28. A Talmud bölcsei

Elisá, az eretnek

Elisá ben Ĺvujá a zsidó történelem egyik legrendhagyóbb szellemi vezetôje, legellentmondásosabb tanaitája. Maga a tény, hogy bölcseink nem “cenzúrázták ki” maguk közül, ékesen bizonyítja, hogy a zsidóság még azokkal szemben is liberális, akik az ellenség oldalára álltak, nem leplezve gyűlöletüket.

Mielôtt Elisá izgalmas, rendhagyó élettörténetébe kezdenénk, meg kell jegyeznünk, hogy a római hódoltság idején ô volt az egyetlen a hozzá hasonlítható bölcsek között, aki ideológiai okokból átállt az ellenséghez. Josephus Flavius, akit egy vesztett háború legyôzött hadvezéreként hurcoltak Rómába, merô opportunizmusból lett Titus császár háziszerzôje és tetteinek dicsôítôje. Elisá eretneksége azonban bizonyos gnosztikus ideológiákból eredt, amelyek mögött nem fedezhetô fel egyéni, önös érdek.
Elisá Jeruzsálemben született a pusztulás elôtt. Gazdag patríciuscsalád sarja volt: britjén részt vett Eliézer és Josuá, Jochánán ben Zákkáj neves tanítványai. A Jeruzsálemi Talmud, életrajzának egyik fô forrása magát Elisát idézi, aki elbeszéli tanítványának, Méirnek, hogyan vált eretnekké.
“Apám meghívta a britemre Jeruzsálem apraját-nagyját. Ott voltak a bölcsek is, Eliézer és Josuá vezetésével, és egy külön szobában Tóra-magyarázatokat adtak elô. Miközben a vendégsereg énekelt és versikéket hallgatott, a talmudisták olyan hévvel magyarázták a Tórát, hogy úgy tűnt, mintha tűz venné körül ôket. Apám azt kérdezte: Uraim, csak nem akarjátok fölégetni a házamat? A két bölcs így válaszolt: Mint tudod, a Tóra nagy tűzben adatott, hiszen le van írva: Sínai hegye nagy tűzben égett… Most, amikor a Tórával, A prófétákkal és az ěrásokkal foglalkozunk, az akkori örömtűz újra jelentkezik… Apám erre a magyarázatra azt mondta: Ha ilyen nagy a Tóra ereje, neki szentelem a fiamat! Szándéka azonban nem volt komoly: nem Istennek ajánlotta a fiát [vagyis nem l’Sém sámájim gondolta, mit mondott]. Ezért nem sikerült a dolog…” (Jeruzsálemi Talmud, Chágigá 2:1.)

* * *

Elisá magánéletérôl úgyszólván semmit nem tudunk. Valószínűleg gyermek volt, amikor a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, és Jávne vált a szellemi tevékenység központjává. Ĺkivá, Ben Ĺzáj és Ben Zomá társaként a harmadik tanaitanemzedék tagjának számított. A rossznyelvek szerint már akkor is “görög zenét” hallgatott odahaza, amikor a tanházban tanított, sôt “amikor fölkelt helyérôl a tanházban, eretnek iratok hullottak ki az ölébôl”, vagyis titokban már akkor is gnosztikus tanokkal foglalkozott. Nem lehetetlen, hogy az elsô keresztények is megkörnyékezték, mint idôs mesterét, rabbi Eliézert. A zsidóságtól való eltávolodása és az elnyomó hatalomhoz való közeledése valószínűleg fokozatosan történt meg.
A Babilóniai Talmud ezt képletesen úgy írja le, hogy négy bölcs merészkedett be a titkos tanok kertjébe, hogy a teremtés titkait megismerje: Ĺkivá, Ben Ĺzáj, Ben Zomá és Elisá. Ĺkivá “épségben ment be, és épségben jött ki”, vagyis a titkos tanok filozófiája nem volt ártalmára. A két fiatal tanítvány közül az egyik “bekukucskált és megütötte magát” — vagyis elborult az elméje –, a másik pedig “bekukucskált és meghalt”. Elisá “megnyirbálta a palántákat”, és rossz útra tért (Chágigá 14:2.).

* * *

A Babilóniai Talmud, a Jeruzsálemi Talmud és a párhuzamos Midrás-irodalom különbözôképpen írja le Elisá rossz útra térését. A Babilóniai Talmud szerint mindössze a micvák elhanyagolása és az élvezetek hajszolása — a zenehallgatás, a ledér nôk társasága — írható a rovására. A Jeruzsálemi Talmud, amelynek szerzôi idôben és térben is közelebb voltak az eseményekhez, szigorúbban ítéli meg Elisát.
Bölcseink igyekeztek megérteni — ha megbocsátani nem is — az eretnekké válás mozgatórugóit. Az egyik forrás szerint Elisá hite akkor rendült meg, amikor meglátott egy embert, aki az anyamadár szeme láttára kivette a fiókákat a fészekbôl. A Tóra ezt tiltja: elôírása szerint az anyamadarat el kell hessenteni, ha fiókáit vagy tojásait el akarjuk venni: nem szabad fájdalmat okozni neki. Az az ember fölmászott a fára, megszegte a Tóra elôírását, és baj nélkül lemászott. Máskor egy másik embert látott Elisá, aki szintén fölmászott egy madárfészekhez. Ez elhessentette az anyamadarat, mielôtt kivette volna a fiókákat, de amikor lemászott, megmarta egy kígyó, és szörnyethalt. Elisá megdöbbent: hiszen a Tóra hosszú életet ígér annak, aki betartja a parancsolatot, és megkíméli az anyamadarat a fájdalomtól! Ekkor veszítette el hitét — mondják bölcseink –, és ekkor fogant meg benne a tagadás gondolata…
Hosszú folyamat eredményeképpen érlelôdött meg a gondolat: ebben szerepet játszhatott a skolasztikus filozófia, a görög kultúra, a római elnyomás hatása is. Legenda övezi a pillanatot, amelyben Elisá végképp szakított a zsidósággal. Ez egy szombati napon történt, mindenki szeme láttára. Összetalálkozott egy közismert prostituálttal, és ajánlatot tett neki. A nô meglepetten kérdezte: “Nem Elisához van szerencsém?” ş erre kihúzott egy retket az ágyásból, és átadta a ledér hölgynek. “Bocsánat — mondta az –, tévedtem: ez nem Elisá. Ez valaki más!” (Chágigá 15.)

