53. 📖 Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Háázinu

Naftali Kraus:
Háázinu

Masada és Trója között


„Meghízott Jesurun, kirúgott a hámból – meghíztál, kövér és hájas lettél… és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta üdve kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Szellemeknek áldoztak, nem Istennek…” (Deuteronomium, 32, 15-16).
Ez Mózes hattyúdala, a Biblia egyik legszebb éneke. Sokféle szókép jelenik meg benne, múlt és jövő idő váltakozik, a Midrás pedig némely jelképet úgy magyaráz, mintha az Írás egy 1500 évvel későbbi eseményre hivatkozna.
Jesurun – ez Izrael népének egyik elnevezése. Mindössze négy alkalommal fordul elő a Bibliában: egyszer ebben a szakaszban, kétszer a következőben és egyszer pedig Jesájáhu próféciájában: „…szolgám Jákob, és Jesurun, akit választottam” (Jes. 44, 2).
Mózes a következő szakaszban így kiált fel: „És lőn (az Örökkévaló) Jesurun királya, mikor összegyűltek a nép vezetői, együvé Izrael törzsei” (Deuteronomium, 33, 5).
Rási és mások a királyt az Örökkévalóra értelmezik, míg a racionalisták magára Mózesre, mivel ő volt a felkent néptribun.
A Jesurun szó a jásár (egyenes, korrekt) szótőből ered, s a zsidó nép tiszteletbeli neveként ismert.
„…és evett, jóllakott és dőzsölt – és idegen istenekhez fordult…” (uo. 31, 20).
Mózes ez alkalommal is szembeállítja a hívő ember kiegyensúlyozott viselkedését és az anyagi jólétet. A Talmud egy találó közmondást idéz ennek a szituációnak a jellemzésére: „tele hassal lehet igazán vétkezni” (Bráchot, 32).

* * *


Mózes búcsújában két – nehezen értelmezhető – vers hozza közös nevezőre Masadát és Tróját.
„Megemészti földet és gyümölcsét”, majd: „veszedelmet halmozok rájuk, nyilaim mind rájuk szórom, éhség gyötri, láz emészti őket…” (uo. 23-24) – idézi Mózes az Örökkévalót, kinek haragjától a tűz fellobban.
A Midrás Hágádol, a „bajok halmozódása” magyarázataként ezt írja: „Mondá az Örökkévaló, majd bezárom őket egy erődbe és ott hozom rájuk a bajokat – egy csapásra”.
Vannak, akik ebben, a Masadában jóval később történt eseményekre való utalást látnak. (Ismeretes, hogy a masadai erődben a zsidók tömeges öngyilkosságot követtek el, csakhogy ne jussanak élve a rómaiak kezére). Ezt a tragikus epizódot a talmudi-midrási irodalom sehol, egyetlen szóval sem említi, holott a Bar-Kochba lázadás leverése utáni szörnyűségekről részletes beszámolót ad. Ennek oka , hogy a zsidó felfogás elveti az öngyilkosságot. A masadai tragédiáról csak Josephus Flaviusnál olvashatunk, aki erről részletesen beszámol, sőt, még az akkori parancsnok búcsúbeszédét is idézi.
A masadai tragédiát elemezve, Abarbanel arra a következtetésre jut, hogy tragédiájuk okozója legfőképp az volt, hogy egyetlen erődben zsúfolódtak össze, s az ellenség ily módon könnyűszerrel semmisíthette meg őket. Erre alapozva a szétszóratás mellett tör lándzsát, s azt tartja a fennmaradás biztos zálogának. Ezen meggyőződését még a trójaiak példájával is alátámasztja: „hiszen ismerjük ama nagy nép történetét, a trójaiakét, akiket – miután bezárkóztak falaik mögé – a görögök egytől-egyik megsemmisítettek, úgy, hogy hírmondójuk sem maradt”.

* * *


„Nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek” (uo. 32, 47).
Mózes, hosszú búcsúkölteménye végén figyelmezteti népét, hogy gyerekeiknek is hagyják meg, a Törvény minden szava rájuk is kötelező legyen. Tudja, hiszen ismeri a nép lelkét, hogy sokan nem törődnek a nagy szavakkal, nekik mondja legfőképp, hogy ez nem üres beszéd számotokra – szó szerint a szövegben: „tőletek” – az isteni Gondviselés semmit nem ad ingyen, a szerződés csak akkor érvényes, ha kölcsönösen kötelezi mindkét felet, Istent éppúgy, mint a zsidó népet.
A jeruzsálemi Talmud a „tőletek” kifejezést akként értelmezi, hogyha az derülne ki, hogy mindez üres beszéd volt, akkor az tőletek, miattatok van, mivel nem foglalkoztok behatóan a Tórával (Jer. Talmud, Péá, 1). S ha pedig a zsidók nem tanulják a Tórát, akkor zsidóságuk felületessé válik, amit egy könnyű szellő is elfújhat. Ha ez bekövetkezik – mondja Mózes – ne az Örökkévalót vádoljátok, mert ti vagytok a felelősek.

* * *

 

„Tanácstalan ez a nemzedék és milyen értelmetlen” (uo. 28).

