SZABADSÁGHARC ZSIDÓ MÓDRA
Chánuká ünnepének történelmi hátterében egy kis nép szabadságharca áll. Ez a kis nép, a zsidóság, képes volt nemet mondani egy világhatalomnak. Az újkorban nemigen találni példát ilyesmire; talán csak ‑ lehávdíl ‑ a finneknek a szovjet mamutállammal szembeni, hősies és elkeseredett ellenállása volt ehhez hasonló.
A Második Szentély idején, 3622-ben ‑ a polgári időszámítás előtt 138-ban ‑ a szíriai görögök, Nagy Sándor utódai, leigázták az akkori Kelet országait, köztük Erec Jiszráélt is. A zsidók eleinte megtarthatták szellemi autonómiájukat: hitük szerint élhettek, jogukban állt betartani a Tórá szent törvényeit. Később azonban IV. Antiókhosz elhatározta, hogy kiterjeszti a görög kultúra „áldásait” a leigázott népekre, s a görög vallást ‑ a bálványimádást ‑ próbálta rájuk kényszeríteni. A zsidók között is akadtak árulók, akik az asszimilációt választották, s a pogány kultúrát próbálták népszerűsíteni, de többségük elutasította az erőszakos hellenizációt.
Ekkor tört ki a mákkábeusok felkelése. Ez az ellenállási mozgalom nem elsősorban politikai, inkább szellemi alapokon állt. Jellemző, hogy akkor érte el tetőpontját, amikor a görög betolakodók arra próbáltak kényszeríteni egy öreg zsidót, hogy egyék az áldozati ‑ disznóhúsból…
Mátitjáhú főpap és öt fia ‑ akik közül a legbátrabb később Jehúdá Mákkábi néven vált ismertté ‑ vezette a zsidóság példa nélkül álló szabadságharcát. Ennek a küzdelemnek ma is a kis korsó olaj a jelképe, amelyet nem szentségtelenített meg a pogány elnyomók keze, s tisztán, érintetlenül őriztetett meg a Szentélyben.
Ez a kis korsónyi olaj ‑ amely a Tórá fényét árasztotta ‑ a Chánuká igazi tartalma. Nem a fényes katonai győzelmek, amelyeknek talmi csillogását később annyi keserűség homályosította el; nem a hősiesen kivívott nemzeti függetlenség, amelyet szörnyű pusztulás követett ‑ hanem a fény. A Tan fénye, amely bevilágítja a zsidó életet, és máig fenntartotta népünket.
A Fény Ünnepének nyolc napján térjünk vissza a tradíciókhoz! Tegyük ki ablakunkba a Chánuká-gyertyákat: hadd hirdessék, hogy a magyarországi zsidóság él, és őrzi az évezredes hagyományokat! Chág száméách!
A szerkesztő

Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 2. szám – 2014. július 22.

 

Megszakítás