HOGY- HOGY NEM?

 

Peszáchi előkészületek a konyhában

    Szokás, hogy Peszáchot megelőzően, már közvetlen Purim után elkezdjük a cháméc (kovászolt élelmiszerek) eltakarítását. A lakás minden részét jól kitakarítjuk és az olyan chámécot, melyet nem szándékozunk kidobni, egy helyre összegyűjtjük és még az ünnep előtt egy nem zsidónak eladjuk (helyes ezt egy szakértő rabbi segítségével végrehajtani). A fő munka a konyha előkészítése, hiszen egész évben ott található leginkább cháméc. Az edényeknek, evőeszközöknek, tányéroknak és poharaknak Peszáchra alkalmassá tételét (kóserolását) csakis rabbi tanácsadása alapján végezzük el. (A kóserolás előtt 24 órán keresztül nem szabad használni ezeket az eszközöket.) A legegyszerűbb ha külön peszáchi edényeket vásárolunk, így sok fáradságtól megkíméljük magunkat.

    A mosogató kóserolása a következő: egészen forró vizet öntünk bele, s felizzított követ vagy fémdarabot helyezünk a vízbe (ez azt biztosítja, hogy a víz ne hűljön ki). Ezután teljesen kinyitjuk a melegvizes csapot és arra is forró vizet öntünk.

    A gáztűzhely kikósereolásához a tűzhely lángjait egy órán keresztül a legnagyobb állásban égetjük. Az alátéteket (amire az edényeket helyezzük) szintén ki kell égetni, bár a legjobb külön peszáchi készletet használni. (E műveletet szintén rabbi utasításai alapján végezzük). A tűzhely többi részére forró vizet öntünk. A sütőrész általában nem kóserolható Peszáchra.

    A mikrohullámú sütőbe egy lapos tányérban vizet teszünk, amit forralással elpárologtatunk. Ha van benne grillező, akkor ezt is bekapcsoljuk a párologtatás alatt, de Peszáchkor a grillt nem használhatjuk. Az elektromos tűzhelyt a legmagasabb hőmérsékleten addig bekapcsolva tartjuk, amíg el nem kezd vörösen izzani. A többi részét – a fentieknek megfelelően – forrázással kóseroljuk.

    J. D.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 23. szám – 2014. augusztus 6.

 

Megszakítás