15. ? A zsidó gondolkodásmód

Kétségek és válaszok

Megjegyzések a hit szerepéről

 

A hitnek egy vonatkozása döntő feladatot töltött be a zsidó történelem folyamán, a hit szokványosabb funkciójától függetlenül, amely elfogadja azt is, amit nem lehet bizonyítani vagy felfogni. Ha valaki nem tudja bizonyítani Isten létezését, hitére támaszkodva mégis elfogadhatja azt. Ha valaki nem mutathat is rá kézzelfoghatóan a Tóra isteni eredetére, magát a Kinyilatkoztatást elfogadhatja, ha hisz benne. Ezek a hit folyamatos funkciói. A hit azon területeken hat, hol az emberi értelemnek nincs helye.

 

A hitnek van egy összetevője, amely nemzedékeken keresztül biztosította a zsidó nép megmaradását: az a szilárd meggyőződés, hogy minden kihívásra, amellyel szembe kerülhetünk, van válasz. A történelem folyamán a zsidó nép sokszor kénytelen volt megbirkózni ilyen lelki és eszmei erőpróbákkal. Vizsgáljunk meg néhányat!

 

pogányság: Gondolkodó emberek csodálkoznak, hogy manapság miért kell annyi figyelmet szentelni a pogány bálványimádatnak. Végül is a pogányság különböző formái primitív, furcsa és idegenszerű tünemények, melyek már rég idejüket múlták. Lehet még napjainkban jelentősége a második parancsolatnak: “Ne legyen más istened rajtam kívül!”? Bizony lehet. A pogányság az ember hitét megfogható dolgok felé irányította: uralom, vagyon felé – amelyek láthatók és kézzelfoghatók. Ha nem akarunk is az ókor durva istenség-képzeteibe modern fogalmakat belemagyarázni, mégis mondhatjuk, hogy korunk nem haladta sokkal túl azt a primitív stádiumot, legfeljebb szavakban. Az ember bálványai a korszakok és idők folyamán alig öltöttek új formát. Ma is az aranyborjút imádják. Az újpogányság hulláma, amely kelet-ázsiai vallásokra is támaszkodik, s reméljük, rövid életű lesz, nem esik messze az ókori pogányságtól.

 

monarchia intézménye: Később a kormányzat Izraelben a próféták kezéből a “világi hatalomra” szállt át, amelyet a királyok képviseltek. A királyok és a próféták nézetei nem mindig egyeztek. Az ember lényében rejlő gyarlóság, az egyén hajlandósága, hogy a kísértés hálójába essen, most az uralkodók ambícióival és gyengéivel szövetkezett. Az erkölcstelenség intézményessé vált, a próféták gúny és megvetés tárgyai lettek s kevesen hallgattak rájuk.

 

Az Első Szentély pusztulása: Izrael népe szemében Jeruzsálem szent városa és a Szentély jelképezték Isten jelenlétét. Bármennyit vétkeztek is, Isten közöttük lakozott. Egyszerre csak azt kellett látniuk, hogy “Isten hajléka” lángok martalékává lett. Ez a katasztrófa megrendítette a zsidóknak a világról alkotott képét. A központ semmivé lett – számíthatnak-e még jövendőre?

 

babilóniai fogság: mikor a babilóniaiak száműzték Judea zsidóit, Izrael királysága, a tíz törzs, mely a zsidó nép nagyobb részét képezte, már rég elveszett. Mi remény maradhatott a túlélő két kis judeai törzs számára? Fővárosukat, Jeruzsálemet felszántották, kő kövön nem maradt a Szentély szellemi központjából.

 

perzsa tolerancia: Mordecháj és Eszter ismert purimi története jól illusztrálja az asszimiláció “örömeit”, melyet a szunnyadó zsidógyűlölet kitörése követett: egy jelenség, amely a zsidó történelem folyamán később még sokszor megismétlődött.

 

Az elgörögösödés (hellenizmus): Ez a kihívás nem erőszak, hanem szellemi összeütközés gyümölcse volt, különösen mert a kihívásnak megvolt a maga varázsa. Korunkhoz közelebb álló időkben is átéltünk hasonló jelenségeket. Ma a nyugati kultúra tudománya, irodalma és filozófiája játszik hasonló szerepet. Kétszáz évvel ezelőtt a lengyel és orosz gettók zsidósága közömbösen viszonyulhatott nem zsidó szomszédaik kultúrájához, de a 19. század német és francia zsidósága, hasonlóan a Makkabeusok korában élt őseihez, nem tudta oly könnyen alacsonyabbrendűnek tekinteni szomszédai kultúráját. Az ókori görögök esztétikáját, kiket a Biblia alapján Jáfet, Noé fia leszármazottainak tartottak, nem lehetett egykönnyen semmibe venni. Az Athén és Jeruzsálem közötti küzdelem nem fegyveres összetűzés volt, hanem gondolkodók és gondolkodásmódok harca. A hellenista kor elegáns, divatos zsidói a görög stadionokba, a római színházakba és amfiteátriumokba jártak, s nem a szerény, kevésbé megkapó tanházakba. A kor legkiemelkedőbb zsidó egyéniségei hellenizáltak voltak. A hellenizmus a “jövő zenéjét” képviselte. Akkoriban úgy látták, hogy csak elmaradott emberek részesíthetik előnyben az ósdi zsidó életmódot a görögök haladó eszményeivel szemben, mely a jövőbe szárnyalt.

