6. 📖 XXV. – A haszidizmus világa

Haszidizmus – Dovber rabbi, a második lubavicsi rebbe:

Haszidizmus

 Dovber rabbi, a második lubavicsi rebbe:

 

Kuntrész háhistátchut:
Öt ok és öt szint a cádikok sírlátogtására

Hogy miért szokás a cádikok sírjánál leborulni, ennek megértésében többféle réteg és út kínálkozik. Általánosságban ötféle okot sorolhatunk fel:

 

Emlékezés a halálra – megtérés

(a) A Sulchán áruchban (Orách chájim; Hilchot tisá böáv) olvasható,[1] hogy a sírokat látogatni szokásos dolog a gyász érzelmeinek fellobbantására, a jécer horá megzabolázására és hogy felinduljunk, tesuvával fordulva az Örökkévaló felé. Ehhez kapcsolódik a Bölcsek azon mondása,[2] hogy a jécer hárá megzabolázására szolgál, ha a halál napjára emlékeztetjük. Márpedig írva van:[3] „Jobb menni a gyásznak házába, mint menni a lakomának házába, mivelhogy az minden embernek a vége, s az élő a szívére veszi.” Mert ez valóban töredelemre indítja az ember szívét.

 

Tiszta hely az imára

(b) A Sulchán áruchban (Hilchot ros hásáná)[4] azt olvassuk, hogy [a ros hásáná előtti napon] szokás fölkeresni a temetőt, és ott sokféle könyörgést mondani. Az okául ennek ott az mondatik:[5] „A temető a cádikok nyughelye, és mint ilyen, szent és tiszta hely, az ott elmondott ima inkább elfogadtatik. [Az ember] kérje az Örökkévaló irgalmát a porban nyugvó cádikok érdemeire tekintettel.”

Ezen belül pedig ez két okkal magyarázható: 1) a hely szent és tiszta, ennélfogva az ember imáit elfogadhatóbbá teszi, 2) az ember ott bizonyára kellő intencióval imádkozik, miután felindult a tesuvára, mert ott „az élő a szívére veszi”. Ezért aztán az imái ott elfogadhatóak és kívánatosak.

 

Felidézni szeretteinket, megtörni szívünket

(c) [Az iméntiekhez hasonló ok], amiért látogatjuk az édesapánk nyugvóhelyét, az egyetlen fiunkét vagy hasonló szeretteinkét, mert a gyászt és a fájdalmat felgerjesztik bennünk, kinyitják egészen a szívünket, mint amikor a halottunk valóban előttünk fekszik. Ilyenkor a szív igazán megtöretik, a fájdalom átjárja a szív mélységeit, keserves sírást fakasztva.

Hasonló ez ahhoz, ahhoz Jochánán rabbi nyilatkozott: „Ez a tizedik fiam csontja.”. Ő ugyanis magánál hordta a fia egy csontját, és közölte azokkal, akikkel találkozott: „Ez a tizedik fiam csontja”,[6] azaz azért vitte magával, hogy a fájdalomra emlékeztesse, hogy sose felejtse el a fiát, aki meghalt, és ezért a szíve mindenkor töredelmes legyen. Hasonlóképpen tette Jáákov pátriárka, aki „sok napon át gyászolta a fiát”.[7] Keservesen gyászolta a fiát, mert ez a gyász olyan volt, amit sosem felejthetett el.

Hasonlóképpen van, amikor az ember a sírjához látogat, bár már régen elfelejtették, ő emlékezik, [a szívére veszi a dolgot,] olyannyira, hogy igen keserves sírásra fakad. Ez segít a szívének egészen feltárulni, gyászolni a saját vétkeit, míg a szíve igazán megindul, összetörik, és [megindul] a könnyek árja.

Ez a tapasztalat segít nekünk eljutni a teljes tesuvára, amint azt tudjuk jól. Mert a tesuvát hátráltatja bennünk a saját keménységünk, a szívünk kevélysége. Amikor viszont a szív egészen megtörik, akármi okból is, lehetősége nyílik rá, hogy felinduljon a teljes tesuvára.

Olyan súlyos tapasztalat ez, amire azt mondják,[8] a „szeretet terhe”, ha a gyermekeinkkel, az egészségünkkel, a megélhetésünkkel történik valami baj. Az embert azért sújtja földre ez a teher, hogy a teljes tesuvára fölindítsa: „a férfi belseje pedig és a szíve mélységes”.[9] Rabbi Jochánán szavai bizonyítják ezt: „Ez a tizedik fiam csontja.” Rabbi Jochánán esetében nyilvánvalóan a „szeretet terhe” munkált.

