15. 📖 XX. – Másság, elkülönülés és diszkrimináció

Kell-e bátorítanunk a palesztin gyerekvállalást is?

Zsidók és palesztinok, zsidók és zsidók közötti más­ság

Kell-e bátorítanunk a palesztin gyerekvállalást is?

 

Tzvi Freeman

 

Kérdés

Izraelben élek, ami állítólag zsidó állam, mégis arabok, pogány oroszok és egyéb nem-zsidó népesség vesz körül. Tőlük hallom, hogy az arabok körében a születési ráta változatlanul magasabb a zsidó születési rátánál – s a kormányzat mégse támogatja a nagycsaládokat. Hogyan kellene viszonyulnunk az izraeli arab populációhoz? Hogyan biztosíthatjuk, hogy ez az ország megmaradjon a zsidók hazájának?

Válasz

Történetesen épp nemrégiben küldte meg nekem e-mailben egy szerkesztőtársam a lubavicsi Rebbe és a szadagorai Rebbe, Ávrahám Jáákov Friedman közti beszélgetés szerkesztett változatát[1].

Érintették a témát a beszélgetésben, s az őszintét megmondva, elképesztettek engem a Rebbe szókimondó válaszai. A találkozás köztük lassan harminc éve történt, de a tartalma ma is, változatlanul releváns.

A beszélgetés során szót ejtettek annak szükségességéről, hogy a zsidókat nagyobb családok vállalására bátorítsuk. A Rebbe iróniával szólt a helyzetről. „A kormány 30 000 dollárt szentel arra, hogy egy családot Izraelbe hozzon” – panaszolta fel –, „s közben ki tudja mennyi rengeteg pénzt költenek a kis családok népszerűsítésére, azaz a születési ráta csökkentésére.”

Az első számú megoldás, mondja a Rebbe, növelni a családtámogatások összegét. A szadagorai Rebbe erre aggodalmát fejezte ki, hogy ha az izraeli nagycsaládosokat támogatja az állam, akkor az az arab nagycsaládokat is jelenti. A Rebbe azt felelte rá, hogy a diszkriminációval járó megoldások nem tarthatóak, és rasszizmusnak minősülnének. Mikor a szadagorai azt javasolja erre, hogy talán jobb volna akkor egyáltalán nem támogatni a családokat, a Rebbe egy fejtegetéssel felel a zsidók kötelességeiről a „noahida törvényeket” tartó nemzsidókkal szemben. Mindent meg kell tennie minden zsidónak azért, hogy lebeszélje a nemzsidó asszonyt az abortuszról, és támogassa, hogy világra hozhassa gyermekét. S ha a családtámogatás bátorítja az arab nagycsaládosokat is, nem csak a zsidó nagycsaládokat – annál jobb! Az embernek csak legyen gyermeke.

Az átiratot nem árt többször is elolvasni, hogy igazán el lehessen mélyedni benne. Néhány részletet megpróbálok lefordítani, de először hadd helyezzem a dolgot tágabb kontextusba.

A „noahida törvények” közös alapot képeznek a népek közti harmónia és a bolygó fenntartható élete számára. Ezt az alapot hosszasan tárgyalják már a Talmud bölcsei is, s aztán a nagy kodifikátor, Maimonidész is rekapitulálta a témát. Mindezen törvények és irányelvek (oldalági hajtásaikkal és folyományaikkal együtt) a Bibliából vannak levezetve – elsősorban a Teremtés könyvéből. Zsidóként mi felelősek vagyunk azért, hogy más népeket tanítsunk és bátorítsunk az e törvényekhez való ragaszkodásra, különösen, ha olyan területen élnek, ami zsidó uralom alatt áll. És ha megtartják ezeket a törvényeket, a mi felelősségünk, hogy szükségeikre gondot viseljünk, és ügyeljünk a jóllétükre.

E törvények közt szerepel a gyilkosság és az abortusz tilalma, illetve az a parancsolat, hogy hozzunk gyermekeket a világba.

