz. első század végei zsidó közösség egyik tekintélyes vezetője, arról vált híressé, hogy bármi történt vele mindig bízott abban, hogy a Gondviselés csak jót hoz mindenkire. Amikor olyasmi történt vele, amiben nem láthatta rögtön, hogy mi a jó, csak annyit szokott mondani, gám zu lötová – így is jó. Annyira közismert volt ez a szokása, hogy a Talmud csak Náchum is gám zu-ként, Náchum a “gám zut” mondó emberként említi…
Történt, hogy a Római Császár kegyetlen ítéletet hozott a zsidók ellen, akik végső elkeseredésükben Náchum is gám zut küldték Rómába, hogy kegyelmet nyerjen a közösségnek. Természetesen bőkezű ajándékokat is küldtek Náchummal – már amennyire tőlük telt: egy drágakövekkel és arannyal teli ládát. Egy alkalommal a fogadós, akinél Náchum megszállt éjszakára a hosszú úton felfigyelt a különös vendégre és szállítmányára. Az éjszaka leple alatt belopakodott a zsidó küldött szobájába, hogy jobban szemügyre vegye a ládát. Mikor felfedezte, hogy drága ajándékokkal van tele, ellopta a kincseket, és homokot tett a ládába, hogy reggel ne vegye észre a vendég a változást, csak miután útnak indult.
Mikor Náchum felfedezte a tolvajlást, szokásához híven csak annyit mondott, gám zu lötová – így is jó – és folytatta útját Rómába. Míg a legtöbb ember teljesen kétségbe esett volna, és elkeseredetten próbálta volna visszaszerezni vagyonát, vagy esetleg visszafordult volna, hiszen üres kézzel nem állhat a császár elé – addig Náchum, bízva a Gondviselés kegyességében, rendületlenül folytatta útját, és további kalandok nélkül meg is érkezett a Római Birodalom fővárosába. Mikor fogadta a császár, eredeti szándékának megfelelően előadta a zsidó közösség kérését, és átadta a most már homokkal teli ládát. A császár végighallgatta, majd nagy érdeklődéssel nyitotta fel a díszes ládát. Azonban, mikor meglátta, hogy puszta homokkal van tele, feldühödött és nyomban halálra ítélte Náchum rabbit, amiért megpróbált gúnyt űzni a világ leghatalmasabb uralkodójából.
Mielőtt elhurcolhatták volna a szerencsétlen küldöttet, a császár egyik tanácsadója engedélyt kért, hogy szólhasson, és felvetette, hogy talán nem gúnyt akart űzni a császárból a bölcs rabbi, hanem ősei féltve őrzött csoda tevő homokját hozta el ajándékba. (A Talmud megjegyzi, hogy ez a tanácsadó valójában Élijáhu próféta volt, aki csak azért jelent meg Rómában, hogy megmentse népét a kegyetlen ítélettől.)
– Milyen féltve őrzött homokról beszélsz? – kérdezte érdeklődve a császár.
A “tanácsadó”, ki járatos volt a Bibliában, belekezdett a történetbe Lech Lechá szakaszából:
– Miután Lót elvált unokatestvérétől, Ábrámtól, a zsidók ősapjától, Szodoma közelébe költözött. Azonban néhány évvel azután, hogy ott telepedett le, négy király vonult fel Szodoma királya, és szövetségesei ellen. A négy király legyőzte és menekülésre késztette Szodoma uralkodóját és szövetségeseit, és prédául magával hurcolta a legyőzött városok lakóit, jószágát és vagyonát – Lótot is. Mikor Ábrám ezt meghallotta kevés szolgájával a győztesek ellen vonult és az Örökkévaló beavatkozásának köszönhetően megverte a nála sokkal erősebb hadakat, és kiszabadította a foglyokat vagyonukkal együtt.
– A csoda, amit Ábrám Istene tett a zsidók ősatyjának, – folytatta a “tanácsadó” – az volt, hogy a homok amit Ábrám ellenségeire hajított a csatában dárdákká és nyilakká változott a levegőben, nagy felbolydulást és súlyos veszteségeket okozva a négy királynak, míg az ő dárdái és nyilai homokká alakultak, és nem okoztak semmilyen sérülést Ábrámnak és szolgáinak.
– Talán most ebből a csodálatos homokból küldtek ajándékot Felségednek a zsidók. – fejezte be Élijáhu.
A császár úgy döntött, hogy kipróbálja új fegyverét abban a hadjáratban amit éppen akkor folytatott. Elküldte a homokot, amit a zsidóktól kapott, hadvezérének, és lám, megismétlődött a csoda – a homok dárdákká és nyilakká vált az ellenség felett, és gyilkos fegyverként csapott le rájuk. A császár fényes győzelmet aratott, és hálából teljesítette a zsidó közösség kérését: megsemmisítette kegyetlen ítéletét, és bőségesen meg is jutalmazta Náchum rabbit ékszerekkel és drágakövekkel.
Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy Náchum is gám zunak igaza volt – mint minden hasonló esetben. Kiderült, hogy tényleg az ő érdekében hagyta a Gondviselés, hogy kirabolják, annak ellenére, hogy kezdetben szörnyű csapásnak tűnt. Ha nem rabolja ki a fogadós, akkor „csak” drágaköveket és aranyat tudott volna adni a császárnak, amivel tele volt a kincstár. Esetleg még elégedetlen is lehetett volna a császár, hiszen nem volt nagyon gazdag a Szentély lerombolása utáni közösség és legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudtak egy kisebb fajta ládánál többet megtölteni.
Láthatjuk ebből a történetből is, hogy bármit hozzon ránk az Örökkévaló, az a mi érdekünkben történik; még akkor is, ha ez azonnal nem látható. Előfordul, hogy néhány óra vagy nap elteltével kiderül, hogy miért is előnyös az ami történt, de olykor csak hosszú évek, akár évtizedek elmúltával válik érthetővé, hogy miért volt szükséges az ami történt.
A lubavicsi rebbe elmagyarázza (Likuté Szichot, II. köt., 393–395. oldal), hogy a száműzetés újabb és újabb generációiban, ahogy nő a (szellemi) sötétség, úgy csökken Isten kegyességének érzékelhetősége. Az Örökkévaló változatlanul nagy szeretettel gondoskodik valamennyi teremtményéről, de ez egyre kevésbé nyilvánvaló, és egyre nehezebben felfogható. Olyannyira, hogy két ezer évvel a száműzetés kezdete után ez egy nehéz, az Örökkévalóba vetett nagy bizalmat igénylő – de nem lehetetlen – feladat. Szolgáljon biztatásul, hogy „pirkadat előtt a legnagyobb a sötétség”, és a jelen kor sötétsége már nem nőhet tovább. A Rebbe oly sokszor hangsúlyozta, hogy a jelen generáció a száműzetés utolsó, és a megváltás első generációja.
Míg számunkra talán a legnehezebb észre venni, és felfogni Isten mérhetetlen jóságát, addig mi vagyunk az első generáció, amelyik hús–vér szemével is látni fogja a Harmadik Szentélyt és Isten kegyességét.
  • Küldés emailben

Fejezetek