30. 📖 Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Ködosim

Naftali Kraus:
Kdosim

A menyasszonyi ruha ára


A Kdosim szakasz befejező része figyelmeztetés az asszimiláció, a vallási elkallódás ellen:
„Szentek legyetek , mivel szent vagyok én, az Örökkévaló, a ti Istenetek. És elválasztalak benneteket a népektől, hogy az enyém legyetek” (Leviticus, 20, 26).

Rási ezt akként magyarázza: „Ha elválasztjátok és elkülönítitek magatokat a népektől – akkor az enyém vagytok. Ha nem – akkor átadlak benneteket Nebuchadnecárnak és társainak” – vagyis jön a galut, a száműzetés, a zsidóság elvesztésének különféle válfaja.
A pozsonyi Ktáv Szófér, a Hátám Szófér fia, egy cionista szellemű magyarázatot fűzött ehhez: „Csak ha elkülönülünk a népektől és önálló, független népként élünk saját hazánkban, leszünk képesek, mi zsidók, szentséges, Istennek tetsző életet élni”.

* * *


„Ne tartsd vissza a dolgozó bérét” (Leviticus 19,13).
Zuse, a hanipolai cádik felesége addig kérlelte férjét, míg az teljesítette kívánságát, adott neki annyi pénzt, amiből az asszony varrathatott magának egy új ruhát.
Zuse a következő pénteken látta az asszonyon, hogy valami nincs rendben. Az elmesélte, hogy bár elkészült a ruhája, de amikor át akarta venni, a varrónő szívtépően felsóhajtott. Faggatózására a varrónő bevallotta, hogy a lányának a vőlegénye abban a hiszemben volt, hogy a ruha az ő menyasszonyának készül. Amikor kiderült, hogy nem, nagyon megharagudott és csúnya szavakat vágott a fejéhez. A szegény varrónőnek meg nem volt annyi pénze, hogy a saját lányának szép ruhát varrjon.
– Ekkor elhatároztam – folytatta a beszámolóját Zuse felesége – hogy neki ajándékozom a kész ruhát.
– És a munkadíjat megfizetted? – kérdezte Zuse.
– Miért fizettem volna meg, hiszen az egész ruhát nekik ajándékoztam – felelte a felesége.
– Hogy jutott eszedbe – rótta meg feleségét Zuse – visszatartani a varrónő bérét? Hiszen az a szegény asszony napokon keresztül dolgozott neked és alig várta, hogy megkapja érte a fizetségét. Neki pénzre volt szüksége és nem tehet arról, hogy nekik adtad a ruhát.
A rebecen ezután elment, kölcsönkért pénzt és kifizette a varrónő munkadíját…

* * *


„Szeresd felebarátodat…” (uo.).
A lelovi rabbi szokta volt mondani híveinek: Hogy’ mondhatjátok, hogy én egy nagy cádik vagyok, amikor nagyobb szeretetet érzek a fiaim és családom, mint egyszerű zsidó testvéreim iránt?
Történt, hogy a cádik fia megbetegedett. Az egész város aggódott érte, a templomban zsoltárokat mondtak felépüléséért, s mindent elkövettek, hogy mielőbb felgyógyuljon. Szerencsésen ez is bekövetkezett és mindenki azt várta, hogy a rebbe repesni fog a boldogságtól. E helyett azonban reb Dávid sírt és zokogott. Az emberek nem értették rebbéjük viselkedését és meg is kérdezték tőle, mi az oka?
– Amikor a fiam beteg volt, az egész város érte reszketett. Ha egy egyszerű zsidóval történik mindez – senki nem figyel rá és nem törődnek vele. Hát nem sírnivaló ez?

* * *


„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (uo.) – „hogy zsidó testvérét úgy szeresse és úgy könyörüljön rajta, ahogy saját magát szereti” (Rámbám).
Mordecháj Donon, a reinestopoli cádikon, ki kellett égetni egy sebet. A műtétet tüzesített csipesszel végezték, amin három fokozat volt, az enyhétől a legerősebbig.
A cádik átlagon felüli tűrőképességgel rendelkezett, így amikor az orvos a legkevésbé tüzes eszközt alkalmazta, úgy tűnt, mintha meg se kottyanna neki.
Az orvos ekkor fokozta a csipesz forróságát, de amikor páciense erre sem reagált, tovább hevítette. Az orvos gyakorlatában még sosem fordult elő, hogy valaki jajszó nélkül kibírta volna ezt az égető fájdalmat. Meg is jegyezte:
– Nem tudom, ki ez az ember. Ember-e egyáltalán, netán angyal, esetleg az ördög, hogy így bírja a fájdalmakat…
Mivel az orvos oroszul beszélt és a cádik nem értette jól szavait, megkérte az ottlévőket, fordítsák le, mit mondott.
Amikor megértette, azt felelte:
– Nem egyszer jönnek hozzám zsidók, kvitlivel (kivánság-cédula, amire rá szokták írni a kívánságokat) segítséget várnak tőlem, amit nem tudok nekik megadni – és az sokkal, de sokkal jobban fáj, de mégis hallgatnom kell…

* * *


„És ne gyűlöld a testvéredet szívedben” (uo.).
A „szívedben” szóra a héber szöveg a „lövávchá” kifejezést használja Ez, a lév – szív – szónak a többes száma, vagyis, mintha dupla szívről lenne szó. Bölcseink a „Szeresd az Örökkévaló Istenedet teljes szívedből” versnél, ahol az Írás szintén ezt a kifejezést használja, úgy értelmezik, hogy mindkét ösztönével szeresse, a Jó és Rossz Ösztönével egyaránt.
Lévi Jichák, a berdicsevi cádik szerint, itt is így kell a „dupla szívet” értelmezni: nem szabad gyűlölni zsidó testvéreinket, sem a Jó, sem pedig a Rossz Ösztönünkkel vagyis ne beszéljük be magunknak, hogy valami „istenes” gyűlölködésről van szó. Azért, mert valaki nem olyan vallásos, mint mi, nem vagyunk kötelesek gyűlölni őt…

* * *

Ugyancsak Lévi Jichákkal esett meg, hogy betévedt egy olyan házba, ahol vándor-prédikátor szónokolt, kígyót-békát szórva a szegény hallgatóság fejére. Átkozta őket, hogy milyen rossz zsidók, telve vannak vétkekkel, a pokolra fognak jutni.
Ekkor Lévi Jichák az égre nézve felkiáltott:
– Világ Ura! Hallod, mit mond ez a prédikátor? Biztosan nem jószántából teszi, vagy mert élvezi, hogy csepülheti embertársait. Feltehetően szüksége van egy pár rubelre, hogy férjhez adhassa a lányát. Ezért kénytelen városról-városra járni és ilyen keserű drósékkal keresni meg a pénzt. Ennek folytán arra kérlek, édes Istenem, adj neki pár száz rubelt, hogy ne legyen kénytelen népedre ennyi rosszat mondani…

(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, “Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)

  • Küldés emailben

Fejezetek