Az első zsidó menekült
„Elindult Jákob Beér-Sevából, és Hárán felé tartott…” (1Mózes 28:10).
„Jákob Arám mezejére menekült, egy asszonyért szolgált Izrael, egy asszonyért őrizte a nyájat…” (Hoséá 12:13.), a heti háftárából.
Szakaszunkból első látásra nem derül ki, hogy Jákob ősapánk menekültként hagyta el a szülői házat, hogy nagybátyja arámi házában találjon menedéket testvére, Ézsau, gyilkos haragja elől. Még az ide kapcsolódó előző fejezetből is az derül ki, hogy hivatalosan „háztűznézőbe” ment Jákob nagybátyja, Lábán lányos házába, miután szülei nem akarták, hogy a helyi, hettita lányok közül válasszon magának feleséget, mint testvére Ézsau.
Csak az anyai szív megérzése késztette Rebekát arra, hogy csöndben, négyszemközt, rábírja Jákobot a menekülésre, miután tudta, érezte, hogy Ézsau bosszút forral, és megölni készül Jákobot. Íme, ezek Rebeka szavai kedvenc fiához:
„Bátyád, Ézsau, bosszút akar állni rajtad, meg akar gyilkolni. Ezért fiam, hallgass a szavamra, menekülj bátyámhoz, Lábánhoz Háránba” (uo. 27:42–43.).
Ezek után Rebeka közli férjével, Izsákkal, hogy „megutáltam az életemet a hettita lányok miatt”. Ezzel rávette férjét, küldje Jákobot leánynézőbe Páddán-Árámba. Tulajdonképpen Jákob volt az első zsidó menekült a világon.
Ézsau csak annyit látott, hogy apja (ismét!) megáldotta Jákobot, és elküldte Páddán Árámba, hogy onnan hozzon feleséget magának. Ézsau észrevette az összefüggést az apai áldás és a helyi lányokkal kötött házasság között:
„Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákobot és elküldte Páddán Árámba, hogy ott vegyen feleséget… Amikor látta Ézsau, hogy Izsák, a kanaánita lányokat rossznak tartja, elment Ézsau Izmáelhez és feleségül vette addigi feleségein kívül Machálatot. Ábrahám fiának, Izmaelnek húgát…” (uo. 28:6–9.).
Ha Jákob azért „jó fiú”, mert kintről hoz feleséget, majd ő is… El is ment az unokatestvéréhez hangsúlyozva, hogy Izmáel „Ábrahám fia”, és így szegről-végre rokon, és elvette egyik lányát. Igen ám, teszik hozzá a Bölcsek, de eddigi hittita pogány asszonyainak nem tette ki a szűrét, hanem vett magának egy protokoll-feleséget, akiről azt hitte, megnyeri szülei tetszését.
Megy a menekült a batyujával és… álmodozik. Álmában a gondviselés neki ígéri az országot, és a nincstelen menekült (később majd elmondja, „egy bottal a kezemben keltem át a Jordánon” — 1Mózes 32:11.) arról álmodik, hogy angyalok kísérik és vigyázzák lépteit. Tulajdonképpen házasodni megy, ugyanakkor az életéért is fut bosszút igérő testvére elől.
Valóban minden nélkül; poggyász, kíséret és pénz nélkül vágott neki a menekült a világnak? Nehéz feltételezni. Gazdag család gyermeke, apja-anyja küldik idegenbe — lehetséges, hogy nem adtak vele pénzt, aranyat?
Az Írás nem beszél erről, de a Midrás annál inkább. Érkezése után Lábán, a kapzsi és csaló nagybácsi, elébe futott azzal az elgondolással, hogy „ha Eliézer, a ház szolgája, tíz megrakott tevével jött házunkba (amikor Rebekáért jött háztűznézőbe), akkor most, amikor a szeretett fiú jön, annál inkább…”.
„Amikor látta, hogy még tarisznyája sincs, megölelte, abban a hitben, hátha aranyait övében tartja (és az ölelés által kitapogatja). Miután nem talált semmit, megcsókolta, azt gondolván, hátha igazgyöngyöket hozott és a szájában tartja azokat. Mikor nem talált semmit — azt mondta neki Jákob: azt hiszed, hogy aranyakat hoztam magammal? Csupán szavakat hoztam. És elbeszélte neki a történteket…” (Brésit Rábá 70:13).
Mit beszélt el Jákob nagybátyjának? Erre egy másik Midrás válaszol: „Amikor útnak indultam, minden jóval fel voltam szerelve, arany, ezüst, stb. Azonban apja parancsára, Elifáz, Ézsau elsőszülött fia, üldözőbe vett, utolért, és apja parancsára meg akart ölni. Azonban, mivel mégiscsak Izsák unokája és Ábrahám ükunokája volt és Izsák házában nőtt fel, az utolsó pillanatban visszarettent a gyilkosságtól. Mit tegyek? — kérdezte tőlem — hogy apám parancsának is eleget tegyek, Mondtam neki: vedd el mindenemet — a szegény ember élete nem élet, olyan mintha megöltél volna…” (Midrás Ágádá és Széfer Hájásár).
A menekültet kihasználják. Mivel most már jövendőbeli apósa tudja miért jött hozzá, ki elől menekült — és főleg hogy nincs lehetősége, egyelőre, hazamenni — éhbérért dolgoztatja, becsapja, kihasználja, egyre-másra változtatja bérét. Jákob tűr és szorgalmasan dolgozik.
Aztán elérkezik az ideje, hogy úrja menekülnie kell. Már 11 fia van és egy lánya, jelentős jószággal, nyájjal vagyonnal rendelkezik és haza akar menni. Már eljött az ideje és hallja az égi hangot, „menj haza, szülőföldedre” és ismét menekül, ezúttal apósa elől, aki nem akarja elengedni. Hát persze, hogy nem — kell neki egy ilyen jó ingyenmunkás, akit rokoni alapon ki lehet használni.
Jákob menekül, amaz üldözőbe veszi, utóléri, veszekednek majd kibékülnek. Felállítják a határmesgyét, ami elválasztja a két népet, amely két testvérből ered: Ábrahám és Náchor, Jákob és Lábán — rokonok és idegenek is egyszerre.
A Háláchá szerint egy zsidónak nem szabad elhagynia Erec Jiszráélt, Izrael országát, hacsak nem életveszély fenyegeti, vagy esetleg házasodni készül és a jövendőbelijét külföldön gondolja megtalálni (vagy ha Tórát akkor tanulni külföldi tanárnál).
Jákob esetében ez is, az is fennállott. Ézsautól való félelme komoly veszélyt jelenthetett számára, hiszen a dühös vadász bosszút forralt, és meg akarta ölni.
Másrészt valóban nősülni küldték őt szülei, mert nem akarták, hogy a helyi pogány lányok közül válasszon magának feleséget.
Jákob álma szolgál alapul azon középkori szokásnak, hogy „álom-kérdést” (séélát chálom) szoktak intézni a házasság ügyében: az ajánlott parti megfelelő-e vagy sem. Egy legenda azt tartja, hogy Maimun rabbi, a híres Maimonides apja, elvette egy egyszerű mészáros lányát, miután álmában azt mondta neki, hogy ő van számára rendelve. Ez az egyszerű zsidó asszony volt Rámbám édesanyja. (Slomó Askenázi: Gyöngyszemek a Tórából, Brésit, 123. oldal).
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 7. szám – 2014. július 21.