22. ? Zsidónak lenni

Epilógus

Utószó

A visszatérés jelentősége

Izrael hitéhez mindig visszatérhet, aki elszakadt tőle vagy tudatosan szembefordult vele. Legyen bár a visszatéréshez vezető út hosszú vagy rövid, az első megtett lépés az egyik legfontosabb vallási cselekedet. Ezt az utat tsuvának hívják, s aki elindul rajta, azt báál tsuvának nevezik.

A tsuvá szót gyakran “bűnbánatnak” fordítják. A szó gyökere egyszerűen annyit jelent: „visszatérés”. „Térj meg, Izrael, Istenedhez, az Örökkévalóhoz…” (Hóseás 14:2.) ez a tsuvá lényege, az engesztelés kulcsa. A megtérés Istenhez nem abból áll, hogy tudomásul vesszük létezését, kijelentjük: „Hiszek benne.” Nem annyit jelent, hogy csatlakozunk egy zsinagógai közösséghez. Mindezekre persze szükség van mint a helyes irányba tett első lépésekre. A tsuvá azonban nem kevesebbet jelent, mint az Örökkévaló szolgájává, eved HáSémmá válni. A szolga nemcsak tudomásul veszi gazdája létezését, hanem alá is veti magát neki, elismeri fennhatóságát maga fölött, teljesíti parancsait és követeléseit. Izrael ilyen viszonyban áll Istennel. De míg Istent szolgáljuk, nem állunk semmiféle emberi uralom alatt. „Szolgáim lesztek mondja az Örökkévaló , de nem szolgáim szolgái.”

Van még egy oldala az Istennel való törhetetlen kapcsolatnak: Isten szeretete. Naponta kétszer a Smá „Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy!” elmondásával emlékezünk a parancsolatra: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel…” Izrael és az Örökkévaló kapcsolata az egymást szeretők örök hűségfogadalmával írható le:

Eljegyezlek Magamnak örökre, eljegyezlek Magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom jegyében. Eljegyezlek Magamnak a hit jegyében, és megismered az Örökkévalót.

(Hóseás 2:21 22.)

A szolgai viszony jellemző vonásai közismertek, az egymást szeretők közti kapcsolat lényege azonban kevésbé, különösen a mai nemzedék számára, amely egyetlen év alatt többet mutogatja szerelmét a nyilvánosság előtt, mint az előző generációk egész életük során. Az igazi szeretet nem fellengzős kifejezésekben nyilvánul meg, nem az odaadás kijelentésében. Az igazi szeretet nem kapni akar, hanem adni. Aki önmagát értékeli nagyra, az nem szeret igazán. Nem az szereti igazán a másikat, aki makacsul elutasít mindent, ami annak kellemes és kívánatos, hanem az, aki önként képes áldozatot hozni a másik érdekében.

A házasságot mint minden kapcsolatot, amely a szeretetre épül tönkreteszi az önzés. Ha az egyik fél mindenáron arra törekszik, hogy az ő akarata, szükséglete, kívánsága érvényesüljön, a szeretet hamar szertefoszlik. A vallást, amelynek legmagasabb szintje Isten szeretetén alapul, ugyancsak tönkreteheti az önzés. Ha az emberek úgy irányítják cselekedeteiket, hogy csak saját akaratukat, szükségleteiket, kívánságaikat veszik számításba, tekintet nélkül arra, mi lehet a Mindenható kívánsága, Isten szeretete is elfoszlik.

Pragmatikus szempontból nem nagy különbség van aközött, hogy az Istennel való kapcsolat mély szeretetre épül-e, vagy az úr és szolga közötti viszony elfogadására. Filozófiai és szellemi szemlélettel kétségtelenül az előbbi viszony a magasabb rendű, sőt tapasztalati úton is erre az eredményre jutunk. A lélektan tudná eldönteni, miért választja valaki a kétféle viszony közül inkább az egyiket, mint a másikat.

Bármerről közelítjük is meg a kérdést: Istennel való kapcsolatunk nem merül ki az imádkozásban. Személyes átalakulást kíván, önmagunk újjáépítését, a neki való engedelmeskedés megtanulását, kiszolgálását, holott eddig azt gondoltuk, csak magunknak engedelmeskedünk, magunkat szolgáljuk.

