2. ? Ünnepek a chaszid legenda tükrében

Előszó

Kinek szól ez a könyv? – A szerző előszava

„Áldom az Örökkévalót, aki tanácsadóm; éjszakánként is háborog a lelkiismeretem” (Zsoltárok 16:7.) Előttem egy levél. Írója elmondja, elmúlt 30 éves, mikor megtudta, hogy zsidó. „Gyerekkoromban úgy neveltek, hogy nem is tudtam zsidóságomról, csak nagykamaszként jöttem rá a „titok”-ra, hogy miért volt édesanyám lágerekben és édesapám munkaszolgálatban . . . szüleim azt válaszolták, hogy meg akartak óvni attól a rettegéstől, amit ők már átéltek. Azt akarták, hogy ugyanolyan emberek legyünk, mint a többiek . . . nemcsak, hogy nem zsidónak neveltek, hanem „hívő” ateistának is . . . ” Aztán valahogy megtudta, hogy vannak még zsidók a földön, Magyarországon is. „Megdöbbentem” – írja. „Talán mégis lehetséges? Fennmaradhat a magyarországi zsidóság a Soá és a 40 év asszimilációja után?. . .” Ennek az embernek és azon sorstársainak írtam a könyvet, akikben tovább él a Holocaust; akik csak annyit tudnak magukról, hogy zsidók, de fogalmuk sincs, hogyan és miként kell ezt megélni, gyakorolni, továbbadni. Jellegét és szerkezetét illetően a könyv rendhagyó, műfaját nem könnyű behatárolni. A téma három témakör anyagát öleli fel: a zsidó ünnepek bibliai eredetét, annak folklorisztikus vetületét (első rész); a chászid mondavilágot, amely az odaadásig hívő, naivságig odaadó chászid-Mester viszonyt láttatja (második rész); a Törvényt, a Halachát, ezek betartásának módját és mikéntjét (harmadik rész). E három – önmagukban is óriási terjedelmű – írott anyagból érthető meg valójában a zsidó ünnepek lényege. Remélem, hogy egyszer annak is eljön az ideje, hogy közismertté válik a Kicur Sulchán Áruch is, a (rövidített) zsidó Törvénykönyv, a mindennapi (zsidó) élet Terülj asztalkája, amelyben az olvasó útmutatást kaphat a vallási szabályok betartásához. A kötet végén többoldalnyi jegyzet magyarázza a fogalmakat, kifejezéseket, szokásokat, amiket valamikor szinte minden zsidó ismert Magyarországon is. A nyelvi nehézségek, értelemszerű, de szöveghű fordítás buktatóinak illusztrálására, felhívom az olvasó figyelmét a fenti zsoltáridézet utolsó félmondatára. A héber szöveg így szól: „Áf léjlot jiszruni kiljotáj”, ami szószerint: „éjjelenként is fájtak (fájdalmat okoztak) veséim”. Az Imit (1907) fordításában (Dr. Perls Ármin) ez úgy hangzik: „éjszakákon is oktattak engem veséim.” Húsz esztendővel később, Dr. Frenkel Bernát Szentírásában (1927) ez már úgy szól, hogy „csupa intelem bensőm még éjjelente is”. Itt már nem szerepelnek a vesék. Valamivel később, a 30-as években, Dr. Singer Leó, várpalotai rabbi is az Imit Bibliához hasonlóan úgy fordítja, hogy „éjszakákon át is oktattak veséim”. Dr. Sík Sándor fordításában (Szent István Társulat kiadása; 1923, 1936, 1961), a katolikus Zsoltárokban, a vers így hangzik: „még éjjel is mind erre int szívem”; míg a legújabb (1987) református Bibliában (fordító neve nincs feltüntetve) a vers így szól: „még éjszaka is figyelmeztet bensőm”, ami hasonlít Dr. Frenkel Bernát fordítására. A modern héber nyelv a „jiszruni kiljotáj” kifejezésből, a „muszár klájot” formájában, lelkiismeretfurdalás szót érzi ki, és ilyen értelemben is használja. Ne tekintsék szerénytelenségnek, ha én is így fordítottam a fenti verset, amit éppen ezért választottam mottónak: az állandó lekiismeret furdalás, ami gyötör, hogy nem teszek, nem teszünk eleget a magyar zsidóság maradékának szellemi felemelkedéséért – elkallódástól, végzetes asszimilációtól való megmentéséért. Ez szülte ezt a könyvet, hasonlóan korábbi „testvéreihez” és még azokat is, amik utána jönnek, Isten segítségével. Felhasznált forrásművek: S. J. Zewin rabbi: „Chászid történetek”; B. Jéuszon (Justman): „Funem áltn Ojcer”; a lubavitsi chászidok szájhagyományon alapuló történetei; valamint a vonatkozó Midrás irodalom forrásai és a Sulchán Áruch idevágó passzusai. Nehéz feladatot jelentett a rövidítés, mivel az anyag tengernyi, a válogatás felelősségteljes és a terjedelem behatárol. Köszönetet mondok szaklektoromnak, Dr. Cvi Moskovitznak, immár harmadik könyvem atyai gondozójának, Dr. Sólyom Olgának, a könyv szerkesztőjének, aki bravúrosan oldotta meg a hebraizmusok „magyarítását” és vágta át magát nyelvbotlásaim rengetegén. * * * Végezetül áldom az Örökkévalót, aki engedte megélnem hatodik könyvem megjelenését szülővárosomban, ahol 50 évvel ezelőtt gettóba zártak és családom sok tagját Auschwitzba deportálták. Itt és most a fizikai genocídium helyett a szellemi pusztulás veszélyeivel kell felvenni a lankadatlan küzdelmet. Ebben a harcban szeretne ez a könyv hasznos szerepet betölteni. Imával fejezem be: fohász a világ Urához, Izrael Szirtjéhez: gyógyítsa meg Mesterünket, a gálut világító fáklyáját, a kortársi zsidóság kimagasló alakját, Rabbi Menáchem Schneursont, a lubavicsi rebbét, hogy felkeljen betegágyából és vezessen bennünket a Messiás elibe, Jeruzsálembe, Izrael örök fővárosába, ahol majd felépül a harmadik Szentély és beteljesedik Ézsaiás próféciája: „…eljön majd a sok nép és mondják: Jöjjetek fel az Örökkévaló hegyére, Jákob Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert Cionból jön a Tan és az Örökkévaló igéje Jeruzsálemből . . . Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Jákob háza, jertek, járjunk az Örökkévaló fényében”. (Ézsaiás 2:2-4.) Tel-Aviv, 5754. sziván hava (1994 május)

