10. ? Tartalmas élet

Egészség – Ép testben ép lélek

 Egészség – Ép testben ép lélek


Senkinek sincs joga kárt tenni önnön testében, mert az nem az övé, hanem az Örökkévalóé – Zsidó vallásetikai törvény A test ereje és egészsége a lélek erejétől és egészségétől függ – A Rebbe 

A Rebbe szavajárása volt, hogy az Örökkévalóba vetett bizalom által megerősített derűlátás ugyanolyan fontos szerepet játszik a gyógyulás folyamatában, mint a gyógyszer és az orvos. 1977-ben a Rebbe súlyos szívrohamot kapott, de már másnap ragaszkodott hozzá, hogy beszédet tartson ugyanúgy, mint tette addig harmincnyolc esztendőn át azon a bizonyos napon. Néhány nappal később az orvosa megkérdezte, hogy érzi magát. „Testileg, hála az Örökkévalónak, jól – felelte a Rebbe –, de lelkileg már nem annyira.” Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy ebben az időszakban nem tudott kimenni az apósa sírjához, ahogy ezt addig havonta többször is megtette.
– Törődnie kell az egészségével –, különben huszonöt százalék esélye van rá, hogy visszaesik. – Figyelmeztette az orvos. Majd visszakérdezte a Rebbét, értette-e amit mondott.
– Hogyne érteném – mosolyodott el a Rebbe. – Azt mondod, hogy ha nem vigyázok magamra, márpedig biztosíthatlak: fogok vigyázni, akkor is hetvenöt százalék esélyem van rá, hogy nem esek vissza.

 

A test egészségének fontossága

Nézzük a kisgyermeket, aki épp most kezd játszadozni keze s lába ujjaival. Rácsodálkozás és felfedezés hangulata érződik. Mire felnövünk, ez az érzés már rég a múlté. Miután hosszú éveket éltünk le testünkben, hajlamosak vagyunk természetes jelenségnek tekinteni azt. Nem egyszer azt hisszük, azt teszünk vele, amit akarunk. Sokan nagy gondot fordítanak testükre, sokan nem.
Az igazság pedig az, hogy testünkkel nem bánhatunk kényünk-kedvünk szerint. Testünk az Örökkévalóé, aki azért adta azt nekünk, hogy vigyázzunk rá, hiszen az hordozója lelkünknek egész életünkön át. Mint ahogy nem bántjuk senki emberfiát, mint ahogy nem bántjuk az Örökkévaló egyetlen teremtményét sem, ugyanúgy nem szabad kárt tennünk a saját testünkben sem. Kötelességünk rendesen enni, pihenni, frissességünket megőrizni, s minden tekintetben tisztelettel bánni testünkkel. A testi egészség nem önkényes, nem tetszőleges dolog, hanem része az Örökkévaló iránti kötelességünknek. Másfelől azonban a test túlzott imádata is elfogadhatatlan. A test a lélek hordozója, ebben rejlik az értéke, nem önmagáért való.
Manapság sokan fordítanak nagy gondot az egészségükre, olyannyira, hogy egész iparágak alapozódnak a testedzésre és az egészséges táplálkozásra. Tudjuk, hogy ha egészségesek vagyunk, jobban érezzük magunkat, többre vagyunk képesek, s így végső soron meghosszabbíthatjuk életünket. Tudjuk, hogy amikor egészségesek vagyunk, képesek vagyunk a családunkra, a munkánkra és más, számunkra fontos dolgokra összepontosítani. Ami azonban a legfontosabb: az egészséges test lehetővé teszi, hogy a lelkünkre összpontosíthassunk, képessé tesz rá, hogy beteljesítsük evilági küldetésünket, s tartalmas életet éljünk.



Mi az egészség?

