36. A Talmud bölcsei

Chijá bár Ábá

Chijá bár Ábá az utolsó tanaiták egyike volt, Jehudá, a fejedelem tanítványa, majd barátja és tanulótársa. Babilóniában született a második század közepén, egy Szurá melletti faluban. Izraelbe való álijázása után elôször Tibériáson telepedett le, és selyemmel kereskedett, amit a föníciai Corba exportált.

Egyhamar Jehudá fejedelem cipori jesivájában találjuk, ahol fôleg a fiatalság oktatásában jeleskedett tehetségesen és odaadóan. Nemcsak az izraeli, hanem a diaszpórában élô zsidó fiatalok nevelésében is jelentôs szerepe volt: kortársai Ezrához és Hillélhez hasonlították.
Amikor álijázott Babilóniából, Izraelben éppen megszilárdult a fejedelemség helyzete: a rómaiak elnyomása valamelyest enyhült, és a politikai helyzet konszolidációja lehetôvé tette a zsidó szellemi és vallási autonómia helyreállítását. Chijá és fiai meg a velük együtt érkezett bölcsek erôs támaszul szolgáltak Jehudának a közösség megerôsítésében és nemzetmentô munkájában. Hyman megemlíti többek között Rábbá bár Chonét, Rávot, Lévit, rabbi Cháninát és Ábuhá D’Smuélt, akik ekkor álijáztak, hogy Jehudá jesivájához csatlakozzanak, és segítségére legyenek a Misná megszerkesztésében.
Ahogyan évszázadunkban az amerikai zsidóság jelentôs anyagi és erkölcsi segítsége nélkül nem lehet elképzelni az Erec Jiszráél-i alkotómunkát, ugyanúgy volt akkor minden téren az izraeli közösség segítségére a babilóniai diaszpóra. Tagjai, akik viszonylagos nyugalomban éltek, és nem szenvedtek a római elnyomástól, erejükön felül áldoztak az Erec Jiszráél-i közösség fenntartásáért, s emellett alávetették magukat a szentföldi Szánhedrin döntéseinek is.

* * *

Chijá bár Ábá híres rabbinikus családból származott, amely Dávid királyig vezette vissza eredetét. Négy fivére volt, Ijbo, Chone, Silo és Mártá. Apjukkal, Ábá bár Áchával a babilóniai Kápri faluban éltek. Ráv és Rábbá, a híres amoriták, Chijá unokaöccsei voltak. Még Babilóniában megnôsült: felesége, Jehudit elôször fiú ikreket szült, Jehudát és Chizkiját, akik késôbb nagy tudósok és híres amoriták lettek. Késôbb ismét ikrei születtek, ezúttal leányok, Távi és Pázi.
Chijá tanítványa és munkatársa rabbi Osájá volt, akirôl egy másik fejezet szól. Együtt szerkesztették a szóbeli hagyományokon alapuló, nem kodifikált Misná-gyűjteményt, amely késôbb — miután Jehudá közzétette az általa összeállított Misnát — Brájtot, vagyis Brájták címen vált közismertté. Van olyan vélemény is, hogy Chijá szerkesztette a Szifrá című Midrást.
Rabbi Jehudá igen nagyra becsülte Chiját és fiait. Együtt tanultak, és sok mindenben kiegészítették egymást. Szállóigévé vált: “Ha Rábbi [Jehudá] nem tanulta, illetve nem ismerte [az adott tananyagot], honnan tudhatná ráv Chijá?” (Éruvin 92.) Chijá nagyon tisztelte Jehudát, és gondosan ôrködött, nehogy csorba essék a fejedelem tekintélyén. Történt, hogy Jehudá orrát fokhagymaszag zavarta a tanházban, és haragosan felkiáltott: “Aki fokhagymát evett, menjen ki!” Chijá fölállt, kiment, és mindenki követte ôt. Simon, a fejedelem fia, szemrehányást tett neki, amiért fölbosszantotta apját. Chijá elárulta, hogy nem ô volt az, aki fokhagymát evett, de nem akarta szégyenbe hozni a “bűnöst”… (Szánhedrin 11.)

