39. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Chukát – Amikor Mózes túl szerény volt

Amikor Mózes túl szerény volt
És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Vedd a botot és gyűjtsd egybe a községet, te meg testvéred Áron, és szóljatok a sziklához az ő szemeik előtt, hogy adja ki vizét… És fölemelte Mózes a kezét és rávágott a sziklára botjával kétszer; erre kiömlött sok víz, és ivott a község, meg barmaik. És mondta az Örökkévaló… Mivelhogy nem hittetek bennem, hogy megszenteljetek engem Izrael fiainak szemei előtt, azért nem viszitek be a gyülekezetet az országba, melyet nekik adtam.
 4Mózes 20:7-12.
 
Mózestől meg lett hát vonva, hogy a Szentföldre lépjen. De miért volt olyan nagy bűn, hogy ráütött a kőre? És mit kell azon érteni, hogy „nem hittetek bennem, hogy megszenteljetek engem…”?
A kérdéssel több neves kommentár is foglalkozik. Közismert például Rási magyarázata, mely szerint abban volt a hiba, hogy Mózes ráütött a kőre, ahelyett hogy beszélt volna hozzá, mint ahogy az az isteni utasításban állt. Ha beszélt volna a kőhöz, akkor azzal megszentelte volna Istent Izrael között, mert azok látták volna, hogyan engedelmeskedik a kő az isteni szónak annak ellenére, hogy nem jár sem jutalom sem büntetés engedelmeskedéséért. Innen fortiori következtetést vonhattak volna le saját magukra nézve. És ezt a lehetőséget mulasztotta el Mózes.
Joszef Albo rabbi (1380-1444), középkori zsidó filozófus szerint (Ikárim4:22.) mással volt a baj. Értelmezése szerint Mózes elmulasztotta megmutatni a zsidó népnek, milyen mély egy igaz ember hite az Örökkévalóban, pontosabban abban, hogy az Örökkévaló képes a világ rendjét megváltoztatni. Azzal, hogy „bement Mózes, meg Áron a gyülekezet elől a gyülekezés sátorának bejáratába és leborultak arcukra” (4Mózes 20:6.) azt a benyomást kelltették a lázadozó zsidókban, mintha „a közösség elől menekülnének a Gyülekezés Sátrába tehetetlenségükben”. Ehelyett teljes hittel bízniuk kellett volna a Teremtő természetfeletti erejében, és abban hogy a Teremtő „fönntartja szolgájának szavát, és követeinek tanácsát teljesíti” (Jesájá 44:26.). Maguktól kellett volna, hogy valamilyen természetfeletti eszközzel vizet fakasszanak, és ezzel megszentelték volna az Örökkévalót Izraelben, hiszen töretlen bizalmuknak, és a Teremtő természetfeletti erejének adtak volna tanúbizonyságot. Ezt tette Jehosuá, Mózes utódja is, amikor saját elhatározásából Givonban megállította a Nap járását, ahhoz hogy a csatát megnyerjék. Dacára annak, hogy erre nem kérte ki az „égiek engedélyét”.
Felmerül azonban, hogy ha valóban ez volt Mózes bűne, akkor miért csak most kapta meg büntetését? Jó párszor előfordult már, a vándorlás évei alatt, hogy a zsidók panaszkodtak Mózesnek, ő Istenhez fordult, aki pedig valamilyen természetfeletti csodával oldotta meg a problémát. Ilyen volt például a tenger kettéválasztása, a fürjek esete vagy a manna története. Ezen esetek egyikében sem járt el Mózes „saját hatáskörben”. Miért nem kapta hát meg már akkor büntetését?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi a következő választ adja erre: Korách esete után Mózesnek már vennie kellett volna a bátorságot a saját kezdeményezésre. Korách ugyanis éppen Mózes különlegességét vonta kétségbe. „Az egész község mindnyájan szentek és közöttük van az Örökkévaló, miért emelkedtek hát az Örökkévaló gyülekezete felé” – mondta.
Mózesnek sikerült megcáfolnia Korách vádjait mégpedig éppen azzal, hogy a természet törvényeit megváltoztatta, és megígérte, hogy az Örökkévaló „újat fog teremteni”, és természetfeletti módon fog velük végezni. Ez az ígérete pedig teljesült is. A föld szája megnyílt és elnyelte a lázadókat. Vagyis Mózes éppen egy „önálló kezdeményezéssel” az Örökkévaló természetfeletti erejének bizonyításával tudta próféciáját és hitelességét megőrizni. Annak ellenére, hogy ő volt a „földkereség legszerényebb embere”, ezek után le kellett volna hogy gyűrje saját szerénységét, és nem várva az isteni válaszra, egyből a természetfelettihez kellett volna folyamodnia.
A nekünk szóló örök tanulság a történetből talán az, hogy a nem helyénvaló szerény viselkedés Isten nevének a megszentségtelenítéséhez is vezethet. Valóban tilos nagyképűen viselkednünk, de fel kell ismernünk, mikor kötelességünk isten nevét megszentelve legyűrnünk akár saját szerénységünket is.
  • Küldés emailben

Fejezetek