9. 📖 XXV. – A haszidizmus világa

Haszid történelem – Snéor Zálmán rabbi A Chábád irányzat alapító rebbéje

Haszid történelem

Snéor Zálmán rabbi
A Chábád irányzat alapító rebbéje

 

Naftali Kraus

Élettörténete

Rabbi Snéur Zálmán, Báruch és Rivká fia, a mogiljovi kormányzóság Ljozna nevű lengyel városkájában született 5505. elul 18-án, a polgári időszámítás szerint 1745 szeptemberében. Édesapja, reb Báruch, a prágai Máhárál leszármazottja volt, és – a chászid hagyományok szerint – az „ismeretlen cádikok” csoportjához tartozott, akik titkokban terjesztették rabbi Jiszráél Báál Sém Tov tanait. Felesége, Rivká, írástudó asszony volt, s amikor egyéves házasok lettek, elutaztak Medzsibozsba, a Báál Sém Tovhoz, hogy egy fiúgyermekhez áldását kérjék. A rabbi megáldotta őket, s azt mondotta: „Mához egy esztendőre fiút ölelgettek.” Ez 5504. elul 18-án történt, s a fiatal párnak esztendőre valóban fia született. Az édesanya elhatározta: a gyermeket – hogy méltó legyen a Báál Sém Tovhoz – a Tórának és Isten szolgálatának szenteli. A kisfiú a Snéur Zálmán nevet kapta. A családi legenda azt meséli, hogy születése napján a Báál Sém Tov emelkedett hangulatban volt, és a hajnali fürdőből hazatérve így szólt kísérőihez: ezen a mai napon, „a hét negyedik napján, amelyen egykor Isten a két nagy világítótestet teremtette, új lélek szállt le a világra, aki majd a Tannal világítja be és odaadóan szolgálja a zsidóságot és a chaszidizmust”. A kis Snéur Zálmán szülei ezután is kapcsolatban maradtak a Báál Sém Tovval, aki utasította őket, hogyan neveljék, hogyan óvják meg minden rossztól és legfőképpen a „fecsegő asszonyoktól”, s hogy nem szabad mások előtt idézni a kicsi „bölcsességeit”, ahogyan azt bizonyos büszke szülők teszik. Reb Báruch elmondotta a Báál Sém Tovnak, hogy a gyermeknek szokatlanul jó az emlékezőtehetsége: egyszeri hallásra megjegyez mindent.

…Majd egyszer, amikor rabbi Snéur Zálmán látogatóba megy a mezericsi mágidhoz, a mágid el fogja mesélni fiának, Ávráhámnak, akit a népnyelv Angyalnak nevezett, hogyan fejezte ki annak idején a Báál Sém Tov nagy-nagy örömét a kisfiú megszületése felett, s hogyan ünnepelte meg a születésnapot a Tórából vett mondások magyarázatával.

 

Pajeszt hagy neki a Báál Sém Tov

Harmadik születésnapján, 5508. elul 18-án – 1748-ban –, amikor már betéve tudott jó néhány zsoltárt, édesanyja elvitte a Báál Sém Tovhoz, aki megnyírta, meghagyta a pajeszát, és megáldotta a papi áldással. Hazamenet a gyermek kérdezősködött: ki volt az a zsidó bácsi, aki őt megnyírta. Édesanyja azt felelte, hogy az egy „nagyapa” volt. Ahogy növekedett, Snéur Zálmán valóban szellemi nagyapját látta a Báál Sém Tovban, tanítójának, a mezericsi mágidnak mesterét. A születésnapi lakomán a Báál Sém Tov bölcseink mondását fejtegette: „Hároméves korában ismerte fel Ábrahám a Teremtőjét.” Így beszélt: „A lengyelországi nagy lélek kis gazdája ma lett hároméves. Néki is Ábrahám ősatyánk önfeláldozását kell majd gyakorolnia, hogy meglelje az Isten szolgálatához vezető utat a Teremtő egyedülvalóságában és az isteni gondviselésben.”

