30. 📖 Sámuel I. könyve

Hadjárat az Amálék ellen

Dávid üldözi az Ámálékitákat

1. Volt pedig, mikor megérkeztek Dávid és emberei Cziklágba a harmadik napon – az amálékiek pedig portyáztak volt a Délvidéken és Cziklág ellen, megverték Cziklágot és elégették tűzben, 2.fogságba ejtették a benne levő asszonyokat, aprajától nagyjáig, nem öltek meg senkit; elvitték és útjukra mentek- 3. bement Dávid meg emberei a városba, és íme, el van égetve tűzben, asszonyaik pedig, fiaik és leányaik fogságba vitettek. 4. Ekkor fölemelte Dávid meg a nép, mely vele volt, hangjukat és sírtak, amíg nem volt bennük erő sírásra. 5. Dávid két felesége is fogságba vitetett: a Jizreélbeli Achinóám és Abígájil, a Karmellbeli Nábál felesége. 6. És nagyon megszorult Dávid, mert azt mondta a nép, hogy megkövezi, mert elkeseredett az egész népnek lelke, kiki fiai és leányai miatt. De megbátorodott Dávid az Örökkévalóban, Istenében. 7. És szólt Dávid Ebjátár paphoz, Achímélekh fiához: Hozd ide, kérlek, nekem az éfódot. És odavitte Ebjátár az éfódot Dávidhoz. 8. És megkérdezte Dávid az Örökkévalót, mondván: Üldözzem e csapatot, utolérem-e? Mondta neki: Üldözd, mert utol fogod érni és menteni is fogsz. 9. Ekkor ment Dávid, ő és a vele levő hatszáz ember és eljutottak a Beszór patakjáig; egy részük ott maradt. 10. Üldözésre indult ugyanis Dávid, ő meg négyszáz ember, és ottmaradt kétszáz ember, kik el voltak fáradva úgy, hogy nem kelhettek át a Bészór patakján. 11. Találtak egy egyiptomi embert a mezőn és vitték őt Dávidhoz, adtak neki kenyeret, és ő evett, és vizet adtak neki inni. 12. És adtak neki egy darab fügelepényt és két aszú szőlőlepényt, evett és visszatért hozzá a lelke, mert nem evett kenyeret és nem ivott vizet három nap és három éjjel. 13. És mondta neki Dávid: Kié vagy és honnan való vagy? Mondta: Egyiptomi fiú vagyok, egy amáléki embernek szolgája; és elhagyott az uram, mert megbetegedtem ma harmadnapja. 14. Mi portyáztunk a keréti délvidékén és a Jehúdáén és Káléb délvidékén; Cziklágot pedig fölgyújtottuk tűzben. 15. És szólt hozzá Dávid: Levezetsz-e ama csapathoz? Mondta: Esküdjél nekem Istenre, hogy meg nem ölsz és hogy nem szolgáltatsz ki uram kezébe, akkor levezetlek ama csapathoz. 16. Levezette és íme elterülve voltak az egész vidék színén, ettek, ittak és ünnepet ültek azon egész nagy zsákmány miatt, melyet elvittek a filiszteusok országából és Jehúda országából. 17. És megverte Dávid őket alkonyattól másnap estig és nem menekült közülük senki, hanem csak négyszáz legény, kik a tevékre ültek és megfutamodtak. 18. Így megmentett Dávid mindent, amit elvittek az amálékiek; két feleségét is megmentette Dávid. 19. És nem hiányzott nekik senki aprajától nagyjáig, sem fiúk, sem leányok, sem a zsákmányból semmi mind abból amit elvittek volt; mindent visszahozott Dávid. 20. Vette Dávid mind a juhokat és a marhát; hajtották ama jószág előtt és mondták: Ez Dávid zsákmánya.21. Midőn eljutott Dávid a kétszáz emberhez, kik el voltak fáradva, hogy nem mehettek Dávid után és maradni engedték a Beszór patakjainál, kimentek Dávid elejébe és a vele levő nép elejébe; s odalépett Dávid a néphez és megkérdezte őket békéjük felől. 22. Ekkor megszólalt minden gonosz és alávaló ember azon emberek közül, kik Dáviddal mentek volt, és mondták: Mivelhogy nem jöttek velem, nem adunk nekik a zsákmányból, melyet megmentettünk; hanem kiki a feleségét és gyermekeit vezessék el és menjenek. 23. De mondta Dávid: Ne cselekedjetek így, testvéreim; azt amit nekünk adott az Örökkévaló, midőn megőrzött bennünket és kezünkbe adta azon csapatot, mely ellenünk jött! 24. Ugyan ki fog rátok hallgatni e dologban? Hanem amilyen a része annak, ki a háborúba vonult, olyan a része annak, ki a poggyász mellett maradt: egyaránt osztozkodnak. 25. És így volt attól a naptól fogva; megtette törvénynek és jognak Izrael számára mind e mai napig. 26. Midőn Dávid Cziklágba érkezett, szétküldött a zsákmányból Jehúda véneinek, az ő barátainak, mondván: Íme ajándék számotokra az Örökkévaló ellenségeinek zsákmányából. 27. A Bét-Élben levőknek, a Rámót-Négebben s levőknek és a Jattérban levőknek;28. az Aróérban levőknek és a Szifmótban levőknek és az Estemóában levőknek; 29. a Rákhálban levőknek, a jerachmeéli városaiban levőknek és a kéni városaiban levőknek; 30. a Chormában levőknek, a Kór-Ásánban levőknek és az Atákhban levőknek; 31. a Chebrónban levőknek, meg mind a helységeknek, ahol járt Dávid, ő meg emberei.

 

  • Küldés emailben

Fejezetek