Az ilyen átalakulás kettős erőfeszítést kíván. Először is tanulnunk kell, hogy teljes nagyságában fel tudjuk fogni Izrael örökségét. „A magasabb képzettséghez többnyire nem kell a vallás, de vallás többnyire nem nélkülözheti a magasabb képzettséget.” Másodszor pedig gyakorlásra van szükség, a zsidóként való élés, viselkedés megtapasztalására.

Az ismeretek megszerzésének feltétele a megértés, a megértést pedig nem a tankönyv átrágása, hanem a megélés segíti elő. Belülről átélni valamit sokkal magasabb rendű, mint kívülről szemlélni. A zsidó lét fontosságának értelmi úton való elfogadását nem lehet összehasonlítani az értékek belülről jövő felismerésével. Bár az értelemnek, különösen korunkban, nagy szerepe van a fogalmak megalapozásában, a valóságról csak a gyakorlat útján lehet közvetlen tapasztalatot szerezni. Ha a zsidó értékek és eszmék intuitív, érzelmi súlya nem nyom eleget a latban a bírálattal szemben az eszmék piacán, hanem az értelem és az elmélet támogatására szorul, az utóbbiak önmagukban nem alapozzák meg a zsidó életet.

Minden vallás legfontosabb fogalma a hit… Nem könnyű azonban megérteni, hogy pusztán egy eszme hogyan kelthet ekkora hatást… Nem elég, hogy gondolatainkban éljenek [az eszmék], de az is elengedhetetlen, hogy belépjünk hatósugaruk területére, és ott olyan helyet foglaljunk el, ahol legjobban érezhetjük hatásukat; egyszóval cselekednünk is kell…

Nézzünk szembe a tényekkel: a zsidóság életbenmaradásához nem elég, ha lojalitást tanúsítunk a judaizmus iránt vagy másvalami iránt, aminek alapján zsidók maradhatunk. Ha a zsidó létnek nincs tartalma, akkor a zsidóság mint nép vagy hit fennmaradásának nincs semmi jelentősége. De aki hisz a fennmaradás fontosságában, annak magának is tartalommal kell megtöltenie életét.

„Térj meg, Izrael, Istenedhez, az Örökkévalóhoz…” harsan fel a héber próféták kiáltása nemzedékek óta, valahányszor népünk elszakadóban van tőle. Hitünk központi gondolata, hogy visszatérni sohasem késő. Hat- vagy hatvanéves, tíz- vagy százéves korban is megtisztulhat a szív és a gondolat, s az ember szabadon fordulhat visszafordulhat a Mindenhatóhoz.

Az Istenhez visszatérő [vezeklő] úgy képzeli, hogy múltbeli bűnei és törvényszegései következtében túlságosan távolra szakadt a tisztességtől. Ez nem így van. A Teremtő éppúgy szereti őt, mintha sohasem bűnözött volna… De ez nem elég: jutalma még nagyobb, mert megpróbálta a törvényszegést, és visszariadt tőle, úrrá lett gonosz szándékain. Bölcseink azt mondják, a báál tsuvá helyzete jobb, mint a legtökéletesebb igaz helyzete lehet. Másszóval sokkal magasabb szellemi szinten áll, mint aki sohasem bűnözött… Minden próféta megtérésre int, és Izrael végső újjáépülése is csak a megtérés útján jön el…

(Hilchot Tsuvá 7:4., 5.)

A bölcs Kohelet megállapítása is tanulsággal szolgálhat, aki az élet értelmét keresve az aszketizmustól a hedonizmusig mindent végigkutatott, s így összegezte következtetéseit: „Mindezt hallva… féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!” (Prédikátor 12:13.)

Aki egy életet megment, hagyományunk szerint egy világot ment meg, s aki egy életet elpusztít, egy világ elpusztításában bűnös. Aki elfojtja egy élet zsidó szellemét akár a magáét, akár a gyermekeiét , egy egész zsidó világ életét veszi el. Aki újjáéleszti egy zsidó élet szellemiségét ha csak a magáét is , az egy zsidó világot kelt életre.

  • Küldés emailben

Fejezetek