A gyermek szellemi fejlődése valóban hihetetlenül gyors volt. Szülőhelyén, Ljoznában, ötéves fejjel a szentegylet tiszteletbeli tagjává választották. Hajnalban kelt, és egész nap tanult. Nyolcéves korában a Rási, Rámbán és Ibn Ezra fejtegetéseiből Tóra-magyarázatot állított össze. Tízéves volt, amikor azt álmodta, hogy a három neves Tóra-magyarázó szemrehányást tesz neki: megfosztotta őket az érdemtől, hogy a népet oktathassák, mert művében az ő magyarázataikat használta fel. Gondterhelten ébredt, és aznap böjtöt tartott. Amikor az álom megismétlődött, a fiúcska elégette írását…

Snéur Zálmán kilencéves koráig Ljoznában, különböző tanítók keze alatt nevelkedett. Ekkor édesapja elküldte Lubavicsba – amely kétnemzedéknyi idő után a chábád chaszidizmus központjaként válik majd híressé –, s két éven keresztül tanult Tórát rabbi Jiszáchár Dovtól, az ottani rabbi vejétől. Bámulattal töltötte el, mekkora tisztelettel viseltetnek a lubavicsi tanult emberek az olyan egyszerű népekkel szemben, akik még az imádság szövegét sem értik, mint reb Jichák, a varga, reb Slomo, a szabó vagy reb Ávráhám, a kovács, akik a késő éjszakai órákban szoktak volt a tanházba jönni, hogy sírós hangon zsoltárokat mondjanak.

 

Földművelésre beszéli rá a zsidókat

Tizenegy éves korában Snéur Zálmán hazatért, mert tanítója belátta, hogy a fiatalember a maga erejéből is folytatni tudja tanulmányait. Tanrendet állított össze számára a gemárá és a kábálá fejezeteiből, s napirendet, hogy idejét jól hasznosítsa. Az ifjú a falusi, friss levegőn, a természet ölén, édesapja tanyáján tanult tovább. A gyümölcsös volt kedvenc tartózkodási helye. Nagyapja kérdésére, hogy miért kedveli ezt a helyet annyira, azt felelte, azért, mert ott üde és friss a levegő.

Természetrajongása miatt került sor első közszereplésére is. Mesélik, hogy tizenegy éves korában felállott egy szekérre a ljoznai piacon, s hallgatóságának – a városka és a környék zsidócskáinak – a kétkezi munkáról és a földművelésről beszélt. Arra próbálta rávenni őket, hogy hagyják ott a kereskedelmet meg a házalást, térjenek át a mezőgazdasági munkára. Szavainak tüstént eredménye is lett: épp azokban a napokban érkeztek a környékre csehországi menekültek, s ezek már egy gazdaságban települtek le, reb Báruch tanyájának szomszédságában, a Fehér-forrás közelében, amelyet a legendák szerint Snéur Zálmán és öccse, Jehudá Léb fedezett fel.

Matematikát, geometriát, asztronómiát és bölcsészetet is tanult: ebben két, Csehországból menekült testvér, Jákov Cvi és Menáchém Élijáhu volt segítségére, akik Ljozna peremén laktak volt. Az egyik fivér igen népszerű volt a környéken: azt mesélték, hogy birtokában van a Lurjá (Ári) egy eredeti kézirata.

Amikor Snéur Zálmán bár micvá lett, „ráv” címet kapott, amit be is jegyeztek a ljoznai hitközség könyveibe. A bár micvá-ünnepségen sok rabbi is részt vett, a kor nagyjai, akik csak ámultak a fiatalember nagy jártasságot és elmélyültséget tanúsító ünnepi szónoklatán. Ott volt nagybátyja is, a vityebszki rabbi Joszéf Jichák, s a bár micvá után az ifjú egy időre hozzá utazott. Nagy hatással volt rá ez a nagybácsi, aki a Tóratanulmányozásában új láthatárokat tárt ki előtte, s eredeti, elmélyült módon magyarázgatta neki bölcseinknek a midrásban és az ággádában előforduló mondásait. Snéur Zálmán jóval később tudta meg, hogy ezek a magyarázatok a Báál Sém Tovtól származnak.

Mindaddig, s még jóval tovább sem tudott Snéur Zálmán a Báál Sém Tov létezéséről, akinek bizonyára megvolt a jó oka, hogy ne fedje fel magát az ifjú előtt. Reb Báruchnak – aki időnkint meglátogatta őt – megtiltotta, hogy magával hozza a fiát, s reb Joszéf Jicháknak is tilos volt a fiatalember előtt saját mesterét említenie. „Snéur Zálmánra nem az vár, hogy az én tanítványommá váljék – szokta volt mondani a Báál Sém Tov –: ő majd a nyomdokaimba lép.”

