43. A Talmud bölcsei

Josuá ben Lévi: fejfájás ellen Tóra

Josuá ben Lévi az elsô amoritanemzedék egyik leghíresebb tagja volt. Az amoriták a bölcseknek a tanaiták után következô nemzedékei voltak, és többnyire azoknak a Misnába foglalt döntéseit magyarázták, népszerûsítették. Nem tudjuk, ki lehetett Lévi, Josuá apja: nem bizonyított az a vélemény, hogy Lévi ben Sziszi, Jehudá fejedelem tanítványa lett volna az.

Gyermekkoráról, akár társaiéról, nincsenek értesüléseink. Csupán annyit tudunk, hogy Bár Kápárá volt elsô mestere, és Jehudá ben Pádájánál is tanult. A fejedelem személyes környezetéhez tartozott: szemtanúként epizódokat mesél el életébôl. A délvidéken élt, Lud városában, amelynek idôvel vezetôje lett.
Fô érdeklôdési területe az ággádá volt, de sokoldalúsága lehetôvé tette, hogy halachikus tevékenységet is folytasson. Jámborságának és jó tulajdonságainak híre járt. Egyszer Rómából, hivatalos útról tért haza. Chániná bár Chámá elébe ment Akkóba, és meglepôdve látta, hogy Josuá sántít. Azt mondta: “Olyan vagy, mint Jákob nagyapád, aki szintén belesántult az Ézsau védôangyalával vívott harcba…” Ez a megjegyzés arra vonatkozott, hogy a zsidó hagyomány Ézsau — legalábbis szellemi — leszármazottjait látja a rómaiakban.

* * *

Josuá legendás élete példamutató volt az utókor számára, ámbár nem sokan voltak képesek utánozni, követni odaadását. A Talmud elbeszéli, hogy városában sok leprás és egyéb fertôzô beteg élt, akiket a többi bölcsek széles ívben elkerültek. Josuá azonban vendégül látta és Tórára tanította ôket: nem tartott attól, hogy megfertôzôdik. “A Tóra megvédi azokat, akik vele foglalkoznak” — szokta mondani.
Soha életében nem szegte meg adott szavát, különösen nem esküjét, és soha senkit nem közösített ki. Tisá BeÅvkor, az áv kilencedikei gyásznapon két napot böjtölt, mert a Szentélyt tulajdonképpen 10-én égették föl a rómaiak. Nem tudta elviselni a trágár beszédet, és szavajárása volt, hogy az áldozatok mindenre bocsánatot szereznek, kivéve a vérontást, a pletykát és a rágalmazást (Zváchim 88.). Gyakran idézte a “hallgatni arany” szólásnak megfelelô zsidó közmondást: “Ha a beszéd egy aranyat ér, akkor a hallgatás kettôt.” (Vájikrá Rábá 16:5.)
A legfontosabbnak a Tóra-tanulást és a kisgyerekek nevelését tartotta. º mondta, hogy aki az unokáját Tórára tanítja, az olyan, mint aki a Sínai-hegyen vette át a Törvényt. Rabbi Chijá egyszer találkozott vele kora reggel, amint hiányos öltözékben sietve iskolába kísért egy kisgyereket. Megkérdezte a bölcset, mire ez a nagy sietség. “Hogyne sietnék — válaszolta az –, amikor le van írva: És add át fiaidnak és azok fiainak…, s rögtön utána az áll: …mint amikor Isten elôtt álltál a Chorév- [Sínai-] hegyen…” (Dvárim 11.) Ettôl kezdve — fejezi be a Talmud a tanmesét — Chijá rabbi nem reggelizett, amíg nem tanult egy gyerekkel, és el nem ismételtette vele az elôzô nap tanultakat… (Kidusin 30.)
Mint abban az idôben nem egy bölcs, Josuá is konyított valamit az orvostudományhoz, de ezt is a Tóra érdekében használta föl. Szavajárása volt: “Akinek fáj a feje, foglalkozzék a Tórával, hiszen le van írva: …mert ékes koszorú ez [a Tóra] a fejeden… [Példabeszédek 1:9.] Akinek egész teste fáj, az is foglalkozzék a Tórával, mert az is le van írva: …és gyógyulást [ad a Tóra] egész testüknek… [Uo. 4:22.]”

