2. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

Egy kohént áttérésre kényszeríttettek

2. Egy kohént áttérésre kényszeríttettek
Kérdés: 5701. sziván 28án – 1941. június 23án –, amint a német csapatok litván földre léptek, azonnal nekiláttak a zsidók – gyermekek, nők, férfiak, fiatalok és öregek – kegyetlen leöldösésének. Kínozták őket, leszúrták őket, lelövöldözték őket – mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy kiirtsák őket.
Volt egy eset, amikor egy férfit és a feleségét ugyanazon a napon gyilkolták meg. Egyetlen gyermekük, egy tizenhat éves fiú, életben maradt, mert keresztény szobalányuknak sikerült őt elrejtenie. A fiút keserűséggel töltötte el szülei pusztulásának tragédiája; egyedül érezte magát a világban, és még attól is rettegett, hogy a keresztény szobalány ki fogja szolgáltatni őt a német gyilkosoknak.
Ahogy múlt az idő, a szobalány többé már nem volt képes rejtegetni a fiút. Félt, hogy mindkettőjüket megölik, ha a németek rájönnek, hogy egy zsidó fiút bujtat. Hogy megmentse, elvitte a fiút temploma papjához, és egyezséget ajánlott neki: a pap oltalmat biztosít a fiúnak, és cserébe megkeresztelheti. A pap eleget tett a szobalány kérésének, és később, amikor a keresztények között rejtegette, a pap nem árulta el híveinek, hogy a fiú igazából zsidó. A fiú egy ideig úgy élt a keresztény közösségben, hogy nem tartott tőle, hogy bármi baja eshet. Mindene megvolt, amit csak akart – egyedül lelki békéje nem.
Nem volt képes elfelejteni apja és anyja meggyilkolásának rémisztő borzalmát. Gyötrődését sem étel, sem ital nem enyhíthette. Fájdalma még éjszaka sem csillapodott; hogyan is lehetett volna képes nyugodtan aludni, amikor tudta, hogy a népe szenved, és ő nem szenved velük együtt?
Egy nap aztán a fiú összeszedte minden bátorságát, és otthagyta kényelmes helyét a keresztények között. Valamiképpen sikerült visszajutnia a kovnói gettóba, hogy osztozzék zsidó testvéreinek életében és sorsában. S végül a fiú teljes szívvel és lélekkel viszszatért Isten szolgálatához is, és mélyen megbánta azt, hogy megkeresztelkedett.
Három kérdést tettek fel nekem. Először: Beleszámíthatóe ez a fiú egy minjánba? Másodszor: Mivel a fiú kohén, felhívhatóe a Tórához a kohén szakaszának a felolvasásához? Harmadszor: Áldásra emelhetie a kezét, ősei hagyományát követve?

Válasz: Ha valakit kényszeríttettek arra, hogy áttérjen, azaz akarata ellenére cselekedett így, akkor nem tekintendő mumárnak, azaz, hitehagyottnak, inkább ánusznak, azaz olyan személynek, aki kényszerből cselekedett. Ez a fiú nyilvánvalóan rákényszerült az áttérésre, ha menteni akarta az életét. Ebből következően be lehetett őt számolnia a minjánba, amiképpen kohénként is funkcionálhatott, azaz fel lehetett hívni elsőként a Tórához, és megáldhatta felemelt kézzel a közösséget. Az, hogy végül elmenekült a keresztények közül, és csatlakozott népéhez a gettó falai között – tudva tudván, hogy ezzel az életét kockáztatja –, nyilvánvaló bizonyítékul szolgált arra, hogy a fiú inkább hajlandó volt meghalni népével együtt, mint hogy nemzsidók között élje le életét.
A gettó lerombolásának napján, 5704ben (1944), a néme-tek összegyűjtötték azokat a zsidókat, akik túlélték az addigi váloga-tásokat, és kivégezték őket. Azon a napon, többi mártír testvérével együtt ez a szent ifjú is vértanúhalált halt, beváltván a versben fog-laltakat: „Akik kedvesek és kedveltek voltak életükben, a halálban sem választattak el egymástól.” Ne feledkezzék meg róla Isten, ahogy a többi igazról sem, amikor elégtételt vesz mártírhalált halt szolgáinak kiontott véréért.

  • Küldés emailben

Fejezetek