 

szadduceusok (cedukim): A felbukkanó irányzatok, eltérő értelmezések nem új jelenségek a zsidóságban, s az ilyen elhajlásoknak nem mindig volt hagyományellenes jellege. De a szadduceusok, bármily néven nevezték is őket különböző korokban, anyagias vagyonhajhászásukkal, társadalmi törtetésükkel és hatalomvágyukkal nagy veszélyt jelentettek a zsidó lét folytonossága számára. A mai hagyományhű zsidók nem a szadduceus irányzat leszármazottai, hanem a farizeusok (prusim) szellemi követői, kik a zsidó hagyomány fővonalát képezik. A többi irányzat újra beolvadt a fővonalba, vagy elveszett a zsidóság számára.

 

Róma és a Második Szentély pusztulása: Miután a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, a zsidó nép fennmaradását Rábbán Jochánán ben Zákkáj biztosította, s erre a jávnei tanház volt az eszköze. Kik voltak a zsidóság politikai vezetői ebben a döntő korszakban? A történetírókon kívül csak kevesen tudnak róluk, de mindenki tudja, hogy ki volt rabbi Ákivá. Egyiptomi és babilóniai fogságaink viszonylag rövidek voltak, de a rómaiak okozta diaszpóra már kétezer éve tart. Hogyan tud egy nép fennmaradni ily hosszú szétszóratásban, honától távol, a rengeteg, hihetetlen méretű üldözésről nem is szólva, ami a diaszpórában sorsrészévé vált?

 

Kereszténység, iszlám, keresztes hadjáratok, inkvizicó: mindezek napjainkban közismertek. A múltban, s az első kettő a jelenben is folyamatos kihívást jelentettek a zsidóság fennmaradása szempontjából.

 

Az ipari forradalom: a társadalomban és a gazdaságban beállott változások természetesen a zsidó vallási életre is rányomták bélyegüket. A társadalom újjászervezése kihatott a zsidók világára is. Ez példátlan kihívás volt a zsidóság számára. Egy intézmény sem maradt épen, csak a zsidóság maradt volna érintetlen?

 

Az emancipáció és a gettó falainak leomlása Európában és Amerikában példátlan lehetőségeket nyitott meg: a szocializmus, a forradalmak, melyek az utolsó kétszáz évben kisérőink voltak, s végül a szörnyűségek szörnyűsége, a náci vészkorszak csupán néhány példa a legutóbbi kihívások közül, melyek a zsidó létet fenyegették.

 

A tény, hogy még ma is létezünk, mint zsidók, a bizonyítéka annak, hogy az erőpróbák mindegyike életerős zsidó reakcióval találkozott. Más népek, kultúrák és birodalmak letűntek a történelem színpadáról, mert nem tudtak megbirkózni a létükre törő veszélyekkel, de a zsidó néppel nem így történt. A zsidók mindig találtak oly választ az őket fenyegető kihívásra, amely fennmaradásukat biztosította.

 

 

A kitartás szimbóluma

A lubavicsi rebbe egy előadásában a smitá év fogalmával magyarázta meg a zsidóság fennmaradását, amely a Tóra szerint a Sínai-hegyen hagyományozódott Izrael fiainak, s mely szerint a földet minden hetedik évben parlagon kell hagyni. A smitá, mondta a rebbe, a zsidó nép kitartásának a szimbóluma.

 

Más népek kultúrái csak arra a korra és azon körülményekre voltak mérvadók, amelyben nőttek és virágoztak, de a könyörtelenül változó történelmi viszonyokkal nem tudtak megbirkózni. Ezért, bármily gazdagok és életerősek voltak eleinte, később elavultak és elsüllyedtek.