Rabbi Joszéf Jichák évente egyszer-kétszer kereste fel a Báál Sém Tovot, többnyire Sávuot ünnepén. Ilyenkor a Báál Sém Tov mindig érdeklődött Snéur Zálmán hogyléte felől, de minden alkalommal megismételte kívánságát is, hogy az ifjú ne tudjon a chaszidizmus mozgalmáról és vezetőiről. Utoljára 5520-ban (1760-ban), a cádik halálának évében látogatott el reb Joszéf Jichák a Báál Sém Tovhoz. A Sávuotot megelőző szombaton őelőtte mondotta a Báál Sém Tov a mezericsi mágidnak: „Azon a napon, amelyen ez a lélek testet öltött, én ráruháztam a magam lelkét. Ő a tiéd lesz, de a maga elhatározásából kell elmennie hozzád, nem rábeszélésre. Fel is keres majd téged, te pedig megismered ezt a sokat befogadó edényt, s tudni fogod, mily óvatosan kell őt irányítanod, hogy sikerrel teljesíthesse küldetését.”

Snéur Zálmán még ekkor sem, sőt egy ideig még a cádik elhunyta után sem tudott a Báál Sém Tovról. Csak az év vége felé, 5520 – 1760 – elul havában kezdett nagybátyja a nagy cádikról, a chaszidizmus tanáról, a chászid életmódról mesélni neki.

 

A lakodalom és a napóra

Ekkortájban kezdett híre menni a nagy tehetségű ifjúnak Vityebszk városában, amely akkor jeles zsidó szellemi központ volt. Hallott felőle a város egyik nábobja, reb Jehudá Léb Szegal is, s hozzáadta Sterne leányát. Tizenöt éves volt Snéur Zálmán, amikor kilépett a chupá alól, s attól fogva apósa házában élt, a Tórába és Isten szolgálatába mélyedve. Az ifjú vő mindössze annyit kért, hogy a hozományul kapott ötezer aranyrubelt – ami annak idején tetemes summának számított – apósa megkérdezése nélkül, tetszése szerint fordíthassa bármire.

Egy évvel a lakodalom után, felesége egyetértésével, a teljes összeget egy zsidó csoportnak adta, amely földet vásárolni és gazdálkodni akart. Snéur Zálmán hozományán mezőgazdasági szerszámokat és igavonó jószágokat vásároltak. A Vityebszk környékén, a Dvina-folyó mentén létesített új mezőgazdasági településeken számos zsidó család vert tanyát, s kezdte a földet művelni. Snéur Zálmán ezután is sűrűn prédikálta, hogy a zsidók hagyják ott a kalmárkodást, az üzletelést, és szenteljék életüket a földmívességnek. Fel is kereste a tanyákat, beszédeket tartott lakóiknak, sőt arra is rávette őket, hogy munkarendjükben a módszeres Tóra-tanulás is szerepeljen.

Reb Jehudá Léb Szegal, kiterjedt üzleteinek hála, jó kapcsolatokat tartott fenn a magas rangú köztisztviselőkkel és a vidék tehetős földbirtokosaival. Így esett, hogy Snéur Zálmánnak mint természettudósnak, a természeti titkok nagy ismerőjének híre kelt a nemesség és a kormányzósági főhivatalnokok körében. Vityebszk kormányzójának, Sahszinszkij hercegnek a birtokán, a kastélyt körülvevő hatalmas park közepén napóra állott, amely egyszer elromlott: délutánonkint nem mutatta az időt. A herceg tudósokat, híres professzorokat hozatott, még Franciaországból is, de hasztalan. Senki sem volt képes megfejteni a rejtélyt. A herceg Szegalhoz fordult, s kérte, hogy tehetséges veje, akiről már sok jót hallott, vizsgálná meg, mitől romolhatott el a napóra.

Meghívta birtokára az apóst és vejét, aki nem szívesen indult útnak, bölcseink mondására hivatkozva: „Ne közösködj a hatóságokkal!” Ma az órájukat javíttatják, holnap más ügyeik lesznek, mindez a Tórától vonja el az embert, kár az időért. Csak hosszas unszolás után állott rá az útra.

