38c. ? Tánjá, a Közepesek könyve

Két féle áhitat két féle cselekedet

 38. fejezet

A Micva: cselekvés és áhítat

A micvák cselekvése a lényeg

A fentebb mondottak fényében jobban megérthetjük, azt a gyakorlati törvényt, ami úgy rendelkezik a Talmudban és a Sulchán áruchban,[1] mint egyebütt, miszerint a meditáció nem helyettesítheti a szóbeli cselekvést. Így, ha valaki elmondta a Semát, de csak gondolatban és a szívében, még ha teljes erővel koncentrált is (káváná), azzal nem teljesítette kötelességét, és el kell mondania megint [szóban is]. Ugyanez áll az étkezési utáni áldásra, amit a Tóra rendel el,[2]és más áldásokra is,[3] amiket Bölcseink rendeltek el, és csakúgy az imára is. Másrészt viszont, ha az érintett az ajkaival kimondta ugyan a szavakat, de a szívében nem volt meg az intenció, akkorex post facto [a cselekedet megtörténte után ítélve] teljesítette kötelességét, és nem szükséges megismételnie a szavakat, csakis a Semá első versének és az Ámidá első áldásának esetén. Ez áll (a Bráchot 2. fejezetének elején): „Egészen idáig [ti. a Semá első verséig] a káváná (intenció) micvája érvényes, innentől viszont az elmondás parancsa érvényes”, és így tovább.

Ennek az az oka, hogy a nesámának [az isteni lélekrésznek] nincsen szüksége tikunra (tökéletesítésre) önmaga számára a parancsolatok által, hanem [a parancsolatok célja az], hogy világosságot hozzanak le az állati ösztön-lélek és a test tökéletesítésére, a beszéd aktusa által, melyet a nefes (lélek) a szavak kimondásában hajt végre, a száj öt különböző (hangformáló) formációjával. Hasonló a helyzet azokkal a tevőleges parancsolatokkal is, melyeket a nefes egyéb testrészek által hajt végre.

 

Mindennek van lelke, de mégsem ugyanúgy

Ugyanakkor azt is tanították Bölcseink,[4] hogy „az ima és más áldások [elmondása] káváná nélkül olyan, mint a test lélek nélkül”. Ez [a hasonlat] arra utal, hogy [úgy van ez,] mint a világ minden teremtménye esetében, melyeknek testük és lelkük van – azaz minden élőlény nefesje, minden ember ruáchja és minden olyan élőlény nesámája esetében, amelyben az élet lehelete van –, és amelyeket az Örökkévaló tart életben. [Ugyanakkor] újra is teremti őket szüntelenül a nemlétből(ex nihilo), azzal a világossággal és energiával, amelyet beléjük plántál, mert bizony a fizikai testben, sőt a lélektelen kőben és földben is van az Ő áldott lényegének világosságából és energiájából, és teszi ezt azért, hogy ne hulljanak vissza mind[ezek a teremtett dolgok] a nemlétbe és a semmibe, ahogy voltak azelőtt – bár természetesen össze sem lehet hasonlítani annak a világosságnak és életerőnek a minőségét, mely a testet hatja át, azzal, amely a nesámát, azaz minden élőlény lelkét.

Annyi bizonyos mindenesetre, hogy ami az „ábrázat [azaz az isteni életerő lényegének] rejtőzködését” illeti, ez a világosság [azaz az isteni teremtő erő] mindkettőben [testben és lélekben is] azonos állapotban, rejtőzködve van jelen. Mindkettőben [testben és lélekben is] azonos módon öltözék rejti. Mert [a test és a lélek is] e világból való, ahol a világosság és az életerő, mely az Ő áldott szájának leheletéből veszi [létét], egyformán rejtve van jelen, éspedig az Ő ábrázatának rejtőzködése által, a fokozatos alászállások szerint, ahogy az egyre alacsonyabb rendű világok következnek, számos egymást követő cimcum (összehúzódás) révén, míg végül [a világosság] a klipá nogába öltözködik, hogy ennek az anyagi világnak a teljességét megelevenítse. Azaz minden olyan dolgot e világban, ami engedélyezett és tiszta, de minden olyat is, ami tisztátalan, mert ez utóbbiak is [a klipá nogán keresztül] merítik létüket, ugyanis az a közvetítő közeg [a szentség és a tisztátalan klipák között], amint azt fentebb kifejtettük.[5]

Mindazáltal a világosság, azaz az életerőnek az az áradása, amely által az Örökkévaló megvilágít és élettel tölt el [minden teremtményt], az öltözék [azaz a klipá nogá] által, nem azonos mértékű mindenben, különbözik az összehúzódás és a kiterjedés mértéke.

