18. 📖 Királyok I. könyve

Élijáhú és Óbadjáhú találkozása

Éliháju visszatéríti a népet az Örökkévalóhoz

1. Volt sok idő múlva, lett az Örökkévaló igéje Élijáhúhoz a harmadik évben, mondván: Menj, mutatkozzál Achábnak, hadd adok esőt a föld színére. 2. Ment tehát Élijáhú, hogy mutatkozzék Achábnak; az éhség pedig erős volt Sómrónban. 3. És szólította Acháb Óbadjáhút, ki a ház fölött volt – Óbadjáhú pedig nagyon félte az Örökkévalót; 4. és történt, mikor kiirtotta Ízébel az Örökkévaló prófétáit, vett Obadjáhú száz prófétát és elrejtette őket, ötven embert egy – egy barlangban és ellátta őket kenyérrel és vízzel – 5. és szólt Acháb Óbadjáhúhoz: Menj az országban mind a forrásokhoz és mind a patakokhoz, hátha találunk valami füvet, hogy életben tartsunk lovat és öszvért és ki ne fogyjunk a baromból. 6. És fölosztották maguk közt az országot, hogy bejárják; Acháb ment az egyik úton egyedül, és Óbadjáhú ment a másik úton egyedül. 7. Midőn Óbadjáhú az útban volt, íme elejébe jött Élijáhú; reáismert, arcra vetette magát és mondta: Te vagy-e az, uram Élijáhú? 8. Mondta neki: Én vagyok ! Menj, mondjad uradnak: itt van Élijáhú! 9. És mondta: Mit vétettem, hogy Acháb kezébe akarod adni szolgádat, hogy megöljön engem ? 10. Él az Örökkévaló, a te Istened, nincsen nemzet és királyság, ahova nem küldött volna uram, hogy téged keressen, de azt mondták: nincs itt, akkor megeskette azt a királyságot és nemzetet arra, hogy csakugyan nem találnak téged. 11. És most te azt mondod: menj, mondjad uradnak, itt van Élijáhú! 12. És lészen, én majd elmegyek tőled, s az Örökkévaló szelleme elvisz téged, nem tudom hová, én meg odamegyek, hogy tudtára adjam Achábnak a hírt, de ő nem talál téged és megöl engem – pedig szolgád féli az Örökkévalót ifjúkoromtól fogva. 13. Hiszen tudtára adták uramnak azt, amit tettem, mikor Ízébel megölte az Örökkévaló prófétáit? Elrejtettem az Örökkévaló prófétái közül száz embert, ötven ötven embert egy barlangban és elláttam őket kenyérrel és vízzel. 14. És most te azt mondod: menj, mondjad uradnak: itt van Élijáhú, hogy megöljön! 15. Mondta Élijáhú: Él az Örökkévaló, a seregek ura, ki előtt én álltam, bizony ma mutatkozom neki. 16. Ment tehát Óbadjahú Acháb elejébe és tudtára adta neki; erre elment Acháb Élíjáhú elejébe. 17. És volt, amint meglátta Acháb Élijáhút, így szólt hozzá Acháb: Te vagy-e az, Izraél megzavarója? 18. Mondta: Nem én zavartam meg Izraélt, hanem te és atyád háza azzal, hogy elhagytátok az Örökkévaló parancsolatait és jártál a Báalok után. 19. Most pedig küldj el, gyűjtsd hozzám egész Izraélt a Karmel hegyére, meg Báal prófétáit, négyszázötvenet és az Aséra prófétáit, négyszázat, az Ízébel asztalánál evőket. 20. Ekkor küldött Acháb mind az Izraél fiaihoz, és a Karmel hegyére gyűjtötte a prófétákat. 21. Odalépett Élijáhu az egész néphez és mondta: Meddig akartok ti ugrálni két ágon? Ha az Örökkévaló az Isten, járjatok ő utána, ha pedig a Báal, járjatok ő utána! De nem felelt neki a nép semmit. 22. Ekkor szólt Élijáhú a néphez: Én egyedül maradtam meg prófétául az Örökkévalónak, a Báal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. 23. Adjanak nekünk két tulkot, válasszák ők maguknak az egyik tulkot, darabolják el ég tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája; én meg elkészítem a másik tulkot, ráteszem a fára, de tüzet nem teszek alája. 