21. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Ki tiszá

Aranyborjú, csodák nélkül 
Hetiszakaszunkban a zsidó nép elköveti történelme legnagyobb bűnét, legnagyobb balfogását. Közvetlenül azután, hogy saját szemükkel és fülükkel tapasztalják meg az isteni kinyilatkoztatást, halhatják a tízparancsolatot és abból Isten hangján az első kettőt, amely az egyistenhit parancsára és a bálványimádás tilalmára hívja fel a figyelmüket, mikor Mózes felmegy a hegyre, hogy írásban is átvegye a tízparancsolatot, a zsidó nép nem tudja kivárni késlekedését, és egy bálványt, az aranyborjút készít magának.

A történet problematikája minden Biblia olvasónak feltűnik és a kommentárok is nagyon sűrűn foglalkoznak a témával. A Midrás szerint (Smot rábá 32.) a zsidó nép abban a pillanatban, amikor kimondta, hogy feltétel nélkül kész megtenni az Örökkévaló parancsolatait, a halhatatlanság szintjére került. Isten olyan minőségbe emelte őket, mint amilyenben Ádám és Éva volt az első bűn, a tiltott fa gyümölcsének bűne előtt. Amikor azonban a zsidók elkészítették az aranyborjút, és ezzel vétkeztek, Isten újból visszataszította őket a halandóság szintjére. Nem véletlen, hiszen ez a bűn nem csak egyike volt a tízparancsolatnak, hanem azt a parancsolatot szegték meg, amely talán a legfontosabb, az egyistenhit parancsát. Tudjuk azt, hogy zsidó kommentárok szerint a tízparancsolatból az első kettő, amely egyes szám első személyben van írva, egyenesen Isten szájából hangzott el. És mégis a zsidók éppen ezt a parancsot szegték meg az aranyborjú készítése által.

Az Örökkévaló nem akart nekik megbocsátani, el akarta őket törölni a föld színéről. De Mózes az igaz vezető most is kiállt mellettük és imádkozott a megbocsátásért. Mózes érvelésében azt mondja (2Mózes 32:11.): “Miért; oh Örökkévaló gerjedjen fel haragod, néped ellen, melyet kihoztál Egyiptom országából?”

Miért olyan fontos az, hogy Mózes megint megemlítse Istennek, hogy ő kivezette őket Egyiptomból? Az egyszerű értelmezése a szövegnek az, hogy Mózes így érvelt Isten felé: Ha most elpusztítod a zsidókat, akiket kihoztál Egyiptom országából, akkor ezzel meggyőződhetnek a világ népei arról, hogy a mi hitünk, az egyistenhit nem az igaz hit. Hiszen nem teljesültek a kivonulással kapcsolatos ígéretek.

Van azonban ennek egy értelmezése is. Ahogy korábban – a Jitro szakasznál – már említést tetem rá. Áldott emlékű üknagyapám Silberstein Slomó idézi a Jeárot Dvás című könyvet, Jonatan Eibsitz – a jó humoráról és találó megfogalmazásáról ismert – német rabbi művét. Eibsitz rabbi azt írja, hogy amikor a korábbi szakaszban (2Mózes 19:4.), Isten emlékezteti a zsidókat az egyiptomi kivonulás csodáira, s azt mondja, hogy “Ti láttátok, mit tettem Egyiptommal, hogy vittelek benneteket sasszárnyakon és elhoztalak benneteket hozzá”, igazából arra akarja felhívni a zsidó nép figyelmét, hogy annak ellenére, hogy láttak  csodákat és megtapasztalhatták az Isteni Kezet, a Kivonulás során, mostantól meg fog változni a helyzet. Többé nem lesznek isteni csodák. A csodákra nem lehet hagyatkozni. Az embernek úgy kell megtartani az isteni parancsokat, hogy nem a csoda hatása alatt van, hanem azt teljesen szabad akaratából a jó és a rossz között egyenlően választva, választja a jó oldalt. Erre utal a mis szakaszunkban is Mózes érvelése, mondván hogy “néped ellen, melyet kihoztál Egyiptom országából”. Mózes így érvelt Isten felé: “Igaz, hogy a zsidók nem is olyan rég még azt mondták, teljes önfeladással megteszik és meghallgatják parancsaidat. De, ne felejtsd el, hogy ekkor hány csoda és természetfölötti esemény hatása alatt voltak. Hiszen Tőled magadtól – szól a mózesi érv Istenhez – hallották az isteni parancsot, és így nem csoda, hogy nem tudtak ellenkezni. Föl sem merült bennük az, hogy ellenkezzenek a tízparancsolat vagy a Tóra megtartásától, hiszen természetfeletti “hatásod alatt” voltak. Most azonban már – a Tóra adás után – nincsenek többé csodák, nem érezhető az isteni jelenlét, és én sem voltam közöttük. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy megszegték az isteni parancsot.

Mózes arra emlékezteti Istent, amikor azt mondja, hogy : “kihoztál Egyiptom országából”, hogy egészen addig míg kihoztad őket Egyiptomból és el árasztottad őket csodáiddal, megnyilvánulásaiddal, addig nem csoda, hogyha ők is a feltétel nélküli ragaszkodást nyilvánították ki feléd.

El kell ismernünk, mondja Mózes, hogy ha a parancsok megtartásának feltétele az, hogy azt szabad akaratából tegyék meg, akkor a szabad akaratbóli jó választásának egy nélkülözhetetlen velejárója az is, hogy időnként a rosszat választja az ember.

Ezt történt most is és ezért lesz értékes, hogy a zsidók a jövőben a jó utat választják.

  • Küldés emailben

Fejezetek