* * *

Igen sok halachikus döntés fűzôdik a nevéhez: gyakran elôfordult, hogy igen szigorú álláspontot képviselt. Egyszer szombati kerítést — amelyen belül szabad tárgyakat vinni –, éruvot csináltak Osájá menyének. Chijá úgy ítélte meg, hogy az éruv nem megfelelô. Jismáél ben Joszi más véleményen volt: “Ennyire szigorú vagy az éruv dolgában, babilóniai? Nem azt mondta Ábá, hogy az éruvval kapcsolatban ott könnyíts, ahol csak tudsz?…” (Éruvin 80:1.)
Rengeteget utazott: bejárta az egész akkori zsidó világot, hogy erôsítse a hit kötelékeit, és megvesse a zsidó nevelés alapjait. A szétszóratásból fakadó status quót elfogadva meggyôzôdésévé vált, hogy a gálut kedvezô hatással lehet a zsidóság fennmaradására. Egy római hivatalnok egyszer rabbi Cháninával folytatott vitájában azzal érvelt, hogy a Római Birodalom toleráns a zsidókkal szemben, mert nem irtja ki ôket. Osájá, Chijá barátja megmagyarázta neki, hogy ez nem tolerancia kérdése, hiszen a zsidók nagy része másutt él, és nem tartozik a rómaiak fennhatósága alá (Peszáchim). Ugyanakkor Chijá egy bibliai idézettel a babilóniai diaszpóra fontosságát hangsúlyozva azt mondja: “Jól tudta az Örökkévaló, hogy a zsidók nem lesznek képesek elviselni a rómaiak gezéráit [drákói vallásellenes intézkedéseit], ezért száműzte ôket Babilóniába…”
Chijá tudósokat küldött Babilóniába, hogy támogassák a Tóra-oktatást. Unokaöccseit, Rávot és Rábbá bár Chonét tartotta legalkalmasabbnak a feladatra, ezért bemutatta ôket Jehudá fejedelemnek. Rábbá teljes körű felhatalmazást kapott: bíráskodhatott, pászkenolhatott anyagi és vallási kérdésekben egyaránt, beleértve az elsôszülött barmok rituális kötelezettség alóli “fölmentését” is. Ráv kisebb hatáskört kapott. Szurában mégis évszázadokig fennállt az általa alapított jesivá, amely megvetette a Babilóniai Talmud alapjait.

* * *

Chijá korában nagy volt az ínség Izrael földjén, fôleg Galileában. Sokan az éhhalál szélén álltak, és arra kényszerültek, hogy elhagyják az országot. A bölcsnek nagy leleményességre volt szüksége, hogy munkáját, a zsidó nevelést és a Tóra oktatását folytathassa, mivel nem voltak könyvek és tekercsek, amelyekbôl tanulhattak volna a fiatalok. şzcsapdákat állíttatott föl, a beléjük esett állatokat levágatta. A hússal ellátta az árva gyerekeket, a bôrt pedig kidolgoztatta, és ezekre a pergamentekercsekre írták a Tóra példányait. Elment a városokba, amelyekben nem volt chéder, zsidó “elemi”. Összegyűjtött öt gyereket, és mindegyiket megtanította a Tóra egy-egy könyvére. Ezek azután egymástól sorra megtanulták a többi négy könyvet, és ugyanezzel a módszerrel továbbadták tudásukat. ěgy tanulták meg a Misná hat rendjét is, s így terjedt és maradt fenn a tanítás a zsidó nép körében. Amikor Jehudá, a fejedelem hírét vette a dolognak, felkiáltott: “Milyen nagyszerűek Chijá tettei!” Simon fia megkérdezte: “Még a tieidnél is nagyobbak?” — Jehudá pedig igennel válaszolt… (Ktubot 103.)