 

Alázat, önmegtagadás és szégyen az igaz ember közelében

(d) A negyedik ok azokkal kapcsolatos, akik olyan cádikok sírját látogatják, akiket ismertek életükben. Ebben az esetben fontos az erős hit, amellyel a cácikban hittek életükben, mégpedig, hogy a cádik istenfélő ember, akit mindenki szentnek mond[10]. [Ebben az esetben, az illető annyira kötődik az adott cádikhoz, hogy] amikor cádik jelenlétében van, elfeledkezik minden bajáról, szégyent érez, és olyanná lesz, mint a kő, szólni sem tud. Ez az önmegtagadás egy őszinte reakciója [ahogy a chászid tanításokban[11] ki van fejtve azzal kapcsolatban, hogy az imáink elé illesztjük a következő verset:][12] „Uram, ajkaimat nyisd meg, hogy szájam hirdesse dicséretedet.”

És ehhez hasonlóan, ha az [ilyen ember a cádik] szent nyugvóhelyét látogatja elfeledkezik minden gondjáról, éspedig még inkább. Mert „az igazak holtuk után még nagyobbak, mint voltak életükben.”[13] [Ezek az érzések] abból a hitből gyökereznek, amellyel a [cádik] lelke szentsége és tisztasága iránt viseltetik, mert az a lélek eljutott a legnemesebb [spirituális világba], illetve abból a befolyásból, amellyel a lélek a sírban is össze van kötve a testtel, ahogy [az Árizál] magyarázza a Likuté Torában,[14] a következő vers kapcsán: „és lelke gyászol őbenne”.[15] Ráadásul a [cádik lelkében] működő erők is kapcsolatban vannak a lelkének azon részével[, amely megmarad a sírban fekvő testtel összeköttetésben]. Ez az egyik ok, amiért síremléket emelünk a sír fölé, lakóhelyül a lélek ezen erőinek, ahogy azt a Likuté Torá elmagyarázza.

Tehát ha az ember eljut a cádik szent nyugvóhelyére, és maga elé képzeli az ő tiszta és szent ábrázatát, elborítja a félelemmel vegyes tisztelet, még inkább, mint a cádik életében. Mert életében a cádik lelkét fizikai test keretezte/korlátozta, de most tisztán spirituális létállapotban van. Ez teszi lehetővé, hogy eljussunk a teljes önfeladásig, a jirá ilááig, azaz a legnemesebb félelem állapotáig. Amint az a Szidurban ki van fejtve, a Tikun chácot szakaszhoz fűzött jegyzetben,[16] a jirá iláá a félelemnek az a belső dimenziója, amely szégyennel társul. Ahogy az ember zavarban érzi magát a nagy és igaz emberek jelenlétében, tulajdon alacsonyrendűsége miatt, és ezért képes magáról teljesen megfeledkezni, egészen odáig, hogy semmit sem érez már, úgy van a jirá iláával is, szégyent érez az ember az Örökkévaló nagysága miatt. Mert az Örökkévaló nagysága korlátlan,[17] mert az Or Éjn Szof a korlátlan fény, „kiterjed fölfelé minden határ nélkül, és lefelé is végezet nélkül.”[18]

[A félelemnek erre a szintjére utal] Bölcseink kijelentése:[19] „Ha nincs bölcsesség, nincsen félelem.” Mert a nemes bölcseség a semmi voltunk tudatából fakadó erő, az önfeladás tulajdonsága, s ez vezet el a jirá iláához, amint az ott bőségesen ki van fejtve.

Hasonlóképpen, ha az ember ellátogat a cádik szent sírjához, szégyent él át, elhomályosul minden érzéke és öntudata, mert nagy zavarban van tettei miatt és gondolatai miatt, melyeket tett és gondolt addig a napig, mert azok mind nyilvánvalóak [a cádik] előtt. Mert a cádik életében is ismerte mások gondolatait és terveit, amint az köztudott. Bizony a halála után még inkább így van, mert [a létezése] spirituális természetű.

Az önfeladás és a szégyen, amit az ember érez [természetesen] az Or Éjn Szof [az Örökkévaló] felé irányul, hiszen ez az ami életet ad [magának a] cádik lelkének. Mert a [cádik] lelke „része az Örökkévalónak”,[20] totálisan alá van rendelve az Or Éjn Szofnak, amint az más forrásokban ki van fejtve.

