Sávuot - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2017.05.30 20:13 - Ünnep kimenete: 2017.06.01 21:34

2. Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám

HÉTRŐL – HÉTRE: Igyál – A sárga földig

HÉTRŐL – HÉTRE

 

Igyál – A sárga földig

    “Mindenki annyit köteles inni Purimkor, hogy már ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között.” (Talmud, Megilá 7b.)

    Bölcseink mondották: “Ádár havának elérkeztével fokozni kell az örömöket” (Talmud, Táánit 29a.). Ennek szellemében vannak olyan közösségek, ahol Ádár havában gyakran táncos mulatságokat szerveznek. Igazi öröm pedig nincs bor nélkül, mint a Zsoltárok költője mondja (104:15.): “a bor megörvendezteti az ember szívét”. Ez így van Ádárban, és még inkább Purim idején.

    Négy micva kapcsolódik Purimhoz: végighallgatni az egész Megilát Eszter (Eszter könyve) felolvasását este és reggel; süteményből vagy más ételből–italból álló ajándékokat (misloách mánot) küldeni barátainknak; nagylelkűen adakozni a szegényeknek (mátánot láevjonim); és végül részt venni a purimi díszvacsorán, ahogy azt Mordecháj előírta a csoda évében: “Mordecháj leírta mindezeket az eseményeket… tegyék azokat a lakoma és az öröm napjaivá, küldjenek egymásnak ajándékokat, a szűkölködőknek pedig adományokat. A zsidók megfogadták, hogy [minden évben] folytatják, amit cselekedni kezdtek, ahogyan Mordecháj megírta nekik” (Eszter könyve 9:20–23.).

    Míg az első három micvát nagy örömmel és egyetértésben teljesítik a zsidók, az utolsó nehezen érthető, az idézett előírás miatt. Sokak számára felfoghatatlan, és elképzelhetetlen, hogy az egész évben jámbor, Istenfélő zsidó egyszer csak italtól bűzös, kiabáló, durva részeggé változik – hiszen kétségtelenül igen nagy mennyiségű alkoholt kell elfogyasztani ahhoz, hogy valaki ne tudja többé megkülönböztetni a zsidóság megmentőjét a gonosz népirtótól. Igazuk van, valóban felfoghatatlan, hogy hogyan gondolhatja bármelyik Istenfélő, felelős, bölcs törvénymagyarázó hogy földön hentergő részeggé kell, hogy alacsonyítsák magukat Isten szerény szolgái.

    A Sulchán Áruchban (Orách Chájim 695:2.) a Römá azt a tanácsot adja, hogy a zsidó igyék egy pohárkával, és feküdjék le aludni, hiszen álmában nem tesz különbséget Hámán és Mordecháj között… Mégis a törvénymagyarázók túlnyomó része szerint (Rif, Ros, Tur, Bét Joszéf – ld. uo.) egyértelmű háláchikus előírás, hogy annyira be kell rúgni Purimkor, hogy ne tudjunk különbséget tenni „átkozott Hámán” és „áldott Mordecháj” között. Ehhez bizony igen részegnek kell lenni…

Egy kis bor egész évben

    A zsidó életében mindig is nagy jelentősége volt a bornak. Központi helyet foglalt el a bor a jeruzsálemi Szentélyben az áldozati szertartásokban is: az a zsidó, aki égő- vagy békeáldozatot mutatott be, köteles volt bort is küldeni az oltárra. Ez volt a nöszáchim (italáldozat).

    Bort használnak a zsidók a szombatot és az ünnepet köszöntő áldáshoz, a Kidushoz. Hasonlóképpen, bor szükséges a szombat és az ünnep kimenetelére mondott áldáshoz, a Hávdálához is. Vallási előírás, hogy minden családi és közösségi ünnepen (mint esküvő, brit milá stb.) egy pohár borra kell áldást mondani; a közelgő Peszách ünnepén, mindkét szeder-estén négy pohár bort kell meginni.

    Bár a zsidó gyakran iszik bort, ráadásul ezzel Istennek tetsző dolgot tesz – a korlátozott borivás soha nem vezet részegséghez. Purim az év egyetlen napja, amikor határtalanul lehet, sőt isteni parancs inni. Hogyan lehet az Örökkévaló akarata, hogy jámbor, szelíd szolgái részeges állatokká alacsonyodjanak?

