29. ? Tartalmas élet

Csodák

Csodák – Észrevenni a különlegest a mindennapiban

A csoda és a természetes közötti különbség azok gyakoriságában rejlik. – A Báál Sém Tov A csodák körülvesznek minket – csak ki kell nyitnunk szemünket, hogy észrevegyük azokat. – A Rebbe

* * *

Történt egyszer, hogy a Rebbe magántalálkozót adott középiskolások egy csoportjának. Az egyik diák megkérdezte a Rebbét, tud-e csodákat művelni. – A fizikai, természetes világ – magyarázta a Rebbe –, nem válik el a magasabb, spirituális világtól; sőt, azt is mondhatnánk, abból fejlődött ki. Éppen ezért, amikor valaki a spirituális világhoz, az Örökkévalóhoz kapcsolódik, oly módon tudja befolyásolni ezt a fizikai világot, amely teljességgel előreláthatatlan. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy a spirituális világhoz kapcsolódjon. – Helyesen kell választanunk – folytatta a Rebbe –, és minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy erényesen éljünk, hogy harmóniát ébresszünk mindazokban, akikkel találkozunk, hogy másokat is a jó gyarapítására és a gonosz legyőzésére ösztönözzünk, vagyis arra, hogy a világot jobb hellyé változtassuk. – Éppen ezért – fejezte be a Rebbe –, ha ti és a hozzátok hasonló diákok jócselekedeteket tesztek szerte a világon, igenis képesek lesznek csodákat művelni.

Mi a csoda?

Hiszünk-e a csodákban? E kérdés megválaszolására először meg kell határoznunk a csoda fogalmát. E szót oly gyakran használjuk, olykor bizony triviális eseményekre, hogy mára már közhellyé vált. Az emberek gyakran elvitatkoznak azon, hogy életük egyes eseményei vajon csodásnak tekinthetők-e, vagy más, úgymond természetes magyarázattal is megokolhatók. Vannak, akik úgy vélik, a csoda nem más, mint valamely váratlan esemény, vagy nagyszerű meglepetés. Mások számára azonban a csoda nem más, mint annak bizonyítéka, hogy az Örökkévaló jelen van életünkben, beavatkozik abba.
A csoda valójában az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunknak és életünkben betöltött szerepének tükrében érthető meg. A csoda mibenlétének elemzéséből és a csodához fűződő érzéseinkből sokat tanulhatunk, és ezáltal közelebb juthatunk életünk mélyebb értelmének feltárásához.
Mit értünk tehát „csoda” alatt? Ha a csodát úgy tekintjük, mint olyan eseményt, amely nem magyarázható a természet törvényeivel, először a következő kérdéseket kell megválaszolnunk: Mi számít természeti eseménynek? Miért nem tekinthető csodának az a természeti esemény, amely lenyűgöz és felkavar bennünket? Valójában alig-alig értjük a természet „törvényeit”. A természet olyan rendszer szerint működik, amelyet „normálisnak” fogadtunk el. Ám annak ellenére, hogy ez életünket kiszámíthatóbbá és – ezáltal – kényelmesebbé teszi, nem feltétlenül válik érthetőbbé. Az a tudat, hogy a nap minden reggel felkel, a rend érzetével tölt el bennünket, de továbbra sem tudjuk, hogy a természet miért pont ilyennek teremttetett. Attól, hogy valamit „természetesnek” nevezünk, jottányival sem ismerjük jobban, mint a „csodát”. A csoda és a természetes közötti különbség azok gyakoriságában rejlik.1 Képzeljük el, hogy a nap csak egyetlen-egyszer virradna fel életünkben. Mindenki összesereglene, és a lehető legcsodálatosabb eseménynek tekintenénk. Ám mivel nap, mint nap tanúi lehetünk a napkeltének, életünk magától értetődő, mindennapi eseményének tartjuk azt. Ez velünk született emberi tulajdonság – olyannyira hozzászoktunk bizonyos dolgokhoz, hogy bármily csodálatosak legyenek is, természetesnek tartjuk azokat. Újabb és újabb rendkívüli események kellenek ahhoz, hogy felkeltsék érdeklődésünket.
Egyesek időről-időre felsóhajtanak: „Ha tanúja lehetnék egy csodának, akkor hívő ember lennék, akkor változtatnék életemen!” Mégis mire várunk? – talán arra, hogy kettéváljon a tenger? Életünk minden percében körülvesznek minket a csodák. Hiszen gondoljuk csak el, maga az élet is csoda – mekkora csoda maga a születés is. S valóban: gyakran nevezzük a születést csodának – ezért szinte érthetetlen, miért feledkezünk el arról, hogy minden egyes ember egy csodának köszönheti létét.
Mivel a mindennapi élet küzdelmei, kötelességei és kötelezettségei elvonják, lekötik figyelmünket, hajlamosak vagyunk észrevétlenül elmenni a minket körülvevő csodák mellett. Az élet zsivajgása elfojtja azt a hangot, amelynek a lehető legvalóságosabbnak kellene lennie számunkra. Nem arról van tehát szó, hogy nem hiszünk a csodákban – inkább arról, hogy nem szánunk elég időt arra, hogy észrevegyük azokat. Meglátni a csodát annyi, mint észrevenni a különlegest a mindennapiban, a természetfelettit a természetesben.