Ezen a módon az ember bőséges kegyelmeket képes fölgerjeszteni a lelkében lévő isteni szikra révén, ha tudatára ébred saját alacsony szintű létezésének. Ez már a tesuvá iláá szintje, a legnemesebb tesuváé, amint azt más források kifejtik. Mert az az önfeladás, amellyel magunkat alárendeljük a Tóra-tudósnak, valójában az Örökkévalónak szóló önmegtagadásunk, ahogy a Bölcsek mondják: „Lehetséges-e az isteni jelenléthez ragaszkodni? Bizony inkább az, aki a Tóra-tudóshoz ragaszkodik[, minősül úgy, mintha az isteni jelenléthez ragaszkodna]”,[21] amint azt a Tánjá elmagyarázza.[22] (Ahogy az a Talmudban olvasható,[23] hasonlóképpen kell a zsidó király fölkenetésére tekintenünk. [A király szuverénitása voltaképpen kiterjesztése az Örökkévaló szuverénitásának, illetve közvetítő, amely által a nép az utóbbihoz kapcsolódni tud.])

Ez a tesuvá iláá, messze magasabb szintje a tesuvának, mint az, amiről fentebb a harmadik szint kapcsán szó esett.

Az az erős hitkötelék, ami a cádik lelkéhez köti az ember szívének legbelső magját, [amit megnövel] a képzelet ereje, amellyel [képesek vagyunk] felfogni a [cádik] személyét egy spirituális értelemben, és átélni az önfeladás félelemtes tapasztalatát, lehetővé teszi a lelkünk számára, hogy az ott nyugvó cádik lelkének valamely sajátos dimenziójához kapcsolódjunk. Ennek [a kapcsolódásnak] van köze a lélek szintjéhez, ahogy arról a cádikok kapcsán szó esik, amint az ötödik ok kapcsán ki lesz fejtve.

Így lesz képes az imánk is, amit ott mondunk, elérni magasabb létsíkokat, ahogy a cádik lelke is felemelkedik. És az imánk olyan gyümölcsöket hoz, melyek nyilvánvalóvá lesznek a spirituális és anyagi világokban is.

Ilyen a cádikokba vetett hit [ereje], és [ez az egyik ok,] amiért az emberek látogatják a sírjukat, akkor is, ha nem értik ezeket [a spirituális dimenziókat] egyáltalán, amint majd kifejtjük.

 

Kapcsolatteremtés és párbeszéd a cádik lelkével

(e) [A cádikok sírja látogatásának] ötödik oka egy igen magas [spirituális] szinthez kapcsolódik, olyan szinthez, amit nem is múlhat felül más. A cádikok sírja előtti meghajlásról van szó, amit a Széfer chászidim[24] is leír. Ez egy olyan magas szint, ami képessé teszi az embert a [spirituális létszintek] tudásának befogadására.

[Ennek magyarázatául]: az ember képes a lelkét eljuttatni arra a szintre, ahol a cádik lelke kapcsolódik Ádám, az első ember tagjaihoz, akinek mindent átfogó lelke volt.[25] És felgerjeszti ott, hogy felemelje lelkeiket alulról gerjesztve[26] Ezzel lehetővé téve, hogy a [cádik] lelke leszálljon a testbe[, azokéba, akik kapcsolódni törekednek hozzá], és szóljon hozzájuk, s így hozza létre a valódi kapcsolódást lélektől lélekig. Ezért képes [a cádik sírját látogató ember] megérteni magasrendű eszméket, a Tóra titkait, és bekapcsolódni a jichudá iláába, a magasrendű egységbe, ahogy azt az Emek háelech szövege is említi.[27] Ott van szó arról, hogy az Arizál a tanítványainak misztikus titkokat tanított, hogy azokat recitálják a nagy cádikok [sírjánál], és így fogadhassanak be magasrendű eszméket. Bizony az Arizál nagyságáról árulkodik, hogy magasrendű lelkek neki fölfedtek titkokat a Tórából.

Ez a szint igazán magasztos szint, felülhalad Elijáhu kinyilatkoztatás[élményén] is, sőt azon is, amikor a ruách hákódes [adatik valakinek], amint azt Chájim Vitál rabbi Sáár hákedusá című művében látjuk.[28] És amint az Emek hámelechben[29] olvassuk, Cháim Vitál rabbi [nagysága abból a körülményből ered], hogy Benájáhu, Jójáda fia lelke lakott őbenne, és megvilágította őt belülről. Ez éppen azon misztikus titkok által volt lehetséges, melyeket az ő sírjánál [ismételt el] sokszor. Mert [e kettőnek a lelke] kapcsolatba lépett egymással, amint fentebb kifejtettük.

Ezen a szinten is vannak bizonyos kiterjesztett további szintek. [Ezek közös tulajdonsága, hogy] azoknak a számára hozzáférhetőek, akiknek a lelke folttalan, tiszta, eredeti állapotában van, és akiknek a nefese, ruáchja és nesámája belülről ragyog. Illetve legalábbis a ruách és a nefes szintje teljesen folttalan bennük.