Mózes, még utoljára is, mentegetni igyekszik a zsidókat. Tanácstalanok és értelmetlenek – ezért történhet velük, ami történik, hiszen nem képesek felfogni, hogy csak isteni segítséggel létezhetnek: „hogyan kergethet ezret egy és hogy űzhet kettő tízezret” (uo. 30).
A tanácstalanság és az értelmetlenség közötti kapcsolat nem mindig egyértelmű. Erre példa – a Talmud elbeszélése szerint – amikor Ahasvéros király meg akarta büntetni Vásti királynét, magához rendelte a Izrael bölcseit, tanácsoljanak neki megfelelő büntetést. Azok – tudván, bármit is mondanak, a végén rajtuk csattan az ostor – kibújtak a kérés alól. Kijelentették, hogy mióta lerombolták a Szentélyt és Izrael száműzetésben él, elvesztették döntési képességüket, nem ítélkeznek élet és halál felett.
Nos, ebben az esetben a tanácstalanság nem az értelem hiányából fakadt, hanem józan megfontolásból. Mózes viszont arra utal, hogy a tanácstalanság értelmetlenséggel fog párosulni, mert a zsidóságtól való elszakadás csak ezt eredményezheti.

Fordított világ


Mózes – búcsúbeszédének első mondatában – az eget és a földet hívja tanúnak. Miért? – teszi fel a Midrás a kérdést. Azért – adja meg a választ – mert az Örökkévaló, Izrael népét egyrészt a csillagokhoz, másrészt a föld porához hasonlította. Amennyiben jól viselkednek, ha a Tóra értékrendje szerint élnek – akkor a csillagokig emelkednek. Ha pedig nem – a föld poráig süllyednek le.
Az egyik híres vizsnitzi rebbe, akit főműve alapján Dámeszek Eliézernek neveznek, erre azt mondta: a népek – általában – három alaphelyzet egyikében élnek: vagy függetlenek, vagy uralkodnak másokon, vagy mások uralkodnak rajtuk. Ezzel szemben a zsidóknál mindössze két alaphelyzet létezik: vagy a „csillagokig” vagy a „föld poráig”. Vagy fent – vagy lent.
„Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted / elfeledted Istent, aki világra hozott (Deuteronomium, 32, 18).
– Amikor Isten megteremtett – kommentálta a kocki rebbe – beléd plántálta a feledékenység tulajdonságát is, hogy elfelejtsd az árnyékvilág hívságait. De mi lett ennek az eredménye? Az, hogy elfeledted Istent is, s a feledés képességét Ellene fordítottad.
Erre a gondolatmenetre alapozta a dubnói Mággid is, példázatát:
Egy zsidó, kinek rengeteg tartozása volt, s hitelezői szüntelen gyötörték, felkereste egyik barátját, tanácsát kérve, mit tegyen, hogy hitelezői „leszálljanak” róla? A barát azt a tanácsot adta, amikor megint felkeresik, tetesse magát bolondnak, perdüljön nekik táncra, énekeljen, s ha látják, bolonddal van dolguk, békén hagyják.
A tanács bevált. Igen ám, de a barátnak is tartozott, és amikor az is visszakérte a kölcsönt – a zsidó, a barát tanácsolta módszert választotta, hogy kibújjon a kötelezettség alól.
– Te szégyentelen – dühödött meg a barát – hiszen én adtam neked a tanácsot és most ellenem akarod felhasználni? Engem akarsz meggyőzni, hogy nem vagy felelős a tetteidért?
A hasonlat kézenfekvő. Az Örökkévaló azért adta neked a feledés képességet, hogy elfelejthesd mindazt a sok bajt és bánatot, ami az életben ér. És akkor meg te Öt akarod elfelejteni? Ellene használod fel azt a tulajdonságodat, amit Tőle kaptál?

* * *


„Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincs hűség” (uo. 20).
Az állhatatlant hamisnak is lehet fordítani. Olyan ember, akit pillanatnyi érdeke vezérel.
Az ehhez kapcsolódó haszid mesék egy fordított világ képét mutatják, melyben egyesek pont az ellenkezőjét teszik annak, amit a józan ész diktálna.
Reb Bunim, Danzigban járván, egy péntek estén, fogadóban ült, ahol egy másik zsidó bort rendelt. A borért két szolga – egy zsidó és egy nem-zsidó – ment le a pincébe. Visszajövet a zsidó szolga tartotta az égő gyertyát (ami szombaton egy zsidónak tilos), míg a bort a másik hozta.
– Az ilyen esetre mondja az Írás, hogy „állhatatlan nemzedék”, mert mindent kifordítanak. Hiszen ha a zsidó hozta volna a bort és a másik a gyertyát – minden kóser lett volna.

* * *

A pozsonyi Ktáv Szófer, erre az Írásversre, azt a megjegyzést tette, hogy az apák tanulnak a fiaiktól, ahelyett, hogy a fiúk tanulnának az apjuktól…
Mi a hamisság az „állhatatlan” nemzedékben?
Egy haszid rebbe ekként magyarázta meg:
– Ha megkérdel valakit, miért nem jár naponta templomba, azt feleli, nagyon elfoglalt, állandóan az üzletben kell lennie. De ha ugyanehhez az emberhez jön valaki, hogy adományt kérjen a szegények részére, szomorú képpel sajnálkozik, hogy nehéz idők járnak, nem megy az üzlet, nincs miből adnia…
Hasonló a helyzet, ha egy zsidót, böjtnapon, enni látnak. Amikor megkérdik, miért nem böjtöl, arra hivatkozik, hogy nehéz böjtölnie, ő egy gyenge ember, az egészsége sem a régi. De ha ugyanettől alamizsnát kér valaki, mert éhes, akkor ráförmed, miért nem dolgozik… s elfelejti, amit az imént mondott a gyengeségről.

(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, “Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)

  • Küldés emailben

Fejezetek