Az igazi én

    A talány megoldása, hogy nem az állattá alacsonyodás az előírás, hanem az, hogy a racionális gondolkodást kiiktassuk, a fölé emelkedjünk, nagy mértékű alkoholfogyasztás által, és ez az, amihez külön segítséget ad az Örökkévaló Purimkor.

    A félreértés alapja, hogy a legtöbben csak olyan részegeket láttak, akikből a durva, esetleg másokra veszélyes vad bújik elő – azonban ez nem mindig van így. Mindenkiből azt hozza elő az ital, ami legbensőbb énje. Aki részegen üvöltözik vagy, ne adj Isten, a feleségét bántalmazza, abban józanon is ugyanezek a vágyak vannak, csak elnyomja őket az ész. Az ilyen ember, míg át nem alakítja bensőjét, tényleg jobb, ha távol tartja magát az italtól.

    Azonban az Isten előírásait tisztelő zsidó, aki a Sulchán Áruch szerint él, betartja a legelső előírást is: „ť Az Örökkévalót tartom szemem előtt mindigŤ (Zsoltárok 16:8.) Dávid király e jelmondata nagy és fontos alapelve a Tórának és a parancsait teljesítő és Isten előtt járó jámborok életmódjának … Minden, lelkét féltő és Isten szavát tisztelő embernek le kell azt [gonosz ösztönét] magában gyűrnie.” (A Sulchán Áruch kivonata 1:1, 4.) Ennek következtében aki legyőzi és galambbá alakítja a benne rejlő vadat, vagy legalább komoly erőfeszítéseket tesz ez irányban, és az év 364 napján tudatosan szelídíti az „oroszlánt”, hogy szeresse az Örökkévalót, aki róla és mindenki másról gondoskodik, annak nincs mitől tartania. Sőt, javára válik, ha egy nap kiengedi az ész kalitkájából a galambot, annak ellenére, hogy az ész elengedhetetlen Isten szolgálatában.

    Ez a ljádi Snéur Zálmán rabbi Tánjá című könyvének egyik alapelve: az ész és az értelem irányítják az egész embert, az érzelmeivel együtt, és ezért csak az ész segítségével tudunk igazán közel kerülni a Végtelen Istenhez. Csak azáltal tudunk közelébe férkőzni, ha kegyességén és mindenhatóságán gondolkozunk, megtanuljuk előírásait és megértjük azok céljait. Az a biztos út, ami betartásukhoz vezet.

    Az ész ugyanakkor fontossága ellenére akadály is. Hányszor fordul elő, hogy az ész nem tudja megfogalmazni és kifejezni gondolatainkat? Hányszor fordul elő, hogy nem tudjuk szavakba önteni érzelmeinket?

    Egész évben nem tehetünk mást, mint azt, hogy az észen keresztül jutunk közelebb Istenhez, csak a racionalitás kalitkájába zárva fejezhetjük ki az Isten utáni vágyakozást, azonban egy nap, Purimkor lehetőséget adott az Örökkévaló, hogy megszabaduljunk az ész közvetítésétől és közvetlen kapcsolatba kerüljünk az örök Istennel. Purimkor rövid időre ki kell szabadulni a kalitkából, hogy az ész ellenőrzése nélkül szabad kifejezésre juthasson a galamb – igazi énünk.

    Nem egyszer fordult elő híres rabbiknál, hogy szokatlanul mély, sok újdonságot tartalmazó Tóramagyarázatokat mondtak Purim napján, saját maguk számára is meglepően, amik csak azért váltak ismertté előttük, mert az alkohol hatására az ész határainak átlépésével sokkal közelebb kerültek ezeknek a gondolatoknak a forrásához, az Örökkévalóhoz, mint általában.

    Ennek az ünnepnek a különlegességét az adja, hogy ez az egyetlen, az egész zsidó népet érintő csoda, ami a száműzetésben, Perzsiában történt, amikor nem állt a Szentély. Az ünnep történetében leírt csoda átlépte egy határt – ekkora csodák általában nem történnek a gálutban. Ez az egyik oka annak, hogy Purim lett az az ünnep, amikor nekünk is a gálutban kötelező a határokat átlépni…

    Nógrádi Bálint
  • Küldés emailben

Fejezetek