Most következzék egy részlet, kezdődik a Rebbe válaszával a szadagorai azon javaslatára, hogy a családtámogatást mindenestül le kéne állítani: „Noé minden gyermekére áll a parancs[2]: »A világ azért van, hogy benépesítsék.« Azt is parancsba kapták, hogy ne öljenek. A hét micva közül, ami az egész emberiségre érvényes, ez az egyik. Tehát nyilván kötelessége a zsidóságnak, hogy bátorítsa a nemzsidókat e micvák beteljesítésére, melyek Noé minden gyermekét kötik. Nem kedvelem a »hadd halljak meg én is a filiszteusokkal együtt«[3] hozzáállást – azazhogy vonjuk meg a támogatást a zsidó családoktól, csak hogy az arab családok ne részesüljenek belőle.”

Na jó, de mi lesz a demográfiai mutatókkal? Erre a Rebbe ezt felelte:

„…minthogy a zsidó vallástörvényekre hagyatkozva alakítottuk ki hozzáállásunkat, az egyedül szent Istenre kell hagyatkoznunk, áldassék a neve. Megbízhatunk benne, kimunkálja Ő a dolgokat. Ha meghoznánk a magunk döntését a Noé gyermekeinek megparancsolt hét micva ellenében, vagy ha olyat tennénk, ami nincs tekintettel ezekre a törvényekre – nagyon másképpen nézne ki a helyzet.

A Tóra köti a zsidó embert (ha megvan rá a lehetősége), hogy ne engedje meg nemzsidóknak sem a fenti micvák áthágását. Tehát ha a kormányzó erő mi vagyunk – amint az ma a helyzet Izraelben – tilos számunkra megkönnyíteni egy arab gyermeket érintő abortuszt, minthogy a hét micva közül, ami az övék is, egy erről szól…”

A fentieket megfontolva engem meglepett, hogy a Rebbe a halácha egy vissza-visszatérő témáját idézi, miszerint a Tóra bizonyos mértékű kontrollt juttat nekünk a saját világunk fölött. Ha olyan dolgokról van szó, melyek az ajtó előtt várják, hogy beléphessenek a világunkba, arról viszont a Tóra azt mondja: „El a kezekkel – ez az Örökkévaló dolga, nem a tiéd.”

Tehát az emberiség egészére érvényes a gyermekvállalás parancsa. Nem dönthetjük el, kinek szabad gyermeket hoznia e világra, és kinek nem. Éppen ellenkezőleg, a mi feladatunk ügyelni rá, hogy minden embernek, zsidónak és nemzsidónak meglegyen mindene, amire szüksége van a családjáról való gondoskodáshoz, és hogy minden magzatnak joga legyen az élethez. Tegyük meg a magunkét, és hagyjuk, hogy az Örökkévaló is elvégezhesse a magáét.

A sorok közt olvasva világos, hogy a szadagorai rebbét csak a szék tartja, hogy el ne ájuljon. A Rebbe épp azokra viselne gondot, akiket ő Izrael létét fenyegető tényezőnek tart – és még ráadásnak azt mondja, hogy ez a Tóra. A szadagorai rebbe tovább érvel: „Na de úgy tűnik, itt önvédelmi kérdésről van szó. A helyzet Izraelben ma nagyon komoly. A demográfiai mutatók igen fenyegetőek. Nem tűnik előttem helyesnek, ha még mi növeljük a gondot.”

A Rebbe egyszerűen megismétli, amit korábban mondott: „Még ez sem menti fel őket a micvák megtartásának kötelesség alól – és a zsidónak az alól a kötelessége alól sem, hogy ügyeljen rá, a nemzsidók se hágják át a fenti hét parancsolatot.”