* * *

Josuá nagy hazafi is volt, aki odaadással szolgálta népét és országát, amelybe a római megszállók idegen nációkat telepítettek. Egyszer a Golánon járt, s egy szôlôskertben hihetetlenül nagy fürtöket látott a tôkéken. “Mit keresnek a borjak a szôlôben?” — kérdezte. Felvilágosították, hogy nem borjakat, hanem szôlôfürtöket lát, s ekkor így sóhajtott: “Drága földünk, tartsd meg magadnak gyümölcseidet! Kinek teremsz ilyen szépet? Az idegeneknek, akiket vétkeinkért a nyakunkra ültettek?” (Ktubot 112.)
Se szeri, se száma a bölcs mondásoknak, amelyekek Josuától származnak. Ezek nagy élettapasztalatról, mély filozófiai látásmódról tanúskodnak. Energiáinak egy részét a különbözô eretnek szektákkal való vitákra fordította, de a pogány kultúráról sem volt jobb véleménye. Gyakran járt Rómában közügyekben és üzleti úton is, s tapasztalatairól alkotott véleményét nem rejtette véka alá. Elbeszélte, hogy Rómában a márványoszlopokat drapériákkal és drága szônyegekkel védik nyáron a melegtôl, télen a hidegtôl. Ugyanakkor látott egy koldust, akinek egy darab gyékény fedte meztelen testét. Josuá egy idézettel foglalta össze lesújtó véleményét azokról, akik védik az élettelen követ, és kegyetlenek az emberi lényekkel szemben. (Brésit Rábá 33:1.)

Élijáhu nem barátkozik besúgókkal

Ez a mondás is tôle származik: “A Chorév [Sínai-hegy] felôl naponta hallatszik az égi hang: Jaj az emberiségnek a Tóra szégyene miatt [mivel nem tanulják, nem foglalkoznak vele eleget]! Mert csak az az ember szabad igazán, aki Tórát tanul…” (Atyák 6.) Fiainak meghagyta, hogy mindennap elsôkként érkezzenek a templomba, mert nagy érdem az elsô tíz emberbôl álló minján tagjának lenni. Az idôseket határtalanul tisztelte. “Vigyázzatok, nehogy megbántsátok az öregembert, aki elfelejtette, amit tanult!” — mondotta (Bráchot 8.)
Milyen kedves és mélyértelmû a teremtéstörténethez fûzött magyarázata: “Amikor az Örökkévaló azt mondta az elsô embernek: a föld ezentúl tövist és bogáncsot hajt neked [1Mózes 3:18.], Ådám elsírta magát, és azt kérdezte: Uram Istenem, akkor hát én és a szamaram egy jászolból fogunk enni? Amikor megtudta, hogy Arcod verejtékével eszed a kenyeret [Uo. 3:19.], megnyugodott…” (Peszáchim 118.)
Mivel igen szent ember hírében állott, elterjedt, hogy Élijáhu próféta rendszeresen vendégeskedik nála. Egyszer különös eset történt. Egy Ulá ben Kosev nevû ember, akit a rómaiak — valószínûleg köztörvényes bûncselekmények miatt — égen-földön kerestek, Ludra menekült, és Josuá ben Lévi védelmét kérte. Josuá szép szóval rábeszélte, hogy ne veszélyeztesse az egész várost, hanem álljon törvény elé. Ulá végül ráállt, hogy Josuá átadja ôt a hatóságoknak.
Élijáhu próféta azonban nem jött el többé Josuához, hogy Tórára tanítsa. A bölcs harminc napig böjtölt, s ekkor álmában meglátogatta ôt a próféta. “Miért nem jöttél, uram, az utóbbi idôben?” — kérdezte Josuá. “Nem barátkozom besúgókkal!” — felelte Élijáhu. Josuá bizonygatta, hogy a zsidó törvény betûje szerint járt el, amely elôírja, hogy ha a hatóságok név szerint kérik a kiadatást, azt nem szabad megtagadni, és nem szabad a közösséget veszélyeztetni emiatt (Toszeftá, Trumot 7:20.). A próféta elutasította védekezését. Az érvelés helytálló, mondta, de nem vonatkozik a jámbor zsidókra, a chászidokra, akiket más mércével kell mérni. “Neked nem lett volna szabad ezt tenned!” — mondta. (Jeruzsálemi Talmud, Trumot 8:6. és Brésit Rábá 94:9.)