Náftáli ben Dvorá Kraus

Utóirat „Azon a napon – így szól az Örökkévaló Isten – naplementét idézek elő délben és sötétségbe borítom a földet fényes nappal. Ünnepeiteket gyászra változtatom és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát huzatok, minden fejet kopasszá teszek; olyan gyászba borítom őket, amilyent az egyszülöttért tartanak. Ilyen keserves nap lesz…” (Ámosz 8.) Ilyen keserves nap lett támuz hó harmadika, a Teremtés 5754. évében. Nem találtattunk érdemesnek és sötétségbe borult a föld fényes nappal, amikor „az angyalok viaskodtak és fogságba esett a frigyláda” (Kötubot 104), Mesterünk, a lubavicsi rebbe mennybemenetelével. Árvák vagyunk és vigasztalanok. Csak az általa kijelölt úton való haladás adhat megnyugvást. Így legyen. 1994. június 12.

N. K.
 
 

Miszticizmus és realitás Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz és a Bzsh ügyvezető igazgatójának előszava

A legfontosabb zsidó ünnepeket a Tóra rögzíti Isten parancsa szerint. A zsidó ünnepek ősrégiek. A zsidó irodalom egy újabb jelentős művel gazdagodott. Az igényes magyarországi olvasó nagy érdeklődéssel várta az elmúlt évben az Új Életben, a magyarországi zsidóság lapjában előre jelzett, Naftali Kraus, Budapesten született és 1949 óta Izraelben élő kiváló író, újságíró, Talmud-bölcselő – az „Ősi forrás” sorozatban megjelenő negyedik kötetét. Naftali Kraus új műve azért számíthat nagy érdeklődésre, sikerre, mivel igen fontos, a zsidó hitéletben kiemelkedő témát választott: a zsidó ünnepeket. Megismerhetjük az ünnepek eredetét, az ezekhez kapcsolódó szokásokat, valamint a viselkedési normákat a háláchá tükrében. Bátran állíthatom, hogy ehhez hasonló mű sem magyar, sem más nyelven nem jelent meg még. Teljesen új aspektusból világítja meg a zsidó ünnepeket. A chászid legendák olykor szinte miszticizmusba torkolló mesevilágát tárja az olvasó elé, s mégis megmarad a realitás talaján. Az ünnepeket a családszeretet és a belőle áradó mély humanista miliőben helyezi el, amire csak ilyen vallásos, népe iránt elkötelezett, a Tóra tanításait jól ismerő Talmud-bölcselő képes, mint e négy megjelent kötet írója. Naftali Krausnak az „Ősi forrás” sorozatban megjelent első három könyve már átütő sikert aratott, nemcsak vallásos körökben, de a téma iránt érdeklődő olvasók körében is. Ez a mostani kötet sem hiányozhat az új ismeretekkel gazdagodni kívánók könyvespolcairól. 1994. január