Mert a testben és minden lélek nélküli tárgyban, amilyen a kő és a föld, a világosság a lehető legnagyobb mértékű összehúzódásban van, aminek párja sincs, s az energia olyan csekély, hogy még a növekedés képességének energiájához sem elegendő. A növényekben a világosság nincs ennyire összehúzódva. Általában minden lét négy fokozatra osztható – élettelen, növények, állatok és emberek –, ezeket jelképezi az áldott Név [tetragrammaton] négy betűjének egyike, amelyből létüket merítik.

 

Micva áhítat nélkül- test lélek nélkül

És ahogyan nem hasonlítható a világosság és az energia áramlása a lélektelen dolgokban és a növényekben, ahhoz, amely az állatokban és az emberben áramlik (bár ugyanazon világosság van jelen [mind a négy kategóriában] azonosan, tehát az ábrázat rejtőzködése által, öltözékbe öltözve, nevezetesen a nogá öltözékében); ugyanúgy nem hasonlítható össze, nem vethető össze az a világosság és az életerőnek az az áradása, mely az áldott Éjn Szofra jellemző – azaz az Ő áldott akaratának legbelső lényegére, melyben az Ő ábrázata nem rejtőzködik, és nincsen semmiféle öltözéke –, és amely átjárja a tevőleges parancsolatokat (a beszéd által teljesítendő micvákat is ide számítva, mert ezek tevőlegesnek számítanak, ahogy fentebb mondtuk) és azokba öltözik, amennyiben káváná (intenció) nélkül végzik el; nos, [nem hasonlítható az előbbi] ahhoz a [magasabb rendű] világossághoz, és az áldott Éjn Szof fényének azon áradásához, mely átjárja és beragyogja a tevőleges parancsolatokban [érvényesülő] kávánát, amennyiben az érintett a cselekedetek végzésekor az Örökkévaló iránti hűség szándéka motiválja, áldott legyen Ő, hogy az ő akaratát teljesítse, ugyanis Ő és az Ő akarata egyek. Hasonlóképpen van a kávánával az imában, a Semá és az áldások mondásakor, és más áldások esetében is, amikor az intenció(káváná) által az ember a gondolatait és értelmét az Örökkévalóhoz kapcsolja, aki legyen áldott.

 Nem mintha önmagában magasabb rendű volna az a kapcsolat (devékut), melynek során az ember a gondolata és értelme útján kapcsolódik Őhozzá, áldott legyen, ahhoz a kapcsolathoz képest, melynek során az ember tevőleges parancsolatok teljesítése, azaz cselekvés útján kapcsolódik hozzá, ahogy később az majd ki lesz fejtve. Hanem [csak arról van szó, hogy] az Ő áldott akarata az, hogy az ember ragaszkodjék hozzá az értelmével, a gondolataival és a cselekedeteiben megnyilvánuló szándékával is, és azzal, hogy megfelelő intencióval mondja a Semát, az imákat és más áldásokat is. És ennek a Legfelső Akaratnak (rácon eljón) a világossága, mely beragyogja és áthatja a kávánát, véghetetlenül sokkal nagyobb és fenségesebb, mint ugyanazon Legfelső Akaratnak az a világossága, mely beragyogja és áthatja a tevőleges parancsolatok teljesítését a cselekvés által és a beszéd által, midőn nem működik közre a káváná. [Ez a magasabb rendűség] hasonlítható a lélek fényének [magasabb rendűségéhez] a test fényéhez mérten, amely utóbbi csak edénye és öltözéke a léleknek, ahogyan a parancsolat teljesítése is edénye és öltözéke a kávánának.

És bár mindkettőben, a parancsolat teljesítésében és a szándékban is, ugyanaz az Akarat munkál, amely tökéletesen egylényegű, azaz nincsen benne változás vagy részekre oszlás, Isten mentsen, és amely egy az Ő áldott lényegével és létével is, tökéletes egységben, mégis, a világosság mértéke nem azonos [bennük], tekintettel az összehúzódásokra és kiterjedésekre.[6]

 

Két szint a micva „testében”

És ezekben is [ti. a micvákban és a kávánában összesen] négy fokozatot lehet megkülönböztetni. Mert a parancsolatok „teste” maga is két fajtára oszlik, nevezetesen egyik a valós cselekvést igénylő parancsolat, a másik fajta pedig a szóbeli vagy mentális cselekvést igénylő, amilyen például a Tóra tanulása, a Semá elmondása, az ima, az étkezés utáni áldás elmondása és más egyéb áldások. A parancsolatok kávánája [azaz a szándék mögöttük], hogy az Örökkévaló áldott lényegéhez hűségesek maradjunk, olyan, mint a lélek a testnek, és hasonlóképpen két fajtára osztható, a testben jelenlevő lelkek mintájára (ezek ugyanis állatokban és emberben lévő lélek fajtájára [oszlanak]).