* * *

A Messiás-várás a zsidó hit egyik alaptétele. Minden korban várták a zsidók a megváltást és azt, aki elhozza: a Messiást. Erre építették propagandájukat a különbözô eretnek csoportosulások és a koronkint felbukkanó ál-Messiások. A zsidóság mindig elutasította azokat a kísérleteket, amelyekkel az igazi megváltásba vetett hitét próbálták megingatni, és nemegyszer meg is szenvedett kitartásáért.
Idônkint persze reménykedtek a zsidók, hogy köztük van már a Messiás, de minden jelölt csalódást okozott. Ez történt Bár Kochbával is, akit rabbi Åkivá, nemzedékének nagy tanaitája, lelkesen Messiásnak kiáltott ki, miután sikerült felszabadítania Jeruzsálemet, és egy idôre leráznia a rómaiak igáját. Azután elesett a rómaiak ellen vívott harcban, Betárt lerombolták, földdel egyenlôvé tették, rengeteg zsidót megöltek, és Bár Kochbá, a “Csillag Fia” bár kozibá, “a hazugság fia” lett: kiderült, hogy nem ô volt a Messiás. Åkivá tévedett…

Rómába ment a Messiásért

A Talmud elbeszéli, hogy Josuá ben Lévi is a rendületlen Messiás-várók közé tartozott. Egyszer találkozott Élijáhu prófétával, és megkérdezte tôle, hogy mikor jön a Messiás. A próféta meglepô választ adott: “Kérdezd meg ôt magát!” — mondta. Josuá kérdésére, hogy hol találja hát meg, azt felelte: “Róma kapujában.” A bölcs azt tudakolta, mirôl ismerheti föl, s a próféta megmagyarázta: a Messiás ott ül a nagyváros kapujában a fekélyesek között, akik sebeiket tisztogatják. Egyenkint tisztítja ki és kötözi be sebeit, hogy ha szükséges, azonnal abba tudja hagyni, és indulhasson…
Josuá elment Rómába. Felismerte a Messiást, és köszöntötte:
— Béke veled, Mesterem!
— Béke veled, Lévi fia! — válaszolt az.
— Mikor szándékozol eljönni, uram? — kérdezte Josuá.
— Ma — felelte a Messiás.
A Talmud szokásos távirati stílusában nem írja le, mennyire örült Josuá a jó hírnek, és mekkorát csalódott, amikor a Messiás nem jött el sem aznap, sem másnap. ìgy folytatja a legendát:
Amikor Josuá legközelebb találkozott Élijáhuval, elpanaszolta neki:
— A Messiás hazudott nekem! Azt mondta, hogy aznap jön, de nem jött!
A próféta egy zsoltárverssel adott magyarázatot: “Ma, ha halljátok szavát…” (Zsoltárok 95:7.) Ha tehát a zsidók zsidókként viselkednek, és megtartják a Tóra utasításait, akkor “ma” jön a Messiás, vagyis az Örökkévaló sietteti a megváltást. Ha nem, akkor a maga idején jön el, az idôk végén. (Szánhedrin 98.)

* * *

Haláláról is csodákat regélnek. A Talmud elbeszéli, hogy amikor eljött az utolsó órája, megkérte a halál angyalát, mutatná meg neki helyét a túlvilágon. Az ráállt, és még pallosát is átadta Josuának, hogy az ne ijedezzen útközben.
Amikor az Édenkert falához értek, az angyal fölemelte Josuát, hogy belásson a mennyországba. º azonban fogta magát, átugrotta a kerítést, és már bent is volt. Az angyal megpróbálta elkapni, és megragadta ruhája szélét, Josuá pedig nagy hirtelen esküt tett, hogy márpedig ô innét ki nem megy. Ekkor égi hangot hallottak, amely azt kérdezte, megtörtént-e valaha, hogy Josuá megszegte esküjét, vagy feloldozást kért alóla… Az égi udvartartás egyhangúlag tanúsította, hogy ilyesmi soha nem fordult elô, s így megkapta a “tartózkodási engedélyt”, nehogy éppen itt váljék esküszegôvé… A szegény halál angyala legalább a pallosát kérte vissza, de Josuá nem akarta odaadni. Az égi hang így utasította: “Add vissza!” Élijáhu próféta elôtte ment, és harsányan hirdette: “Adjatok helyet Lévi fiának!” (Ktubot 77.)

  • Küldés emailben

Fejezetek