Születésszabályozás inkognitóban

Rabbi Jehudá nagyrabecsülése nem zárta ki a véleménykülönbségeket és az alkalmi összekoccanásokat. A fejedelem egyszer elrendelte, hogy az oktatás csakis zárt helyen, négy fal között folyhat. Chijá mindenki füle hallatára a piactéren tartott órát unokaöccseinek, Rábbának és Rávnak. Jehudá nagyon megharagudott, és ezt nem is rejtette véka alá. Elôször is “Ijának” szólította a bölcset: ez gúnyos utalás volt származására, mivel Chijá — mint a babilóniaiak általában — nem tudta kiejteni a chet hangot. Ezután pedig a ma is közismert fordulattal élt: “Menj csak ki, és nézd meg, nem vagyok-e ott!” Chijá harminc napon át úgy viselkedett, mint akit kiközösítettek (Moéd Kátán 16.).
Egy másik incidensrôl a Jeruzsálemi Talmud számol be. A Rabbi Jehudáról szóló fejezetben is olvashatjuk, hogy a fejedelem, aki híres volt szerénységérôl, igen nagyra becsülte a babilóniai gálut vezetôjét. Egyszer azt mondta: “Ha Huná rabbi ide jönne, magasabb helyre ültetném a magaménál!” — mivel az egzilarkha Dávid házából származott, ô pedig Binjámin törzsébôl. Történt, hogy Chijá bement a fejedelemhez, és jelentette: “Megérkezett Huná…” Jehudának eszébe jutott könnyelmű kijelentése, és elkeseredett arcot vágott, Chijá pedig folytatta a mondatot: “…koporsója.” A babilóniai rés gálutá ugyanis meghalt, és eltemetni hozták Izraelbe. A fejedelem megdühödött, és kedvenc udvariassági formuláját használva kiküldte Chiját, hogy nézze meg, nincs-e odakinn… A bölcs ekkor is harmincnapi kiközösítettséget rótt magára, de a Talmud hozzáteszi, hogy ezalatt megtanította Rávnak a Babilóniai Talmud szabályait.
A történetnek legendás befejezése van. Ehhez tudni kell, hogy Jehudának tizenhárom éven keresztül rettenetes fogfájásai voltak. Ez alatt az idô alatt Izraelben egyetlen asszony sem vetélte el gyermekét, és a nôk könnyen szültek…
Az említett eset után harminc nappal megjelent a fejedelemnél Élijáhu próféta, megérintette az arcát, és a fogfájás megszűnt. Másnap bement Chijá, és érdeklôdött Jehudá hogyléte felôl, aki örömmel válaszolt: “Amikor rátetted a kezedet a fogamra, végre fellélegeztem!” “Érdekes… fogalmam sincs, mirôl beszélsz!” — mondta Chijá. A fejedelem ettôl kezdve még jobban tisztelte a bölcset — akinek képében a próféta meggyógyította –, és fôhelyre ültette a tanházban. Chijá némi szarkazmussal fogadta a megtiszteltetést: “Mostantól kezdve jaj a szülônôknek, mert már nem fáj a fejedelem foga…” (Jeruzsálemi Talmud, Kilájim 9. és Brésit Rábá 33:3.)

* * *

Ha már a szülônôknél tartunk, el kell mondanunk Chijá feleségének, Jehuditnak a történetét. A két ikerpár anyja nehezen viselte terhességeit, és nagy fájdalmak közepette szült. Steinsalz rabbi Talmud-kommentárjában (Jevámot 65.) azt mondja, hogy a fájdalmas ikerszülések miatt nem akart több gyereket. Egyszer álruhát öltött, elment a tanházba, és megkérdezte Chiját, vajon a “Szaporodjatok és sokasodjatok!” parancsa a nôkre is vonatkozik-e. A bölcs nem ismerte föl feleségét, és — az igazságnak megfelelôen — azt a választ adta, hogy a nôket nem kötelezi a parancsolat.
Jehudit, aki nem akart többet szülni, tudta a módját, hogy hogyan akadályozza meg a további terhességeket: a Talmud szerint “meddôségi szert” — magyarán fogamzásgátlót — kezdett szedni. Chijá persze megtudta, és így bánkódott: “Bárcsak szültél volna nekem még egy hasat [még egy ikerpárt]!” A szaporodás micvája azonban valóban csak a férfiakat kötelezi. A háláchá által — egészségügyi okokból — megengedett fogamzásgátlással a mai napig is csak a nôk élhetnek.
Jehudit, azonkívül hogy nem akart több gyereket szülni, házsártos is volt, és sok bosszúságot okozott Chijának. A Talmud elmondja, hogy a bölcs ennek ellenére minden útjáról ajándékot vitt feleségének. Unokaöccse, Ráv, aki tisztában volt a helyzettel, megkérdezte, ugyan miért kedveskedik a házsártos asszonynak. Chijá bölcs válasza nagy élettapasztalatról tanúskodott: “Elég az nekünk, fiam, hogy fölnevelik gyermekeinket, és megmentenek bennünket a vétkes gondolatokról!” (Jevámot 63.)
Egyszer így vett búcsút unokaöccsétôl: “Isten ôrizzen meg attól, ami a halálnál is rosszabb!” (Uo.) Ráv el sem tudta képzelni, mire célozhatott nagybátyja a furcsa áldással. Addig kereste-kutatta a mondás értelmét, míg rá nem jött: “…úgy találtam, hogy a halálnál is keserűbb az olyan asszony, aki hasonló a vadászhurokhoz…” [Prédikátor (Kohelet) 7:26.)] Chijá “próféciája” sajnos bekövetkezett: Rávnak áldott rossz felesége lett, aki mindenben ellenkezett vele…

