31. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Emor

Szembesülni a halállal


És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és mondd nekik: Holttesttel ne tisztátalanítsa meg magát népe között. Hanem csak vérrokonával, aki közelálló hozzá, anyjával, atyjával, fiával, leányával és fivérével, és hajadon nővérével, aki közelálló hozzá és aki nem volt férfié, azzal megtisztátalaníthatja magát.                                                                                             (3Mózes 21:1-3.)

Szakaszunk elején, a kohanitákra mai napig jellegzetes tilalmat olvashatjuk: az Örökkévaló megtiltja Áron leszármazottainak, hogy halottakkal érintkezzenek, temetőbe járjanak, vagy akár egy fedél alá kerüljenek egy halottal.
A tilalomnak egyszerű magyarázata, mivel a kohaniták a szentélybeli szolgálatra lettek kiválasztva, így aztán különleges elővigyázatossággal kell lenniük mindennel szemben, ami az élet ellentéte, azaz tisztátalanság.
A Midrás (Vájikrá rábbá 26:6.) azonban a következőképp kommentálja ezt a „kiváltságot”: „Azt mondta Reb Lévi: mivel Áron félte az Örökkévalót, így kiérdemelte, hogy ez a parancsolat örök osztályrésze legyen neki és fiainak.”
Úgy tűnik, mintha a Midrás a halottakkal való érintkezés tilalmát inkább érdemnek, könnyebbségnek tekintené, mintsem egy plusz megkötésnek.
De miért? Mi az, amiben a halottakkal való érintkezés kifejezi Áron különleges istenfélelmét?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi a következőképpen értelmezi ezt a passzust.
A Tóra szigorú parancsolatainak és szabályrendszerének hatékony megtartására különféle tanácsokat adnak bölcseink. Az Atyák tanításaiban a következőt olvashatjuk (3:1.): „Ákávjá ben Máhálálél szokta volt mondani: „Három dolgot végy tekintetbe, és akkor nem fogsz bűnbe esni. Fontold meg, 1. honnan jössz, 2. hová mégy, és 3. ki előtt kell majd tetteidről számot adni! Honnan eredsz? Tisztátalan folyadékból. Hová mégy? Por, nyüvek és férgek honába. S ki előtt fogsz majd számot adni? Az Örökkévaló, a Királyok Királya előtt, dicsértessék a Neve.”.
Ákávjá tanácsát, úgy is értelmezhetjük, hogy két részből áll: „Honnan jössz”, majd „hová mégy, és ki előtt kell majd tetteidről számot adni!”.
Vannak a Tórának olyan parancsolatai, amelyek magától értetődőek. A „ne ölj”, „ne lopj”, „tiszteld szüleidet” parancsolatainak megtartásához nem kell különösebb alázatosság az isteni akarattal szemben, hiszen ezek magától értetődőek. Sőt lévén, hogy minden ember lelke Istentől vétetett, lelkünknek szinte természetes, hogy ragaszkodik az isteni parancsokhoz. Ákávjá szavaival élve elég, ha tudod „honnan jössz”. Itt nem az Ákávjá-féle interpretációban, hanem abban az értelemben, hogy elég, ha az ember végiggondolja lelke forrását, azt hogy lelke Isten egy szikrája, és máris tartózkodni fogsz minden bűntől. Rabbi Jehudá szavaival élve (Uo. 2:1.) „Tartsd állandóan szem előtt, hogy mi van feletted!”
Lehetnek olyan emberek, akiknek nincs is szüksége ennél többre, mert olyan közel állnak lelkük forrásához, hogy ez mindennek a megtartásához elég muníciót jelent. Ezeknek az embereknek nincs szükségük, a további két tanácsra, elég ha tudják „honnan jössz”.
Vannak azonban, olyan parancsolatok, amelyeknél a bennünk lévő rossz ösztön több akadályt emel azért, hogy nehéz legyen megtartásuk. Olyan szabályok, amelyeknél nem természetes a megtartásuk, nem magától értetődő a hozzájuk való ragaszkodás. Vannak olyan emberek, akiknek még a magától értetődő parancsolatok megtartása sem jön természetes módon.
Ezeknek az embereknek, illetve ezeknek a szabályoknak a megtartásához ajánlja Ákávjá, hogy „Tudd… hová mégy, és ki előtt kell majd tetteidről számot adni!”. Vagy a Salamon király szavaival élve (Prédikátor 7:2.): „Jobb menni a gyásznak házába, mint menni a lakomának házába, mivelhogy az minden embernek a vége s az élő szívére veszi.”, Dávid pedig így ír (Zsoltárok 89:49.): „Mely férfi él és nem 1át halált, menti meg lelkét az alvilág hatalmától?”. A halál szem előtt tartása, hozzásegíti az embert ahhoz, hogy folyamatosan újraértékelje élete menetét és céljait. A halottakkal való szembesülés emlékezteti az embert arra, hogy élete valódi értéke nem elsősorban a test és a test vágyai, hiszen a halott teste a legerősebb kifejeződése a test értéktelenségének. A valódi érték a lélek, ami életet ad a testnek. Így aztán az ezzel való szembesülés arra ösztönöz bennünket, hogy jobban odafigyeljünk lelkünk szükségleteire, a Tóra parancsolataira.
Ha azonban az ember tartja magát Ákávjá első tanácsához, tudja „honnan jön”, akkor nincs szüksége a halál szem előtt tartására. Ilyen volt Áron, aki „félte az Örökkévalót” és „így kiérdemelte”, hogy ne kelljen a halállal szembesülnie élete során. Neki és fiainak nincs szüksége a halálra való emlékeztetésre ahhoz, hogy Istent féljék és a parancsolatokat megtartsák.

Köves Slomó

  • Küldés emailben

Fejezetek