29. A Talmud bölcsei

Josuá, “a kopasz fia”

Josuá, a negyedik tanaitanemzedék tagja, igen hosszú kort ért meg: legalább százhatvan évig élt, s több nemzedék tanítója, szellemi inspirálója volt. Viszonylag nem sokat tudunk róla. Már a neve, Josuá ben Korchá is sok vitára és félreértésre adott okot. Egyes vélemények szerint rabbi Ákivá fia volt, mások kételkednek ebben.

Rási, Rábéni Gersom, Rásbám és rabbi Jicchák, a toszáfista, akik Ákivá fiának tartják, Ben Ázáj kijelentésére hivatkoznak: “Izrael összes bölcsei annyit számítanak velem szemben, mint a fokhagyma héja, a Kopasz kivételével…” (Svuot 6., B’chorot 58.) A Kopasz alatt az említett kommentátorok Ákivát értik, és innen ered a feltevés, hogy Ben Korchá, “a Kopasz fia”, Ákivá fia lenne.
Az ellenvéleményt a toszáfisták képviselik, akik általában racionális, logikus magyarázataikkal tűnnek ki. ők a Talmudban több ízben is kifejtik: nem valószínű, hogy azért, mert Ben Ázáj egy ízben Kopasznak titulálta barátját, Ákivát, annak fiát örökösen csak Kopaszfiként emlegetnék, és egyszer sem tennék hozzá, hogy  “a nagy tanaita és mártír Ákivá fia”…
Rábénu Jáákov Tám, Rási unokája, az egyik legismertebb toszáfista úgy véli, hogy Josuá apja egy Korchá nevű ember volt. Hyman, a bölcsek egyik legkompetensebb életrajzírója utal arra, hogy amikor Ákivá feleségül vette Kálbá Szávuá lányát, elôzô házasságából már volt egy fia: talán ez volt Josuá. Eszerint nem lehetetlen, hogy Ákivá többi gyermekétôl megkülönböztetendô nevezték Ben Korchának.
Feleségérôl, gyermekeirôl nincs tudomásunk. Chájim Vitál írja a nagy Ári — rabbi Lurjá — nevében, hogy két Josuá ben Korchá volt. Hyman így vélekedik errôl: “Ha ez szájhagyományon alapuló értesülés (kábálá), akkor kénytelenek vagyunk elfogadni.”

* * *

Akárki volt is az apja, Josuá Eleázár ben Ázárjá tanítványa volt, de Jochánán ben Nuritól is tanult. Fôleg aggadisztikus magyarázataival tűnt ki: a Misnában csupán négyszer fordul elô a neve. ő mondta, hogy “Az ember küldötte olyan, mint ô maga”, vagyis mindenki felelôs megbízottja tetteiért. Azt is mondta: “Aki Tórát tanul, de nem ismétli elégszer [hogy el ne felejtse], az olyan, mint aki vet, de nem arat.” Fôleg a bírósági eljárásokban és a tanúk kikérdezésében jeleskedett: ezzel kapcsolatban több halachikus döntés viseli nevét.
Josuá féltve ôrizte függetlenségét, nem volt hajlandó elfogadni semmiféle hivatalt. Igen rossz véleménye volt a római hatóságokról, s amikor Eleázárt kinevezték rendôrfelügyelônek, ô volt az, aki “bor fia, ecetnek” gúnyolta.
Hosszú élete során végigszenvedte a rómaiak terrorjának minden vállfaját, fôleg a hadrianusi gezérák idején. Errôl így mesélt: “Egyszer a fák között ültünk és tanultunk. Fújt a szél, és a levelek furcsán susogtak. Futottunk, ki merre látott, és kiáltoztunk: Jaj nekünk, mindjárt utolérnek bennünket a római lovasok! Egy idô múlva hátratekintettünk, s láttuk, hogy senki sem üldöz bennünket. Ekkor leültünk és sírva fakadtunk: Jaj nekünk, bekövetkezett rajtunk az ěrás szava: üldözni fogja ôket még egy szél űzte falevél zizzenése is; menekülnek, mintha fegyver elôl menekülnének, és elesnek, pedig senki sem üldözi ôket… [3Mózes 26:36.]” A tíz mártírról ezzel a zsoltáridézettel emlékezett meg: “Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttek szövetséget velem!” (Zsoltárok 50:5.), s így kommentálta: “Azok, akik megszentelték Nevemet, áldozattal kötöttek szövetséget [vagyis feláldoztam ôket]. Ezek Ĺkivá és társai, akik feláldozták magukat a Tóráért.” (Szánhedrin 110:2.) Egyesek ezt hozzák föl bizonyítékul amellett, hogy Josuá nem lehetett Ákivá fia, hiszen akkor nem úgy mondta volna, hogy “Ákivá és társai”, hanem úgy: “apám és társai”…