24. Akkor szólítsátok a ti istenteknek nevét, én pedig szólítom az Örökkévaló nevét; és lészen, amely isten tűzben felel, az az Isten! Erre felelt az egész nép és mondták: Jól van így! 25. És mondta Élijáhú a Báal prófétáinak: Válasszátok magatoknak az egyik tulkot és készítsétek el elébb ti, mert ti vagytok többen; szólítsátok istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alá. 26. Vették tehát a tulkot, melyet adtak nekik, elkészítették azt és szólították a Báal nevét reggeltől délig, mondván: Oh Báal, hallgass meg minket! De se szó, se válasz. Ekkor ugrándoztak az oltárra, melyet készítettek. 27. És volt déltájt, kicsúfolta őket Élijáhú és mondta: Kiáltsatok fennhangon, mert isten ő, talán beszélni valója, talán akadálya van, talán útja van; hátha alszik, majd fölébred! 28. Erre kiáltottak fennhangon és megvagdalták magukat szokásuk szerint kardokkal éa lándzsákkal, míg vér omlott el rajtuk. 29. És volt, mikor elmúlt a dél, prófétáztak a lisztáldozat bemutatása idejéig; de se hang, se válasz, se figyelem. 30. Ekkor mondta Élijáhú az egész népnek: Lépjetek ide hozzám! És odalépett hozzá az egész nép; és helyreállította az Örökkévalónak lerombolt oltárát. 31. Vett Élijáhú tizenkét követ – Jákób fiai törzseinek száma szerint, akihez volt az Örökkévaló igéje, mondván: Izraél legyen a neved – 32. oltárt épített a kövekből az Örökkévaló nevére és az oltár körül csinált mintegy két mértéknyi vetőmagnak helyét. 33. Elrendezte a fát, szétdarabolta a tulkot és rátette a fára. 34. És mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel és öntsétek az égő áldozatra és a fára. Mondta: tegyétek másodszor. És tették másodszor. Mondta: tegyétek harmadszor. És tették harmadszor. 35. És folyt a víz az oltár körül; és az árkot is megtöltötte vízzel. 36. És volt a lisztáldozat bemutatása idejében, odalépett Élijáhú próféta éa mondta: Oh Örökkévaló, Ábrahám, Izsák és Izraél Istene, ma tudassék meg, hogy te vagy Isten Izraélben és hogy én vagyok a szolgád és hogy a te igéd szerint cselekedtem mind e dolgokat. 37. Hallgass meg engem, Örökkévaló, hallgass meg engem, hogy megtudja e nép, hogy te, Örökkévaló, vagy az Isten; hiszen te engedted hátra fordulni szívüket. 38. Erre lehullott tűz az Örökkévalótól és megemésztette az égőáldozatot és a fát, meg a köveket és a földet; az árokban levő vizet pedig fölnyalta. 39. Látta az egész nép, arcukra vetették magukat és mondták: Az Örökkévaló az Isten, az Örökkévaló az Isten! 40. Ekkor mondta nekik Élijáhú: Fogjátok meg a Báal prófétáit, senki se meneküljön közülök! És megfogták őket. És levitte őket Élijáhú a Kísón patakhoz és levágta ott őket. 41. És mondta Élijáhú Achábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert hallom már az eső zúgását. 42. Fölment tehát Acháb, hogy egyék és igyék; Élijáhú pedig fölment a Karmel csúcsára, lehajolt a földre és térdei közé tette az arcát. 43. És szólt a legényéhez: Menj csak föl, tekints a tenger felé! Fölment, odatekintett és mondta: Nincsen semmi! Mondta: Menj vissza, hétszer. 44. Volt pedig hetedízben, mondta: Íme, kis felhő, akkora mint egy embernek tenyere, száll föl a tengerből. Mondta: Menj föl, szólj Achabhoz: fogass be és menj le, hogy vissza ne tartson az eső! 45. És volt míg ide meg oda fordult, az ég már is besötétült felhőktől és széltől, éa volt nagy eső. Szekérre ült Acháb és elment Jizreélbe. 46. Az Örökkévaló keze pedig volt Élijáhún: felövezte a derekát és futott Acháb előtt egészen Jizreél felé.

  • Küldés emailben

Fejezetek