A rómaiak szolgálatában

Persze hogy ez már “valaki más” volt… Az “igazi” Elisá, Eliézer és Josuá tanítványa, Ĺkivá társa és Méir mestere, nem húzta volna ki szombaton a retket, és nem barátkozott volna nyilvánosan prostituáltakkal. Ettôl kezdve terjedt el gúnyneve: Ĺchér, vagyis “Más”, amelyen a talmudi irodalomban a legtöbbször szerepel.
Elisá azonban nem elégedett meg azzal, hogy szakított a zsidósággal. Lépésének logikus következménye az a törekvés volt, hogy más se legyen zsidó, ezért fölajánlotta szolgálatait a római elnyomóknak, akik a Bár Kochbá-lázadás leverése után a zsidó szellemi létnek még az alapjait is ki akarták irtani. Erre szolgáltak a hírhedt hadrianusi rendelkezések — a gezérák, amelyek megtiltották a körülmetélést, a szombattartást és a többi alapvetô parancsolat betartását, ami nélkül nem létezik zsidóság.
Ekkor vált Elisá népe árulójává. A rómaiak szolgálatába szegôdve ô ellenôrizte, hogy a hithű zsidók nem játsszák-e ki a tilalmakat. A Tanházat is megpróbálta szétzilálni. A Jeruzsálemi Talmud leírja a drámai jelenetet, amikor Elisá római martalócok társaságában beállított a jesivába, és távozásra szólította föl a tanítványokat. “Mit kerestek itt? — kiáltotta. — Menjetek! Te légy szabó, te építész, te vadász, te asztalos!” Addig magyarázta nekik — az elnyomó hatalom katonáival a háta mögött –, hogy fölöslegesen töltik itt az idejüket, mígnem a növendékek szétszéledtek. A Talmud szerint még ezzel sem elégedett meg: “gyilkolta a Tóra művelôit”.
A történészek azt állítják, hogy eleinte csupán ideológiai ellentét volt Elisá és Ĺkivá között a hellén kultúrához való viszonyt illetôen, késôbb azonban — amikor eretnek nézeteivel és viselkedésével kivívta a többiek megvetését, sôt üldözését — már egyenesen gyűlölte volt társait. Teljességgel magáévá tette a rómaiak világképét, olyannyira, hogy népe árulójává vált. (Ocár Jiszráél.)

* * *

Az egyetlen, aki nem szakított a renegát Elisával, hűséges tanítványa, Méir rabbi volt. Kapcsolatuk annyira köztudomású volt, hogy a Talmud föl is teszi a kérdést: miért és hogyan barátkozhatott Méir Ĺchérral, a Mással? A jellemzô válaszról a Méirrôl szóló fejezetben részletesebben is olvashatunk: “Méir gránátalmát talált: a belsejét megette, a héját kiköpte…”
Méir egyszer hírül vette, hogy Elisá nagyon beteg. Elment hozzá, és látta, hogy mestere a halálán van. ůjból kérlelni kezdte, hogy térjen meg. Elisá tudni szerette volna, hogy nem késôi-e a megtérés. A tanítvány egy zsoltárverset idézett, amely arról szól, hogy a lélek utolsó dobbanásáig meg lehet térni… Ezt hallván Elisá sírva fakadt, és örökre lehunyta szemét, Méir pedig így vigasztalódott: “ůgy tűnik, a mester halála elôtt megtért…”
A Jeruzsálemi Talmud említ egy legendát, amely szerint Elisá sírján tűz ütött ki. Méir tálitjával oltotta ki a lángokat, s azt mondotta, hogy vagy az Örökkévaló, vagy ô, a hű barát fogja megmenteni Elisát a pokol tüzétôl. Ha szombaton tűz ütne ki, abból “megmenekül a könyv tokja a könyv érdemei fejében, a tfilin zsákja a tfilin érdemei fejében, és megmenekül Elisá az általa tanult Tóra érdemei fejében…”
Elisáról jóval a halála után kiderült, hogy van két lánya. Ezek az éhhalál szélén Jehudához, a fejedelemhez fordultak. Jehudának nemigen akaródzott segíteni a szégyenletes emlékű eretnek leányain. şk azonban arra kérték, hogy ne apjuk cselekedeit vegye tekintetbe, hanem a Tórát, amit tanult. Jehudá elérzékenyült, és teljesítette kérésüket…
Mint említettük, Elisá szavait nem törölték a Pirké Ĺvotból, Az atyák bölcs tanításai közül. A Talmud-bölcsek nem voltak bosszúállók, és ôk is megbocsátották árulását..

  • Küldés emailben

Fejezetek