Amikor Snéur Zálmán a birtokra érkezett, nem volt hajlandó lengyelül beszélni, bár jól tudta a nyelvet: jiddisül beszélt, s apósa tolmácsolt. Miután jó néhányszor megvizsgálta az órát – akkor is, amikor működött, s délután is, amikor nem –, kijelentette, hogy a jelenségről a Talmud a Peszáchim traktátus 94. oldalán tesz említést: a közelben alighanem magas hegy emelkedik, amelyen a fák az utóbbi években magasra nőhettek. A napsugaraknak délben legfeljebb felhőkön kell áttörniük, de a délutáni órákban, amikor ferde szögben esnek a Földre, valami akadályozza őket: alkalmasint azok a fák.

A herceg elismeréssel hallgatta végig a fiatalembert, s elhatározta, hogy kiküldi egy emberét, állapítsa meg, van-e magas hegy a mondott irányban, s valóban magas fák állanak-e rajta a napsugarak útjában. Ám történetesen a birtokon tartózkodott Marseille professzor, a francia tudományos akadémia elnöke, aki rögvest gúnyolódni kezdett: „Ezek a zsidócskák azt hiszik, hogy a Talmudból mindent meg lehet tanulni. Zélig, az orvos, a Talmud alapján gyógyítja a betegeit, Báruch, a kertész, a Talmud alapján kapálja az ágyást, Zánvill, az alkusz meg a Talmud alapján csapja be olyan jól a környék földbirtokosait. Aztán előáll ez a bócher, s ez is a Talmud alapján számítja ki, merről éri a Nap sugara a napórát…”

Snéur Zálmán nem törődött a gúnnyal, nyugodtan felelte: „Csodákat tesz a fejsze: elmetszi a tudományukkal kérkedőket.”

„Ezt a mondást is a Talmudotokból tanultad?” – kérdezte a francia professzor.

„Dehogyis – felelte emez. – A mondás Galénosztól, a görög bölcstől származik: ő alkalmazta a tudománnyal kérkedőkre, akik nem ütik meg a kellő mértéket…”

 

A fizikai rejtély megfejtése

Az apóst nagyon bántotta a professzor gúnyolódása, s mihelyt hazaérkezett, megtanácskozta a dolgot egynéhány nem zsidó ismerősével. Ezek vállalták, hogy elutaznak a Snéur Zálmán megjelölte helyre, s megnézik, mi ott a helyzet. Azt tapasztalták, hogy Snéur Zálmán jól következtetett: a magas hegyen magas fák állták útját a napsugaraknak. Azon nyomban munkásokat fogadtak, kivágatták a fákat, pár nap múltán pedig már jelentette is az intéző a hercegnek, hogy a napóra rendben van: mutatja az időt a délutáni órákban is, amelyekben eddig „sztrájkolt”.

Nagy volt az eset visszhangja. A kormányzóság tudományos akadémiájának elnöke is hallotta a történetet, s elhatározta, hogy ismét megpróbálkozik egy bizonyos fizikai rejtély megfejtésével, amelyen ifjúkora óta törte a fejét, de sem ő, sem tudóstársai nem voltak képesek megtalálni a megoldást. Elment hát Vityebszkbe, s arra kérte a város vezetőségét, tegye lehetővé. hogy meglátogassa a tanult zsidó fiatalembert, mert szeretné a nehéz feladatot véle megtanácskozni. Snéur Zálmán ezt hallván megüzente, hogy nem akarja a neves, idős professzort fárasztani: majd ő felkeresi.

Marseille, a francia professzor, megtudván, hogy kollégája egyenesen Snéur Zálmán miatt jött Vityebszkbe, hevesen tiltakozott a tudomány „lebecsülése” ellen: hogyan lehet tudományos kérdésekben ahhoz fordulni, úgymond, aki teljesen járatlan az ilyesmiben, s minden tudását a Talmudból meríti?… Az idős professzor azonban – aki maga is francia ember volt, De Langier-nak hívták – tudta, hogy kollégája közismert zsidógyűlölő, ezért nem törődött a piszkálódásaival. Összeült Szegal vejével, előadta a kérdést lengyelül, sőt még írásban is elé terjesztette, franciául. Snéur Zálmán tanulmányozta a problémát, majd pár nap múltán írásban adta át a tudósnak a megoldást, amelyet Móse Mendel, reb Szegal könyvelője fordított franciára. A professzor elragadtatással olvasta a megfejtést, és sűrűn magasztalta Snéur Zálmánt ismerősei körében. Ez emelte Snéur Zálmán tekintélyét a kormányzóság köreiben is, és megkönnyítette a földművelő zsidók érdekében végzett tevékenységét.