 

Nem így a zsidó nép. E nép teherbíróképességét a változó körülményekkel szemben a smitá év példázza. A smitá a négy évszak teljes körforgását fogja át: a tél hidegét, a nyár forróságát, a tavasz ígéretét és az ősz hanyatlását; ezek mind benne foglaltatnak. A smitát mindeme virágzó és hervadó időszakokon keresztül meg kell tartani. Ugyanakkor a smitá a Sínai-heggyel, a Tórával is kapcsolatos, hiszen a Tóra nemzedékeken és történelmi katasztrófákon keresztül is fennmaradt. A zsidó nép életben maradása nem függ bizonyos körülményektől: minden kívülről jövő erőpróbára hathatós választ talál, mert azt a Tórában keresi.

 

Mikor a babilóniaiak lerombolták az Első Szentélyt, a zsidók imaházakat állítottak fel, s égőáldozatok bemutatása helyett elkezdtek imádkozni. A zsidó nép a kicsiny szidur (imakönyv) erejéből maradt fenn. Tóra-tudósok foglalták el a politikai vezetőség helyét. A Második Szentély lerombolása után egy “mozgó” szentély alakult a jesivá (talmudi tanház) formájában.

 

Talmud, majd később, mikor a talmudi irodalom áttekintése túl nagy feladatnak bizonyult, aSulchán Áruch volt a zsidóság válasza arra a kérdésre, hogyan lehet a Tórát minden zsidó számára érthetővé tenni. Közelebbi korokban a lengyelországi chaszidizmus, a litvániai muszár mozgalom és Hirsch mozgalma Németországban hoztak megoldást az új válságokra, melyek a zsidóság létét veszélyeztették.

 

Több esetben azonban túl nagy időköz keletkezett a kihívás és annak megválaszolása között. Így történt, hogy álmessiások jelentkeztek, és szörnyű pogromok tizedelték meg a lengyel zsidóságot, mielőtt a Báál Sém Tov elkezdte működését. A 19. században az asszimiláció már nagy pusztítást végzett Németországban, mielőtt Samson Raphael Hirsch “Tóra és élet” mozgalma kikristályosodhatott volna. Igaz, végül is kialakultak az új válaszok, de sok hittestvérünk veszett oda, mielőtt ez megtörtént.

 

A 19. század Oroszországában például sokan a szocializmusban látták a csodaszert a zsidóság szenvedéseire. “Vessétek el a vallást, mely a tömegek ópiuma! Egyenlőséget és egyenlő lehetőségeket mindenkinek – mondták nekünk-, akkor a zsidóság maradéktalanul beolvadhat a környező társadalomba!” Mások úgy gondolták, hogy egy független zsidó haza van hivatva véget vetni a zsidóság marginális létezésének és az antiszemitizmusnak. Marx és Darwin, humanizmus és világiasság – mind egy-egy hatalmas kihívást jelentettek a maguk idejében. Napjaink perspektívájából nézve csak csodálkozhatunk, hogy nem tudták a zsidók felfogni ezeknek az utópisztikus elképzeléseknek a hiányosságait. De a javak, melyekkel ezek a maguk idejében kecsegtettek, komoly veszélyt jelentettek a zsidó lét számára, és úgy tűnik, hogy még ma sem gyógyultunk ki teljesen ezekből az utópiákból. A válasz már kézenfekvő, de nem mindenki veszi figyelembe.

 

Hitre van szükség ahhoz, hogy álláspontunkban bizakodva kiállhassuk az ilyesfajta erőpróbákat, még ha nem tudjuk is minden kérdésre nyomban megszövegezni a választ. E hit megtestesülése tartotta fenn a zsidó népet.

 

Nincs ebben némi túlzás? Sosem volt szükség évszázadokra ahhoz, hogy egy bizonyos válságból kiutat találjunk. Tényleg nem képes a zsidóság fennmaradni még e hit nélkül is? Végeredményben mit számít egy nemzedék egy 150 generációt átfogó történelemben, mely évezredekben számol?

 

E helyen számításba kell vennünk, hogy bármely hagyomány csak egy nemzedékre szorítkozik. Százötven nemzedék kiépíthet egy hagyományt, de ha a százötvenegyedikben nem adják azt tovább, és kimarad egy láncszem, akkor nem lesz már százötvenkettedk nemzedék.

 

Minden nemzedék köteles hát megőrizni hagyományát s továbbadni a következőnek, mert egyetlen egy nemzedék kihagyása elsöpörheti és kitörölheti évezredek áldozatos alkotó munkáját.

 

Lehet, hogy a százötvenegyedik nemzedék nem találja meg a megoldást, de ha szíve mélyén hiszi, hogy a válasz létezik valahol, csak arra vár, hogy felfedjék, bízva bízhatunk abban, hogy a százötvenkettedik nemzedék eljön és megtalálja a választ.

  • Küldés emailben

Fejezetek