Kezetekben tartjátok A zsidó ismeretek tára című anyagot. Ezen az intenzív, háromnapos programon többek között az itt összegyűjtött anyag egy részét fogjuk átvenni.

Ebben a jegyzetben a Bibliából, a zsidó jog és etika műveiből és különböző filozófiai témákkal foglalkozó írásokból válogattunk és fordítottunk. A válogatás anyagainak egy része a héber vagy angol eredetiből erre az alkalomra lett lefordítva.

Az erre a három napra tervezett program a kellemes kikapcsolódás és a szombati hangulat mellett, igencsak jelentős mennyiségű. Azért döntöttünk ennyire intenzív program mellett, mert csak így van lehetőség a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt arra, hogy mélyreható ízelítőt nyújtsunk az itt kiválasztott anyagokból, illetve aktuális témákból.

Mint mindig, most is központi témák köré igyekeztünk csoportosítani a hét­vé­ge érdekfeszítő előadásait. A téma ezúttal a háború és a katonaság témaköreit fogja körül járni, úgy hogy a gyakorlati témákkal való ismerkedés sem fog elmaradni.

Természetesen nem szeretnénk, ha a hétvégének csupán afféle elvont „tudományos jellege” lenne, és ezért a kiemelkedően családias és fiatalos jó han­gu­lat mellett az imáról, a sábesz megtartásáról, modern etikai dilemmákról és az áldásmondásról szóló be­szél­getések is helyet kapnak ebben a három napban.

Az alapos, esetleges félreértéseket, tévhiteket tisztázó tanulás érdekében nem egyetemi előadásokhoz hasonló órákat tervezünk, hanem beszélgetéseket, amely­eken mindenki felteheti az aktuális témába vágó kérdéseit. El szeretnénk kerülni az olyan órákat, amelyeken a társaság nagy része egyáltalán nem, vagy csak alig érti, hogy miről van szó, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egymást követő gondolatok. Ha kérdéseitek vannak, szóljatok bátran – könnyebb azokat helyben tisztázni. Természetesen az órák után is van mód kérdések, vagy akár nem tár­gyalt témák megbeszélésére, illetve a tanulás folytatására a hét szinte min­den napján rendezett színes előadásokon, a Pesti Jesivában, vagy a Zsidó Tudományok Sza­bad­egy­e­tem ke­retében.

Több, mint negyedszáz alkalommal került sor a Dunaparti haszid hétvége prog­ram meg­rendezésére. Az eddigi közel kétezer résztvevőtől merített tapasz­ta­la­tokat fel­hasz­nálva próbálunk ez alkalommal, mind a teljesen kezdőknek, mind a ha­la­dók­nak megfelelni, és még sikeresebben kitölteni ezt a két napot. Azonban a Ti se­gít­sé­geteket is várjuk, és magatok számára is érdekesebbé, hatékonyabbá tudnátok tenni ezt a hétvégét, ha folyamatosan elmondanátok véleményeteket a beszél­getésekről, az anyag tartalmáról, bonyo­lult­ságáról stb., akár még az ebédről is.

Külön köszönetet mondunk Alex Lebinek, akinek anyagi segítsége nélkül ez a programsorozat valósulhatott volna meg.

Oberlander Báruch

 

Megszakítás