* * *

A bölcs, aki állandóan a fejedelem mellett volt, arra is talált idôt és energiát, hogy nagy jesivát vezessen Tibériáson. Itt is lakott, és a talmudi források leírják, hogy gyűjtést indított az ottani nagytemplom fölépítése érdekében. Egy gazdag zsidónak, aki egy font — 360 gramm — aranyat adott, nyilvánosan mondott köszönetet (Jeruzsálemi Talmud, Horájot 3:4. és Dvárim Rábá 4:8.).

* * *

Chijá, akárcsak kortársai, a megváltás ígéretében bízva várta a Messiást, aki fölépíti a Szentélyt, és visszahelyezi jogaiba Izrael Dávid-házból származó királyát. Az általános elképzeléssel szemben azonban a messiási idôk fokozatos, lépésrôl lépésre történô elérkezésében hitt. A Jeruzsálemi Talmud (Bráchot 1:1.) elmondja, hogy jó barátjával, Simon ben Cháláftával egyszer Árbél völgyében járt. Éppen pirkadt, s a szemük elôtt jött fel a hajnalcsillag. Chijá így szólt: “Látod, ilyen lesz Izrael megváltása is: eleinte lassan-lassan történik, azután egyre erôsebben, egyre gyorsabban…”

A halál angyala alamizsnát kér…

Chijá és két fia szent ember hírében állott. Az egyik talmudi legenda szerint Élijáhu próféta állandó vendég volt Jehudá, a fejedelem jesivájában. Egyszer azonban újhold napján hiába várták. Jehudá legközelebb megkérdezte, hol késett. Azzal mentegetôzött, hogy a Máchpélá-barlangban, az ôsök sírjánál volt dolga: fel kellett keltenie az ôsatyákat, kézmosás után imádkoznia velük, majd megvárni, míg visszafekszenek, s ezt külön-külön mindhármukkal végig kellett csinálnia. Jehudá kérdésére, hogy miért nem lehet ébren egyszerre a három ôsatya, azt felelte: ha Ábrahám, Izsák és Jákob együtt imádkoznék, még képesek lennének idô elôtt elhozni a Messiást…
— Vajon van-e hozzájuk hasonló a mi nemzedékünkben? — töprengett a fejedelem.
— Igen — felelte a próféta –: Chijá és fiai!
Rabbi Jehudá ekkor böjtöt hirdetett, majd Chiját és fiait elôimádkozásra hívta. Az eredmény azonnali és megrázó volt. Amikor Chijá a Tizennyolc áldásban kimondta: másiv háruách, vagyis “szelet támaszt”, hatalmas szél támadt. A morid hágesem szavaknál, értelmüknek megfelelôen, eleredt az esô. A mechájé métim — “föltámasztja a halottakat” — elhangzásakor nagy vihar kerekedett a világban, és az égen végigdörgött a kérdés: “Ki volt az, aki titkainkat elárulta az embereknek?” Amikor kiderült, hogy Élijáhu volt, súlyosan megbüntették… (Bává Mecijá 85:2.)

* * *

Chijá halála éppoly csodálatos volt, mint élete. Olyan nagy cádik volt, hogy a halál angyala nem tudott a közelébe jutni. Nem tehetett mást, koldus képében kopogtatott Chijá ajtaján, és alamizsnát kért. A bölcs behívta, és enni adott neki. Amikor végzett, megkérdezte: hogyan lehetséges, hogy Chijá mindenkivel szemben irgalmat gyakorol, csupán neki, a szegény halál angyalának nem engedi, hogy kötelességét teljesítse? Felmutatta tüzes kardját, hogy “igazolja magát”, s Chijának bele kellett törôdnie a megváltoztathatatlanba (Moéd Kátán 28.)…

  • Küldés emailben

Fejezetek