* * *

Történt egyszer, hogy egy út menti fogadóba betért utazók beszélgetni kezdtek egymással, s ki-ki hangosan dicsérte a maga rabbiját. Az egyik elbeszélte, hogy ő és felesége tizenöt éven át hiába vártak gyermekáldásra; ám alig egy évre rá, hogy rabbijuk megáldotta őket, gyönyörű leánygyermekük született. A másik elmondta, rabbija áldása miképpen térítette vissza eltévelyedett fiát a jó útra. A harmadik pedig elmesélte, hogy rabbija megáldotta egy fontos üzleti vállalkozását, melybe igen sok pénzt fektetett, és a pénzt végül az utolsó fillérig elvesztette. – S mi ebben a csoda ? – tudakolták a többiek. – A csoda az – felelte a férfi –, hogy továbbra is hű maradtam a rabbihoz és az Örökkévalóhoz.

* * *

Amikor felismerjük a különlegest a mindennapiban, a természetfeletti események már aligha hatnak lenyűgözőnek. Hitünk – és létünk – már nem ezen „csodák” függvénye, hiszen komoly kötelék fűz minket ahhoz a realitáshoz, amely a sajátunknál magasabb szinten áll, és felismerjük, hogy a legnagyobb csoda nem más, mint saját létünk. Vegyük csak fontolóra azt a csodálatos harmóniát és rendet, amely áthatja az állatok, növények és ásványok világát, az emberi test szépségét, a Naprendszer tündökletes eleganciáját. A természet isteni csodája nem az egyszeri eseményekben, hanem a nap, mint nap megismétlődőkben, azok rendszerességében rejlik.2 Míg az ember által létrehozott dolgok mulandók, a természet legparányibb részecskéje is határtalan, állandó és megmagyarázhatatlan – más szóval, csodás.3

Tényleg vannak csodák?