A francia professzor megvető szavai azonban valószínűleg mélyen a lelkébe vésődtek, s az sem lehetetlen, hogy ekkor ismerte fel még világosabban a veszélyt, amely az ősi zsidó szellemet a „felvilágosodott” francia kultúra felől fenyegeti. Innen eredt talán az is, hogy oly hevesen szembenállott a nagy francia forradalom eszméivel és Napóleonnal, aki később rátört Oroszországra.

 

Hosszú az út Mezericsig

Snéur Zálmán tizennyolc éves korára jártas volt a teljes Sászban és a régi meg kései magyarázatokban, döntésekben. A város tanult emberei nagy megbecsüléssel övezték, ő pedig Talmud-tudós fiatalokból kis kört gyűjtött maga köré. Magatartását azonban épp apósa házában, feleségének a rokonai kifogásolták: nem tetszett nekik, hogy annyira elmélyül a kábálában, és oly hosszan imádkozik. Némely rokonok már válásra akarták rábírni a feleségét, őt meg egyre gyötörték, hogy térjen le erről az útról. Megesett, hogy nem adtak neki gyertyát, s éjszaka a Hold világánál kellett tanulnia; fűtetlen szobában fagyoskodott a jeges, téli estéken, még az élelméről sem gondoskodtak. Elhatározta hát, hogy elhagyja apósa házát, s valamelyik Tóra-művelő szellemi központ felé veszi útját.

Húszéves fejjel választania kellett: merre tartson, hol készüljön fel a néki rendelt vezetői tisztre. Azokban az időkben két híres központjuk volt a Tórában búvárkodóknak. Vilnában, Litvánia fővárosában a lángeszű rabbi Élijáhu köré csoportosultak a kor tudósai. Mezerics, a másik szellemi központ, rabbi Dov Ber, a mágid székhelye volt, a Báál Sém Tov jeles tanítványáé és követőjéé, a fiatal chászid mozgalom vezetőjéé. Nem volt könnyű a döntés, mert Mezerics mind földrajzi, mind szellemi szempontból távol esett, mégis emellett döntött, úgy gondolván, hogy a gemárából megtanult már valamennyit, de még nem tanulta meg, hogyan kell imádkozni. Apósa hevesen ellenezte, hogy Mezericsbe menjen, sőt azt mondotta, ha kitart elhatározása mellett, az anyagi támogatást is megvonja tőle. Sterne, a felesége azonban melléje állott, s mint egykor Ráchél, rabbi Ákibá élete párja, támogatta és bátorította. Szerzett annyi pénzt, amennyiből férje kocsit-lovat vehetett – mert a móring, emlékezzünk, azokra a zsidó családokra ment el, amelyek hátat fordítottak a házalásnak és az üzletnek, hogy földművelésbe kezdjenek –, s fivére, reb Jehudá Léb társaságában elindulhatott Mezerics felé. Kevéssel az indulás után, Orsa városa közelében, kidőlt a ló. Snéur Zálmán csak ekkor tudta meg, hogy öccse feleségének beleegyezése nélkül kelt útra vele. Hazaküldte őt, maga pedig gyalogszerrel indult Mezericsbe.

Első találkozása a mezericsi mágid „udvarával” nem volt éppen lelkesítő. Azt tapasztalta, hogy a mágid és tanítványai igen sok időt áldoznak az imádkozásra s ennek előkészületeire. Ez furcsa és idegen volt számára, hiszen oly szoros időbeosztáshoz szoktatta magát, hogy minden idejét Tóra-tanulásra fordíthassa. A mágid semmi különösebb erőfeszítést nem tett, hogy az ottani élettel megbarátkoztassa.

