Jóval több mint 1%

Minden várakozást meghaladott az elmúlt év 1 %-ról rendelkező nyilatkoztok száma az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület javára. A nyilatkozatok idején még alig egy fél éve megalakult EMIH javára 672 ember nyilatkozott, az ezúton befolyt összeg 5,075,231 forint volt. A fiatal, de dinamikus EMIH számára nagy segítséget jelent ez az összeg, hiszen minden állami támogatást nélkülözve sok feladatot kell ellátnia és nem kevés célkitűzés teljesítésére törekszik. Az egy százalékból befolyt összeget az EMIH, a Hanna Női Klub rendezvényeire, a közel 20 ezer háztartásba kipostázott Zsidó Naptár kiadására és terjesztésére, a Segítő Kéz – Szociális Segélyközpont ellátására és a hazai kóser élelmiszer ellátással foglalkozó, frissen alakult, Kóser Egyesület tevékenységeire fordítja.

A Chabad Alapítvány számára rendelkező nyilatkozatok száma is megduplázta magát az előző évehez képest. Az idén befolyt összeg 2.652.361 forintot tesz ki. Ezzel a Chabad a legtöbb nyilatkozatra szert tevő hazai zsidó alapítvány lett, és a nem zsidó orientált alapítványok között is előkelő helyet foglal el. A rendelkező nyilatkozatokból befolyt összeget az alapítváy az Egység és Gut Sabesz folyóiratok kiadására és terjesztésére, az új péntek esti imakönyv kiadására illetve a zsido.com honlap fejlesztésére fordítja.

A 2006. május 20.-ig benyújtandó (2005. évre vonatkozó) SZJA bevallásában ismét rendelkezhet személyi jövedelemadójának kétszer 1%-val, valamely egyház illetve társadalmi szervezet javára. Kérjük, amennyiben egyetért törekvéseinkkel, támogassa Ön is az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget illetve a Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesületet, abban hogy továbbra is segítsen a hazai zsidóságnak, ősei hitét felfedezni, identitását megerősíteni és magasra emelni a zsidó nevelés zászlaját.

A támogatáshoz csupán annyit kell tennie, hogy a mellékelt borítékot a benne található rendelkező nyilatkozattal lezárja és a lezárás mentén aláírja, majd az adatok kitöltése után eljuttatja az adóhivatalba adóbevallásával együtt. Ha ön nem adózik, akkor a rendelkező borítékot kérjük adja tovább másnak.

Megjelent: Egység Magazin 16. évfolyam 58. szám – 2014. augusztus 3.

 

Megszakítás