30. A Talmud bölcsei

Joszi, a zsidó beduinok ivadéka

Joszi ben Cháláftá egyike volt az öt rabbinak, akiket Jehudá ben Bává avatott föl a hadrianusi terror kellôs közepén. Ahol a Talmud külön jelzô nélkül Joszit említi, ott mindenütt róla van szó, a negyedik tanaitanemzedék egyik leghíresebb és legmarkánsabb egyéniségérôl, Ĺkivá tanítványáról és szellemi örökségének továbbvivôjérôl.

Apja, Cháláftá, szintén tanaita volt, de kevésbé ismert, mint a fia. Családja a Jitró fiaitól származó kénitáktól eredt, akik annak idején betértek a zsidóságba, de megtartották egyes nomád, a mai beduinokéira emlékeztetô szokásaikat. A család több tagja íródeákként dolgozott a Szentély üléstermében, a liskát hágázitban. A Talmud feljegyzése szerint “Jeruzsálemben találtak egy leszármazási táblázatot, amely szerint Joszi ben Cháláftá Jonádáv ben Récháv fiaitól származik”. (Jeruzsálemi Talmud, Táánit 4:2.) Ben Récháv bibliai alak volt, akirôl A királyok második könyve (10:15.) és Jeremiás próféta könyve (35:6–10.) elmondja, hogy meghagyta fiainak, ne igyanak bort, ne építsenek házat, és ne ültessenek szôlôt. Fiai teljesítették a parancsot, ezért Jeremiás Isten nevében megmondta nekik, hogy családjuk nem fog kihalni. ůgy lett, hiszen Joszi, a nagy tanaita is ebbôl a családból származott.

* * *

Ciporiban lakott, akárcsak apja. Már gyerekkorában kitűnt éles eszével. Egyszer társaival játszott, és valaki megfenyegette, hogy megmondja apjának. A gyermek azt mondta: “Miért jó az neked, ha engem elvernek, te pedig rászoksz, hogy rosszat beszélj másokról?…”
Elsô tanítója apja volt, de igazi mestere Ĺkivá, akitôl sokat idéz. Tanult Jochánán ben Nuritól is. A Misná és a Toszáftá több mint háromszáz alkalommal említi nevét. A fiatal bölcs elôbb külföldre menekült a római terror elôl, de késôbb visszatért. A Bár Kochbá-felkelés elején nagyon sok Ĺkivá-tanítvány elpusztult, talán elesett a harcokban. Ĺkivá lement a délvidékre, és kiválasztott öt növendéket, akiknek átadta életműve, tanításai lényegét. Ezek egyike volt Joszi. Ĺkivá már nem avathatta föl ôket, mert a rómaiak letartóztatták és kivégezték, ezért az idôs Jehudá ben Bává végezte el ezt a feladatot: az Usá és Sfárám között történt drámai szertartásról több helyütt is olvashatunk ebben a könyvben. “Fussatok, fiaim, ki merre lát!” — kiáltott föl ott Jehudá ben Bává, amikor a rómaiak rajtuk ütöttek, s ôk valóban szétszóródtak, elmenekültek, a jesivákat bezárták. Hyman leírja, hogy Chánánjá, Josuá unokaöccse Babilóniában iktatta be a héber naptár szökôévét, mert a megszállt országban nem maradt tudós, aki képes lett volna kiszámítani a naptári rendet.

* * *

Valamivel késôbb, Hadrianus halála után, amikor a római üldözés valamelyest megenyhült, Ĺkivá megmaradt tanítványai közül hét bölcs találkozót tartott Rimon völgyében, és elhatározták, hogy visszaállítják Erec Jiszráél elsôbbségét a zsidó szellemi világban. Kiküldtek például két tudóst Babilóniába, hogy tapintatosan, de határozottan felkérjék Chánánját, lehetôleg ne foglalkozzék olyasmivel, ami az Erec Jiszráél-i Szánhedrin hatáskörébe tartozik, mint a naptárszámítás.
Még késôbb, a további enyhülés bekövetkeztével a felsô-gálili Usában összeverôdtek a Szánhedrin életben maradt tagjai is: rabbi Jehudá, rabbi Nechemjá, rabbi Méir, rabbi Joszi, rabbi Simon bár Jocháj, rabbi Eliézer ben Joszi HáGlili és rabbi Eliézer ben Jáákov. Megpróbálták újjáépíteni a szellemi vezetés intézményrendszerét. Küldötteket menesztettek a galileai vénekhez, s kihirdettették: aki valaha is tanult, az most jöjjön, tanuljon és tanítson (Sir HáSirim Rábá 2:3.). Az amúgy is helybeli Jehudá lett az ideiglenes vezetô. Késôbb átköltöztek Jávnéba, ahonnan Joszit a rómaiak száműzték: szülôvárosát, Ciporit jelölték ki kényszerlakhelyül számára.

* * *

Ettôl kezdve jó ideig Ciporiban kellett maradnia. Ezalatt ottani jesiváját vezette, és afféle polgármesterként az újjáépítésen munkálkodott. A lakosság jólétét is szem elôtt tartotta: számos intézkedést tett ezért. A Talmud lakonikus megállapítása szerint “ami Ciporiban történik, Joszi határozatai alapján történik” (Éruvin 86.).
Hiába tartozott a nemzedék óriásai közé, a megszállók ítélete miatt nem vehetett részt a vezetés munkájában. ěgy aztán, amikor Usában végre igazán összeült a Szánhedrin a rejtekhelyérôl elôkerült Simeon ben Gámliél elnöksége alatt, és a fejedelem kinevezte Méirt cháchámnak, rabbi Nátánt pedig a bét din, a felsôbíróság elnökének, Jehudá pedig a fejedelmi palotában “házitanító” lett, Joszinak Ciporiban kellett kuksolnia, és nem foglalhatta el méltó helyét a kollektívában.

