23. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

Kádis-mondás mártírokért

23. Kádis-mondás mártírokért

 

Kérdés: Márchesván 11-ik napján, a Fekete Napot követő harmadik napon, amikor oly sok zsidót mészároltak le a Kilencedik Erőd-ben, egy fiú, aki megmenekült a halál elől, visszavánszorgott a get-tóba, és beszámolt a barbár mészárlás részleteiről: A németek utasították a halálra ítélt zsidókat, hogy az előre megásott gödrök szélénél vetkőzzenek le. Ezt követően arra kényszeríttették őket, hogy ugráljanak be a gödrökbe, egyik a másikára. Ezután könyörtelenül legéppuskázták őket. Miután elhallgattak a géppuskák, a véráztatta gödröket földdel betemették, eltemetve ily módon az élőket is a halottakkal együtt. Mivel sok zsidó csupán megsebesült, még élt és lélegzett, amikor rászórták a földet.
A gettó egyetlen házát sem hagyta érintetlenül ez a mészárlás. Volt, aki valamelyik szülőjét gyászolt; volt, aki a feleségét; volt, aki a gyermekeit; volt, aki fiatal férjét.
Reb Leizer, a Hálvoját Hámét Kloiz-ban működő Chevrát Éin Jáákov igazgatója megkérdezte, hogy kell-e gyászolni ezeket a mártírokat, és kell-e kádist mondani értük.

Válasz: A moulini Rabbi Jáákov Hálévi azt írja értekezéseiben, hogy noha az ilyen mártírok a szentségnek olyan szintjét érik el, hogy senki meg sem közelítheti őket a spiritualitás terén, mégis gyászolni kell őket azzal, hogy kádist mondunk értük. „Tanáraimtól hallottam, hogy Prágában egyszer egy pogrom után felmerült a kérdés, hogy meg kell-e gyászolni a mártírokat. Végül is úgy rendelkeztek, hogy meg kell gyászolni őket.”
Én ezért úgy rendelkeztem, hogy a Kilencedik Erőd mártírjait meg kell gyászolni, és kádist kell mondani értük. Szívet tépő látvány volt, ahogy a gettóban maradt túlélők egyszerre felálltak és elmondták a kádist szeretteikért, akiket elszakítottak tőlük. Hozzon enyhet a megtört szívek Gyógyítója szenvedéseinkre, és szabadítsa meg az ő népét!

  • Küldés emailben

Fejezetek