NÍLUS–IMÁDAT

Az egyiptomiak istenként imádták a Nílus folyamot, mert étellel és élettel látta el őket: minden tavasszal elárasztotta Egyiptomot, meglocsolva a földeket, növelve a termést. Ezért az első csapás, amely sújtotta őket, a víz vérré válása volt: hogy lássák, nincs más Isten az Örökkévalón kívül.

HATOT EGY CSAPÁSRA!

„Ahogy az egyiptomiak elnyomták a zsidókat, azok annál jobban szaporodtak.” A zsidó anyáknak Egyiptomban hat gyerekük született egyszerre! (Semot 1:12., 1:7. Rasi)

A zsidók nem mentek át a Vörös-tengeren. Egy kanyar leírása után ugyanazon az oldalon jöttek ki, mint amelyiken bementek.

A GONOSZ ÖSZTÖN ELLENI HARC

Jehuda ben Téma mondta: „Az ember legyen merész, mint a leopárd, könnyű, mint a sas, gyors, mint a szarvas, és erős, mint az oroszlán, hogy véghezvigye Mennyei Atyánk akaratát. (Az Atyák bölcs tanításai 5:20.)

3303 ÉVE

A zsidók kivonultak Egyiptomból, és 2448-ban, vagyis több mint 3300 éve megkapták a Sínai-hegyen a Tórát (5751–2448=3303).

A DOBOK

Bár a zsidók sietve hagyták el Egyiptomot, az asszonyok nem felejtették el magukkal vinni dobjaikat, hogy a szabadságot zenével, dallal ünnepeljék.

RONGYBAN VAGY BÁRSONYBAN

Aki szegényen betartja a Tórát, gazdagon is azt teszi. (Az Atyák bölcs tanításai 4:9)

„Moshiach Times”

 

Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 4. szám – 2014. július 23.

 

Megszakítás