Újévi Üdvözletek

Yonah Metzger, izraeli főrabbi, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter kancellária miniszter is levélben üdvözölte az EMIH-et és a Chábád Lubavics Közösséget. Yonah Metzger, Izrael Főrabbija és a Főrab­bi­ná­tus tanácsának elnöke szellemiségben és megvalósításban egyaránt gazdag és sikeres újévet, valamint „jó beírást és pecsétet” kívánt Köves Slomón keresztül a magyarországi zsidó közösségnek. A miniszterelnök a magyar zsidóságot – többek között – nemzetalkotó közösségnek nevezte és e hazában élők sorsának közösségét hangsúlyozta. A kormányfő jókívánságait fejezte ki, békét, egészséget és sikeres, eredményes évet kívánt a 5766.-évre a Magyar Köztársaság minden polgára nevében.

Domonkos Simi bármicvája

Simi, a Bét Menachem iskola egykori növendéke ma egy bécsi jesivában tanul. Nem feledkezett el arról, honnan indult és férfivá avatási szertartását a Kazinczy utcai zsinagógában tartotta. A kiddust Weisberger rabbi celebrálta, drósét Ober­lander Baruch rabbi is mondott és megál­dotta Simit és szüleit. Mázel Tov!

Dr. Hoch József jorcájtja

Szukott félünnepén emlékeztünk meg dr. Hoch Józsefről, aki egy évvel ezelőtt tért meg ősei­hez. Lánya, Gabi (Chává) a Chabadnál tanult és itt is vált hívő zsidóvá. Hoch József élete utolsó éveiben a lánya nyomdokait követve járt közösségünkbe. Oberlander Mendel, aki a Misna hat rendjét tanulmányozza, melynek ötödik, a Szentségek rendjét most fejezte be, dr. Hoch József emlékének ajánlotta, majd káddist mondott az emlékére. A temetőben a család jelenlétében Schwei­tzer József professzor és Oberlander Bá­ruch rabbi emlékezett meg az elhunytról. Zichronó livráchá!

A zsidóság igazolásáról Moszkvában

A brüsszeli székhelyű Európai Rab­bi­ta­nács (Rabbinical Center of Europe) nemzetközi konferenciát rendezett Oroszország fővárosában, Moszkvában. Európa minden szegletéből-sarkából, keletről-nyugatról egyaránt több mint 120 ortodox rabbi gyűlt össze vasárnap este a moszkvai lubavicsi zsinagógában. Ünnepre adott alkalmat, hogy azon az estén a moszkvai zsidó közösség egy új Tóratekerccsel is gazdagabb lett. A zsinagóga körzetét lezárták a forgalom elől. A közösség és a rabbik fáklyás menettel, énekszóval és tánccal ünnepelték az új Tóratekercsnek a zsinagógában való elhelyezését. A nemzetközi konferencián, amelynek fővédnöki tisztjét Berel Lazar, Oroszország főrabbija látta el, érdekes-színes előadások, beszélgetések és viták követték egymást. Helyszínéül a Moszkvától mintegy egyórányi utazásra levő modern nemzetközi konferencia központ szolgált. A vasárnap este kezdődött rabbi gyűlésen Ober­lan­der Baruch rabbi a zsidóság igazolásáról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást, amelyben az elvi, halachikus elemzés eredményeit a Magyarországon eltöltött 16 év alatt megszerzett tapasztalat tanulságaival vetette egybe. Részt vett a konferencián Weisberger Mose rabbi is Budapestről.

Megjelent: Egység Magazin 16. évfolyam 58. szám – 2014. augusztus 3.

 

Megszakítás