Mesélik, hogy Snéur Zálmán már előbb kijelentette: ha Mezericsben újszerű Tóra-magyarázatot hall, ott marad tanulni, de ha nem, akkor továbbáll. Így aztán eltökélte, hogy elhagyja Mezericset. Már úton volt, amikor eszébe ötlött, hogy valamit a tanházban felejtett. Visszafordult hát érte. A küszöbön állt, mikor meghallotta a mágid éles eszű fejtegetéseit egy vizsgálatra elébe hozott állattüdő kapcsán. Megkapta a fejtegetés sokoldalúsága – és maradt.

 

Együtt tanul az Angyallal

Visszatérése után a mágid elmesélte néki, hogy mestere, a Báál Sém Tov megjövendölte: el fog jönni reb Báruch fia, elmegy, majd visszatér. A mágidnak ekkor kell majd fölfednie előtte, mily nagy feladatra rendeltetett a lelke, s hogy élete során támogatni fogja őt a Báál Sém Tov, mert útján veszélyek leselkednek rá, ám végül minden jóra fordul.

Snéur Zálmánt megindították a hallottak, s elhatározta, hogy sorsát a fiatal chászid mozgalom sorsához köti. Széles látóhatár tárult ki előtte: tanulótársként a mágid saját fiát, rabbi Ávráhámot jelölte ki számára, akit Angyalnak hívtak. Snéur Zálmán napi három órán át gemárára tanította az Angyalt, az pedig ugyancsak három órán keresztül chaszidizmusra és kábálára oktatta őt. Az is a meséhez tartozik, hogy Snéur Zálmán titokban mindig visszaigazította az órát, hogy az Angyaltól kapott lecke tovább tartson…

Másfél évet töltött Mezericsben – feleségével megállapodott volt, hogy ennyi ideig marad távol tőle –, s ezenközben összebarátkozott a mágid jó barátaival, köztük a gorodoki Menachém Mendel rabbival és másokkal: nagyon megszerették, baráti körükbe fogadták, felismervén lelki nagyságát és rendkívüli képességeit.

A másfél év elteltével hazatért, kis ideig otthon maradt, de azután visszament Mezericsbe, s ezúttal három évig, a nagy mágid elhunytáig élt ott. Mesélik, hogy második mezericsi útján betért Korics városában a híres reb Pinchászhoz, aki szeretettel tartóztatta, s azt ígérte, ha nála marad, megtanítja a madarak és növények beszédére és más titkos tanokra is. Snéur Zálmán azt felelte, hogy amit néki tudnia kell, azt Mezericsben sajátíthatja el a legjobban. Mezericsben aztán azt mondotta néki a mágid: „Reb Pinchász a madarak nyelvére akart téged oktatni – én majd a lélek útjaira tanítalak.”

…Később egyszer rabbi Snéur Zálmán egy erdőn hajtatott át kisunokájával. Körülöttük madarak csiviteltek. A rabbi fülelt, majd megmagyarázta unokájának, hogy a madarak is beszélgetnek, megvan a maguk nyelve, s akinek jó a hallása, jó a felfogása, meg is értheti a beszédüket…

 

Sulchán Áruchot szerkeszt

Amikor Snéur Zálmán huszonöt éves lett, a mágid megbízta egy Sulchán Áruch szerkesztésével, hogy azok a zsidó emberek, akik kenyérkeresetük után járva nem érnek rá a Talmud tengerében halászni a parancsolatok lényege után, a könyvben megtalálhassanak minden tudnivalót a parancsolatokról. A mágid nagyon szerette, édesfiának tekintette, Zalmenyu Litvak becenéven szólította őt, környezete pedig rabbiként tisztelte. Ténylegesen is rabbija, mágidja volt szülővárosának, Ljoznának, harminc éven át, míg 1801-ben Ljadiba nem költözött.

Mikor azonban a mezericsi mágid elhunyt, őrá nehezedett a chászid közösség vezetésének terhe, s attól fogva élettörténete egybefonódik a mozgaloméval, amely egykoron majd bevilágítja Izrael mennyboltját, legkivált Kelet-Európában, de az egész zsidó világban is. Ekkor már a mozgalom elismert vezetője volt, s hogy a további fejleményeket megérthessük, meg kell ismerkednünk a háttérrel, azoknak az időknek az eseményeivel is.

 

  • Küldés emailben

Fejezetek