Az elsô történelemkönyv szerzôje

Rendkívül sokoldalú ember volt. Halachikus munkássága és közéleti feladatai mellett élénk irodalmi tevékenységet is folytatott. Társainak tanúsága szerint minden szavát, döntését logikus érvekkel tudta alátámasztani. Népszerűségére jellemzô, hogy a néphit úgy tartotta: Élijáhu próféta állandó vendég a házában…
Sok ad hoc intézkedést tett, amelyek hűen tükrözik a korabeli társadalom képét. Megtiltotta például, hogy a gyerek az anyja mögött menjen az utcán: akkoriban ugyanis sok zsidó gyereket elraboltak, az anyjukat pedig megerôszakolták… (Szánhedrin 19.)
Nagy kortársaihoz hasonlóan ô is nemegyszer kénytelen volt vitába szállni eretnekekkel, akik különbözô ostoba kérdésekkel zaklatták a zsidó bölcseket, abban a reményben, hogy sikerül megingatniuk az emberek hitét. A Talmud, illetve a párhuzamos Midrás-irodalom több kérdést is feljegyzett, amelyeket egy bizonyos római matróna tett föl Joszinak.
Az egyik így hangzott: vajon mit csinál az Örökkévaló azóta, hogy a világot hat nap alatt megteremtette? A kérdés mögött nyilvánvalóan az isteni gondviselés tagadása rejlik, hiszen a hivô zsidó tudja, hogy Isten a világot vezeti…
Joszi azt felelte, hogy Isten a világ teremtése óta… házasságközvetítéssel foglalkozik: azzal tölti az idejét, hogy összeboronálja a házasulandó fiatalokat.
— Ennyi az egész? — kérdezte lekicsinylôen a nagyasszony. — Ezt én is meg tudom tenni!
— Lehet, hogy neked semminek tűnik, az Örökkévaló számára mégis legalább olyan nehéz feladat, mint a Sás-tenger kettéválasztása volt… — mondta Joszi.
Az akadékoskodó hölgy bizonyítani akart. Behívott néhány tucat rabszolgát és ugyanannyi rabszolganôt, szembeállította ôket egymással, s egy intéssel “összeadta” a párokat.
Reggelre kelve sorra kértek bebocsáttatást az “újházasok”, egyikük kék folttal a szeme alatt, a másik kivert foggal, és könyörögtek az úrnônek, ne kényszerítse ôket, hogy együtt éljenek… A matróna beismerte Joszinak, hogy belátja: a sádchenolás valóban nehéz és körülményes munka…
Máskor egy patrícius nô kezdte provokálni Joszit azzal, hogy az ô “istene”, a kígyó, hatalmasabb a Mindenhatónál. Mózes csak az arcát takarta el, amikor az Örökkévaló megjelent elôtte a csipkebokorban, de bezzeg amikor a bot kígyóvá vált, elmenekült, adta elô a hölgy. Joszi így válaszolt: “Isten elôl nem menekülhetsz, mert az egész világ az ş dicsôségével van tele. A kígyótól viszont elég háromlépésnyi távolságba kerülni, máris megszabadultál tôle…” (Smot Rábá 3:12.)

* * *

Joszi többek között arról nevezetes, hogy ô írta — mások szerint szerkesztette — az elsô zsidó történelemkönyvet, a Széder Olám — Világ rendje — címűt, amely oly régi, hogy már a Talmud is több helyütt idézi. A Széder Olám harminc fejezete kronológiai sorrendben sorolja fel a világ eseményeit és jelentôsebb személyiségeit az elsô embertôl, Ĺdámtól Makedón Sándorig. Késôbb folytatása, a Széder Olám Zutá (Kis Széder Olám) is megjelent.
Szerény ember volt, sokat hallgatott, és többnyire elfogadta társai véleményét, bár azok meg sem közelítették az ô emberi nagyságát és tudását. Szavajárása volt: “Tudom én, hogy nem vagyok kohánita, de ha társaim azt mondják, hogy menjek föl az emelvényre, hát fölmegyek…” Feleségét nagyon megbecsülte: “házamnak” nevezte, mert a zsidó ház alapja az asszony. Öt fia született — akikrôl azt szokta mondani: “Öt cédrust ültettem Izraelben” –, Jismáél, Eleázár, Cháláftá, Ĺvtilász és Menáchem. Fiai mind nagy tudósok lettek. A legidôsebb, Jismáél, Jehudá fejedelem diáktársa volt. Eleázár fiát Simon bár Jocháj kérte meg egyszer, hogy kísérje el Rómába. A Bár Jochájról szóló fejezetben olvashatjuk, hogy Joszi nem szívesen engedte el fiát, de végül mégis rábízta Rásbira (Meilá 17.).

* * *

Amikor meghalt, egész Cipori oly mély gyászba borult, hogy “még a csatornák is vérkönnyeket sírtak”… (Moéd Kátán 25.) A Jeruzsálemi Talmud szerint életét adta a gezérá, az antiszemita intézkedés meghiúsításáért: így a “vérkönnyek” akár szó szerint is érthetôk (Ĺvodá Zárá 3:1.). Erre mutat az is, hogy nagyon rövid gyászbeszédet mondtak felette, szinte csak a lényeget: Joszi halálával “oda az értelem, oda a megértés”…

  • Küldés emailben

Fejezetek