Ha Izrael a zsidók állama, akkor a dolgokhoz zsidó módra kell hozzáállnia. A zsidó hozzáállás pedig nem egyedül a személyes érzékenységre, zsigeri reagálásra vagy pragmatikus érvelgetésre alapoz. Ezek persze mind fontosak, amikor egyéni vagy társadalmi döntést hozunk. Az emberi lény – hát még az emberi lényekből álló társadalom – egész egyszerűen nem képes egyetlen helyzetet sem tisztán objektívan értékelni. A Tóra ezzel szemben annak a gondolatait közli velünk, aki az emberiséget alkotta a saját képére, és aki minden nép Teremtője. A zsidó megközelítésnek ennélfogva a Tórát kell szemügyre vennie, és megtalálni, mire tanít minket.

Ugyanakkor teljesen sosem vagyunk képesek túllépni a racionalizálási hajlamunkon, ha a Tóra számunkra adott üzenetének megértéséről van szó. Azt olvassuk bele a szavakba, amit kiolvasni szeretnénk belőlük, és igazolást találunk minden olyan előítéletre, amivel nekifogtunk az olvasásnak. Szerencsére épp ezért vannak cadikjaink, istenfélő emberek, akik képesek túllépni az egójukon, és meglátni az Örökkévaló igazságát, ami kiragyog az Ő Tórájából.

Az igazlátót aztán becsomagolhatják valamelyik dobozba, mondhatják jobboldalinak, baloldalinak, humanistának, autoriternek, liberálisnak, konzervatívnak, bárminek. Az ilyen ember nem sas és nem galamb, nem hasonlít más állatokhoz sem, egyszerűen gondolkodó emberi lény, akinek történetesen a keze ügyében van a Tóra mindent felölelő bölcsessége, hogy vezérelje őt. A Misna figyelmeztet: „Legyél óvatos az ítélethozatalban”, s a bölcsek ezt így magyarázzák: „Sose gondold, hogy ilyet már láttál azelőtt. Minden helyzetet a maga érdemei szerint vizsgálj.” Ezt hívják bölcsességnek, s a bölcsesség szava gyakran a meglepetés erejével hat ránk.

Mintha csak az imént mondottakat szeretné illusztrálni, röviddel a fenti eszmecsere után, mikor a szadagorai megkérdezi a Rebbét, mi a véleménye az Izrael által a hatnapos háborúban szerzett területek feladásáról, a Rebbe határozottan megismétli régtől fogva változatlan álláspontját: „egyetlen morzsányi földet sem”. Ő mondja ezt, akinek egy perce az volt a gondja, hogy bátorítsuk, sőt segítsük hozzá az arab anyákat több gyermek vállalásához? Igen, s ez a haározott véleménye ugyanabból indul ki: területet adni föl a mostani helyzetben az élet veszélyeztetéséhez vezetne. Már az is veszélyes, ha csak szólunk is róla. Zsidó és arab életek kerülnek veszélybe. Ennek semmi köze ahhoz, hogy hódítással, örökséggel vagy milyen jogcímen tartozik hozzánk egy-egy terület. Semmi köze ahhoz sem, ki milyen pártállású. Az első és leginkább döntő tényező az emberi élet védelmének kívánalma[4].

Naponta háromszor kérjük imában, hogy az Örökkévaló adjon nekünk vezetőket és tanácsadókat, rebbéket és cádikokat, és legyen egyedül Ő az Úr mirajtunk: „irgalommal és könyörülettel, igazsággal és ítélettel”. És teljesedjék ez be hamar, hamarabb, mint képzelni tudnánk!

 

[1] A beszélgetés dátuma: 5740 támuz 4. (1980. június 18.) Megjelent: Sziách Szárfé Kodes, 273–276. old.

[2] Jesájá 45:18.

[3] Utalás Sámson történetének befejezésére (Bírák 16:30.).

[4] Lásd: Békés-e a békefolyamat a Közel-keleten? In: Zsidó tudományok, V. Kötet, Budapest 2004, Zsidó Tudományok Szabadegyeteme, 289–294. old. ez utóbbi téma részletes kifejtéséért.

A probléma humanitárius szemszögből való tárgyalásáról lásd: Imádkozzak-e a terroristák haláláért?, in: http://www.chabad.org/article.asp?AID=807777).

  • Küldés emailben

Fejezetek