 

Két szint a micva „lelkében”

[Az első fajta káváná] az olyan emberé, aki eléggé értelmes ahhoz, hogy megismerje az Örökkévalót és az Ő áldott nagyságát, és ebből a megértésből magasztos istenfélelem származzék a fejében és az Örökkévaló iránti szeretet a szíve jobb felében, hogy a lelke szomjúhozzék az Örökkévaló után, [és azt keresse,] hogyan ragaszkodhat hozzá a Tóra és a parancsolatok teljesítése által, melyek az ő áldott Éjn Szofja világosságának mintegy kiterjedése és reflexiója a lélekben, hogy azok által ragaszkodhassék Őhozzá; és ezzel az intencióval tanulja [a Tórát], és teljesítse a parancsolatokat, és hasonlóképpen, ezzel a szándékkal imádkozzon és mondja az áldásokat, s akkor ez a káváná olyan lesz, mint az emberi lélek, amelyben értelem van és döntési szabadság és a tudás szava.

De akinek az értelme túlságosan korlátozott ahhoz, hogy megismerje és megértse az áldott Éjn Szof nagyságát, és ebből a megértésből tudatos szeretet fejlődjék a szívében, és az elméjében tisztelet és a szívében istenfélelem is, de mégis megemlékezik a szívében rejtőző természetes szeretetről és felébreszti azt, kihozva a szív rejtekéből a tudatos lélekrészbe, legalább annyira, hogy az akarata, mely az elméjében lakozik, és amely a szívében is rejtőzik, jóváhagyja és elfogadja azt, teljes készséggel és őszinteséggel, hogy még mártíromságra is hajlandó legyen az Örökkévaló egyedüli voltának tanúsításáért, hogy hozzá kapcsolhassa a saját isteni lélekrészét és annak öltözékeit (a gondolatot, a szót és a cselekedetet), és összekapcsolódjon az Ő egyetlenségével, azaz a Legfelső Akarattal, mely a Tóra tanulásába öltözik és a parancsolatok teljesítésébe, amint fentebb elmagyaráztuk; és ebben a [természetes szeretetben] félelem is van, [amellyel] elfogadja az Ő uralmát, és nem lázad ellene, Isten mentsen attól – és ezzel a kávánával elfordul a gonosztól és a jót teszi, és tanul, és imádkozik, és elmondja az áldásokat, követve a szavak egyszerű jelentését, tudatos félelem és szeretet nélkül szívében és elméjében –, nos, az ilyen káváná hasonlítható ahhoz az élőlényhez, akinek nincs értelme és akaratszabadsága, és akinek a jellemvonásai, nevezetesen hogy fél az ártalmas dolgoktól, és kedveli azt, ami jólesik neki, a természetéből fakadnak, nem pedig valamiféle megértésből és tudásból. Ilyen például az a természetes szeretet és félelem, mely Izrael fiainak szívében rejlik, mert ez örökségünk az atyáktól, és olyan, mint a természeti ösztön a lelkünkben, ahogy fentebb mondtuk.



     [1]   Bráchot 20b; Sulchán áruch, Orách chájim 62:3.
     [2]   Sulchán áruch, uo. 185:2.
     [3]   Rámbám, Hilchot bráchot 1:1.
     [4]   Sné luchot hábrit, I, 249b.
     [5]   Ebből következik, hogy voltaképpen nincsen lényegi különbség a léleknek és a testnek életet adó isteni életerő közt, ami a megnyilvánulást és a rejtőzködést illeti. Minthogy mindkettő e világból való, test és lélek is, az életerő mindkettőben egyformán rejtőzködve van, a klipá nogá „fátyla” mögött.
     [6]   Megjegyzés: Az Éc Chájimban találjuk kifejtve azt is, hogy a parancsolatokban és a Tóra-tanulásban megnyilvánuló káváná a „világosság” kategóriájába tartozik, de a parancsolatok maguk az „edények” kategóriájába tartoznak fokozataik szerint, mely edények a világosság összehúzódását testesítik meg, ugyanis úgy jöttek létre, a világosság összehúzódásai által, amint az ismeretes azok előtt, akik a titkos tanokban járatosak. (Az Álter Rebbe jegyzete.) [Tehát a micvák és a káváná közti különbség is az összehúzódások és kiterjedések különbségének kérdése, ahogy fentebb már kifejtést nyert.]
 
  • Küldés emailben

Fejezetek