Mivel sokan természetesnek vesszük a szemünk előtt rendszeresen lezajló csodákat, az Örökkévaló olykor valóban egyedi csodát művel, hogy felrázzon ábrándozásainkból, hogy a tudatosság magasabb szintjére emeljen bennünket. Olykor a csoda kellemetlen, vészes helyzetből menekít ki minket. Mivel az Örökkévaló teremtette a világmindenséget s annak természeti törvényeit, ebből következik, hogy ha jónak látja, megmásíthatja, vagy felfüggesztheti ezek hatását.4 Ám az efféle csodák ritkák. „Az Örökkévaló nem művel csodát feleslegesen”,5 tanították bölcseink, „és nem helyénvaló, ha ezekre várunk.”6 Vajon miért? Azért, mert ez a világ azért teremttetett természetes renddel, hogy megfelelő lakhellyé tegyük az Örökkévaló számára – ezt pedig nem úgy érhetjük el, hogy átlépjük a természet határait, hanem azáltal, hogy a természetet átitatjuk a természetfelettivel. A csodák egy-egy pillanat erejéig szélesre tárják a minket körülvevő természetes világ és a bennünk lakozó spirituális világ közötti kaput. Az Örökkévalónak nem az a szándéka a csodákkal, hogy érvénytelenítse a természet törvényeit, hanem az, hogy nagyobb tudatosság hassa át mindennapi, természetes életünket.
Két fajta csodáról beszélhetünk: az egyik, amelyik nyíltan áthágja a természet törvényeit, a másik pedig, amely e törvényeken belül mutatkozik meg, s amely első pillantásra teljességgel természetes eseménynek tűnik. Az első fajta csodáról – mint például a Vörös-tenger vizének kettéválása, vagy a felépülés olyan betegségből, amely az orvosok szerint gyógyíthatatlan – sokat hallhattunk, olvashattunk. A második fajta csoda sem kevésbé szembeötlő, annak ellenére, hogy valójában nem kevésbé bámulatos. Lényegét tekintve, a csodák három szintjéről beszélhetünk: a tisztán látható és vitathatatlan csodák, a természetesség köntösében megjelenő, ámde mégis csodás események és maguk a természeti csodák. Miért e három szint? Hogy e természeti világot az Örökkévalóhoz kapcsolják. Ez pedig három elemet kíván: az alanti, természetes világ nyelvét, az Örökkévaló nyelvét és egy közbülső nyelvet, amely az Örökkévaló csodás nyelvét érthetővé teszi a mi természeti világunkban.
A természet csodái vitathatatlanul a leggyakoribbak – és hajlamosak vagyunk ezeket sem észrevenni – hiszen szüntelenül körülvesznek minket. Próbáljuk meg azonban elképzelni, hogy a XVIII., vagy XIX. századból csöppenünk napjaink világába. A hatalmas adattömegeket kezelő számítógépek, a sebészek által beültetett, emberéletet mentő mesterséges szívek láttán aligha gondolnánk mást, minthogy csodákat látunk. Pedig ezeket a tárgyakat nem természetfeletti erők hozták létre, hanem az emberi kéz, amely kihasználta az Örökkévaló által ráruházott képességeket, hogy a természet törvényein belül munkálkodjon.
Értelemmel telített életet élni annyit tesz, mint értelmet lelni mindabban, amit teszünk és ami szemünk elé tűnik, beleértve a természet világát is. A természet hatásai egész lényünket átjárják, hiszen testünket a természet által ránk rótt szükségletek – az étkezés, az alvás, illetve a biztonság és az oltalom igénye – határozzák meg. A megoldás aligha az, hogy meghajolunk a természeti erők előtt, vagy olyan béklyóknak tekintjük azokat, melyek gúzsba kötik kreativitásunkat és erőfeszítéseinket, hanem inkább az, hogy olyan isteni modellnek tekintjük a természetet, amely önmagában, önmaga által csodákkal teli. A természet valóban félelmetes kihívások elé állít bennünket. Mennyire kellemes volna, például, ha az emberek tudnának repülni. De idézzük csak fel azokat az érzéseket, melyek eltöltötték az embereket, amikor az első repülőgép a levegőben emelkedett. A természetben fellelhető mintát – a madarak szárnyait – felhasználva mi magunk hoztuk létre a repülés csodáját, melyet most már természetesnek veszünk.
Életünk fontos élményei jelentéktelennek tűnnek, ha képtelenek vagyunk fellelni a bennük rejlő mélyebb értelmet, ha képtelenek vagyunk túllépni azon a természetes renden, melyről sokszor úgy képzeljük, fogva tart bennünket. Hogyan szakadhatunk el a természet félelmetes ölelésétől? Azáltal, hogy pontosan megértjük mire képes és mire nem képes a természet; ha felismerjük, hogy a természet törvényei nem gátként magasodnak elénk, hanem az Örökkévaló azért teremtette azokat, hogy felismerjük a mindennapiban rejlő különlegest.
Ehhez arra van szükség, hogy friss szemmel tekintsünk a világra, hogy felfedezzük a természet szépségeit, és tisztelettel adózzunk Teremtőjének. A természet legkiválóbb tanítómesterünk; valamennyi jelenségéből tanulhatunk, bármily jelentéktelennek tűnjék is az. A méhek mézes lépje a hatékonyság mintaképe, az ár-apály jelensége az idő ciklikusságát tükrözi, míg egy fa gyökérzete az önfenntartás ösztönét sugallja.
Meg kell tanulnunk jobban szemügyre venni a mindennapi tapasztaltakat, és akkor kibontakozik előttünk egy mindent átfogó rend – világossá válik, hogy lépteinket isteni gondviselés irányítja, akár összetalálkozunk valakivel, akár elutazunk valahová, akár új üzleti lehetőség adódik számunkra. Életünk minden egyes pillanatában benne rejlik a csoda lehetősége. Rajtunk múlik, fogékonyak vagyunk-e rá, képesek vagyunk-e feltárni a mindennapokban rejtőző magasztosságot.