Zoltai Gusztáv

 

Önszámonkérés – hétköznap és ünnepen A lektor előszava

Naftali Kraus magyar nyelven, az „Ősi forrás” sorozatban megjelenő negyedik munkája egyben folytatása az eddig megjelent könyveknek, de másrészt új témakört és újszerű ismereteket tartalmaz. A szerző azt a feladatot vállalta magára, hogy a magyarul olvasó zsidó közönség számára, akár Magyarországon, akár szerte a világon, az ősi forrás minden arculatát hozzáférhetővé tegye. Jelen munkában a zsidó ünnepek jelentőségeit és örökérvényű gondolatait szándékozik az olvasónak átnyújtani. És ezt nem a szertartások száraz ismertetésével vagy bibliai idézetek segítségével kívánja elérni, hanem, chászid ember létére, az ünnepekhez fűződő chászid legendákon keresztül. Abból a feltevésből látszik kiindulni, hogy az elbeszélések közelebb juttatják az ünnepeket az olvasó lelkivilágához, és olyan húrokat sikerül megpendítenie, amelyek az ünnepi gondolatok, eszmények magvával való azonosuláshoz vezetnek. Nem chászidizmust és nem szertartástant akar a szerző tanítani, hanem olyan légkört teremteni, amely az ünnepeket a mai ember számára érthetővé, megfoghatóvá teheti, és emberközelségbe hozhatja. A chászid legendák egészen más világképet rajzolnak meg, mint amiben élünk. Felépítésük és mondanivalójuk az általában ismert népi elbeszélésekhez hasonlít. Alkotóelemük a meglepő fordulat, amelyet a főhős – a cádik – előre megsejt, de a résztvevők, akik a közben lejátszódó történések tanúi, nem mernek kérdezősködni és csak a végén jönnek rá arra, amit a cádik már jó előre sejtett. Sok bennük a humoros oldal (nem hazudunk, amikor elmondjuk a Jom kipuri bűnlajstromot: „ásámnu, bágádnu”; a csempész és a kovászos kenyér eltakarítása stb.). De ezenfelül a chászid legendában a lényeg az, hogy a cádik lelki szemeivel meglátja a zsidóságra leselkedő veszélyt, és azt igyekszik elhárítani. Ezekből a legendákból és az ünnepekkel kapcsolatos elbeszélésekből szedett össze Naftali Kraus szép füzérre valót. Mellékesen megtanuljuk belőlük – és ez a pedagógiai előnyük, a mellékesség – a kovászos ételek Peszách előtti eladásának a lebonyolítását, a „megőrzött” (smurá macesz) és a széder-esti „négy pohár” törvényeit. Megtudjuk, kik azok a furcsa „vendégek” Sátoros ünnepen. Melyik csücske az „etrognak” létfontosságú. Ki lehet a kántor a „Félelmetes Napokon”. Hogy tudjuk a Sátánt megzavarni. Magunkba szívjuk a Kol Nidré és a Neilá hangulatát. Megtanuljuk, hogy kell tisztelni a Szombat Királynőjét stb. A chászid legendából kicsendül a jámbor és sziklaszilárd hit Istenben és az általa az emberre mért sors igazságosságában. De nemcsak az ünnepek – a hétköznapok is szerephez jutnak a legendafüzérben – ha azok akár mindennapi micvákhoz fűződnek (tfilin-rakás), akár az állandó önszámonkérés mindennapos tevékenységéhez. A legendagyűjtemény tanulságos, olvasmányos és sok olyan mellékismeretet tartalmaz (a különböző cádikok nevei, művei és a nagy rabbik sajátos életfelfogása), amelyekhez az ember más úton, magyar nyelven, nem jut el. Méltó a könyv a sorozatban megjelent elődeihez. Bné Brák, 5754. tévét havában 1994 januárjában

Dr. Y. Z. Moskovits

 

  • Küldés emailben

Fejezetek