* * *

Josuá, aki csípôs nyelvérôl és szellemes megjegyzéseirôl volt híres, kitűnt az eretnekekkel folytatott — nemegyszer provokatív — vitákban is. Idegenek is fordultak hozzá, hogy magyarázná meg számukra, amit a zsidó szemléletbôl, életvitelbôl nem értenek, ô pedig türelmesen válaszolt, ha úgy érezte, a kérdezôt valóban érdekli a magyarázat.
Egyszer egy eretnekkel, történetesen egy eunuchhal folytatott szópárbajt. A szójátékokon alapuló, szellemes párbeszéd során a másik többször is célzott Josuá kopaszságára (amibôl egyúttal kiderül, hogy Josuá maga is kopasz volt). Észrevette, hogy Josuán nincs cipô. Ebbe rögtön belekötött, mondván: — A közmondás azt tartja: aki lovon ül, az király, aki szamáron, az szabad ember, aki cipôt hord, az legalább emberszámba megy. Akinek sem ez, sem az, jobb ha nem is él!…
Josuá így válaszolt:
— Eunuch, eunuch! Hármat mondtál, hármat fogsz hallani! A férfiember dísze a szakáll, öröme az asszony, isteni öröksége pedig a gyermek. Áldott legyen Isten, aki megtagadta tôled mind a hármat! (Sábát 152:1.)
Más alkalommal egy jóindulatú nem zsidó ember megkérdezte tôle:
— Azt mondjátok, hogy Isten mindent elôre tud és lát. Hogyan lehetséges hát, hogy, amint le van írva, “Isten elszomorodott, amikor látta az ember rosszaságát…”? Hát nem tudta elôre, hogy így lesz? És ha tudta, minek teremtette az embert?
Josuá visszakérdezett:
— Született-e valaha fiad? — Az igenlô válaszra tovább kérdezett: — Mit csináltál akkor?
— Örültem és másokat is megörvendeztettem — felelte az ember.
— No látod — mondta Josuá –, pedig magad is tudtad, hogy egyszer végül a fiad meg fog halni…
— Amikor öröm van, akkor örülünk, amikor bánat, akkor bánkódunk — mondta a kérdezô, Josuá pedig felvilágosította, hogy Isten is így van ezzel… (Brésit Rábá 27:4.)
Egy másik nem zsidó ezzel fordult hozzá:
— Nekünk is vannak ünnepeink, nektek is. Mindannyian külön-külön ünnepelünk. Mikor jön el, hogy együtt örülhetünk valaminek?
— Majd ha esik az esô! — vágta rá Josuá. (Brésit Rábá 13:6.)
Egy újabb idegen egyszer azzal hozakodott elô:
— A Tóra elôírja, hogy a többség akarata szerint kell cselekedni. Vitán felül áll, hogy mi vagyunk a többség, s ti mégsem fogadjátok el a mi vallásunkat…
Josuá megkérdezte az embert, vannak-e fiai.
— Eszembe juttattad bajomat… — válaszolta az. — Több fiam is van, de amikor az asztalnál ülünk, mindegyikük más istenhez imádkozik, s egyhamar hajba kapnak…
— És te jól kijössz velük? — kérdezte Josuá.
— Egyáltalán nem… — felelte az ember, akinek szintén saját “istene” volt.
— No látod! — mondta Josuá. — Mielôtt velünk próbálnál vallási ügyekben megegyezni, próbáld a fiaiddal megértetni magad! (Vájikrá Rábá 4:6.)
A példázat értelme ez volt: ti a legkülönbözôbb szektákhoz, árnyalatokhoz, vallásokhoz tartoztok, akik különféle módokon különféle bálványokat imádnak. Mi pedig mindnyájan az egyetlen, élô Istent imádjuk, ily módon mi vagyunk a többség!

  • Küldés emailben

Fejezetek