Mire tanítanak a csodák?

Az elmúlt néhány évben számos csodának lehettünk tanúi az új technológiák és a tudományos kutatások előrehaladása révén. Való igaz, hogy ezek a forradalmi újítások megmagyarázhatóak, ám ha közelebbről vizsgáljuk meg e jelenségeket, kibontakozik egy bizonyos rend. Az emberiség egyre biztosabban halad egy mélyreható egység felé. A világ „egyre kisebb lesz” a kommunikációban és a közlekedésben elért új eredmények következtében. A technológia fejlődése egyre több időt és energiát szabadít fel nemesebb célok elérésére. A korábbi nemzedékek spirituális és személyes fejlődését akadályozó fizikai gátak leomlanak. Valamennyi tudományág, a természettudományok, az orvostudomány, a gazdaságtan és a távközlés, fontos eredményeket ért el hihetetlenül rövid idő alatt. Ezeket az eredményeket nagyobb összefüggésbe ágyazva kell szemlélnünk: nem véletlenszerű események ezek, amelyek önös érdekek szolgálatába állítandók, hanem megannyi apró lépés az igazságosság ösvényén, amely értelemmel telített élethez és a megváltáshoz vezet. Való igaz, akad magyarázat számos eseményre, még a „csodásakra” is. S az is igaz, hogy az értelem szinte bármire lel magyarázatot. Éppúgy, ahogy mindenben szabad választásunk van, értelmünket egyaránt használhatjuk az élet csodáinak felkutatására vagy tagadására. Csak mi magunk tudjuk felmérni, mennyire őszintén próbáljuk megérteni és értelemmel megtölteni saját életünket.
Ha őszintén szemléljük életünket, könnyen felismerhetjük a természetben előforduló csodákat és a természet csodáját. Valamennyi tettünkben felfedezhetjük az isteni gondviselést. Megtanuljuk megbecsülni azokat a csodákat, melyek saját életünk részei – az elért sikerek csodáit, az élet csodáját. Adjunk hálát az Örökkévalónak, és ne tekintsük az életet magától értetődőnek.
S végül rá fogunk jönni, hogy a minket körülvevő világ a csodában rejlő csodák, a belülről jövő forradalom korát éli. Eljött az ideje, hogy felismerjük: a világ a megváltás felé száguld – és rajtunk, valóban egyedül rajtunk múlik, hogy ennek részesévé válunk-e vagy sem.

* * *

Egyszer egy férfi hosszú utat tett meg, hogy találkozhasson a Rebbével, és több ezer emberrel együtt, türelmesen várt a sorára. – Nem csupán lelki útmutatásért jöttem – magyarázta az előtte állónak. – Hallottam, hogy néha csodák történnek ilyen alkalmakkor. Mindenki, aki csak a Rebbe elé került, kezében poharat tartott, melybe a Rebbe abból a borból töltött, amire a szombatot búcsuztató hávdálá áldást és az asztali áldást mondta. Amikor a férfira került a sor, bal kezében tartotta a poharat, de a Rebbe intett, hogy jobb kezébe fogja azt. A férfi semmit sem tett, hogy másik kezébe kerüljön a pohár, a Rebbe pedig nem töltött bort. Végül az egyik jelenlévő rászólt a férfira. – Kérem, vegye át a poharat a jobb kezébe! A férfi félve nyújtotta ki jobb kezét. Alig akart hinni szemének, amikor a Rebbe teletöltötte poharát. A mögötte állók bosszankodtak a késedelem miatt, de ő tiszta szívvel megbocsátott nekik. Honnan is tudhatták volna, hogy a jobb keze béna volt?

  • Küldés emailben

Fejezetek