Ez a szint messze felülmúlja a negyedik szint magasztosságát, amint azt korábban írtuk. [Mert azok, akik a cádikok sírját a negyedik szinten látogatják], semmiféle tudatos módon nem fogadják be azt a kinyilatkoztatást, ami [végbemegy]. Ezen az [ötödik] szinten ellenben még az alacsony lelkek is meg tudnak ragadni valamit a magasabb rendű eszmékből, és be tudnak lépni a [spirituális] egység [magasabb rendű] megtapasztalásába, azon [cádik] nefesének szellemi szintje szerint[, akinek a sírját látogatják]. Ennyi elég annak, akiben van némi megértés.[30]

Ilyenkor az egyik lélek valóban összekapcsolódik a másikkal, azaz a látogató lelke[31] kapcsolódik össze a cádik lelkével, s a kettő felemelkedik ebben a misztikus folyamatban, amely izgalmat gerjeszt ott, alul. Ahogy kifejtést nyer a Misnát chászidimban (1. fej.) a spirituális egység misztikus titka kapcsán (misná 3): „Ha megérdemli, a nefese, ruáchja és nesámája összeolvad a cádikok nefesével, ruáchjával és nesámájával, míg fölfelé haladnak…” Lásd a bőséges magyarázatot ott. Ennyi már elég annak, akiben van megértés.

[1] Römá, Orách chájim 559:10. Érdemes külön figyelmet fordítani arra a kommentárra, amely szerint ez okból felkereshetünk akár nem zsidó temetőt is.

[2] Böráchot 5a.

[3] Prédikátor 7:2.

[4] Rámá, Orách cháim 581:4.

[5] Beér hétev 581:17.

[6] Bráchot 5b.; lásd Rási kommentárját ad locum. Rabbi Jochánánnak tíz fia volt, mindegyiket ő temette el.

[7] 1Mózes 37:34.

[8] Bráchot 5a. Rási a kommentárjában azt mondja, hogy az Örökkévaló azért sújtja az ember ebben a világban ilyen teherrel, még ha feddhetetlen is, hogy az eljövendő világban nagyobb legyen a jutalma. lásd még Máámáré ádmor háemcái, Dövárim, II., 614.

[9] Vö. Zsoltárok 64:7.

[10] Vö. Jesájá 4:3.

[11] Lásd Szidur im Dách, Tfilát ros hásáná, 237d., és más forrásokat, melyek azzal foglalkoznak, hogy a Smoná eszre előtt el kell érnünk az önmegtagadás egyfajta állapotába, ami olyan teljes, hogy szólni sem tudunk, és az Örökkévaló az, aki „megnyitja ajkainkat, hogy a szánk hirdesse…”

[12] Vö. Zsoltárok 51:17.

[13] Chulin 7b.

[14] Táámé hámicvot, pársát Vájchi.

[15] Jób 14:22.

[16] Szidur im Dách, 151c. és következők.

[17] Vö. Zsoltárok 145:3.

[18] Vö. Zohár chádás, Jitró 34c.; Tikuné zohár, tikun 19. és tikun 57.

[19] Ávot 3:17. Vö. Zohár (Rájá mehemná), III., 28a.

[20] Tánjá, 2. fejezet.

[21] Kötubot 111b. Szifré ad 5Mózes 11:22.

[22] 2. fej.

[23] Nem teljesen világos, melyik talmudi helyről lehet itt szó. Egyes kéziratok szerint itt az „amint a Talmudban olvasható” helyett „amint az másutt olvasható” kellene álljon a szövegben. Lásd egyébként Derech micvotechá, micvát minui melech és Likuté szichot, IV., 1050. – ahol a fenti koncepcióról több szó esik.

[24] Alighanem így olvasandó: „Amint az le van írva a Mismát chászidimban”, ugyanis a Mászechet hájehudim 1:2. szól a fenti témáról.

[25] A kabbala és a chászid tanítások szerint Ádám lelke mindent felölelő lélek volt, magába foglalta a zsidó nép minden lelkét, aki később jött vilára. Ezenfelül a teste különféle részei analógiaként szolgálnak a lélek különféle spirituális képességeihez.

[26] Az arámi terminus pontosabban a májin nukvin, azaz szó szerint: „női vizek”, az analógia tehát a szexuális potenciálból merít.

[27] Lásd a szerzői bevezetőt: Hákdámá slisi, 3–5. fej.

[28] III., sáár 5. és 77. Lásd még: Máámé ámor háemcái, Dövárim, II., 491.

[29] Uo..

[30] Ez magyarázza a וד”ל = ודי למבין rövidítést, vagy esetleg úgy értendő: ודי לחכימא, azaz „a bölcsnek egy darabka is elég”.

[31] Az itt „léleknek” fordított ruách jelentése ennél valamifel specifikusabb, amint az később majd kifejtést nyer.

  • Küldés emailben

Fejezetek