21. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Ki Tiszá : A lángoló áldozat

Hurwitz Sholom rabbi írása
 
Ki Tiszá (2Mózes 30:11–34:35.)
 
* * *
 
A lángoló áldozat
 
Népszámlálás
A hetiszakasz dióhéjban
 Ez a heti szakasz a népszámlálás megfelelő módozatát illető utasításokkal kezdődik. Az instrukciók szerint nem szabad ténylegesen megszámolni az embereket, hanem inkább a velük társítható tárgyak megszámlálása révén kell kideríteni a népesség konkrét számát. Minden egyén fél sékelt adományoz a Miskán [a pusztai Szentély] felépítésére, s ezeket a félsékeleseket megszámolván a népesség számára vonatkozóan is választ kapunk. Csupán a pénzt kell megszámolnunk, és a befolyt összeg alapján már kezünkben is a kívánt információ, anélkül, hogy ténylegesen magukat az embereket kellett volna számba venni.
Egy fél sékel áldozat
Noha az adománybegyűjtés elsősorban a népszámlálás miatt történt, további okok is felsoroltatnak. A Tórában ezt olvassuk: „A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet fél sékelnél, hogy leróják az Örökkévaló adományát engesztelésül lelkükért.”
Ez a szövegrész tehát az adomány egy újabb célját tárja fel; a gyakorlati, közösségi funkcióján túl, az adományozó konkrét személyével kapcsolatban is szerepet kapott: engesztelést nyert számára bűneiért.
Amikor felépült a Miskán (Szentély Sátor), elsődleges funkciója az volt, hogy az állatáldozatok meghozatalának helyszíne legyen. Az állatáldozatok egyik elsődleges célja pedig az volt, hogy e rítus révén az áldozó közelebb kerüljön az engeszteléshez valamely bűnéért vagy bűneiért. A rogacsovi Rabbi Josef Rosen véleménye szerint a félsékeles adomány éppen ezt a szerepet töltötte be az adományozó személyével kapcsolatban. Nem puszta adomány volt ez tehát, hanem áldozathozatal Istennek, és még csak nem is akármilyen áldozat, hanem engesztelő áldozat, amely csupán magának az áldozatnak a tárgyát illetően különbözött egy hagyományos engesztelő áldozattól. A hagyományos engesztelő áldozat valamilyen állat volt, ez pedig pénz, de a kettő funkciója és értéke teljesen megegyezett.
Miért kellett megmutatni a félsékelt?
E micva bibliai leírásában a következőt olvassuk: „ Mindenki, aki átmegy a számláláson, […], adja meg [ezt]. ” A Midrásnak az „adja meg [ezt]”-hez adott kommentárja szerint Mózesnek az Örökkévaló ténylegesen megmutatta az adományozandó pénzérmét. A Midrás magyarázta szerint szó szerint ez történt: Isten egy lángoló pénzérme formájában megmutatta Mózesnek a félsékelest.
A lubavicsi Rebbe, Rabbi Menachem Mendel Schneerson, megkérdőjelezi a félsékeles vizuális megjelenítésének szükségességét, hiszen az érme szóbeli leírása nyilvánvalóan elegendő lett volna. Végtére is a pénz az pénz, és nem túl sok olyan részlet volt, amely megzavarhatta volna Mózest, arra késztetve ezáltal az Örökkévalót, hogy egy lángoló pénzérme csodájával oszlassa el szolgája bizonytalanságát.
Mennyiség vagy minőség
Nem feledve, hogy az adomány áldozatnak, engesztelést hozó áldozati rítusnak volt szánva, fordítsuk most figyelmünket ennek az áldozatnak egy másik aspektusára. A Tóra félreérthetetlenül fogalmaz az adomány/áldozat mennyiségét illetően, „a gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet”, engesztelést csak az nyer, aki pontosan fél sékelt ajánl fel, sem többet, sem kevesebbet.
Ez volt az az elem, amely megzavarta Mózest, ugyanis ha az adomány a személy szándéka szerinti, egyéni döntését és hozzájárulását tükröző felajánlás lett volna, amely lehetővé teszi az egyén számára, hogy szabadon, szíve szerint adakozzék, akkor ez már önmagában magyarázat lett volna arra, miképpen hozhat engesztelést az egyén bűneiért.
A bűn ugyanis kapcsolatban áll az egyén akaratával, érzelmeivel, minden egyes szabadon meghozott döntésével. A logika azt diktálná, hogy bűnbocsánatot egy ellensúlyozó cselekedet révén nyerhet az ember, egy szabadon, önszántából hozott felajánlással Isten számára — egy szimbolikus aktussal, amely azt demonstrálja, hogy az egyén akarata többé már nincs hozzákötve a beszennyező rosszhoz, hanem eltökélt rá, hogy Miskánt – Szentélyt építsen az Örökkévaló számára.
A félsékeles adomány mennyiségének rögzített mivolta csökkenti az egyéni felajánlás jellegének személyes mivoltát. Ez volt tehát az, ami megzavarta Mózest: hogyan képes előidézni egy előírt aktus azt a belső átalakulást, amely a lélek megtisztulásának elengedhetetlen feltétele?
A lángoló félsékeles
Isten tehát oly módon oszlatta el Mózes dilemmáját, hogy vizualizálta számára a felajánlás tárgyát. Az általa választott tárgy pedig egy lángoló pénzérme volt, amely révén a félsékeles adományozási aktusának egy merőben új elemét demonstrálta Mózes számára. Az előírt félsékeles felajánlás, íme, egy hideg, fémes tapintású arany- vagy fémpénz formájában hozott áldozatból egyszeriben tűzáldozattá lényegült át! A lélektelen, korlátozott értékű adomány, lássatok csudát, életre kelt, lángra lobbant!
A válasz, amelyet az Örökkévaló Mózesnek adott, az volt, hogy nem a hozzájárulás mennyisége által nyer engesztelést az ember, hanem a bennünk fellobbanó tüzes lelkesültség által, amellyel az Örökkévaló törvényeit igyekszünk minden részletében betartani.
  • Küldés emailben

Fejezetek