Az egészség jóval több annál, mint hogy testünk megfelelő módon működik, vagy hogy hőmérséklete 36 fok körül mozog. Az egészség: ép testben ép lélek. A modern orvostudomány már kezdi felismerni, milyen erőteljes hatást gyakorolhat a beteg kedélyállapota a gyógyulás folyamatára. Kimutatták például, hogy a józan, optimista lelkületű embernek az immunrendszere is hatásosabban működik; ami pedig a pszichét illeti, egyre inkább tapasztaljuk, hogy egy ember egészségi állapotát közvetlenül befolyásolja az Örökkévalóba vetett hite. Ez fordítva is igaz: még a lélek apró gyöngesége is okozhat komoly testi bajokat.
Ezért olyan roppant fontos, hogy a betegnek meg legyen a gyógyulásba vetett hite és bizalma. Az Örökkévalóba vetett hit a vigasz hatásos forrása, főleg ha a betegnek kórházba kell vonulnia. Ez a vigasz a legjobb ellenszere annak, hogy leküzdjük a betegséggel együtt járó csüggedést, amely gyakorta ugyanolyan ártalmas, mint a betegség maga.
Ezért is kötelességünk a betegek látogatása. Amellett, hogy ez nyilvánvaló erkölcsi kötelesség, a látogatás jelzi a betegnek, hogy törődnek vele; erősíti önbizalmát, reménységét, ez pedig segíti a gyógyulásra való törekvését. Jóllehet a kórházi környezet esetleg nyomasztóan hat a betegre, az orvosok tudásába és a gyógyszerek hatásosságába vetett hit bizonyos mértékig erősíti a lelki békét s a gyógyításra való pozitív reagálást.
Az egészség fogalmába tehát a lélek ápolása ugyanúgy beletartozik, mint a testről való gondoskodás. Ha nem így teszünk, tulajdonképpen az embernek csak az egyik felét kezeljük, elszakítjuk egymástól testi és szellemi szükségleteit.
Amiképp a testnek szüksége van bizonyos táplálékokra, a lélek is igényli a lelki táplálékokat. Ez utóbbiba beletartozik az életünk céljába és az Örökkévalóba vetett hit is, abba az Örökkévalóba, aki felruházott minket azokkal a képességekkel, amelyek révén ezt a célt elérhetjük. Az egészséges lélek tanulás, ima és különféle erényes cselekedetek által áll kapcsolatban az Örökkévalóval; és ahogy teljesítjük erkölcsi és lelki kötelességeinket, úgy töltődik fel lelkünk isteni energiával, amiképp testünk az étel magunkhoz vétele által anyagi energiával.
Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy testi egészségünknek lelki összetevője is van. Mikor étkezünk, tudatában kell lennünk, hogy az étel nem csupán élvezeti célokra szolgál, hanem arra is, hogy ellássa testünket a tartalmas életvitelhez szükséges energiával. Amikor lefekvéskor az Örökkévaló iránti alázattal a szívünkben számba vesszük aznapi cselekedeteinket, míg alszunk, a lelkünk ihat a szellemi források megújító vízéből.



Az orvos szerepe

Természetesen megesik időnként, hogy egymagunk nem vagyunk képesek testünk vagy lelkünk sérüléseinek begyógyítására, s orvoshoz fordulunk. Mondhatná erre valaki: mivel az Örökkévaló adott nekünk életet s egészséget, az embernek talán nem kellene ilyen ügyekbe beleavatkoznia. Bölcseink azonban azt mondják: „az Örökkévaló az orvost felruházza a gyógyítás képességével, és engedi, hogy ezt gyakorolja”1

***


Egyszer egy nagyon beteg férfi egy rabbihoz fordult tanácsért. Két orvos között kellett választania: az egyik tisztelte és félte az Örökkévalót, de nem tartották nagyon jó orvosnak, a másikat nagyon jó orvosnak tartották, de nem különösebben vallásosnak. – Melyikhez menjek? – kérdezte a beteg.
– Menj a jobb orvoshoz – felelte a rabbi. – Az Örökkévaló ugyanis orvosi tudásaáltal ruházza fel az orvost a gyógyítás képességével, a jobb orvos következésképp jobban meg van áldva a gyógyítás képességével.
A magunkról való gondoskodás érdekében minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk. Bölcsen tesszük, főleg súlyos helyzetekben, ha két orvos tanácsát is kikérjük, akik közül az egyik lehetőleg személyes ismerősünk legyen, aki ismeri egyéni körülményeinket.
Az orvos szerepe nyilvánvalóan fontos. Először is azért, mivel minden ember közül ő az, aki a legjobban tudja, miképpen hat a lélek a testre, másodszor pedig azért, mert élvezi betege bizalmát, s ebből fakadóan erős befolyást gyakorol rá.
Az orvosnak kötelessége, hogy ezt a bizalmat arra használja, hogy betegét mind testi, mind lelki egészségének javítására sarkallja. Tudatában kell lennie annak a hatalmas felelősségnek, amelyet az Örökkévaló ráruházott, nem utasíthatja el a hozzá folyamodót. Az orvosban kell lennie annyi szerénységnek, hogy tudja: ő kezeli ugyan a beteget, de a gyógyító erő az Örökkévalótól származik. Az orvos nem lehet öntelt; már csak azért is szívén kell viselnie betege sorsát, mivel végső soron az Örökkévaló tulajdona bízatott reá.
Mindazon szakmai tekintély és tudás ellenére, amellyel az Örökkévaló felruházta az orvost, annak soha nincs joga arra, hogy valakit gyógyíthatatlannak nyilvánítson. Az orvosnak nincs joga rá, hogy gyengítse a beteg reménységét, mivel írva van: „Én, az Örökkévaló vagyok a te gyógyítód”,2 s mi nem ismerjük az Ő titokzatos útjait. Ilyenformán tehát, ha egy orvos pesszimista is, akkor sem szabad elfelejtenünk, hogy fensőbb erők is munkálnak. Az orvosnak mindenekelőtt azt kell felismernie, hogy ő nem más, mint egy eszköz, amelyet az Örökkévaló választott a gyógyításhoz.

***


Egy köztiszteletben álló rabbi hajón utazott Alexandriából Triesztbe, mikor egy olyan szomorú hírt kapott, amelybe súlyosan belebetegedett. Történetesen akadt egy orvos a hajón, aki kigyógyította. Mikor a hajó végül is kikötött, az orvos ismét megkereste a rabbit, és bocsánatát kérte.  – Hogyan engesztelhetnélek ki, amiért betegséged okozója lettem? – kérdezte. – Te okoztad a betegségemet? – kérdezett vissza csodálkozva a rabbi. – Én – válaszolta az orvos. – Bennem semmi kétség afelől, hogy ha nem lettem volna a hajón, te nem betegedtél volna meg. Te, rabbi olyan ember vagy, akitől sok ember sorsa függ. Az Örökkévaló nem engedte volna meg, hogy ilyen életveszélyes betegségbe essél, ha nem lett volna kéznél a gyógyítás eszköze.



Hogyan lehetünk testben-lélekben egészségesek?

Jóllehet az Örökkévaló kegyessége folytán vannak orvosaink, a testünkről-lelkünkről való gondoskodás mindenekelőtt a mi kötelességünk. Eredendően természetesen legjobb orvosság a megelőzés, amely nemcsak a tünetek felismerését, hanem az adott probléma gyökerének megtalálását is magába foglalja. 
Test és lélek eredendően ellenfelek: mindkettő szeretne uralkodni a másikon. Előbb-utóbb azonban meg kell tanulniuk tiszteletben tartani egymást. A léleknek egészséges testre van szüksége, hogy megnyilvánulhasson. A testnek el kell ismernie a lélek felsőbbrendűségét. Ez a felismerés a jó egészség kulcsa, mivel az erős lélek csökkenti a test önös követeléseit. Ez nem azt jelenti, hogy a testtől meg kell tagadni annak anyagai szükségleteit; a cél az, hogy ne gyengítsük, hanem úgy fegyelmezzük s hangoljuk finomra, hogy a lélek megnyilvánulásainak legmegfelelőbb hordozója legyen.
Ennek a finomítási folyamatnak két szakasza van. Az első annak felismerése, hogy a lélek irányítása nélkül a test kénye-kedve szerint viselkedik, ami gyakran pusztulásba vezet. A lélek képessé tesz rá minket, hogy úrrá legyünk a tiszta fizikai energián, hogy hámba törjük azt, s testünk nyers megnyilvánulásait lelki energiává alakítsuk. Viszonzásképpen a megerősödött lélek mindazzal az energiával ellátja a testet, ami annak jólétéhez szükséges.
Ilyenformán tehát mikor legközelebb testünk edzése után úgy érezzük, új erővel töltődtünk fel, gondoljunk arra, hogy az Örökkévaló egyik értékes tulajdonát töltöttük fel energiával. Miközben mély lélegzetet veszünk, vagy egészséges ételt eszünk, legyünk tudatában, hogy értékes entitásba fektetünk be. Ne feledjük azonban azt sem, hogy az egészséges test nem önmagáért való, csupán az egészséges lélekhez és lelkülethez való eljutás eszköze. Ezen túlmenően: testünk egészsége lelkünk egészségének függvénye. Kötelességünk mindkettőt táplálni. Mikor testünk vagy lelkünk feljajdul, vegyük e jelet annak, ami: sürgető felszólításnak lelki, vagy testi igényük kielégítésére.
Bármennyit tudunk is az orvoslásról, s hogy mennyire hat a lélek fizikai állapotunkra, folytatnunk kell e hatás tanulmányozását, s szem előtt kell tartanunk mindennapi életünk során. Itt állunk tehát egy újfajta orvoslás küszöbén: amikor az egymással harmóniában élő test és lélek elejét veszi kórnak, betegségnek. Használjuk ki ezt a lehetőséget: egészségünk, kedélyállapotunk, egész életünk múlik rajta.

***


Egyszer egy kórházi írnok folyamodott áldásért a Rebbéhez. Mikor elmondta, hogy egy bét cholim-ban (héberül: kórházban) dolgozik, a Rebbe azt tanácsolta neki, hogy a kórházat nevezze inkább bét rofim-nek, azaz orvosok vagy gyógyulás házának.
Ilyenformán, amikor egy beteg belép a kórházba, magyarázta, s átjárja az érzés, hogy nem a betegek, hanem a gyógyulás házába lép, ez megerősíti lélekerejét, s hozzájárul a gyógyuláshoz.
Egy más alkalommal egy asszony jött a Rebbéhez, apjára kérve áldást, akit nagyon lesújtott, hogy a ros hásáná és jom kippur közötti időszakot kórházban kellett töltenie. A Rebbe elmosolyodott, és így szólt: 
– Mondd meg apádnak, hogy ő küldetéssel került abba a kórházba: azért, hogy erősítse társai gyógyulásba vetett hitét. Ha ezt bevégzi, hazamehet

  • Küldés emailben

Fejezetek